2017. december 14. csütörtökSzilárda
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Több mint 100 000 lelkes ténfergő a debreceni Campuson

Beretvás Gábor 2017. július 25. 10:17, utolsó frissítés: 10:30

A Parno Graszttól a The Prodigy-ig minden volt a debreceni Campus Fesztiválon. Beretvás Gábor igencsak színes tudósítása.


Mindennek vége lesz egyszer, így véget ért a X. Campus Fesztivál is, mint ahogy Tusványoson is már nagyban gereblyézik a műanyagpoharakat a szervek.

Hogy mik történtek Tusványoson, szinte kikockázva mutatta a magyarországi média, de hogy hogyan is telt el ez a pár nap Debrecenben, arról többek között én lennék némi híradással. Fontos, hogy ezeket a sorokat mint jó lokálpatrióta írom, aki néha azért is fogalmaz érdesen, mert bízik benne, hogy tolmácsolásai meghallgatásra találnak.

A jó hír, hogy a Campus nemzetközi elismerésben részesült, szóval szépen őrölt többek között a Campus-Eye, a fesztivál gigantikus óriáskereke is. A legmagasabb szintű minősítést az EFFE (Europe for Festivals, Festivals for Europe) adta a debreceni rendezvénynek. Utána is néztem azonnal, hogy mit is jelent ez, mert mióta a Kőbányai halomra nyeri magát arannyal bizonyos belga minőségvizsgán, kissé szkeptikusan állok az ilyesféle dolgokhoz. Amúgy a Kőbányai finom ital és hűsít is, csak nehezen nevezném sörnek.

Szóval mi is az az EFFE? Első keresésre a rendszer rá akart beszélni az ELTÉ-re, de nem hagytam magam olyan könnyen lerázni. Második körben egy kis kiegészítéssel rávezettem a robotot a lényegre, így első találat a pafi.hu, azaz a pályázatfigyelő volt, ahol kiderült, hogy ez egy pályázat alapján elnyerhető buksi-simogatás. Egy levegővel elmondva, a „minősítés olyan fesztiválokat illet meg, amelyek a helyi közösség bevonásával, de európai és globális kitekintéssel fókuszálnak a kultúrára és a művészetekre”. Na, szóval ehhez nőtt fel a Campus, és került a tornasor elejére. De erről ennyit. Lényeg, hogy a Campus is nyert, nem csak az ország, meg a vizes VB.


Mondjuk a második hír az EFFE-vel kapcsolatban, hogy nem más, mint a hangzatos nevű Sir Jonathan Mills zeneszerző az, aki most némi kegyet gyakorolva a nép felé, elfogadta az elnöki tisztségét ennek a komoly múltú szervezetnek. Annyit még persze hozzátennék, hogy Sir Mills a képeken nem úgy néz ki, mint aki a zene ütemére lepogózik bárkit, aki félpucér, vagy csak bekente magát kakasvérrel. Inkább olyan vájt fülű úriember benyomását kelti, aki minden este maga vasalja a pizsamáját. Gyanítom, ő is több lépésből találja meg, hogy hol van Debrecen, és pláne a Campus. De neki, mint kiderült, ezt nem is kell tudnia, mert többek között Gerendai Károly (a Sziget fesztivál örökös igazgatója) az egyik tanácsnoka, szóval így képben van. Amúgy Gerendainak is érinthetné már lassan vitézi kard a vállát, de egyelőre be kell érnie még a kulináris szolgálatai miatt kapott Michelin-csillaggal. Ha kimegyünk a Házsongárdba, könnyen kiderül, hogy a főpohárnok az nem szakma, hanem rang. Szóval mi kell még?

A nulladik napon, ami igazából az első, először is a beengedés bájain kellett túlverekednem magam. Abszolút hamar megkaptam a sajtós karszalagot, majd némi sorban ácsorgás után rátölthettem a, most figyeljetek, HELLOPAY kártyámra némi pénzt. Mint említettem, a Campuson nem lehet készpénzzel fizetni. Erre van rendszeresítve ez a megoldás. Külön buli, külön fizetési metódus. Tegnapelőtt vasárnap volt, jelzem, szóval azt, amit nem költöttem el róla, azt tegnapelőtt vissza is adták volna, ha nem azzal töltöm az időt, hogy döglött állat pózában nyöszörgök bemerevedett lábbal. Amúgy két százalékkal lemart minden tranzakció, plusz a blokkolón volt egy csúszka, amin megmutathattad a pincércsajnak, hogy mennyire vagy tőle vagy a két deci unikumtól elalélva. Ebben, jelzem, a haverom, Rácz Pityu az igazi hetyke gavallér. Ha 25 százalék borravalót is lehet adni, Pityu meg is adja. Feltételezem, nem a bárosok kapják meg. De ha igen, akkor a Campus után nekik már nem kell dolgozni ebben az évben. Másrészről pedig, ha belegondolunk, hogy hányan váltják vissza ezt a kártyácskát a szombati varacskosodás röfögő másnapján, hát ezerrel felvijjog a karvalytőke. Ezt azért megemlíteném a szervezőknek, hogy kompjuterizált felzárkózás ide, felhasználóbarát zsebürítés oda, ez nem feltétlenül képviseli a fesztiválozók érdekeit. A két érv pedig, amit hallottam – hogy „így nem rabolnak ki”, vagy a másik, hogy „így nem kell adjál a tarhásoknak” –, kőkorszaki és nevetséges. A fesztiválhoz, megjegyzem, hozzátartozik a tarhás is. Innen üdvözlöm a legendás „Róká”-t, aki félreértések elkerülése végett, vörös hajáról kapta az elnevezést, nem másról.

A kártya megszerzése után a beengedő emberek legkopaszabbika, megkülönböztető karszalagom ellenére, kivett a sorból. Közölte, hogy ő a főnök, ezen elmosolyodtam, de nem vitatkoztam, majd hagytam, hogy elvegye a cigimet, megfossza az ezüstfóliától, majd kéjesen megszagolja. Itt csak reméltem, nem kell levennem a cipőm, hogy a fazon abból pezsgőzzön majd a haverjaival. Jelzem, míg a motozásom zajlott, addig a hátam mögött simán bemehetett volna a fél Al-Káida, mely átvitt értelemben be is ment.

Immáron majdnem bentről nézve az eseményeket, a fesztivált Papp László polgármester (nem összekeverni a szintén csavarosan nyilatkozó egykori névrokon ökölvívóval) gyújtó hangú beszéde nyitotta meg az elszeparált VIP-média számára, a stadion mellett fenntartott kis térben. Én, mondjuk, ezt más újságírók felvételein láthattam csak, mert a fejlábú securitys nem engedelmeskedett sem a karszalag, sem a szavak erejének. A lábai közt, cselezve, próbálkozhattam volna egy becsúszó szereléssel, de arra meg a termetem és a beállítottságom sem tesz alkalmassá. Ezt, mondjuk, bánhatják a kollégák, mert talán felért volna egy kifütyüléses „botránykeltéssel”. De így lemondtam róla, és elsomfordáltam, mert úgy éreztem, a kínzó szomjúságtól menten vattát köpök.

Parno GrasztParno Graszt


Nem is olyan távol a VIP-től sikerült is rácsatlakoznom a sörforrásra, és innen elégedetten vehettem részt az eseményekben. Mivel széles volt a kínálat, így csak párat emelnék ki a koncertek közül. Innen is csak azokat, amik érdekeltek, mert a többit otthagytam, sőt volt, hogy rövid idő után ezeket is. A kezdő sört az egyetem színpadán fellépő Parno Graszt kezdte a délutáni órákban, kissé szontyolian, mert nem szokták meg, hogy akkorácska színpadot kapnak, amire nem fér rá az egész család. De hamarosan megbékéltek a helyzettel, és kompromisszumból valószínű, hogy a kocsin hagyták a cimbalmot.

Míg szólt a zene, a színpad körül az egyetem tanszékei hirdették a tudományt, többek között fehérköpenyes fogorvos medikák, akiktől elkértem egy-két megbízható ’suttogó’ számát, mert az én fogászom, mióta Londonban is rendel, a nyarat általában síeléssel tölti Aspenben. Mivel a fogorvos meg egy bizalmi állás, nincs mit tenni, kell egy normális kontroller. A fenti jelenet távolról úgy nézett ki, mint elmondták, hogy simán lekérem a csaj számát, de ez max rosszindulatú pletyka lenne, hisz ha bárki közel merészkedik, azonnal láthatja rajtam, hogy helyén az eszem, és foglalt a szívem.

A debreceni Skafunderz koncertes táncra perdülésemmel visszakeveredtem kicsit a fesztiválvilágba, bár a félpucér lökdösődésben már nem vettem részt, inkább csak a színpadot a küzdőtértől elválasztó kordonba kapaszkodva vigyorogtam meg ordítottam lefőve. Élveztem nagyon.

Ám ami a legjobban érdekelt, hogy az egyik fő produkciónak számító Prodigy a régi riddzsi vonalat erőlteti-e majd, vagy inkább az új albumát, a Hegelian Dialectic-et nyomja-e át, ami mostanában nagy kedvencem. Már nem a címválasztás miatt. Nincs köze hozzá, hogy van filozófus végzettségem.

The ProdigyThe Prodigy


A lassú klasszikus rap azonban sajnálatomra kimaradt a repertoárból. Ennek leginkább azok a barátaim örültek, akik csalódottan érkeztek a budapesti Manson-koncertről, mert, mint mondták, az lagymatag és hakni-szagú volt. Ezt azért furcsálltam, mert Manson nem az a típus, aki attól nyűgös, mert mondjuk viszket egy bordája. Bár úgy fest, Szikora Robinak tényleg van összeköttetése Istennel, mert ő valami ilyesmiért fordult az Úrhoz fohászra kulcsolt kézzel. A Prodigy egyébként a totyogós kezdés után azért bevadult, bár a show-t vizuálisan erősítő, a színpad két oldalán található kivetítők nem voltak bekapcsolva. Állítólag azért, hogy ne látszódjon, hogy a stroboszkóp fényárjában csak a frontember őrjöng, míg a többiek a ládákon ülve bicskáznak némi hideg élelmet.

De hogy a nosztalgia hullámhosszára is rácsatlakozzak kissé, elmentem a Hall-ba is, hogy belevájjam a fülem a 2 Unlimited nevű egykor oly népszerű banda dübörgős visszaemlékezéseibe. Ebből körülbelül egy unott tornatanár által vezetett gimnasztikaóra képeit kaptam. Amit, miután kiröhögtem magam, ott is hagytam ízibe. Hiába. Már a nosztalgia sem a régi. Amúgy a népnek bejött, és együtt szeletelt a táncművészekkel.

Annyit még meghagynék, hogy a vurstli-hangulat elkerülése végett valóban nem lenne gond, ha a polgármester jövőképét magunkénak vehetnénk, és a stadion is helyszínül szolgálhatna, ha már úgysem tapodja szét a pályát mostanság a LOKI (az olyasmi, mint a CFR). A fesztivál tere ugyanis szűk már ekkora tömegnek. A harmadik napon például baromira kellett koncentrálni, hogy a színpadon látottakkal össze tudja párosítani az ember az odaillő hangot. Óriási volt néha az interferencia a mindenhonnan áramló zenétől, no meg azt se feledjük, hogy sok ezer ember közben egyszerre próbál meg jelbeszéddel vegyes ordítással kommunikálni.

A többiről most nem beszélnék, aki ott volt, úgyis tudja, aki meg mégiscsak kitartott Tusványos mellett, az meg úgyis mással van elfoglalva, ahogy a kommenteket elnézegetem.

(A fotók a fesztivál hivatalos facebook-oldaláról származnak)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS