2019. április 19. péntekEmma
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Világhírű képzőművészeti alkotásokat rejtenek el előlünk a múzeumok

Gergely Bori 2015. december 07. 12:43, utolsó frissítés: 12:43

Rengeteg közkincset csak fotókon láthatunk. De miért?


Picasso, Dürer, Matisse, Jean Miro, Jackson Pollock: néhány művész azok közül, akiknek több tíz, néhány esetben több száz munkáját őrzik a világ legnívósabb múzeumaiban a közönsége elől teljesen elzárva. És ez nem csak a legnagyobb nevek munkáiról mondható el; a múzeumok a gyűjteményeik meghökkentően magas százalékát őrzik úgy, hogy talán soha nem mutatták be, és nem is fogják megmutatni az érdeklődőknek.

A párizsi Louvre gyűjteményének 8%-a van kiállítva, a londoni Tate 20%-ot mutat meg, a berlini Berlinische Galerie 2%-ot, a New York-i Guggenheim 3-at, a szintén New York-i MoMA (Museum of Modern Arts) tulajdonában lévő 221 Picasso-munkából pedig mindössze 24-et csodálhat meg a látogató. De miért nem láthatjuk a közkincseket? Ennek több oka van: helyhiány, divat, a múzeum „hitvallása” vagy annak változása, egyes munkák sérülékenysége vagy esetleg sérülése.

photo by Kiev.Victor via Shutterstock

A Berliniche Galerie igazgatója, Thomas Köhler például a helyhiányt jelöli meg a legnagyobb visszatartó erőnek, hozzátéve, hogy a múzeum intézménytípus emlékeket, kultúrát tárol. Ez a kijelentés azonban sántít, inkább a gyűjtemény, a kincstár definíciójához közelít, amely a múzeum előzménye volt: a kincstárak valóban pusztán tárolták az értékeket. A múzeum kialakulása ezen túllépett a 18. században: intézményesített művészetközvetítést jelent, nem műtárgyak felhalmozását; kontextusba helyezi a munkákat. Bizonyos koncepció mentén szervezi a képzőművészeti alkotásokat, ezzel, és a térszerkezetekkel egyaránt irányítja a látogatót. Köhler viszont az értékek tárolására hivatott épületként fogja fel a múzeumot, ami abszolút idejétmúlt felfogás – de talán nem is érdemes egy mondatából messzemenő következtetéseket levonni arra vonatkozóan, hogy hogyan vélekedik a funkcióról –, azonban a múzeum egy fontos jellemzőjére hívja fel ezzel a suta kijelentéssel a figyelmet: heterotópia.

A heterotópia Michel Foucault francia filozófus szerint olyan tértípus, amely számos más térrel és idővel kapcsolatban áll, időn kívüli – akár az álom –, mindeközben valós hellyel rendelkezik, ellentétben az utópiával. Ilyen például a könyvtár vagy a múzeum: a bennük fellelhető tartalom – könyvek, képzőművészeti alkotások – más időkre utalnak, miközben a térben és időben konkrétan meghatározhatóak.



Tehát a múzeumnak alapvető funkciója, hogy az alkotásokat tartalmazza, azonban ez nem egyenlő azzal, hogy tárolja azokat, láthatóvá is kell tenni őket ahhoz, hogy valóban múzeum legyen az intézmény típusa. A fent említett múzeumok ezt megteszik, egyértelműen rengeteg világhírű alkotást mutatnak be, jól átgondolt szelekciókból rendeznek tárlatokat, rengeteg különböző típusú múzeum közül válogathat az érdeklődő. Azonban kérdés, hogy a közönség elől elrejtett munkák biztosan jó helyen vannak-e a raktárakban. Miért vannak ott, miért nem kerülnek máshol kiállításra – ha a helyhiányt elég ütős érvnek fogadjuk el –, kinek éri meg az, hogy ott állnak befogadó nélkül?

Ezen kívül fontos megjegyezni, hogy bizonyos munkák megőrzéséhez speciális körülményekre van szükség – például a fényviszonyokat, a páratartalmat vagy a hőmérsékletet illetően. De egészen biztos, hogy a gyűjtemények ilyen hatalmas aránya igényli ezt?

Vannak törekvések arra, hogy a raktáron lévő munkákat is láthassa a közönség. Például üvegen keresztül, mozgó állványon tekinthetőek meg válogatások a raktárakból – akár egy vetítés – illetve restaurálás közben is, szintén üveggel elválasztva a munkát és a közönséget. Így óvják az alkotásokat, helyet takarítanak meg és dúsítják a kínálatot; ráadásul az „elrejtett” művészeti alkotások mindig izgalmasabbak, a megtekintésük olyan érzést kelt, mintha a néző egy titokba avatódna be, a múzeum rejtett kincseit pillanthatná meg. A Heritage, illetve amerikai múzeumok is (pl.: Brooklyn Museum of Arts) vezetett „túrákat” szerveznek, amelyek során a raktárak anyagába is betekintést nyernek az érdeklődők. A Tate, a Metropolitan illetve a MoMA pedig a hely bővítését tervezik a probléma megoldására.

photo by Paolo Bona via Shutterstock

Hasonló hatást lovagolnak meg a kurátorok akkor, amikor egy-egy világhírű munkát sok évre elrejtenek, majd hatalmas hírverés mellett időszakosan kiállítják – gazdasági szempontból biztosan megéri. Azért is fontos ez a szempont, mert az online adattárak és múzeumok, virtuális terek világában egyre kevésbé van igény a múzeumba járásra, így kevesebb a belépőkből befolyó bevétel.

Íme a művészettörténet néhány meghatározó alkotása, amelyeket szinte soha nem láthatunk élőben:


Alfred Dürer: Nyúl (1502, a nyitókép)

A részletességéről és technikai bravúrjáról ismert akvarell és gouache rajz nagyon ritkán látható kiállítva, ez esetben azonban a mű megőrzése miatt. A papír, amire készült, különleges igényű, így maximum 3 hónapig lehet egyszerre kiállítva a munka, utána öt évre sötét szobában kell őrizni, amely levegőjének páratartalma kevesebb mint 50%. Legközelebb 2018-ban lehet majd rövid ideig látni.

Franz Marc: Nagy kék lovak (1911)

Franz Marc, a német expresszionizmus egyik legkiemelkedőbb alakja, a Kék ló, illetve a Nagy kék lovak munkákkal szerencsés esetben egy általános iskolás is találkozik a művészettörténet könyvében. A mű egyszerűen azért nem látható, mert a The Walker Art Center, amelynek tulajdonában van, már csak 1940 után készült alkotásokat állít ki – így Franz Mark munkája már kicsúszott a bemutatandó anyagból.

Franz Marc: Nagy kék lovak (1911)Franz Marc: Nagy kék lovak (1911)


Henri Matisse: The Swimming Pool (A medence, 1952)

A munka papírinstalláció, amelyet művész a nizzai otthonának étkezőjébe készített. 1975 óta a MoMA tulajdona, és a papír sérülékenysége és elszíneződése, illetve fakulása miatt nem mutatták meg a közönségnek. Most épp látható a Henri Matisse: The Cut-Outs című kiállításon február 10-ig.

Henri Matisse: The Swimming Pool (A medence, 1952)Henri Matisse: The Swimming Pool (A medence, 1952)


Jackson Pollock: Mural on Red Indian Ground (1950)

Az akciófestészet úttörőjének munkája a teheráni kortárs múzeum tulajdonában van, ahol Farah Pahlavi iraki császárné több billió USA dollárt érő gyűjteményt halmozott fel. Olyan nevek alkotásai találhatóak itt, mint Picasso, Pollock, Warhol. Ez 1977 és az iráni forradalom (1979) közt volt látható. Azóta néha más intézmények kölcsönöznek a művekből – amelyek Teheránban a rongáló szándékú emberek és a hőmérséklet ellen is védett helyen vannak – a múzeum látogathatósága azonban attól függ, éppen ki vezeti az országot.

Jackson Pollock: Mural on Red Indian Ground (1950) Jackson Pollock: Mural on Red Indian Ground (1950)


Források: bbc, exindex

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS