2017. február 25. szombatGéza
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Látható város ismét, de most egy víztorony tetejéről is

Kulcsár Árpád 2016. december 08. 17:13, utolsó frissítés: 17:13

Az AltArt Alapítvány minden évben köztéri, közösségi, nem konvencionális képzőművészeti alkotásokkal tölti be Kolozsvárt. Megnéztük, meghallgattuk, megmásztuk az idei műveket.


A Látható város évről évre kültéri, vagy hát nem galéria-központú akciókkal, installációkkal avatkozik be a kolozsvári terek vizuális megjelenésébe, idén sincs ez másként, max annyiban, hogy most több az olyan alkotás, amely belső térben tekinthető meg. A témák ugyanakkor továbbra is a közterekről, lakók és terek viszonyáról szólnak, meg sok egyébről persze, megpróbálom összefoglalni alább.

1. Blajin: Val-Vârtej, a papírrepülőpad

Val-Vârtej egy másik bolygóról érkezett, és itt papírrepülő formát öltött, csak nem papírból van, hanem fémből és fából. Megtudható a története is, ha valaki leolvassa róla, de nem csak erre használható, hanem a Fellegváron andalgók megpihenhetnek rajta, használható asztalként és padként is. Játékra emlékeztet, miközben orra a város felé mutat, szerintem kissé fenyegetően.

fotó: Váczi Roland


fotó: Váczi Roland


2. Oana Matei és a megnyílt víztorony

Az Armatură gyár kintről masszív betonnak látszó épület mellett sokszor elmegyünk, nem gondolva rá, hogy bejárható. Bemész, aláírod, hogy saját felelősségedre mászol, aztán minden fóbiádat igyekszel legyőzni, ahogy a hideg létrán fölfelé kapaszkodsz, minden fordulóban munkásarcok mosolyognak rád, és megismerheted a történetüket; ők naponta másszák azokat a fokokat, amiktől nekem ma már izomlázam van. Na jó, innen most kissé lírai lesz: néha sötét lyukon át vezet a létra, de felérsz egy tágabb térbe, ott babzsákok vannak lefektetve, és zene szól. Tovább, a tetőre, ami enyhén lejt, és a tériszonynak ez sem tesz jót. De: ahogy körbeölel a december, remeg benned a nyomor, lent mintha játékvonatok mennének, és a párán áttör a naplemente, egy olyan Kolozsvár-kép tárul elé, ami nem a képeslapoké. Az ipari zóna türemkedik a távoli történelmi központ elébe, és az egész élmény annyira elementáris, ahogy a látvány, a fáradtság, a hideg és a félelem kavarog benned, hogy sosem fogsz ugyanúgy nézni már egy víztoronyra. Köszönet Oana Mateinak, hogy megnyitotta előttünk.

Felmenni csak saját felelősségre


De a tetőre érve a kezdeményező felsegít


És ilyen egy víztoronytetőről a kolozsdecemberi naplemente


3. Kolozsvári Rádió, de nem az, amelyikre gondolsz most hirtelen (azaz Sütő Zsolt zenévé formálja a város zajait)

Sütő Zsolt képzőművész általában vizualitással foglalkozik (és a tegnap elmondta, hogy verseket is ír), most azonban egy audióinstallációval jelentkezett. Feldolgozta, újrahasznosította, rögzítette a város hangjait, és addig keverte, míg azok zenébe hajlottak át. Az installáció egyelőre az Ecsetgyárban tapasztalható meg, de a tervek szerint hamarosan a buszmegállók hangszórói is szórni fogják. Amit mindig hallunk jártunkban-keltünkben, de még sosem hallgattuk meg.



Az Ecsetgyárban található


4. J. R. Ewing köztünk jár Claudiu Cobilanschi jóvoltából

A Dallas nemcsak a mindenkori Románia egyik leginkább fogyasztott televíziós terméke volt, hanem különböző korszakokban különböző funkciókat töltött be. Az államhatalom azért engedhette sugározni már a hetvenes évek végétől, mert J. R. szuperkapitalista szimbólumként annyira erős figuraként volt feltételezve, aki majd megszünteti az istenadta nép dekadens nyugat iránti vágyait. Claudiu Cobilanschi óriásplakátra helyezi J. R. Ewingot, mintegy megkérdezve, hogy ha nem egy J. R. van, hanem sok J.R. jár-kel köztünk, és szipolyoz minket, akkor azt miért nem figyeljük ugyanolyan fölháborodással teli izgalommal? Az Ecsetgyár falairól vigyorog le ránk.



5. Kopacz Kund ping-pongra (és sokkal többre) invitál

Kopacz Kund alkotása még nem látható, december 20-ára lesz kész csak, némi baleset történt öntés közben. Viszont ha ott lesz, akkor jó ideig ott fog maradni a beton ping-pong asztal, mint az államkapitalista múlt egy erős szimbóluma, és közösségi találkozási pont. A fiatal szobrász egyfajta közeledésre alkalmas tárgynak látja az asztalt, hiszen a ping-pong volt a hidegháború során az az ürügy, amivel nyugati és keleti vezetők találkozhattak, közeledhettek, tárgyalhattak. Ugyanakkor ezzel talán a kolozsváriak is közeledhetnek a parkhoz, amelynek az elmúlt években igencsak mostoha sorsa van.



Programért, információkért ajánlom a Látható város Facebook-eseményét.




MultikultRSS