2019. november 20. szerdaJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Ha nem mész Magyarországra, nem kell tiszteletben tartanod a kultúrájukat”

Kulcsár Árpád 2016. május 23. 19:18, utolsó frissítés: 2016. május 24. 12:25

Elkezdődött a TESZT, Urbán András odacsapott.


Kilencedszer ad otthont a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a TESZT Eurórégiós Színházi Találkozónak, évről évre szélesítve a kínálatot, minőségben és térben egyaránt. Balázs Attila, az intézmény igazgatója a megnyitón elmondta, hogy minden évben megpróbálnak a jelenre koncentrálni, a kortárs társadalmi, politikai, művészeti folyamataival dialogizálni, s ezt az első nap jól is reprezentálta, ugyanis Urbán András Magyar című bemutató előadása nyitotta a fesztivált.

A Magyar a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a Csiky Gergely Színház közös gyereke, a hosszan tartó szakmai együttműködés egyik eredménye. A két társulat tagjai improvizációs jelenetek alá lettek vetve, a színészi interakciók, reakciók sokszor hangsúlyos elemként alakították az előadást.

Upor László és Balázs AttilaUpor László és Balázs Attila

A Magyar erős idegeket kíván, és teljesen biztos, hogy a durva vizualitása és gondolati íve megosztja a közönséget – előadás után a nézőtértől a kijáratig jutva efelől bárki megbizonyosodhat. Explicit politikai, társadalmi és a nemzeti identitást célzó tartalommal szembesül a néző. Főként zenére és hangokra alapoz, de szöveget, szavakat alig találunk benne: egy-egy angolul folyó intermezzo és néhány dalszövegrészlet mellet két szó dominál a produkcióban: magyar és kereszt. Mind a kettő több nyelven hangzik el a színpadon énekelve, skandálva, üvöltve, hörögve, és ezek kombinációiban. A nyitójelenet iskolai kórusra emlékeztető fegyelmezett éneklése bomlik-fokozódik – skandálássá és így tovább – népi elemekkel fűszerezett punkrock zenével kísérve (zeneszerző: Irena Popović).

A magyar szó eleve magába foglal két jelentést: magyar nemzet és a magyar nyelv. Mind a kettő az identitás (keresés/meghatározás) fontos alapja. Az előadás közben a színészek sok esetben a saját fizikai korlátjaikig elmenve ismételték ezt a szót. Ez az ismétlés kétélű folyamat. Egyrészt súlyát vesztheti a szó, másrészt lehámozódhatnak róla talán a felesleges, értelmezhetetlen jelentésrétegek. A szóhoz rengeteg emóció és indulat tapadt a színpadon, és ez a fokozott érzelmi-érzéki állapot az egész játékidőre jellemző volt – akár a csupaszító és újraértelmező folyamat.


A díszlet egy punkbanda felszereléséből és egy hatalmas nemzeti konzultációs plakátból állt (tervező: Marina Sremac). „Ha nem mész Magyarországra, nem kell tiszteletben tartanod a kultúrájukat.” A néző meg rögtön zavarba jön: mit ért a plakát (a színpadi és a köztéri is) a kultúra szó alatt? Melyik kultúránkat kell, illetve nem kell tiszteletben tartani? Kinek kell tiszteletben tartani a kultúrámat? A tábla egyszerű és frappáns nyelvi-logikai játéka egyszerre lesz a homogenizáltság, bezárkózás, lesilányulás kiáltványa. Nem véletlen, hogy az előadásban szereplő nemzeti konzultációs plakát többes szám harmadik személyben beszél a „magyarokról”, mintegy maga is kívülről szemlélve, ironikusan, nem vállalva közösséget velük.


Ez az egy elem nagyon tömören fogalmazott meg két irányba kritikai élt. Egyrészt a nemzeti kisebbségek helyzetével, másrészt a magyarországi aktuálpolitikai retorikával kapcsolatban. Az utóbbit az előadás egésze alatt fokozatosan épített, nemzeti szimbólumokat tematizáló jellege is fokozta. És ahogy nyelvvel, szavakkal kapcsolatban, itt is egy hasznos rombolás tanúi lehet a befogadó. A kezdőjelenetben három szereplőnek kitépik, kiklopfolják és felszögelik a nyelvét. A nyelv szimbolikus felfüggesztése áthatja az előadás egészét, az általa kijelölt vizsgálódást képekkel, hangokkal, mozgással, különböző színészi eszközökkel kívánja elvégezni. Mert talán nem is szerencsés a nyelvi problémát nyelvben oldani meg.

A Magyar tulajdonképpen rockoperaként is működik, nem az a fajta, amely dallamai ívével egybe kíván kovácsolni egy közösséget, mint teszem azt az István a király, hanem az, amely minimalista, punk, néhol pszichedelikusba hajló zenéjével inkább elemeire, egyénjeire szeretné bontani a nemzetet. A klasszikus nemzeti szimbólumokat kiragadja a megszokott környezetből, és elkezd új „történeteket” építeni köré. Így hágja meg egy férfi karakter a szent fekete lovat, majd a turul közösül a tüzelő csodaszarvassal, ebből meg valamiféle groteszk lény születik, akinek utódai már szürkemarhákként állnak némán a színpadon, s fejük fölött fenyegetően ragyog a szögesdrótokból összeállt glóbusz.

„Aki így használja a nemzeti szimbólumokat, az börtönt érdemelne” – mondja egy nő mellettem a nézőtéren, és akkor azt gondolom, hogy a Magyar provokatív, szemtelen és agresszív nekifutása a témának meghozta a gyümölcsét. Válaszokat nem ad rá, de mindenkiben – aki nem utasítja el startból – felerősíti a kérdést a keresztény magyarságunkra vonatkozóan.

A Mi a magyar című előadásA Mi a magyar című előadás

A magyarság-kérdés átszőtte az estét, volt ugyanis egy másik előadás is, programon kívül, a K2 színház és a nagykárolyi SPOT független társulat jóvoltából, Mi a magyar címmel, ami a mese, mesélés műfaját használva próbált allegorikusan öt színész szájából közel kerülni a „kortárs magyar” problematikájához.

Magyar:
Játsszák:
Borbély B. Emília, Csata Zsolt, Éder Enikő, Lőrincz Rita, Simó Emese, Czumbil Orsolya, Kiss Anikó, Kucsov Boris, Mikes Imre Elek, Nagyabonyi Emese

Rendező: Urbán András, Zeneszerző: Irena Popović, Koreográfus: Kiss Anikó,Jelmeztervező: Marina Sremac, Maszkok: Daniela Mamužić, Pszichodrámás szakmunkatárs: Boris Telečki, Dramaturg: Góli Kornélia,Ügyelő: Molnos András, Koprodukciós partner: Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis, Ügyelő: Molnos András

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS