2017. november 19. vasárnapErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A földönkívüliek köztünk járnak: Neumann János és a marslakók

Ivácson András Áron 2017. augusztus 18. 16:15, utolsó frissítés: 2017. augusztus 23. 15:07

Hatévesen ógörögül beszélt, és kutyáját Inverznek keresztelte el - Neumann János valóban egy marslakó volt.


Neumann János többek közt matematika-zseni, polihisztor, feltaláló, fizikus és informatikus életéről és munkásságáról szervezett előadást az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság Neumann János, a marslakó címmel. A Kolozsvári Magyar Napok keretén belül megrndezett előadásra az EMT székhelyén került sor Dr. Kása Zoltán matematikus és informatikus jóvoltából. Mint elmondta, Neumann élete tudományos és személyes szinten is adja magát egy előadás témájaként: az elsőben zseniális, a másodikban mélységesen emberi volt.

Neumann János Budapesten született 1903 December 28-án Neumann Miksa és Kann Margit első gyerekeként: két öccse, Mihály (1907) és Miklós (Miklós) volt. Nyugaton a felvett nevei alatt ismert, előbb Németországban Johann von Neumann, majd Amerikában John von Neumann. Már gyerekkorában az élet több területén kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Mivel apja úgy gondolta, hogy nagyon fontos, hogy a magyar anyanyelvén kívül más nyelveket is beszéljen, János már gyerekkorában folyékonyan beszélt ógörögül (egy másik anekdota szerint eredetiben idézett Thuküdidész történeti munkáiból), latinul, németül és franciául. Hatéves korában már kétjegyű számokat osztott fejben és amikor anyját egyszer azon kapta, hogy a fáradtságtól a semmibe bámul, rákérdezett: “Mit számolsz?” Egész életében híres volt szinte fotografikus memóriájáról és rendkívüli fejben számolási képességéről. Itt érdemes még megjegyezni, hogy fiatal korának talán legnagyobb teljesítménye az volt, hogy tizenkilenc évesen publikált két matematikai tanulmányt, amelyek közül a második megadta a sorszámok (ordinális számok) máig használatos modern meghatározását, amely különbözik Georg Cantor klasszikus meghatározásától.

J. Robert Oppenheimer és Neumann János.


Iskolái előbb a Fasori Evangélikus Gimnázium volt, amely diákjaként 1920-ban részesült az ország legjobb matematikus diákja kitüntetésben, majd később a Budapesti Tudományegyetem matematika szakán doktorált 1925-ban (doktori tézise a halmazelmélet axiomatizálásával foglalkozott, címe: “Az általános halmazelmélet axiomatikus felépítése”), valamint apja kérésére Zürichben vegyészmérnöki diplomát is szerzett 1923-ban. Több évet tartózkodott Berlinben, ahol Fritz Habertől kémiát, Albert Einsteintól statisztikus mechanikát és Erhardt Schmidttől matematikát tanult. Ilyen előzményekkel pedig miért is volt Neumann többedmagával marslakó? Marslakóknak nevezték magukat is, és mások is őket, egy sor magyar zsidó nem kizárólag, de többnyire matematikus és fizikus, akik a huszadik század első felében Magyarországról az Egyesült Államokba vándoroltak. A csoport tagjai Neumann Jánoson kívül Kármán Tódor (Theodor von Kármán, a szuperszonikus repülés atyja és a hiperszonikus űrhajózás úttörője), Halmos Pál (Paul Richard Halmos, számos matematikai és logikai terület úttörője), Wigner Jenő Pál (Eugene Paul Wigner, Nobel-díjas fizikus), Teller Ede (Edward Teller, a hidrogénbomba atyja), Pólya György (George Pólya, a heurisztika atyja), Gábor Dénes (Dennis Gábor, a holográfia atyja), Erdős Pál (Paul Erdős, legalább akkora matematikus, mint Neumann, a huszadik század egyik legfontosabbja) és végül Szilárd Leó (Leo Szilárd, a nukleáris láncreakció felfedezője és ezáltal az atombomba atyja). A marslakók nevet Szilárd Leótól kapták, aki humorosan megjegyezte, hogy Magyarország a marslakók frontországa. Amikor megkérdezték, hogy miért nincs a Földön kívüli intelligens életre bizonyíték annak ellenére, hogy mekkora a valószínűsége a létezésének, azzal válaszolt, hogy azért, mert a földönkívüliek már itt járkálnak közöttünk, éppen csak magyaroknak nevezik magukat.

A vicc odáig ment, hogy egész álelméletet dolgoztak ki maguknak, amely szerint az 1890-es évek végén, 1900-as évek elején felderítő csapat érkezett a Marsról a Földre, de mivel nem tartották megfelelőnek céljaik eléréséhez, nem sokkal később haza is tértek, de távozásuk előtt még teherbe is ejtettek néhány magyar nőt. Az ezekből a terhességekből született gyerekek lettek a marslakók, akik mind Amerikába vándoroltak. Közös jellemzőjük volt a közel emberfeletti intellektus, egy az amerikaiak számára kibogozhatatlannak tűnő anyanyelv (a magyar), mivel az angol mindannyiuk számára tanult nyelv volt, így igen erős akcentussal beszélték, ami felettébb fura volt amerikai társaik és környezetük számára, és mindannyian egy ismeretlen kis országocskából vándoroltak a nagy Egyesült Államokba. Neumann egy sor nagyon meggyőző, de valójában áltényt is az elmélet mellé állított: a marslakók születési helyeinek földrajzi közelsége, a jól lekövethető és mindannyiuk esetében hasonló karrierív, amely mindannyiuk számára a kémiával kezdődött, mindannyian német egyetemeken tanulva fordultak a fizika fele, amely ponton mindenik marslakó elhagyta Európát Amerika irányába.

A történet keserű pontja, hogy sokuk nem önszántukból hagyta el előbb Magyarországot, majd Németországot a harmincas évek végén, negyvenes évek elején: lévén zsidó származásúak, menekülniük kellett. Teller Ede azonban tovább fokozta a misztikumot, hiszen amikor őt is a földönkívüli életről kérdezték, sejtelmesen mosolyogva csak annyit mondott: “von Kármán biztos már megint elfecsegett valamit.” Annál is inkább humoros ez a történet, mert nincs két hónapja, hogy legutóbb láttam ennek az anekdotának a történelmi tényként feltüntetett megjelenését különböző összeesküvés-elméleteket terjesztő honlapokon olyan címmel, hogy “Több tudós állítja, a Földön két faj él: emberek és Magyarok”. “Több tudós” és “állítja”, hát mit mondjak? Az összeesküvés-elméletek hívői nem épp a forráskritikáról híresek.

Neumann János, Richard Feynman és Stanislaw Ulam.


Neumann polihisztor mivoltát bizonyítja, hogy olyan tudományterületeken alkotott nagyot, mint matematika (fundációs elméletek, funkcionális analízis, ergodelmélet, reprezentáció-elmélet, operátoralgebra, mértan, topológia és számanalízis), fizika (kvantummechanika, hidrodinamika és statisztikai kvantummechanika), közgazdaságtan (játékelmélet), informatika (von Neumann-architektúra, lineáris programozás, önsokszorosító gépezetek, stochasztikus informatika) és statisztikatudomány. Sem egy előadás, sem egy előadásról írt beszámoló nem térhet ki teljes mértékben minden megvalósítására: ehhez legalább egy szeminárium sorozatra lenne szükség.

Ezen a téren is fűződik a nevéhez anekdota, ugyanis egyszer azt mondta, hogy ő a matematika huszonnyolc százalékát ismeri. Amikor megkérdezték honnan tudja ilyen pontosan, annyit válaszolt: “kiszámoltam.” A tiszta, nem alkalmazott matematika területén tett legfontosabb közbenjárása talán a halmazelmélet axiomatizálásának kiteljesítése, amelyet ma Neumann-Bernays-Gödel axiómarendszerként ismerünk. Ez mellett két másik fontos axiómarendszer is fűződik a nevéhez: a Dirac-von Neumann axiómarendszer és a Morgenstern-von Neumann axiómarendszer. Az axiomatizálás akkor újnak számított és számára is az egyik legfontosabb korabeli projekt volt, így nem meglepő módon, amikor a fizika fele fordult, megpróbálta ide is áthozni az eljárást. A kvantummechanika axiomatizálási kísérletei során jött rá, hogy voltaképp a kvantumrendszer állapota egy Hilbert-tér egy pontja kell legyen. Ezen kísérletei során rájött, hogy a kvantummechanika nem származtatható egy a klasszikus mechanikához hasonló determinisztikus elmélet megközelítéséből. Előbb Neumann és Garrett Birkhoff, majd őket követve John Stuart Bell és Alain Aspect fogalmazták meg, hogy a kvantummechanika egy radikálisan más képet mutat, mint a klasszikus fizika, ennek következtében pedig radikálisan újszerű logika is szükséges a leírásához, amely túllép az addig ismert klasszikus logikán.

Legalább ekkora hozzájárulása volt az alkalmazott tudományokhoz is, egészen odáig menően, hogy voltaképp neki köszönhetem, hogy ezt a cikket itt ezen a számítógépen írhatom. Legelőször is a számítógép logikai tervezésében fejtett ki alapvető munkát, amely logikai elvek összességét mai napig Neumann-elveknek nevezünk. Ezek: a kettes számrendszer használata, a program memóriában való tárolásának elve, amely felgyorsítja a működést, az utasítási rendszer kidolgozása és a lineáris/soros programozás bevezetése. Ezek nélkül ma a számítógép mint olyan vagy nem létezne, vagy teljesen más, adott esetben lassabb volna. Az ő elvei alapján készült az EDVAC (Electronic Discrete Variable Automatic Computer, avagy elektronikus diszkrét változós automata számítógép), amely az első olyan számítógép volt, amely képes volt memóriájában tárolni a programozását. Neumann “Az automaták általános és logikai elmélete” című előadása a negyvenes években már előrevetítette az önreplikáló gépezeteket jóval azelőtt, hogy a DNS szekvenciát felfedezte volna a tudomány. Meghatározása szerint az automata egy bármilyen olyan gépezet, amelynek működése lépésről lépésre logikusan történik azáltal, hogy együtt használ információt saját belső programozásából és a környezetéből: a meghatározása egyértelmű következménye, hogy az élő szervezetek legalább annyira automatonok, mint azok a mesterségesen létrehozandó gépek, amelyekről Neumann beszélt. Az első ilyen önreplikáló gépezet a kinematic automaton volt. Ez egy központi vezérlő agyból, egy építő karból és hosszú parancssorból áll, amely alkatrészek egy nagy tárolóhelyében található. Követve önmaga programozását és környezete tárgyait, képes volt megépíteni egy önmagához hasonló gépezetet. Később Stanislaw Ulam matematikussal létrehoztak egy fizikai test nélküli színtiszta logikai automatont, amely voltaképp az első sejtautomaton és a sejtek változó állapotára alapszik egy végtelen négyzethálóban. Voltaképp ez az alapja mindmáig az összes időbéli szimulációt végző programunknak.

1955-ben rákot diagnosztizáltak a szervezetében, amelynek máj és csontvelő áttételei is voltak. Halála előtt nem sokkal, anekdoták szerint, azt mondta, hogy örvendene, ha lehetne valahol szerezni egy “okos papot”, akivel elbeszélgethetne a halálról. Egy másik anekdota szerint nem sokkal halála előtt azt mondta, hogy igaz katolikusként élni nehéz, meghalni azonban könnyű. Élete utolsó évét tolószékben töltötte egyre romló egészségi állapota miatt. Mivel 1955-től az Atomenergiai Bizottság tagja volt és aktívan részt vett az atom- és hidrogénbomba kikísérletezésében, attól félve, hogy nehogy valamiféle államtitkot romló egészségi állapota okán elmondjon, egész haláláig egy magasrangú katonai tisztviselő volt vele a kórházi szobájában. 1957 Február 8-án hunyt el Washington DC-ben, sírja Princetonban található.

Neumman János azonosító fényképe a Los Alamos-i kutatóbázisnál.


Neumann János emlékezete is zsenialitását tükrözi: nevét holdkráter őrzi, róla nevezték el a (2284) von Neumann kisbolygót, Budapesten és Székesfehérváron utcát, Budapesten főiskolai (ma már egyetemi) kart és szakközépiskolát, Egerben pedig gimnáziumot neveztek el róla. 1999-ben a Financial Times teljesen jogosan nevezte az évszázad emberének. Ami annak fényében igazán ironikus, hogy Neumann János, mint láttuk, nem ember volt, hanem: marslakó és idegen földönkívüli.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS