Játékok, amikkel nem csak szórakozol, hanem a rendszer hibáin is gondolkodhatsz
Kulcsár Árpád 2017. január 06. 10:05, utolsó frissítés: 12:32Radikális baloldali játékok léteznek? Naná, hogy, meg is mutatunk párat.
A társas- és számítógépes játékok játszása során általában a szórakoztató jellegük az elsődleges szempont. A rendszerkritikai gondolkodás azonban a maga története során nemcsak popzenék dalszövegeibe, hanem számos más popkulturális szegmensbe is beszivárgott, így a játékokéba is.
A ludológia az a tudomány, amely a játékeszközt, a játékot és annak játszását vizsgálja, általában ezen szakembereknek sem szempont az, hogy a játékoknak van-e a valóságra valamiféle referencialitása, mégis kitör néha egy egy vita, ahogy például a Tetris kapcsán, hogy valóban a mindennapokat szimbolizálja-e.
Válogatásunkban olyan játékokat válogattunk egybe, amelyek a politikai rendszer és társadalom kritikáját kívánják adni, a játék közben jelentős problémákra akarják felhívni a figyelmet.
TÁRSASJÁTÉKOK
The Landlord's Game
Minimum mókás tény, hogy az első említhető rendszerkritikus társasjátékot a Monopoly ősének tartják. A The Landlord’s Game-et Elizabeth Magie hozta létre 1904-ben, hogy felhívja a figyelmet a kor földharácsolásainak és az ezzel együtt járó kizsákmányolás következményeire. A játék Henry George gazdasági filozófiájára épül, aki hosszasan értekezett arról, hogy a bérviszonyok miként növelik a társadalmi szakadékot szegények és gazdagok közt. Magie tovább akarta adni ezeket a gondolatokat, de olyan formában, amit mindenki megért, azaz játékban.
A játékot két szabályrendszerben lehet játszani, az egyik monopolista, azaz a többi játékost kell kiszorítani, a másik antimonopolista, és az általános jólét megteremtésén fáradoznak a játékosok.
Sufragetto
A játék 1908-ban jelent meg, és, mint nevéből is sejthető, a szüfrazsettek és a rendőrök harcát lehet benne újjáalkotni. A két fél a radikális szüfrazsettek és a rendőrök, a cél, hogy felszámold a másik bázisát, miközben a tiedet megvéded. 21 zöld (szüfrazsett) és kék (rendőr) bábú esik egymásnak, úgy kell manőverezni, hogy szüfrazsettként elkerüld a börtönt, rendőrként ne verjenek meg, és így ne kerülj kórházba.
A játéknak létezik egy ingyenes, letölthető változata.
Class Struggle
Bertell Ollman a New York-i Egyetem politikatudományi karának volt a professzora, mígnem egyszer fölkínálták neki a kar vezetését. Ollman marxizmust szeretett volna tanítani, de ezt a kor hidegháborús viszonyaiban nem díjazta sem a vezetőség, sem az állam kormányzója. Ollmannak ekkor jött az ötlete, hogy a Monopoly ellen készítsen egy játékot, a Monopolyban ugyanis mindenki egyenlő esélyekkel indul, de a végén minden vagyont egy játékos birtokol. Ollman játékában is mindenki egyenlő eséllyel indul, de közben végig a társadalmi egyenlőtlenségeket kell megoldani. A szereplők itt nem emberek, hanem osztályok, a játékosok között van egy kapitalista (ő az, aki a játék menetét meghatározza, először dob, stb.), vannak továbbá munkások, farmerek, kisvállalkozók, diákok és szakemberek, akik csak közös összefogással győzhetik le azt a kapitalista játékost, aki mindegyiküknél erősebb.
Co-opoly
A játékban több egyén hoz létre egy demokratikus kooperatívát, hogy saját létbiztonságukat fenntartassák. Igen ám, csakhogy a rendszer a kooperatívák ellen dolgozik, mint ahogyan a valós világban is. Nyerni csak együtt lehet, ahogyan veszíteni is, mert a Bank ellen megy a játék. Az alkotók, Brian Van Slyke és Molly McLeod egy új játékon is dolgoznak, amely a Rise up! nevet viseli, ebben a cél több ezres mozgalmat vezetni, és legyőzni lassan-lassan a rendszert olyasmikkel, mint egy olajvezeték megépítésének megakadályozása, vagy a sárkányok jogainak sikerre vivése.
SZÁMÍTÓGÉPES JÁTÉKOK
Crisis Theory
A játék Marx Tőkéje alapján készült, igaz, a kritikusok szerint nem jól. Daniel Cribbs, a készítő, mindenesetre a kapitalista renden belüli ellentmondásos mechanizmusokra akarta szemléltetni. Egy teljes gazdaságot kell működtetned benne, és ehhez mindössze öt gomb áll rendelkezésre. Azonban amennyiben nem sikerül megfelelően kordában tartanod a profitot és a jogokat, rád törhet valamiféle válság, vagy a munkások erősödnek meg, és veszik át a hatalmat, vagy a pénzügyi szektor omlik össze. Ügyesen kell tehát az államra nyomást gyakorolni, hogy zsákmányolja ki jobban a munkásokat, ha ez nem jön össze, akkor jön a kolonizáció, erőszak, a lényeg, hogy úgy sem lehet megnyerni, a rendszer összeomlik.
Kosmosis
A baloldali flash-játékokat többnyire a Molleindustria vállalat hozza létre, az ő történetük külön megérne egy cikket. A lényeg, hogy radical games néven egy sor olyan játékot gyártanak, amelyek rendszerkritikusak, ezek közül fogok néhányat szemlézni, és kezdem a Kosmosisszal, ami tulajdonképpen egy space-shooter, csak nem lehet benne lőni. Egy proletár képződménnyel (bolygóval?) kell aktivizálni inaktív proletár részeket, de ahogy a mozgalom egyre nő, annál jobban veszítjük el az irányítást, és a részek önállóan is megtámadnak nem-proletár egységeket. Előbb-utóbb biztos a bukás, de a mozgalom nélkülünk is folytatódik.
Tamatipico
Emlékeztek még a tamagochikra? Nos, a Tamatipico is ilyen, csak nem egy állatot kell benne menedzselni, hanem egy munkást. Három dolgot lehet vele csinálni, dolgozni a gyártósoron, tévét nézni, és aludni. Monoton? Hát, sajnos ilyen a munkásosztály élete.
September 12th, A Toy World
A játék az Egyesült Államok katasztrofális közel-keleti politikájára reflektál, szeptember 12-én vagyunk, egy arab város fölött körözünk egy harci drónnal, és terroristákra vadászunk. Csakhogy a rakéta hatótávja mindig megöl néhány civilt is, nem lehet pontosan lőni. Ilyenkor a lebombázott emberek hozzátartozói odaszaladnak, és néhányan közülük is terroristává válnak. Ugyanolyan végeláthatatlan, mint az Egyesült Államok terrorellenes harca.
A McDonald's játék
Amikor a Molleindsutrie elkészítette a McDonald's tycoon típusú játékát, sokan azt hitték, hogy a vállalat hivatalos verziója az. Gyakorlatilag nagyon könnyű a játék, úgy kell növelni a termelést, hogy növekedjen a profit is, különben a vállalati fejesek, élükön a bohóccal, dühösek lesznek. De ezt tényleg könnyű elkerülni, csak ki kell irtani az őserdőket, hogy ott szójaültetvényeket meg legelőket lehessen létrehozni, le kell fizetni különböző országok kormányait, ipari hulladékot kell etetni a tehenekkel, meg ilyesmi. Így valóban könnyű világméretű branddé alakítani egy vállalatot.
(a cikk jócskán inspirálódott András Csaba az Állam- és posztszocializmus című, a Láthatatlan Kollégium konferenciáján elhangzott Lehet-e számítógépes játékot csinálni A tőkéből? című előadásából)