2017. október 23. hétfőGyöngyi
11°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nem a bugyijukat kívül hordó szuperhősökről szól az erdélyi képregény

kérdezett: Balázsi-Pál Előd 2017. július 20. 16:42, utolsó frissítés: 2017. július 21. 13:22

Teljesen szokatlan dologba kezdett Szabó Kriszta és Sárosi Mátyás: képregénykiadót alapítottak Kézdivásárhelyen, Fantomatika néven.


Hamarosan megjelenhet az első igazán erdélyi képregény két vállalkozó kedvű székelyföldi fiatalnak köszönhetően. Szabó Kriszta író és Sárosi Mátyás rajzoló ugyanis hatrészes saját sorozatukkal indítanák el Kézdivásárhelyről az első erdélyi képregénykiadó tevékenységét. Szabó Krisztát kérdeztük vállalkozásukról.

>> A Fantomatika honlapja >>


Számomra meglepő, hogy Kézdivásárhelyen indul egy képregénykiadó. Kelet-Európában nem túl nagy a képregények piaca, és hagyománya sem nagyon van a műfajnak.

– Mi is tudatában vagyunk annak, hogy nem biztos, hogy ez működni fog. Úgy indultunk neki, hogy egy életünk, egy halálunk, ezt most egyszer megpróbáljuk, mint a mesében. Régóta próbálunk animációs filmet készíteni, de azt még nehezebb lenne eljuttatni a közönséghez, az ugye nagyon fesztiválos műfaj, nem a közönséghez könnyen eljuttatható formátum.


Az első lapszám borítója

Én évek óta történeteket írok, illetve mindig ebben a témában szerettem volna dolgozni, Matyi pedig nagyon jól rajzol, és ez volt az egyetlen kézenfekvő dolog, amit mi ketten tudnánk csinálni. Tudjuk, hogy nagyon meredek ez a vállalkozás, és épp ezért próbáljuk nagyon jó reklámmal, ügyesen beadagolni, eljuttatni a fogyasztókhoz, hogy hátha mégis...

Tudom, hogy egész Európában nem igazán működik ez a nem-szuperhősös képregény. De nem is kellene nekünk egy hatalmas, átütő siker, csak egy annyi, hogy tudjuk fenntartani az újságot és magunkat, tehát éldegéljünk belőle. Kiszámoltam, hogy 2000 előfizető nekünk elég is lenne. Úgyhogy megpróbáljuk. Azon gondolkodtunk, hogy gyávák legyünk-e egész életünkben, vagy megpróbáljuk. Volt egy kicsi pénzünk, amit azért szedtünk össze, hogy vegyünk egy házacskát, és azt mondtuk, hogy akkor megkockáztatjuk ezt a kicsi pénzünket erre a projektre.

Akkor ez mindenképpen több, mint egy hobbi, és nem is az van, hogy megcsináljátok, mert van rá pénzetek, hanem ebből akartok élni.

– Igen, lehetne az a verzió is, hogy nagyon sok pénzünk van, és hobbiszinten, csak úgy kiadjuk, és nem gond, hogyha veszteségbe megyünk. De nekünk gond lesz bizony, úgyhogy nagyon jól kell csináljuk, kell tetsszen a közönségnek, és nem lehet művészképregény, amit nem vásárolnak meg az emberek. Végülis ezen buknak el szerintem a szerzői kiadású képregények, hogy nagyon művészképregények, és a nagyközönséget nem érdeklik. Van egy-két olyan ember, aki szereti ezeket, de nincs egy olyan tömeg, amely vásárlóerővel rendelkezne.

Szabó Kriszta és Sárosi Mátyás
(Vizi Géza fotója)


Miben lesz más a ti képregényetek, miért gondolod, hogy ez jobban fogja érdekelni a közönséget?

– Úgy van ez is, mint a filmsorozatokkal: ha egyszer ráharap az ember, még ha gyenge is a sorozat, akkor is kíváncsi, hogy mi lesz a szereplőkkel, vagy hogy folytatódik a történet, és mi lesz a vége. Most ezzel nem azt akarom mondani, hogy gyenge lesz a képregényünk, hanem hogy így működik a sorozatokkal: ha az ember elolvasta az első részt, kíváncsi lesz arra, mi történik a szereplőkkel.

A saját tapasztalatomból indulok ki: én gyerekkoromban nagyon szerettem őket. Az, hogy a mostani fiatalságnak nincs képregény, és nem tudnak ráharapni, vagy nem tudja érdekelni őket, azért van, mert nem is láttak soha. Húsz évvel ezelőtt itt az újságos bódéban lehetett kapni Batmant, Spawn-t, Garfieldot, Nils Hogerssont, amit akarsz. Volt, amit olvassunk, és olvastuk is.

Jó, hogy ezt mondod, mert gyakorlatilag én is ezeken nőttem fel.

– Ez a mostani generáció még nem látott ilyent, csak filmen. Látta a Pókembert, a Batmant stb. filmen, tudja, hogy Amerikában létezik képregény, de itt nem fogta kézbe őket, tehát nincs az a jó érzés, amikor elmész a nagymamához, beülsz a diófa alá, és képregényt olvasol. Tudom, hogy most már mobilon minden az ördög van, de azért a papíralapú, kézbe fogható képregény mégiscsak egy élmény.

Részletek a képregényből


Kifejezetten erdélyieknek szánjátok a kiadványotokat?

– Magyarországon is meghirdettük, bár eredetileg nem terveztük. Egy marketinges szakember mondta nekünk, hogy ezt úgy lehetne életben tartani, ha Magyarországra is mennénk vele, mert ott sokkal több a magyar olvasó, nagyobb kultúrája van a képregénynek, jobban ismerik, és több magyar gyerek van. Így merészkedtünk bele a magyarországi terjesztésbe is, bár attól is nagyon félünk, tele vagyunk kételyekkel, nagyon izgulunk, nem alszunk, gyomoridegünk van.

Ki a célközönségetek? Kifejezetten gyerekeknek szánt képregény lesz?

– A mi képregényünk elég komoly, 16+-os a román törvények szerint, erőszak, szexualitás és mérsékelt drogfogyasztás is van az első történetben. Úgyhogy kénytelenek vagyunk rátenni a 16+-ot. Ugyanakkor meg vagyok győződve, hogy a legegyszerűbb akciófilmben is több erőszak, több szex, és több drogfogyasztás van, nevetséges ez az egész. Én szívesen merném ajánlani 14 éves kortól is. Egyébként nem buzdítunk drogfogyasztásra vagy erőszakra, egyszerűen kénytelenek voltunk használni ezeket az elemeket a történethez ahhoz, hogy élethű legyen, hogy ne gyerekmese legyen, hanem egy igaz történet.


Léteznek gyerekmagazinok a Napsugártól a Cimboráig, illetve felnőtteknek szóló magazinok, de ennek a tinédzser korosztálynak nem nagyon van saját kiadvány, esetleg csak bulvár, sztárok magánéletével foglalkozó lapok, de értelmesebb, szórakoztató, picikét tudományosabb lap nem található itt Erdélyben – a sci-fi-ben azért van tudomány és szórakoztatás is.

És igen, szeretném azt mondani, hogy felnőtteknek is szól ez a képregény, egészen 60 éves korig. Nagybátyám is nagyon szereti például a sci-fit is, és a képregényt is hatvanévesként.



Milyen képregényekre vagy melyik szerzőkre, esetleg kiadókra tekintetek inspirációként, kik azok, akikre felnéztek?


– Én írom a sztorikat, és én Stanislaw Lemnek vagyok a követője, nagyon tetszenek a történetei és a stílusa is.

Mondtad, hogy inkább a nagyközönségnek szóló képregényt akartok, viszont ha már Lem a példakép, ő pont hogy a sci-fi és a szépirodalom határán mozog, semmiképp nem nevezhető ponyvának.

– Jó, hogy erre kitértél. Nem szeretnénk azért egy tömegkulturális terméket csinálni. Azt mondtuk Matyival, hogy nem fogunk soha más képregényeket szidni, de nem szeretnénk bugyijukat kívül hordó szuperhősös úgymond science fictiont csinálni. Az nem is sci-fi igazából, csak abba a kategóriába lőtték be, ugyanúgy, ahogy a horrort is besorolták a sci-fi-be. De van egy magas színvonalú sci-fi is; mi nem akarunk nagyon magasban gondolkodni, de azért egy értelmesebb science fiction vonalat akarunk megvalósítani, nem horrort, thrillert vagy szuperhősöket.

A weboldalunkon is leírtuk, hogy a jó oldaláról szeretnénk bemutatni mind a képregényt, mind a sci-fit.

Hány oldalasak lesznek ezek a kiadványok?


– Méretben az A4-esnél picivel kisebb lesz, egy-egy centit levágatunk belőle, mert az A4-es már nagyon nagy, tehát körülbelül 27x20-as lesz. Az első szám 40 oldalas, a második szám 44 oldalasra sikerült.

Megvan már mind a hat rész?

– Nincs, egyelőre három részünk van készen, de amíg kiadjuk azt a hármat, addig Matyi folyamatosan rajzol. Most is azt csinálja.

Elég kemény tempónak tűnik, hogy havonta kiadjatok egy negyven oldalas képregényt.

– Igen, társakat keresünk, szeretnénk, ha jelentkezne egy-két csapat, akik még rajzolnának, vagy csereberélődnének a csapatok, mindenki felvállalna egy sztorit, megcsinálná, aztán pihenne még egy történetet.

Felvettem például a kapcsolatot Mandics Györggyel, aki az erdélyi sci-fi nagyja, közöltünk tőle is egy részletet a weboldalunkon, és ő azt mondta, hogy Kriszta, ha akarják, valamelyik történetemet átírhatják képregényre. Úgyhogy még az is lehet, hogy a nagy Mandics György valamelyik sztoriját írjuk át. Na és erre keresünk rajzolókat, társakat.


Nem azt akarjuk, hogy ez Kriszta és Matyi magánprojektje legyen az erdélyi képregényben, hanem azt akarjuk, hogy legyen Erdélyben képregény. Hogy mi csináljuk a céget? Én nagyon szívesen átadom a cég szervezését akárkinek, nem is vágyom én erre, mert elég nehéz feladat. Mi csak beindítottunk egy dolgot. Ki is írtam mindenhova, hogy közösséget építünk, társakat várunk, bárki jelentkezzen, aki szeretne.

Jelentkezett már valaki?

– Igen, volt már ilyen, és nagyon örültünk.

Léteznek még olyan emberek Erdélyben, akik ezzel foglalkoznak. Van egy tisztességes, rendes román képregény-havilap, a HAC! (Harap Alb Continua), és tudok egy kolozsvári grafikus lányról, Benczédi Annáról, aki hónapokig rajzolt nekik. Vannak itt annyian, hogy biztos vagyok benne, hogy két-három csapat még elő tud bukkanni Erdélyből – vagy Magyarországról is. Ha ott is forgalmazzuk, akkor rájuk is érvényes, hogy onnan is jelentkezhetnek alkotók, ott aztán tényleg többen vannak.

Nem félek ettől, nem hiszem, hogy ez gond lenne. Szerintem, ha kimegy a hír, hogy létezünk, és komolyan gondoljuk, jönni fognak. Mert Magyarországon azt csinálják, hogy csinál a szerző egy gyönyörű művészképregényt, kiadja 200 példányban, és szomorkodik, hogy ebből nem lehet megélni. Hát nem is lehet kétszáz példányból megélni, és befektetés nélkül nem megy, mert reklámot, hírverést kell csinálni, dolgozni kell vele. Annyit dolgoztunk az utóbbi hetekben, hogy esek át a fejemen. El tudnám képzelni, hogy ezeket az embereket Magyarországról is meg tudnánk győzni, le tudnánk szerződni, hogy jöjjenek hozzánk egy-egy történet erejéig.

Feltettetek egy videót is arról, hogy hogyan készül egy oldal a képregényből, és ott látszik, hogy Matyi teljes mértékben hagyományos technológiával dolgozik, nincs benne számítógépes grafika, színezés vagy utómunka. Miért így dolgozik?

– Ehhez a történethez ez talál. Nem is volt technikánk máshoz, nagyon sok pénzbe kerülnek a digitális rajzolópadok. Matyi gyönyörűen rajzol kézzel. Voltunk a Comic Con-on Bukarestben, és ott ki voltak állítva a Wacom digitális rajzolótáblái. Matyi kipróbálta őket, és azt mondta, meg sem közelíti azt a finomságot és azt a sokrétűséget, amit ő kézzel el tud érni.



Szándékosan rajzol így, és meg fogjuk tartani ezt a stílust, kézzel fog rajzolni. Ez szerintem is sokkal szebb. Műanyagos, fura, idegen az a számítógépes színezés.

Nekem a 40 oldal per hónap miatt jutott eszembe, mivel sokkal macerásabb, időigényesebb kézzel végigvinni a folyamatokat, a digitális munka felgyorsít bizonyos munkafázisokat.

– Nem tud Matyi egy hónap alatt megrajzolni egy számot, körülbelül két-két és fél hónap kell neki. Úgyhogy arra gondoltunk, hogy ha ez a három szám, ami már kész van, kiment, akkor a negyedik számtól feltétlenül szükségünk lesz valakire vagy valakikre, akik még lapszámonként 10-15 oldalt bevállalnak ebből.

Milyen áron fogjátok forgalmazni, és mikor jelenik meg az első szám?

– 15 lej körüli ára lesz, és szeptemberben indul. Kell két hónap a hírverésnek. Most még tekeregnek, utazgatnak az emberek, ezért kell ennyi idő, hogy mindenkihez eljusson a hír, és legyenek előfizetőink.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS