2019. október 17. csütörtökHedvig
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

HolnapUtán fesztivál van Váradon még ma és holnap

Kulcsár Árpád Kulcsár Árpád 2017. április 08. 18:03, utolsó frissítés: 18:03

Fiatal színházi alkotókat célzó fesztivál zajlik Nagyváradon. Mi is ott vagyunk, és rettenetesen szubjektív beszámolóval jelentkezünk.


Váradon esik, két napja, olyan mocsok idő van, de nem csak az, van egy fesztivál, ami ugyan mini, nem törekszik nagy szintézisekre, de összehozott egy csomó fiatal alkotót. Én meg épp a színház melletti kávézóban ülök, és hideg japán szilvás-mogyorós kávét iszom, a szomszéd asztalnál a tegnapi terrorizmust tárgyalják ki, és hát kicsit ilyen ez a fesztivál is, a HolnapUtán, mintha valamelyik előadásban menne a szemem előtt éppen, az urak próbálják értelmezni a világot, megkapargatni a felszínt, és kimondani az igazságokat, amikről ugyan tudjuk, hogy nem nagy igazságok, de hát így élünk mi mind, nem? Naponta aktiváljuk a közhelyeket a fejünkben, ahhoz, hogy létezni tudjunk a világban.

Szóval van ez a fesztivál most Nagyváradon, a HolnapUtán Fesztivál, egyszerre szerény és grandiózus, a koncepciója az, hogy összehozzon fiatal alkotókat, az eddigi összművészeti teret idén erősen elfoglalta a színház. A Holnapután mindössze négy napos, és most vagyunk a felénél, és hát most, hogy ehhez a mondathoz értem, jövök rá, hogy nagyon nehéz róla beszélni.

Szinte alig vannak kísérőprogramok. Na jó, hát vannak koncertek, és egy plakátkiállítás, de például nem volt megnyitóbeszéd (ez azért egy óriási pozitívum, rögtön belecsapni a lecsóba), nincsenek szakmai beszélgetések, a társulatok eddig jöttek, lenyomták az előadást, és mentek is haza. Egy kicsit hiányzik így a fesztiválhangulat, de hát persze nem teljesen, azért esténként csak összeverődnek, akik végig itt vannak, van buli, az már olyan fesztiválos. Szóval este tíz után fesztivál van.

A program kiválasztásában nem nagyon volt koncepció azon kívül, hogy lehetőleg fiatal alkotókra irányuljon a reflektor: a Kolozsvári Állami Magyar Színház kezdte csütörtökön a sort a Homemade előadással, és ez nagyon jó kezdésnek bizonyult, ezt nem csak fiatalok rendezték, hanem egy olyan kérdést vet fel, amit, ha felteszünk, mindig fiatalként teszünk fel: azaz azt, hogy kik a szüleink, mi jellemző rájuk, esetleg a generációjukra, képes-e az idő múlása, a szerepbe növés jobban megértetni az akkori problémákat a mostani énünkkel. A Homemade díszleteiben és kellékeiben szerény, minimalista, letisztult előadás, ezért is érdekes élmény volt utána, hogy aznap este a Temesvári Csíky Gergely Állami Színház is előadta A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve című előadást. Radu Afrim rendezése abszolút grandiózus, erős vizuális megoldásokkal, amolyan látványorgia. A fiatal művészethez talán annyi köze van, hogy a temesvári társulat jórészt fiatal színészekből áll össze, sok ott az energia meg a lendület, itt is megmutatták, majd négy órán keresztül. A darab az, aminek a hosszú cím mondja magát, több is, a felszínes, ártatlan történetek miatt egy olyan elégia csobog, ami szeretettel öleli magához a színházat, akkor is, amikor manele-koncert van benne, akkor is, amikor a falait belülről a nosztalgia tartja össze.




Aztán péntek este jöttek a valóban fiatalok, a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem diákjai adták elő a Kiadjamagát című előadást. És hát kiadták magukból a problémákat. Az előadás alapkoncepciója kicsit hasonlít a Homemade-éhez, a gyermeklétre való emlékezésen alapul, fragmentált történeteket állítva színpadra (pardon, nézőtérre). Utánuk pedig a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai adták elő a George&Cole című zenés darabot. Én nem hittem volna, hogy George Gershwin és Cole Porter ennyire tűzbe tudnak hozni egy közönséget manapság, de a musical-látványvilágra épített különálló dalok, jelenetek nagyon bejöttek a váradi közönségnek, régen láttam ekkora tombolást előadás után.

Szóval a fesztivál még hétvégén tart, ma este a házigazdák állnak színpadra a Trónok arca casting című, állítólag maximálisan interaktív darabbal, holnap pedig a záróelőadás: a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Moliére-előadása, az Úrhatnám polgár zárja az eseményeket.

A HolnapUtán nem ad választ arra, hogy mi lesz holnapután, ha a holnap véget ér, na persze, hétfő lesz, munka, satöbbi, azért mégis jó, hogy négy napra fölvetődik a kérdés, a jelenből való, és holnaputánba való kiszakítottság. A HolnapUtán azzal, hogy a fiatalokat állította a fókuszba, valóban a jövőre fókuszál (egyébként szerveztek is egy workshopot, amiben különböző területekről jövő fiatal alkotók és még fiatalabb színművészetis diákok vesznek részt. És valahogy tényleg az van, hogy akik ma megfordulnak Váradon, azok a holnapután művészeti, színházi irányadói lehetnek, beválthatnak reményeket, csalódásra válthatnak bizalmakat. Végtére is mindegy, olyan most Váradon, mint nézni egy ház alapját, de mivel másnapos az ember, nem emlékszik a látványtervekre, csak nézi az alapokat, és nem tudja, a szeme előtt minek kezdenek az ég felé emelkedni a falai. Palota vagy kunyhó (remélhetőleg kunyhó, a paloták esztétikája itt, Váradon, ahol az embereket, nem is értem, hogy nem viseli meg a szecesszió kissé idejemúlt tobzódása). Közben elmentek a terrorizmusszakértők, a hangszóróból szól at I Can't Get No Satisfaction, de elnyomja a kávédaráló hangja. Az eső elállt.

(a címoldali fotó a temesvári Csíky Gergeyl Állami Színház A néző élete és halála egyszerű és felszínes történetekben elmesélve című előadásából ábrázol egy jelenetet)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS