A Marvel és a Netflix szuperhősei tulajdonképpen a társadalmi igazságosságért küzdenek
Kulcsár Árpád 2017. április 03. 10:31, utolsó frissítés: 10:31A Daredevil, a Jessica Jones, a Luke Cage és az Iron Fist az amerikai társadalom égető problémáit térképezi fel: az igazságszolgáltatást, a feminista törekvéseket, a feketejogi mozgalmat, a morális gazdaság iránti igényt.
Bár mifelénk nem lettek annyira népszerűek, mint nyugaton, ahol jóval nagyobb beágyazottságuk volt az évtizedes képregényfolyamatosság miatt, a Marvel és a Netflix közös filmsorozatai, a Daredevil, a Jessica Jones, a Luke Cage és újabban az Iron Fist (közösen a Defenders) komoly kritikai sikernek örvendenek, leszámítva az utolsóként kijött Iron Fistet, amely mind hangulatában, mind színészi játékban alulmúlja az előző hármat.
A Marvel akcióhősei sosem szűkölködtek társadalmi igazságosságért vívott harcban, több karakter is a második világháború idején jött létre, ahol a totalitárius rendszer ellen harcoltak (A Captain America 1941-es első számának borítóján a szuperhős épp kiüti Hitlert). Teszik ezt mostanában is, bár a kiadó jelezte, hogy 2017-ben várhatóan kevesebb politikai utalás lesz a képregényekben, hiába, hogy Trump az elnök, az X-Men meg éppen kisebbségi harcot vív, mivel az egzisztenciájukat a többség fenyegeti, és el is törölné.
A Defenders-sorozat hősei azonban (főleg a Netflix tolmácsolásában), sokkal közelebb állnak egy kisemberhez, mint a gigantikus űrlényekkel és betolakodókkal harcot vívó “elsővonalbeli” szuperhősök, megvannak a maguk démonai, kisebb, ám életszerűbb problémákat kell megoldaniuk New York egyetlen negyedében, Hells Kitchenben.
Míg a Daredevil egy darabig csupán azért volt izgalmas, mert a szuperhős-sorozatok között teljesen új vizuális, hangulati és ritmikai megoldásokkal bíró alkotás volt, az ezt követő második évad, illetve a Luke Cage és a Jessica Jones tükrében jól látszik, hogy bár a problémák egyes évadokban egyenként jobban fókuszban vannak valamelyik szereplő kapcsán, azért mégiscsak egy koherens társadalomképet kapunk: a Bosszúállók harca Ultronnal lerombolja New York jó részét, az amúgy is szegénységben élő réteg sorai közt egyre komolyabb bűnözőkaliberek járnak, első körben Wilson Fisk, akinek a víziója a város megújítása, ennek érdekében pedig elég kegyetlenül elbánik mindenkivel, aki útjában van, legyen az más bűnöző, vagy egyszerű kiszolgáltatott lakos, aki nem akar elköltözni a kiszemelt épületből. Daredevil megvívja a harcát vele, de nem Fiskkel lesz valós konfliktusa, hanem Megtorlóval, ugyanis az új hős (a Marvel valaha volt legellentmondásosabb hőse) is a város bűnözőit írtja. Katonai múltja, háborúban való meghasonlottsága, amit csak fokoz az, hogy kiirtják a családját, arra motiválja, hogy ne higgyen az igazszágügyi rendszerben, amit Daredevil maximálisan tiszteletben tart. Nem véletlen, hogy ezek a kérdések feltevődnek, ugyanis számos más, Amerikában nagyon népszerű sorozat pedzegeti, hogy a büntetésvégrehajtási rendszer és az igazságszolgáltatás nem biztos, hogy azonosak (American Crime Story, Making a Murderer, How to Get Away with Murder).
Persze a Daredevil pont az a sorozat, ahol nincsenek főgonoszak és egyértelműen erényesek, mindenkinek a motivációira találhatók érvek, így Punisher ötlete sem hülyeség, hogy először lőjön, és sose kérdezzen, amikor a börtönből is teljhatalommal uralkodnak a bűnözők.
Jessica Jones története komplex értelmezési szinteket enged meg, holott talán ő az egyetlen, aki (egyelőre) nem száll szembe semmilyen nagyobb hatású csoporttal, “csupán” Killgravetől, a volt pasijától kell megszabadulnia, aki nem igazán akarja magát túltenni azon, hogy a lány elhagyta. Killgravenek mentális kontrollképességei vannak, bárkit rá tud venni bármire, megpróbálja magát újra ráerőszakolni a nőre. Ez az agresszív, állandóan zaklató expartner az ismerős "gonosz" sok ember, és hát főleg a nők életében. Killgrave ráadásul konkrétan meg is erőszakolja Jessicát, ugyanakkor van, amikor nem is használja a szuperképességét, csak egyszerűen zsarolja és manipulálja a főszereplőt. Csakhogy Hogarth a képregényekben férfi karakter, és mintha a forgatókönyvíró a “nemváltást” nem vette volna figyelembe, a sztorit átvette, de kevésbé hihető, hegy egy nő is ugyanígy teszi meg, könnyedén és érzéketlenül, amikor tisztában van azzal, milyen elveszíteni a fiatalos megjelenést, vagy, hogy egyáltalán így udvarolna egy 23 éves nőnek.
A Jessica Jones azonban többnyire nagyon jól képviseli a feminista elveket, anélkül, hogy dogmatikusan tenné. Például nem kell bemutatni egy nemi erőszakot ahhoz, hogy elhiggyük neki, hogy ezt a traumát próbálja feldolgozni, nem megy könnyen, hiszen alkoholizmussal küzd, érzelmileg kiégett, mindenkit eltaszít magától. Csakhogy legalább a nézőknek nem kell bebizonyítani, hogy tényleg megtörtént az eset, mint ahogyan a társadalomban annyiszor nem hiszik el az áldozatoknak, hogy áldozatok, Jessica Jonesnak mindannyian elhisszük.
Luke Cage az egyik legizgalmasabb szuperhős, akit csak ki lehet találni, egyrészt ugye, mert fekete, és hát a szuperhősök többnyire fehérek (kap is emiatt anyait-apait Hollywood meg a Marvel), másrészt a “golyóálló” fekete eléggé aktuális tud lenni az amerikai kontextusban a rendőri erőszak és a Black Lives Matter mozgalom tükrében (az egyik részben egyébként az alkotók rá is játszanak erre, Cage-t igazoltatják, és már tüzelnek is rá). A Luke Cage azonban jóval több szálat mozgat: politikum és bűnszövetkezetek összefonódását. A fekete közösségek gazdasági lemaradottságát, a fekete közösség és rendőrség közötti feszült viszonyt, a magánbörtönök problematikáját mind-mind fölveti, és nagyon ízlésesen, egyensúlyban a történettel.
A Defenders csapat utolsó tagja Iron Fist, a róla készült sorozatot a kritikák jobbára szétszedik, de érezhető, hogy a készítők igyekeztek egy másik nagy problémát, az etikátlan korporativizmust megjeleníteni. A történet ott kezdődik, hogy a gyerekként repülőgép-balesetet szenvedett és halottnak hitt Danny Rand hazatér New Yorkba, természetesen a régi ismerősök fenntartásokkal kezelik a megjelenését. A főhős a távol töltött 15 év alatt elsajátított egy különleges harcművészetet, meg hát túlteng benne a zen buddhizmus, ami ugyan a karakterben kissé idegesítő, de érdekes dolgokat hoz, amikor Rand visszakapja a vállalati részvényeit, és úgy dönt, hogy bizonyos dolgokon, mint például az életmentő gyógyszereken, mégsem kellene nyerészkedni, illetve ki kellene vizsgálni, hogy van-e kapcsolat egy ipari telep és a rákos megbetegedések között. Természetesen a vállalat vezetői jól ki is rúgják a vezetőségből, mert hát a nyereség az nyereség, abban nem lehet holmi morális szempontokat figyelembe venni.
A Marvel és Netflix együttműködése nem csupán esztétikai szempontból hoz élvezhető alkotásokat, hanem igyekszik minél jobban aktualizálni a sorozatokat a kortárs - főleg amerikai - valósághoz. Érdekes lesz látni, ezek a szálak az ősszel megjelenő Defenders sorozatban hogyan érnek majd össze. De mondanom sem kell, aki még nem adott esélyt ezeknek a sorozatoknak, az ezentúl megteheti.