2019. február 21. csütörtökEleonóra
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Talán egy partidrog neve, talán egyszerűen egy látlelet: Zéró

Gergely Bori 2015. november 09. 16:31, utolsó frissítés: 16:31

Mi is megnéztük végre a Váróterem Projekt előadását, és valóban jó trip.


A Zéró (Botos Bálint, 2014) a kolozsvári Váróterem Projekt 11. előadása. A székhelyük, a Zug termén kívül, sőt, Kolozsvár határaitól messze is előadták már, például a legutóbbi Kollokviumon Gyergyóban. Szinte mindig megtöltik a nézőteret, a november 5-i előadásra is alig fért be az összes várakozó, pótszékek kerültek elő, aggódás ült ki az arcokra. Sikeres darab, és számos oka van ennek: az ábrázolt téma/szituációk aktualitása, a kiváló színészi játék, a szerethető karakterek, akikkel könnyű azonosulni, a dinamikus dramaturgia, amely az éles fényekkel és a tiszta színekkel kiegészülve egy expresszív, „trippes” atmoszférát teremt. De a sort még folytathatnám.

Érdekes, és szerencsés, élvezhető az előadás szerkezete. Van egy fő karakterünk, egy művész (Imecs-Magdó Levente), aki, habár – ezt egy nyitómonológban érzékletes példákkal fejti ki – semmiben nem tehetséges, és semmi használható ötlete vagy ihlete sem volt még, baromira biztos benne, hogy világhírű lesz. Köré szerveződnek az események, egyre több karakter szála fűződik az előadás szövetébe, akik hol eltűnnek, hol felbukkannak váratlanul mások sztorijában, szóval átjárnak a párhuzamosan futó történetekben, ezzel fűzve össze azokat. Ezek a felbukkanások a realitás halvány reményétől is megfosztják a nézőt; a hirtelen, gyors atmoszféra- és mozgásváltások és a szinte megmagyarázhatatlan törések illenek a produkció egyik fő motívumához, a függőségekhez, és azon belül is a kábítószerhez – amit a fő karakterünk például nem vet meg. (És amit a dílertől vásárol, aki épp arra a névre hallgat, amire csak a fogyasztó szeretné. Ihlet? Zéró? Bármi.)

Imecs-Magdó Levente, Csepei Zsolt és Sebők MayaImecs-Magdó Levente, Csepei Zsolt és Sebők Maya

Habár Imecs-Magdó Levente karaktere, és a benne sűrűsödő életérzés sablonos – a meg nem értett, fel nem fedezett művész unalmas –, az alakítás javít rajta, és az ellenszenvesnek induló karakterből sikerül szerethetőt faragni, akivel na jó, még akár azonosulni is lehet, de ez a darab végére megint szertefoszlik, és nevetségessé válik. Társával, egy terhes nővel vívódik, aki végül elhagyott kismamává válik, és akit Sebők Maya alakít átlagos színvonalon. Felszínen marad a nő gyermekéért való küzdése, a fájdalmas jövőkép, amelyet magának vázol fel, nem sugárzik belőle erő, hogy mindezt túlélje.

Azonban annál kiválóbbat alakít Sebők Maya a darab második felében felbukkanó pszichológus szerepében. A teste bábuként funkcionál, a hangja egysíkú, kiválóan figurázza ki az egészségügyi dolgozók elcsigázottságát, kifejezi a rutint, ami egy-egy elkeseredett, kiüresedett, a kezeltek létezésére immúnissá vált orvos életében dolgozik. A „mozgásában”, a tekintetében és a hangjában egyszerre jön felszínre a humor és egy komoly kritikai él.


Pál Emőke és Rácz EndrePál Emőke és Rácz Endre

Az említett vívódással cseng össze a boncmester-taxisofőr-emberrabló (Rácz Endre) és a depressziós, öngyilkossági kísérleteket halmozó lány (Pál Emőke) sztorija is, amelyben alapvetően szintén az együttlevés-nem együttlevés dilemma adja a legnagyobb gondforrást, illetve itt is élet forog kockán – míg a művészéknél egy születendő gyereké, a taxiséknál a depressziós lányé.

Rácz Endre
pontosan kidolgozott mozgásával, éles tekinteteivel, és ezek hirtelen váltásaival nagy energiákat mozgat meg a színpadon, a legjobban felépített karaktert hozza a darabba. Pál Emőke pedig a tőle megszokott magas színvonalon alakítja a teljesen magába roskadt lányt, aki Kókuszt, a kiskutyáját keresi folyamatosan, ezzel rögtön jól megalapozva a szerethetőségét.

És a szálakat kicsit keverő, kicsit tessék?-érzést keltő módon kerül a képbe a Csepei Zsolt által játszott fickó, aki összeesküvés-elméleteket gyárt, és tár a közönség elé. Ő egy nagy vonalakban felvázolt karakter, kommersz mozdulatokkal és arckifejezésekkel, de elnézzük neki, mert egyrészt vicces, másrészt pedig gördülékenyen beleépül az előadásba.

A Zéró nagyon igyekszik, ultra aktuális szeretne lenni. Valóban a mai fiatalok problémáit sorakoztatja fel: egyedül maradó terhes nő, önkifejezésre képtelen, nagyravágyó „művész”, fiatalon, rossz munkahelyen dolgozni kényszerülő nő, teljes letargiában az öngyilkosság felé sodródó, depressziós fiatal stb. De ezek, habár valamennyire aktuálisak, azért egyáltalán nem új keletű élethelyzetek. Tényleg beszél a különböző függőségekről – szerek, kapcsolatok, élethelyzetek stb. –, és jól csinálja, érzékletesen. Nem hiszem, hogy akadna bárki a befogadók között, aki ne tudna valamelyik karakter vagy sztori legalább egyes elemeivel azonosulni. Viszont a játékidő múlásával elkezd frusztrálni egy kérdés: ennyi?

Sebők Maya, Imecs-Magdó Levente és Rácz EndreSebők Maya, Imecs-Magdó Levente és Rácz Endre

Az előadás ábrázol, a hangok és a vizualitás terén is nagyon találóan, a mozgások kidolgozottak, ahogy a rendezés is, színvonalas a színészi játék, de valami hiányzik. Valami, ami túl van a bemutatáson, és az esetleges összecsengéseken, ami túl van azon az ezerszer körüljárt gondolaton, hogy az ember élete elröppen, majd jön a halál, azon, hogy egy ember élete egy csepp a tengerben stb.

Ám a Váróterem Projekt fiatal társulat, kicsivel több mint öt éve alakult, még bőven járhat a kísérletezés, a sokszínűség és az útkeresés időszakában, nem beszélve az összecsiszolódásról, és annak a pillanatnak a bizonytalan idejű eljöveteléről, amikor igazán, gyakorlatilag is egységgé állnak össze a tagok, így egésszé forrnak a munkáik. A Váróteremnek még nincs igazi saját hangja vagy álláspontja, de a Zéró egy határozottan kiváló munkájuk, az utána maradó kis hiányérzettel együtt is.


Zéró
Szövegkönyv: Botos Bálint (David Foster Wallace, Allen Ginsberg és William S. Burroughs szövegei alapján)
Rendező: Botos Bálint
Díszlet/jelmez: Kupás Anna
Produkciós asszisztens: Sipos Krisztina
Videó: Gaál Csaba.
Színészek: Csepei Zsolt, Imecs-Magdó Levente, Rácz Endre, Sebők Maya, Pál Emőke
Lugosi Béla Emlékzenekar: Imecs Tamás, Sipos Krisztina
Fény és hang: Lugosi Béla Emlékzenekar
Felirat: Csoma Nóra, Bertóti Johanna

képek forrása: a Váróterem Projekt Facebook-oldala

nyitókép: Sebők Maya, Csepei Zsolt, Pál Emőke, Imecs-Magdó Levente

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS