2017. december 16. szombatEtelka, Aletta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Meleg pásztorok és bolgár kisember a fókuszban: megéri versenyfilmeket választani a TIFF-en

K.Á., G.L. 2017. június 08. 15:02, utolsó frissítés: 15:10

A versenyfilmes szekció utolsó részét mutatjuk.


God's Own Country

Egy olyan igazi érzelmes szerelmi történetet ez, amelyet talán még soha nem láttunk a TIFF-en, nem mellékesen két meleg farmer története ez, akik közül az egyik romániai, aki vendégmunkásnak megy az Egyesült Királyságba.

Johnny (Josh O'Connor) az angol vidéki életbe belesavanyodott srác, akinek egyetlen szórakozása esténként elmenni lerészegedni a falusi kocsmába, illetve alkalomadtán megdugni valakit. A családi farmjukra érkezik segíteni Gheorghe (Alec Secareanu), a jóképű és tettre kész romániai fiú, akivel gyakorlatilag az első pillanattól megvan a kémia, már csak idő kérdése, hogy megtörténjenek a dolgok. Azt is gondolhatnánk, hogy a Brokeback Mountain európai változatát látjuk, vannak is arra utaló jelek, hogy Johnny édesapja nem nézi jó szemmel a kapcsolatukat, de aztán minden egészen más irányba terelődik.


GOD'S OWN COUNTRY Movie - Preview de teasertrailer



A God's Own Country több olyan témát is felvet, amit aztán a szerelem mindent elsöprő, bódító érzésével talán túlságosan is felületesen elsöpör. Így az elején még megjelenő, román fiúval szembeni rasszista beszólások eltűnésére, az alkalmi kapcsolatok miatti bűntudat felszámolására, a szülők rosszallásának az elpárolgására mind egyetlen magyarázatunk lehet, hogy Johnny Gheorgheval való kapcsolatában megtanul szeretni, szeretkezni és az emberekhez viszonyulni. Minden valószerűtlenül reményteli, de a rendező elmondása szerint pontosan ilyet szeretett volna, hogy nem szenvednek és halnak meg már megint a melegek. A romániai nézőknek meg külön pikantéria, hogy nyugodtan felnevethetnek az országra reflektáló kijelentéséken, reakciókon.

Francis Lee szerethető filmet készített, de nem a kifinomult szerkesztés, esetleg az eredeti látványvilág miatt, hanem mert egyszerűen annyira túlcsordulóan pozitív a végkicsengése, hogy nem tudunk nem elmosolyodva kijönni, megannyi brutalitás után.

Értékelés: ****
Vetítik még: csak akkor lehet megnézni vasárnap, ha díjazzák

Az óra/Slava

Az a legfájóbb ebben a filmben, hogy akár Romániában is játszódhatna, sőt, szinte biztosan meg is történik, csak éppen nem tudunk róla. Az, hogy éppen a bolgárok forgattak róla filmet, azért van, mert ott jelent meg egy rövid hír az újságban arról, hogy hamis órát adott vissza a minisztérium az egyik dolgozójának. Kristina Grozeva, Petar Valchanov rendezőpáros két év után tért vissza Kolozsvárra, és A leckéhez hasonlóan most is az átlagembert ért igazságtalanságokról beszélnek, és most is remek filmet készítettek egészen hiteles alakításokkal.



Tzanko (Stefan Denolyubov) egy visszahúzódó, a napi rutinjával elégedett vasúti pályamunkás, aki egyszer csak talál egy bőröndnyi pénzt a síneken, és becsületesen szól a hatóságoknak. Persze rögtön kitüntetik, maga a közlekedési miniszter méltatja a cselekedetét, és ad neki egy új órát. Ami azzal jár együtt, hogy a régi Slava típusú óráját, amit még az apjától kapott, aminek a reggeli felhúzása az elengedhetetlen napi rutinjának a része, a közlekedési minisztérium PR osztályának vezetője, Julia Staykova (Margita Gosheva) leveszi, és egyszerűen elszórja. Tzanko ez után már csak annyit szeretne, hogy visszakapja az óráját, de nem megy az olyan egyszerűen, és megkezdődik a hivatallal szembeni szélmalomharca.

Az óra egy nagyon szépen felépített és kidolgozott film, ami gyakorlatilag végig piszkálja a néző igazságérzetét. A főszerepeket A leckéből is ismert színészek játsszák, most is remekül (Margita Gosheva ugye alakítás díjat kapott két évvel ezelőtt). A PR-osztály vezetőjét szívből lehet utálni, Tzankón annak ellenére is megesik a szívünk, hogy nem egy szent. Nagyon szép szembeállítása a filmnek, hogy míg Tzanko megszólalni is alig tud, annyira beszédhibás, addig Julia Staykova kommunikációs szakember, egy profi manipulációs csapat vezetője, de egyben az erőviszonyokat is szépen mutatja.

Értékelés: *****
Vetítik még: június 8., 19:45, Győzelem mozi

A kis emberek földje/Land of Little People


Izrael, gyerekek, katonaság. Mennyire felnőtt egy ember 18 évesen, mennyire képes a három éves kötelező szolgálat után folytatni az ideális életpályát, egyáltalán milyen hatással van a militarizmus a fiatalok fejlődésére? Ezeket a kérdéseket feszegeti hol allegorikusan, hol konkrétan Yaniv Berman izraeli rendező filmje, a Kis emberek földje.

A történet szerint négy gyerek és két katonaszökevény találkoznak egy Tel Aviv közelében levő elhagyatott katonai bázison, ahol a gyerekeknek már van egy viszonylag jól körülírható társadalmi-metafizikai valósága: háborút játszanak és kisállatokat áldoznak fel a kútban lakó szörnynek. Aztán amikor a gyerekek ellopják a katonák által már ellopott revolvert, kitör a két csoport között a konfliktus.



A film rengeteg olyan klasszikust megidéz, amelyek a gyermeki ártatlanságban kételkedtek, A legyek urától a Battle Royale-ig. Berman filmje alatt folyton feszengünk, amint a szereplők egyre több kegyetlenséget követnek el, és természetesen eszünkbe jut a Közel-Keleten véget nem érő izraeli-paleszin konfliktus. Ha az emberekbe ilyen fiatalon gyűlöletet oltanak, vajon véget érhet-e hamarosan. Berman filmje remek társadalomkritikai alkotás, bár ritmikailag néhol megbicsakló, és a színészek is néha egyenetlenek, mégis egy figyelemre méltó alkotás.

Értékelés: ****

Vetítik még: Június 9., péntek, 14:30, Győzelem mozi

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS