A dán lány – és némi hiányérzet
Szabó Hanna 2016. január 27. 14:04, utolsó frissítés: 14:04A több kategóriában is Oscar-díjra jelölt film az első olyan transznemű személy átalakulását mutatja be, aki műtéten esett át.
Tom Hooper legújabb filmje, A dán lány, Einar Wegener fikciós életrajzát mutatja be, az első olyan transznemű személy átalakulását, aki műtéten esett át, hogy elérje kívánt személyiségét. Az alkotást a legjobb női mellékszereplő, a legjobb jelmeztervezés, legjobb látványtervezés és a legjobb férfi alakítás kategóriákban jelölték Oscar-díjra.
A film két főszereplője, Eddie Redmayne (Einar Wegener) és Alicia Vikander (Gerda Wegener) kitűnő alakítást nyújtanak, s bár a történet közel egy évszázaddal korábban játszódik (1926 és 1931 között), a film egy napjainkban is aktuális, mind a médiában, mind a közösségi oldalakon gyakran tematizált problémát dolgoz fel. A megvalósítás ennek ellenére hagy némi kívánnivalót maga után.
A történet főszereplője, Wegener sikeres festő, feleségével, a szintén képzőművész Gerdával él Koppenhágában. Női énjét elsőként Gerda kelti életre, mikor férjét arra kéri, helyettesítse modelljét, és női ruhában üljön modellt egy festményhez.
Női alteregóját Lily-nek keresztelik, és Wegener később el is kíséri feleségét egy összejövetelre, ahol Lily-ként jelenik meg, és a festő kuzinjaként mutatják be. Az ekkor még csak játékként induló folyamat során tudatosul Wegenerben, hogy Lily valójában mindig is ott lappangott benne, s ez a játék csupán előhívója, és nem kiváltója volt Lily megjelenésének. A film során a művészben fokozatosan tudatosul és erősödik a felismerés, s a kezdeti összezavarodást idővel az útkeresés, majd a magabiztos elhatározás váltja fel, hogy azzá válhasson, aki lenni szeretne.
A meglehetősen érzékeny témát a rendező talán túlságosan objektíven közelíti meg, igyekszik biztonságos távolságot tartani a történet alanyától. Lily átalakulását mintha csak kívülről néznénk, egy elhatároló üvegfalon keresztül. A film túl finom és visszafogott, mondhatni túlságosan óvatos és udvariaskodó.
A Lily-ben lezajló folyamatokat alig, és csak kívülről látjuk, valójában nem tudunk a karakterrel azonosulni. Lily bemutatását túl sterilnek érezhetjük, s bár nyomon követhető, ahogyan Einar fokozatosan felfedezi és szabadjára engedi Lily-t, ahogyan a kezdetben látható zavartságból és kételkedésből egyre magabiztosabban kiemelkedik a női perszóna, ezt inkább csak külső megnyilvánulások alapján követhetjük. A bemutatás felszínes, és keveset láttat a pszichikai folyamatból, ami Lily-ben időközben lezajlik. A karakter megformálása sokkal telítettebb lehetne érzelmileg, hiszen így némi üresség- és hiányérzetet hagy a nézőben, inkább sajnálni tudjuk Lily-t, mintsem együttérezni vele.
Ezzel szemben Gerda Wegener karaktere sokkal közelebb kerülhet a nézőhöz, hiszen az általa megélt érzelmi folyamatokból jóval többet látunk. Gerda végig kitart férje mellett, de ehhez el kell engednie az általa szeretett férfit, és a helyébe lépő Lily-t kell támogatnia. Míg Lily esetén a bonyolult helyzet megoldása személyes döntés és választás kérdése - feladja előző életét, vállalja önmagát és átesik a műtéten -, Gerda nem változtathat. El kell fogadnia a helyzetet, hiszen nincs beleszólása az átalakulásba; csupán abban dönthet, hogy továbbra is kitart Einar mellett. Gerda karaktere ilyen téren egy új dimenziót ad a filmhez, egy sajátos szempontból láttatja a problémát, s az ő története éppoly fontossá válik a filmben, mint Lily-é.
A film egyébként David Ebershoff regénye alapján készült, forgatókönyvét Lucinda Coxon írta. Romániában 2016. január 8. óta látható a mozikban.