2019. november 13. szerdaSzilvia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Testbe és viszonyrendszerbe zárva

Gergely Bori 2016. május 21. 12:26, utolsó frissítés: 12:26

Gyergyó dunyhái alatt lúdbőröznek a karok. Dance.movement.theater 2. és 3. nap.


Gyergyószentmiklós koraesténként nyüzsögni kezd, kis tömeg gyűlik össze a Figura Stúdió Színház előtt, minden korosztály képviselőit megtaláljuk. Csoportokba tömörülve beszélgetnek az érdeklődők, és az elkapott mondatok, párbeszédtöredékek legalább annyira izgalmasak, akár a YourLivingRoom asztalainál vagy teraszán folyó eszmecserék. A törzsnézők beavatják azokat, akik először készülnek előadást nézni az idei dance.movement.theater fesztiválon. Ó, ők sztárok voltak, na de előtte, azt látnod kellett volna! Nem is értettem, nekem csak önfényezésnek tűnt, de ez a mai nagyon jó lesz. És az első, az volt eddig a legjobb. Akik már szintén láttak több előadást, vitába szállnak. Annak szép volt a zenéje, de a tánc nem tetszett. Előadás után hazafelé indulva pedig: Olyan könnyedén mozogtak, hogy én el se hittem. – Azt hittem, hogy majmot utánoz. – Dehogy, madár volt! És így tovább. Őszintén, komolyan véve, érdeklődéssel fordul a közönség a fesztiválhoz.


A szállásra visszaérve szembe kell néznem a vacsora kihívásaival. A felszolgálók meg fogják kérdezni, milyen volt az előadás, miről szólt. És nem hagyják, hogy egy átlagos párszavas mondattal elintézzem a dolgot, visszakérdeznek, firtatják, nekem viszont hirtelen pár suta mondatnál több nem fog összeállni a gondolataimban, friss az élmény, nem tudom pontosan, mire kíváncsiak, honnan közelítsek, szóval nem tudom, mit válaszolhatnék. Jó volt, izgalmas. És ez így megy minden este. Közvetlenek és érdeklődőek az emberek, számomra egyrészt nagyszerű érzés ezt látni, de megszokhatatlan, hogy engem is be akarnak vonni. Gyergyó mindenesetre nyitott, figyel és értelmez.

A dance.movement.theater második napján a 7/7 (Baczó Tünde, 2014) című előadást a stúdióteremben láthattuk. Az előadás egyszemélyes, de Baczó Tünde előadó-rendező-koreográfus mellett élőben játszott a színpadon Cári Tibor Uniter-díjas színházi zeneszerző, és a munka szerves részét képezték Balázs Klára animációi. A produkció a nőről, a női szerepekről beszél az élet hét szakaszán keresztül, de nem vádol, nem sajnál, nem sajnáltat, még a szituációk gyökerét, a helyzetek miértjét sem igazán kutatja – habár ezekre való utalások fel-felvillannak. Leginkább egy állapotot mutat meg, megmutatja a normálisnak mondható női életet a születéstől a halálig, így fordul kritikusan a norma felé.


A különböző szakaszokban különböző vizuális elemek mutatják meg a társadalmi és a kulturális elvárások és hatások alakító és skatulyázó szerepét. Hello Kitty-s táska és színes pillangók dukálnak az iskoláskorhoz; dögös-elegáns, Marilyn Monroe-ról átemelt ruha és rózsaszín paróka a tinédzserkorhoz; a fazék, a kötény és a liszt a felnőttkor kellékei. Persze ezek sejtetnek, finoman utalnak, az előadás nem ront ajtóstul a nézőre, hanem egy vizualitásában nagyon erős és sokrétű, élvezhető produkcióval teszi fel a kérdést: Lehet-e egyáltalán beszélni valakiről a szerepei nélkül?


A budapesti Duda Éva Társulat Breathe! című előadása mind vizualitásában, mind gondolati síkon letisztult produkció, amely tiszta színekből, egyszerű tervezésű ruhákból, táncelemekből, gesztusokból és a mindennapi életből beemelt mozdulatokból építkezik. Egy-egy perc erejéig olykor a süketnéma, vagy törzsi jelbeszédet idéző mozdulatsorokkal fordulnak egymás felé a táncosok, máskor a mindennapi életünk egy jól ismert mozdulatát ismételgetik, értelmezik, próbálják használni, ilyen például a köszönéseket kísérő kéznyújtás. De mintha ez az öttagú csoport el lenne szigetelve a társadalomtól, nem alkalmazzák ezeket a mozdulatokat, hanem újra feltalálják.


A pasztelltérben öt ventilátor, szél, füst, egyének, akik csoportokba és alakzatokba tömörülnek, egyének, akik a saját fizikai korlátjaik felismerése után a kommunikáció nehézségeibe ütköznek, akik kapcsolatokat alakítanak ki, ezáltal magukra rántanak egy nagy adag érzést és ismeretlen szituációt. Egy lavina indul el, benne düh, félelem, pánik, megértés, megbocsátás. A ritmus és a sűrűség fokozódik, az előadás fegyelmet, figyelmet és koncentrációt parancsol a teremben. Aztán hirtelen széthulló berendezés és hirtelen sötét. Nem tudjuk pontosan, mi történt, de egy bátortalan taps önbizalmat önt a többiekbe, és a fényekkel együtt a taps és a megértés mosolyai is felerősödnek.


A fesztivál harmadik napján különösen izgatottan várta a közönség a Frenák Pál Társulat Birdie (Frenák Pál, 2015) című előadását. A William Wharton 1978-as regényéből, két filmből és a rendező személyes tapasztalataiból inspirálódó produkció magasra is tette a lécet. Az előadók lehengerlő profizmusa, a zene, az irányok, a kompozíciók és a díszlet éles, kaszaboló, steril hatása zavarba ejtő kontrasztot állított a pár perccel előtte valóságot jelentő kisvárosi este szelídségével.

Az előadás a bezártság és szabadság fogalmakról fizikai szinten és az elmére koncentrálva is szól, eljut a valóság megtapasztalhatatlanságáig, a párhuzamos és relatív valóságok létjogosultságának kérdéséig. Mindezt egy iszonyúan kifejező díszlet segítségével, amely geometrikus elemeivel a rációt hirdeti, és ami ugyanúgy lehet kalitka, tehát zárt, azonban nyitott tér is, külső és belső egyaránt. A mozgást határozottan irányítja a szerkezet, és a rudakon egyensúlyozó testek találó vizuális képet adnak az elmeállapotok, a valóságok és igazságok illékonyságáról.


Az olykor tiszta, olykor roncsolt mozgással harmonikus egységet alkotott, de önmagában roppant frusztráló atmoszférát teremtett Norman Levy zenéjével, ami számos zajjal, zörejjel keveredett, fémes, természetellenes hatást eredményezve. Az előadás magas hőfokon izzott, alig tudott fellélegezni a befogadó, de jóérzékkel oldotta humor az élményt akkor, amikor már a túladagolás veszélye fenyegetett.

Ezekért az élményekért érdemes bebújni Gyergyó hatalmas felhőpokrócai alá, és a forró tea mellett gondolkozni az impulzusok, az otthon, a nyelv és a közösségben létezés fontosságán.

További fotók a fesztiválról itt érhetők el.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS