Már láthattuk a TIFF győztesét (is): versenyfilmek a félszemű királytól a meleg kiskamaszokig
K.Á., G.L. 2017. június 05. 12:10, utolsó frissítés: 12:10A versenyfilmes szekciótól nem vagyunk elalélva idén, de már láttunk jót.
A versenyfilmes szekció színvonala valahonnan nagyon lentről indult, Ukrajnából és Iránból is láttunk értelmezhetetlen munkákat, de szerencsére vasárnap este az izlandiak ismét megmutatták, hogy tudnak filmet készíteni.
Az egyszemű király/Regele fără un ochi (El rei borni)
Adott két barátnő, akik évek óta nem látták egymást, de most együtt vacsoráznak. És adottak a férjek, az egyik egy tömegmegmozdulásokat felügyelő rohamrendőr, míg a másik egy félszemű aktivista, és kiderül, hogy pont a harcias David (Alain Hernández) ütötte ki a pacifista művészlélek Ignasi (Miki Esparbé) szemét. Ez egy kitűnő alaphelyzet egy fekete komédiához, ahogyan a beharangozó rövid szövegében írják is, csak innen egészen váratlan fordulatok sorozata követi egymást, és a végére már inkább úgy tűnik, egy bugyuta bohózatot látunk.
Marc Crehuet - eredetileg egyébként színpadi - komédiájának az alapjai a manipuláló politikai és gazdasági rendszerben vannak, abban a kizsákmányoló társadalom társadalomban, ahol a multinacionális cégek és a kormánnyal karöltve megvezetik az emberek jelentős többségét. Az alapfelvetés szerint David és a konyhája megszállott felesége, Lídia (Betsy Túrnez) a politikai rendszer által megvezetett, együgyű karakterek, akik nagyon jól megvannak a maguk kis unalmas lakásában Ignasi és Sandra megjelenéséig. De azzal, hogy kiderül David a válság miatt kirobbant tüntetésen gumilövedékkel kilőtte a vacsorán vele szemben ülő férfinak a szemét, minden megváltozik. Lehetőségük adódik, hogy szembenézzenek a saját korlátaikkal, de itt minden csak valószerűtlenül sodródik tovább. Lídia kijelenti, hogy tud többé élni azzal a ténnyel, hogy a férje erkölcsi neandervölgyi, és elhagyja. Amikor Dávid tanácsot kér Ignasitól, hogy mit tegyen, az mintegy küldetéstudatból megragadja az alkalmat, hogy elmagyarázza, a rendszer manipulálja, és így tovább, mert még itt nincs vége. Kemény politikai szatíra lehetett volna, de ezek a karakterek a végére egyszerűen csak nevetségesek.
Marc Crehuet is beleesett a kezdő filmesek hibájába, és mindent egyszerre, ebben a filmben akart volna elmondani, hogy manipulál a politikai rendszer, kizsákmányolnak a nagyvállalatok, de a tüntető aktivisták sem sokkal különbek, amikor lehetőségük adódik rá. És ehhez jött még hozzá egy egyáltalán el nem hanyagolható párkapcsolati dráma, aminek szintén döntő hatása van a történésekre. De legalább a színészi alakítások tényleg erősek.
A fesztivál közönsége mindennel együtt szerette a filmet, sokat nevettek, mert tényleg vannak helyzetek, amit nem lehet vinnyogás nélkül kibírni.
Értékelés: **
Vetítik még: június 9., 12:30; Győzelem mozi
Krizantémok ideje/Vremea Crizantemelor
Olga nemrég veszítette a férjét, a hozzá legközelebb álló személyt az életében, és most próbálja feldolgozni a hiányát. Új autót vesz, járja a várost, találkozik emberekkel, kifizeti a temetkezési vállalkozót, elmegy inni a kocsmába, kibeszéli a pénzsóvár családdal, hogy miért is kellett meghalnia a férjének, miért érezte úgy a férfi, elhagyja a földi világot. Gyászol. A Krizantémok ideje ennek a gyásznak egyfajta megfogalmazása.
Még a vetítés előtt figyelmeztet Dmytro Moiseyev, a rendező, hogy Japánban a krizantém ünnepén az emberek újraértékelik az életüket, összegzik a múltat és előre néznek a jövőbe. Olga magányos utazása is erről szól. Soha nem végtelenül lehangolóak a találkozásai, mindig benne van humor, az élet vágyásának is az öröme, hogy a legkilátástalanabb helyzetben sincs lehetetlen, mint amikor azt látjuk, hogy másfél év után megszólal egy fiú. Ebben az esetben viszont az előttünk pörgő - egyébként nagyon szépen fényképezett - képek inkább csak a gyász mozaikjait mutatják, amelyek csak nagyon nehezen állnak össze. Ebből jön a film legnagyobb gyengesége is, mert egyszerűen sokszor érezhetjük azt, hogy bár történnek az események, Olga keresi a helyét a világban, de tulajdonképpen nem nagyon jut előrébb a folyamatban, pont olyan, mintha beleragadnánk egy mocsárba, és most próbálnánk cuppogtatni kifelé, de nem sikerül. Igazából nehéz azonosulni - szerencsére - a szereplővel, és nem is nagyon kap kapaszkodókat a néző, így legfeljebb, ha sodródni tudunk vele a gyászában.
A Krizantémok ideje egy magányos dráma, csak talán egy kicsit túlságosan keveset foglalkozik a nézővel, aki így könnyen ráunhat, bár az alig több mint egy órás játékidő még elviselhetővé teszi.
Értékelés: **
Vetítik még: június 8., 15:00; Győzelem mozi
Simulation (Tamaroz)
A film megpróbál formabontó lenni, és ahogy a neve is utal rá, inkább csak szimulálni egy filmet, a vázát építeni fel, és valóban az lesz, vázlat mind történetben, mind technikai munkában, ső, megkockáztatom, még színészi játékban is. Abed Abest iráni független filmes (aki ezt az alkotást írta, rendezte és főszerepben is feltűnik benne), csinált egy Dogville-szerű felállást: színpadon forgat díszletek részleteivel, a különbség, hogy itt minden rikítóan zöldre van festve, díszletek, kellékek egyaránt, meg amíg Lars von Triernek voltak problémafelvetései, Abestnél nagyon nehezen találjuk ezeket. Hát annyira szimuláció lesz a film, hogy nem találjuk az értelmét.
Persze vannak konfliktusok, egy baráti társaság meglátogat egy általuk alig ismert fószert, és ott isznak (ami Iránban persze illegális) és elszabadulnak az indulatok, van egy sejthetően meleg vonzódás is benne, talán ezért is szabadulnak el, meg azért is, mert Esi, a vendéglátó talán csempész, de tulajdonképpen azért, mert túl hangos a zene, és valaki el akarja vágni a hangszóró kábelét.
Az operatőr a biztonsági kamerák szögéből veszi a színpadot, gyakoriak az állóképek így, viszont nagy ritkán, amikor közel merészkedik a szereplőkhöz, akkor nagyon erős (túlontúl is) digitális effektusokat alkalmaz. A legnagyobb baj, hogy ezek a megoldások nem hoznak létre egy homogén szövetet, a színészek, különösen Shahrzad Seifi, az egyetlen női szereplő, túljátsszák a szerepüket. A szimulációnak a legtöbb esetben egy nagyon konkrét helyzetet kell utánoznia, itt azonban a szimuláció tárgya, és így tétje is eltűnik.
Értékelés: **
Vetítik még: június 6., 22:30, Győzelem mozi
Zeusz
Joel fiatal, életerős, vonzó férfi, aki minden adottsága ellenére egy furcsa függőségi viszonyban él együtt a neves sebész anyjával Mexikóváros egyik gazdag negyedében. Nem felhőtlen a kapcsolatuk, Joel szabadulna is ebből a helyzetből, apró dolgokkal keresztbe tesz anyjának, például manipulálja az orvosi prezentációját, de kenyértörésig még nem jutottak. Normális, baráti viszonya - ha lehet ilyet mondani ebben az esetben - csak a vadászsólymával, Zeusszal van. Rendszeresen eljár vele vadászni, gondozza az állatot, felelős gazda. Egy vadászaton ismerkedik meg a földön igencsak két lábon járó lánnyal, Ilsével, akivel nagyjából első szóra megértik egymást, szimpatikus a lánynak, kezd kialakulni köztük egy viszony, ami már-már ödipuszi-kapcsolatának a végét is jelenthetné, olyan helyzetbe hozza, ami döntéshelyzetbe kényszeríti.
A forgatókönyv izgalmasan van felépítve, nincsenek fölösleges járatok, szépen rajzolódnak ki a szemünk előtt az emberi kapcsolatok. Legyen szó akár az anyának Joelhez fűződő viszonyáról, aki sikítás nélkül képes elviselni, hogy a hűtőben időnként döglött állatok tetemei tűnnek fel, vagy a férfinak a sólymához, solymászathoz való viszonyulásáról, ami egyfajta menekvés az emberek elől, amikor nem kell beszélgetni, ahová visszatetszés nélkül mehet egyedül. Miguel Calderón nem csak elsőfilmes rendezőhöz képest dolgozik aprólékosan és szépen, látványos képekkel. Azt is, hogy látszik, hogy képzőművészként, festőként és fotósként is elismert hazájában, de a színészekkel is ügyesen bánik. Bár szinte az összes amatőr - például egy híres mexikói költő, esszéista Daniel Saldaña alakítja Joelt, illetve a rendező saját apja is feltűnik - ez egyáltalán nem látszik az eredményen. A Zeusz egy szép film, még akkor is, ha a nézőt nem sodorja magával a lendülete, talán nem szippant be egyből.
Értékelés: ****
Vetítik még: június 6, 17:30, Győzelem mozi
Heartstone (Hjartasteinn)
Guðmundur Arnar Guðmundsson első filmje ez, és komoly esélyesnek tűnik, hogy a TIFF versenykategóriáját megnyerje, holott azért van benne túlmondás, fölösleges elem bőven. Minden estre vizuálisan megkapó alkotás, és nem csak azért, mert Izlandon forgatni eleve olyan tájelemeket jelent, amik jól mutatnak egy filmben. A helyszín a sziget egy kis halászfaluja, ahol a 12 év körüli fiatalok nincsenek könnyű helyzetben: az állandó, szexualitásukhoz kötődő szégyennek vannak kitéve, de ott vannak még a szokásos, csoporton belüli dominanciaküzdelmek is, a családjukat elhanyagoló, néha veréssel korrigáló szülők, a felnőttek hatalmi játékai.
Ilyen körülmények között a barátság jelenti az egyetlen közeget, ahol biztonságba menekülhet az ember, és így tesz Thor (Baldur Einarsson) és Kristján (Blær Hinriksson) is, mígnem Kristján fokozatosan rá nem eszmél, hogy ő meleg, és ez mindenkit elkezd a tragédia felé sodorni.
Sturla Brandth Grøvlen kamerafelvételei nagyon jól komponáltak, a vágások dinamikája is remek, dramaturgiailag azonban van, hogy kisiklik a ritmus, meg eleve, a rendezői döntéseknek köszönhetően a film veszít a perfekcióból, például: a film egy halászatjelenettel kezdődik, a gyerekek egy zsinórral fognak nagyobbnál nagyobb halakat, mígnem Kristján kifog egy kicsi, és ronda halat, ezt agyontapossák, és visszadobják, mert nem olyan, mint a többi. A zárójelenetben ugyanilyen halat tapos meg egy gyerek, és dobja vissza, de miután Kristján már öngyilkosságot kísérel meg a kirekesztettsége miatt, a metafora nagyon erőteljesen rá vonatkozik. És amikor a megtaposott hal a vízbe dobva újra úszni kezd, akkor a filmet túlságosan szájbarágósnak, didaktikusnak érezzük.
A Hjartasteinn addig nagyon jó, amíg kikerüli ezt a csapdát, amíg csak bemutat, nem vonja le maga a következtetéseket. Mindamellett a gyerekszereplők alakításai is nagyon erősek, első filmesnek igencsak erős debütnek számít. A “gyermekbetegségek” ugyanis kinőhetőek.
Értékelés: ****
Vetítik még: június 7., 17:00; Győzelem mozi