Ha tudnék is zenélni, nem hiszem, hogy ki mernék állni mindenki elé
2017. július 18. 09:55, utolsó frissítés: 09:55Makai Viola a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet, Kultúratudomány/művelődésszervező szak másodéves diákja. Az utcazenészek világát és fesztiválokat kutat.
A BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet Kultúratudomány/művelődésszervező szakos harmadéves diákjai az elmúlt hónapban olyan kiállítást szerveztek, aminek keretében a tanszéken tanulók kutatási témáit a nagyközönségnek is bemutatták. A kiállítást először a Tranzit házban lehetett megtekinteni, utána felkerült a Bölcsészkar folyosóira, legutóbb a Vibe fesztiválon találkozhattunk vele. A bemutatott témákból nyújtunk ízelítőt – a diákoktól kérdeztük meg, miért fontos számukra kutatási területük, mit tartanak a legvagányabbnak benne, illetve mi érdekli még őket a nagyvilágból. Összesen nyolc interjú készült. Az utolsó részben Makai Violáva beszélgetünk, aki Tényképek kiállítás keretében utcazenészekről készített fotókat mutatott be. Ezen kívül a fesztiválkutatás érdekli, aktuális terepmunkáit a Méra világzene-fesztiválon végzi.
Miért érdekel az utcazenész lét?
Ha tudnék is zenélni, nem hiszem, hogy ki mernék állni mindenki elé, csak úgy, egyet játszani. Ezért kezdett el érdekelni az, hogy akik ezt teszik, azok miért, és hogyan teszik ezt?
Szerinted miért fontos ezzel foglalkozni?
Szerintem nem fontos. Csak annak, akit érdekel. Úgy gondolom, hogy ez nem egy olyan dolog, mint az orvostudomány, vagy valami, ami a társadalmat előre viszi, egyszerűen inkább érdekes, mint fontos.
Milyen kezdeti támogatást kaptál az egyetemen a kutatásodhoz?
Ha a legkezdetibb támogatásra gondolok, akkor azt hiszem a gondolkodásom, a dolgokhoz való hozzáállásom változott kicsit, amióta erre az egyetemre járok. A „miértek” és „hogyanok” kezdtek el foglalkoztatni.
Melyek voltak az első általad megtett lépések a kutatás előkészítéséhez?
Elkezdtem megfigyelni az utcazenészeket és a közönségüket.
Mi volt a legvagányabb élményed a témáddal/kutatásoddal kapcsolatosan?
A legvagányabb mindig az, amikor látni lehet a zenészeken, hogy mennyire élvezik, amit csinálnak, jól érzik magukat, és csak a zene számít.
Mi volt a legcikibb élményed a témáddal/kutatásoddal kapcsolatosan?
Amikor észrevették, hogy dugiban próbálok fotózni.
Mit jelent számodra fiatal kutatónak lenni terepen, amikor csak magadra számíthatsz?
Néha nem nagyon tudok mit kezdeni egy-két helyzettel, sokszor elgondolom, milyen jó lenne, ha sokkal tapasztaltabb terepező lennék. De az is fontos, hogy komolyan vegyenek. Ehhez pedig még fontosabb az, hogy amit elkezdek, azt szakmai szempontból és magam tudásához képest maximálisan teljesítsem.
Amikor terepen voltál, melyek voltak azok a mentális kapaszkodók, amelyek segítettek abban, hogy véghezvidd, amit elkezdtél?
Nehéz kérdés. Szerintem csupán maga tény, hogy már elkezdtem, hiszen valamikor mindig mindent be kell fejezni, végigcsinálni.
Hogyan hasznosítod ezt a kutatást a tanulmányaidban, hogyan a mindennapokban?
Tanulmányaimban: jobban megértem az egyes témák közti összefüggést. E mellett minden kutatás az ember hasznára válik, hiszen minden kutatás után egyre rutinosabban kezdünk bele valami újba. Nyitottabb lettem, érzékenyebb az apró részletekre.
Melyek azok a dolgok, amiket nem az egyetemen, hanem a kutatási gyakorlat során tanultál?
Igazán a gyakorlatot csak a kutatás során lehet megtanulni. Legyen szó interjúzásról, amikor nem várt válaszokat kapsz, esetleg nem tudod, hogyan tereld a beszélgetést vissza, oda, hogy számodra hasznos információkat kapj. Valamint kutatás közben állnak össze igazán az összefüggések egy témát illetően. Bár ez utóbbi lehet, hogy azért van, mert csak ilyenkor kezdünk el igazán foglalkozni valamivel, esetleg még komolyan is vesszük.
Ezen kívül milyen kutatási területek érdekelnek?
Fesztiválok és közönségük, valamint a fesztivál és a fesztiválhelyszín (maga az a tér, közeg, ahol megrendezésre kerül) kapcsolata. Tánc, ezek jelentése, előadásmódja.
(az interjút Molnár Bea készítette)