2017. aug. 19. szombatHuba
20°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Valóban Transilvanicummá vált a Kolozsvári Magyar Napok

Ambrus István 2017. augusztus 09. 14:51, utolsó frissítés: 14:51

Idén is lesz közösségi élmény, koncertek, kulturális programok, és útlezárások is.


A Kolozsvári Magyar Napok 2016-os rendezvénye valóban jubileumira sikeredett, de az idei is különlegesnek ígérkezik. Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke a szrvezők mai sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a múlt évi rendezvény egy jubileumi ünnepségsorozat volt, Kolozsvár városi rangra emelésének 700. évfordulója, ami rendkívül sikeresnek mondható. „Az idén be kellett látnunk, hogy azt a hatásfokot nem tudjuk, és nem is kell elérnünk. Teljesen nyilvánvaló, hogy azzal elértük a teljesítőképességünk határát. Véget ért egy 7 éves ciklus, és úgy döntöttünk, hogy idéntől elkezdjük újragondolni a rendezvényt” – mondta el.

Gergely Balázs hozzátette, az idei Kolozsvári Magyar Napok jelszava, a Transilvanicum egy kissé túlmutat Kolozsvár határain, ugyanakkor a rendezvénysorozat maga vált olyan erdélyi értékké, amelyre méltán lehetnek büszkék a kolozsváriak.

Idén új helyszín lesz a Sétatér, amelynek a Magyar Opera felőli oldalán helyezik el a színpadot. Itt fellép az Ocho Macho, a Magashegyi Underground és a Loose Neckties Society, a Kowalsky meg a Vega, az Anna and the Barbies és egyéb erdélyi valamint magyarországi zenekarok. A helyszínek bővítésére azért volt szükség, mert az elmúlt évek során a nagy számú résztvevő miatt zsúfolttá vált a Farkas utca.

Szabó Lilla programigazgató elmondta, az okostelefonra letölthető alkalmazáson is elérhető már a rendezvény teljes programkínálata, amelynek a hivatalos bevezető eseménysorozata hétvégén kezdődik, Bálint Tibor kolozsvári író házánál, délelőtt tíz órától. Ugyancsak a rendezvénysorozat keretében már holnaptól kiállítás nyílik a Bánffy-palotában. A koncertek sorát vasárnap Magyarfenesen, az Arkhai szoborparkban a magyarországi Balaton nyitja. Ezen a helyszínen elsősorban a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évek magyar alternatív zenekarai lépnek fel.


Oláh Emese
kolozsvári alpolgármester elmondta, az önkormányzat az elmúlt 4 évben egyre fontosabb és kiemelt programként kezeli a Kolozsvári Magyar Napokat. Hozzátette, ez elsősorban a kolozsváriaknak szánt rendezvénysorozat, de magyarországi turistáknak is szól, és jó találkozási pont a román és magyar lakosok számára is. „Mindenképp fontos lépés, ami a kiegyensúlyozott együttélést teremti meg” – összegezte.

A Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt útlezárások is lesznek a belváros különböző pontjain. A főtér keleti oldalán, a Vodafone üzletig a rendezvény teljes időtartamára, augusztus 14-én 16 órától 21-én 17 óráig egy sávot lezárnak a forgalom előtt.

Augusztus 16 és 19 között, naponta 20.30 és 23.15 óra között, illetve augusztus 20-án, 19.15 és 23.15 óra között, a Budapesti Operettszínház előadása alatt teljesen le lesz zárva a tér déli és keleti oldala.

A főtér északi oldalán a forgalmat a rendezvény zárónapján korlátozzák: augusztus 20-án, 18.50 és 19.30 óra között, a Szent Mihály templom tornyában megrendezett koncert idején zárják le a forgalmat, az áthaladás csak a buszjáratok számára lesz engedélyezett.

A Farkas utca teljes hosszában, tehát az Egyetem utca és a Bethlen (Baba Novac) utca között le lesz zárva a forgalom előtt. A Farkas utca 14-én 22 órától, a Kolozsvári Magyar Napok idejére sétálóutcává alakul át, ide behajtani autóval csak 21-én 16 órától lehet, miután a színpadot, a standokat a rendezvény szervezőinek és az árusoknak sikerül lebontani és elszállítani.

Az Egyetem utcában, a piarista templom előtti parkoló a Kolozsvári Magyar Napok teljes időtartama alatt bezár. A helyi rendőrség a parkolót augusztus 13-án 22 óráig kiüríti, hogy elegendő idő legyen a lacikonyhák létesítésére és az étel-italárus standok felállítására. A parkoló augusztus 21-én, 22 óráig nem üzemel. Az ételárusok számára a Farkas utcában, a Sétatéren és a Fogoly utcába (str. Potaissa) is elkülönít területet az önkormányzat.

Sántha Levente, a rendezvény projektmenedzsere elmondta, kedden startol a koncertsorozat, szerdán a Szent István-napi Néptánctalálkozó programpontját tekinthetik meg a főtéren, amely a Heltai utcából induló felvonulással kezdődik, majd csütörtökön az R-Go koncertezik. A rendezvény teljes programkínálata a Kolozsvári Magyar Napok honlapján érhető el.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS