2019. november 20. szerdaJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Leszbikus roma nőnek lenni Romániában nem leányálom

Kulcsár Árpád 2016. november 10. 18:04, utolsó frissítés: 2016. november 11. 02:39

Egy bukaresti roma feminista társulat nagyon nekimegy az előítéleteknek, az IFESZT-en is.


Egzotikus, tüzes p…ájú, szenvedélyes, fonott hajú, vad, érzéki: általában ezek a sztereotípiák a roma nőkről, ráadásul őket nem csak a saját közösségük ítéli meg így, hanem a más bőrszínű férfiak is. Társadalmaik zártak, és bár amúgy sem mondhatni, hogy a feminizmus Romániában ugyanazokat az eredményeket érte el, mint egy nyugati vagy skandináv országban, a romák között talán még kevesebb látható eredménye van. Általában a nőknek megmondják, hol a helyük, mit illik viselniük, hogy ne sérüljön meg a (szegény) hagyomány, mikor illik férjhez menniük stb.

Ilyen körülmények között született meg egy független színházi társulat Bukarestben, amelynek tagjai roma színészek, kezdetben három nő voltak, a társulat azóta kibővült, vannak férfiak is, de például nagyon megválogatják, hogy milyen rendezőkkel dolgozzanak együtt, több beszélgetés alkalmával kiderítik, hogyan gondolkodik az illető etnikumról, nők helyzetéről.

fotók: Czinczel László Photographyfotók: Czinczel László Photography


A társulat tehát fiatal, egyelőre négy előadásuk van, az Interetnikai Színházi Fesztiválra a Gadjo Dildo címűt hozták el. Az előadásnak négy szereplője van (leszámítva azt, amikor a nézők is azzá avanzsálódnak), a keretet egy “egzotikus show” adja, a Gipsy Experience. A három lányt egy női ruhába öltözött férfi konferálja fel, ő az első, akivel a néző szembesül, és ez rögtön meg is adja az alaphangulatot: egy test, amely nem csupán a diszkriminált bőrszínt hordja magán, hanem egy nem heteroszexuális identitás jelölője is. Paul Danka (természetesen) kivágott vörös ruhában van, mozdulatai nőiesek, erotikusak. Ő hívja a színpadra sorra Stelát (Mihaela Drăgan), Vanessát (Zita Moldovan) és Sidoniát (Elena Duminică), akik hol együtt, hol külön-külön, hol mesélve, hol énekelve adják elő a történeteiket. Ezek a történetek mind a valóságban gyökereznek, ám a szereplők és a rendező, Mihai Lukacs, akik együtt hozták létre a szöveget, nem akartak tisztán dokumentaristák maradni, helyenként bátran nyúlnak bele a „valóságba” és fikcionalizálják azt.

Vanessa egy, a semmiből feltörekvő énekesnő, aki nagy sikereket ér el, dalai a toplisták élére kerülnek, külföldi fellépésekre is meghívják, mígnem úgy gondolja, a már elért státusz jegyében elkezdhet társadalmi üzenetet is közvetíteni, így elkezd egy fehér pólóban megjelenni a koncerteken, amin csak annyi áll: Roma vagyok! Egyes, szenzációéhes sajtóorgánumok rögtön felkapják a témát, elkezdik képmutatással vádolni, koncertjei lassan elmaradoznak, így kerül a Gipsy Experience színpadára, ahol az egzotikumot kell nyújtania.

Stela egy vadóc, fiús, verekedő típus, meg is próbálják megerőszakolni egy adott ponton az ismerős fiúk, de sikerül erejét használva kiszabadulnia. Egy tengerparti nyaraláson megtetszik neki egy pincérlány, és rájön, hogy ha visszagondol életére, végig a nőkhöz vonzódott. Jelleme megszelídül, csakhogy a közössége egyáltalán nem tudja megemészteni, hogy a nőkhöz vonzódjon, lévén, egy roma lány nem lehet leszbikus, ezért kiközösítik.

Sidonia pedig egy szerelem történetét meséli el, amely során folyamatosan szeretné elfeledni és elfeledtetni roma származását, csakhogy a szintén roma etnikumú férfi folyamatosan emlékezteti erre, azzal, hogy felhívja a figyelmet rá, miként működik másként az ő kapcsolatuk a “normálishoz” képest.



Az előadás sodró ritmusú, lendületes, hol szelíd, hol keményebb gúnnyal fordítja visszájára, a néző felé az előítéleteket, de a karakterek végig megmaradnak önironikusnak is, így nem válnak támadóvá. Ott sem, ahol joggal támadhatnának, lehetnének dühösek. Az előadás egyik erős pontja a közönséggel való interakció, amikor felkapcsolódnak a fények, és a lányok férfimustrát tartanak: megpróbálják kideríteni, ki az a férfi a közönség soraiban, aki antropológusként kihasználja a közösségük tagjait, megsérti a személyiségi jogokat, a zenész, aki tárgyiasító dalokat ír róluk, a bölcselő, aki egzotikus szexuális kalandra vágyik. Olyan fajta sztereotipizáltságot működtetnek, amely a nyelvbe, kultúrába szinte bele van kódolva, és csak akkor tűnik fel működésének visszássága, amikor kivesszük, és más szereplőkre vetítjük rá.

Egy másik erős jelenet az előadás zárlata: a színésznők leveszik jelmezeiket, parókáikat, és elkezdik egyszerűen megfogalmazni, hogy szeretnék, ha önmaguk értékeire figyelnének, ha nem általánosítanának velük kapcsolatban. Közben a falra vetítve szavak jelennek meg, mintegy kontrasztot teremtve, rákérdezve arra, hogy egyáltalán meddig kell arra várni, hogy ez lehetséges legyen. Hogy a roma női test ne fetisizáltan, maximálisan erotizáltként jelenjen meg.

A társulat neve, a Giuvlipen cigányul feminizmust jelent. Nem mintha létezett volna ez a szó, mielőtt a társulat tagjai kis nyelvészeti kutakodás után ki nem találták volna. És gondoljunk csak bele, leszbikus roma nőnek lenni háromszoros kisebbségi helyzet, amelynek egyik szintjén sem sikerült megszüntetni a felmerülő hátrányokat. Talán innen érthető, miért van szükség egy feminista roma társulat provokatív, mégis szelíd és játékos jelenlétére.

Gadjo Dildo, Színészek: Elena Duminică, Mihaela Drăgan, Zita Moldovan, Paul Dunca
Koreográfia: Paul Dunca
Zene: Ion din Dorobanţi
Jelmezek: Diana Bobina
Rendező: Mihai Lukacs

Az előadást a 8. Interetnikai Színházi fesztiválon láttuk, melynek programja itt tekinthető meg.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS