2017. szeptember 26. keddJusztina
19°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Allah kilencvenkilenc csodálatos neve és öt dolog, amit nem jól tudtál az iszlámról

Ivácson András Áron 2017. szeptember 07. 14:15, utolsó frissítés: 14:33

Saría és fiqh nagyon nem mindegy, de a fogalmak nem ismerete általában nem gátolja meg az előbbitől való nyugati rettegést. Gyöngyösi Csilla előadása a PulzArton.


Az ötödik alkalommal megrendezett PulzArt keretén belül került sor Gyöngyösi Csilla Öt dolog, amit nem jól tudtál az iszlámról című előadására. Gyöngyösi Csilla szakértelme széles: két világvallásban is otthonosan mozog, ugyanis református teológus és ugyanakkor iszlámszakértő is, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem doktori hallgatója és oktatója. Szakterületei az iszlám filozófiája és teológiája, a vallástudomány és az ábrahámita vallások általában.

Gyöngyösi Csilla. Fotó: Henning János.


Előadásában arra tett kísérletet, nem kevés sikerrel, hogy a manapság divatos - továbbá iszonyatosan át- és túlpolizitált -, iszlám-megközelítések, félreértések és szándékos félreértelmezések között rendet tegyen. Előadását öt nagy téma köré építette, amelyeket egy általánosabb bevezető rész alapozott meg. Régen azt mondták, hogy a focihoz és a politikához mindenki ért, de mára ez kibővült, többek között az iszlámmal is, miközben igazából nagyon kevesen vannak azok, akik az utóbbihoz - vagy akár az első kettő bármelyikéhez - valóban értenének.

Gyöngyösi már előadása elején kihangsúlyozza, hogy az iszlám bármilyen említése kapcsán lényeges, hogy elkerüljük a politikai ideológiákba - legyen szó akár jobb- akár baloldalról - való belecsúszást. Ez még annak ellenére is fontos, hogy az abszolút és teljes objektivitás még a természettudományokban sem lehetséges, még kevésbé a társadalomtudományokban. Azonban legalább annyira fontos, hogy ne egy másik vallás - leggyakoribb esetben a kereszténység - teológiai dogmái felől közelítsük meg az iszlám kérdéskörét. Ez annál is inkább így van, mivel az iszlám maga is egy világvallás, ennek minden pozitív és negatív jellemzőjével: ezen jellemzők recepciójának negatív vagy pozitív voltáról már nem is beszélve.

Fotó: Henning János.


Az egyik leggyakoribb hiba, hogy az iszlám történetét szokás egy monolitnak tekinteni, miközben legalább két nagy és jelentős történelmi korszakra osztható fel. Az első a mekkai korszak, amelyről szokás elfeledni - vagy épp elhallgatni - hogy egy prófétai jelleg a legfontosabb tulajdonsága. Ebből kifolyólag pedig védekező állást vesz fel a többi, már létező vallással szemben, így pedig egy visszahúzódó és komor világvége hangulatot áraszt magából. Ebben a korszakában az iszlám központi témái a társadalmi igazságosság olyan változókkal, mint a szegénység kérdése, az újraelosztás felvetése és így tovább. A második a medinai korszak, ahová Mohamed meghívásra érkezik, hogy különböző ügyekben döntőbírói szerepet lásson el. Itt fekteti le a ma ismert iszlám alapjait és itt alkotja meg ideális államának is a képét.

Amint az előadó felhívta rá a figyelmünket, az egyik legfontosabb szempont az, hogy az iszlám megismeréséhez ki kell lépnünk saját komfortzónánkból: az iszlám még a számunkra legidegenebb európai kultúrához képest is meglepő és idegen. Azonban pontosan ebből következik, hogy mint minden idegen kultúra, megtanulható és elsajátítható.

Gyöngyösi szerint épp ez egy erős identitás fokmérője: megismerni egy idegen kultúrát úgy, hogy ne veszélyeztesse a saját identitásunkat. Mint egy arra vonatkozó hallgatói kérdésre, hogy felvenné-e az iszlám hitet. elmondta: nem, ugyanis az iszlám ismerete semmiben sem kérdőjelezi meg saját református hitét. Ez pedig már ott kezdődik, hogy nem tévesztjük össze az iszlámot a muzulmánnal, már csak azért sem, mert a muzulmán politikus nem azonos az iszlám vallási vezetővel például. Különösen annak tekintetében, hogy az iszlám nem egyenlő a terrorizmussal.

Az iszlám állam már az i.sz. 8-ik században szekularizálódik: a kalifátus nem vallási cím. Pontosan ebből következik, hogy a saría vallási jog, aminek következtében semmi mondanivalója nincs a szekuláris jogot illetően. Hozzánk közelebbi fogalmakkal élve: nem szekuláris, hanem kánonjog. Illetve még két egymástól elválasztandó dolog a muzulmán emberek véleménye és az egyetemes iszlám mint olyan álláspontja. Amennyiben figyelmesek vagyunk az eseményekre, ezek sokkal ritkábban esnek egybe, mint azt az iszlámellenes hangok láttatni szeretnék.

Fotó: Henning János.


Ezen alapok lefektetése után tért át az öt pont tárgyalására, amelyek közül az első az igazi iszlám problémája. Gyöngyösi szerint ennek a problémának a félreértése leggyakrabban a terrorcselekmények után kerül elő, amikor az a nonszensz felszólítás lép ismét színre, hogy a muzulmán vezetők határolódjanak el a terrorizmustól. Az előadó felteszi a kérdést: a keresztény IRA ténykedése alatt hányszor hallottuk a felszólítást, hogy a keresztény vezetők határolódjanak el a terrorizmustól? Ez pontosan azért nonszensz, mert a keresztény emberek cselekedetei nem azonosak a kereszténységgel - épp csak azt kellene látni, mint hangsúlyozta, hogy a muzulmán emberek cselekedetei sem azonosak az iszlámmal.

A probléma abból is adódik, hogy nehéz definiálni pontosan, hogy mi is az iszlám, abból kifolyólag, hogy elképesztően sok alága, felekezete van, amelyek nagyon sokszor szélsőségesen ellentmondanak egymásnak. Azonban ez a felszólítás azért is visszás, mert az iszlám soha nem termelt ki papi rendet: nincs iszlám pap. Gyöngyösi ezen a ponton nagyon karakán: aki ilyet mond, hívja fel a figyelmet, az nem ismeri az iszlámot, ugyanis az iszlámban nincs vallási tőke. Ennek félreértése a leggyakoribb esetben abból adódik, hogy a legtöbb kommentátor nem az iszlám megértésére törekszik, hanem az iszlám kereszténységen keresztüli megértésére, ami azonban radikálisan más eredményt fog hozni. Kevés dolog van, amiben két muzulmán egyetért pontosan abból kifolyólag, hogy a rengeteg felekezetből adódóan nincs egységes univerzálisan elismert katekézis és emiatt nincs központi vallási tekintély sem.

Ebből természetesen adódik egy tekintélykrízis, ami az iszlámon belüli időnként előretoluló súlyos konfliktusokhoz vezet. Mindannak ellenére, hogy mindig is létezett egy írástudó réteg a szellemi arisztokrácia minden jellemzőjével, ez a vallási értelmiség azonban nem azonos bármiféle papi renddel. Az igazi krízis azonban a XIX. században jött el, amikor ez a vallási értelmiség nem reflektál és ebből kifolyólag nem megfelelően reagál a modernitás okozta kihívásokra, aminek következtében teljes mértékben elveszítik a tekintélyüket. Ekkor jön létre az a jelenség, amelyet manapság “politikai iszlámnak” szokás nevezni, amely képviselői mindannak ellenére, hogy vallási köntösbe öltöztetik a politikai tőkéjüket, nem tekinthetőek vallási vezetőknek, végképp nem vallási értelmiségnek.

Mint Gyöngyösi fogalmaz: ezek a szó legköznapibb értelmében politikusok a legelőször is a ma már államvallásnak számító wahhabita-szalafita mozgalom tagjaiként, amely önmagát az egyetlen és egyedüli helyes iszlám-értelmezésként kísérli meg feltüntetni és amely szerint mindenki más eretnek. Miközben egyrészt ez a nézet korábban nem létezett, másrészt pedig mi sem idegenebb maga az iszlám jellegétől: a pluralizmus helyébe egy lebutított monoteista és monolitikus értelmezést merevített.

Fotó: Henning János.


Ezen a ponton tért át a nők iszlámon belüli elnyomásának témájára, amelyet a jelenlegi iszlám körüli viták legforróbb témájának nevezett. Először a közönséghez intézett kérdések segítségével mérte le, hogy még a jelenlévők közül is számos ember nincs tisztában nem csak a burka, niqab és hidzsáb különbségeivel, de azzal sem, hogy ezek közül melyik mit is jelent, milyen ruhaneműt jelöl.

A burka például a szemet is eltakarja, a hizsáb viszont nem. Az iszlámban, mint annyi minden más kapcsán sem, ebben sincs egységes álláspont. Gyöngyösi szerint mindössze az a kérelem van meg, hogy férfiak ÉS nők egyaránt öltözzenek “decens” módon, azonban az, hogy ez mit jelent, felekezetenként változik. Azonban a lényeg ez: a teljes testet eltakaró öltözködés, még inkább a fekete szín megkövetelése a nőktől a modernitás terméke. A történelmi iszlámban azonban számos nagyon gazdag és nagyon színes, tarka nem egész testet eltakaró népviselet létezett és létezik még mai napig is. A konfliktus abból adódik, hogy az iszlám kultúra teljesen másképp tekint a magánszféra jellegére, mint a nyugati világ: a test a magánszféra része, tehát nem közszemlére teendő, vagyis a kopott ruháikat veszik fel az utcára és az igényes darabokat viselik otthon. A modernitásban beállt változásokra az egyik legjobb példa, hogy Tunéziában az 2000-es évek elején tilos volt bármilyen vallásos jellegű ruhát ölteni, amelyet az akkori erőltetett szekularizmusban a visszamaradottság jelének tekintettek.

A következő kritikus pont az olyan vélemények körül forog, mint az, hogy “olvastam a Koránt és már mindent értek”. Ezek a vélemények nem veszik figyelembe, hogy a Korán, akárcsak számos más vallásos szöveg, elsősorban komoly értelmezési problémákkal fellépő prófétai szöveg. Annál is inkább, hogy elsősorban a Korán egy elmondott szöveg és csak másodlagosan leírt: a másodlagos leírás pedig már önmaga tartalmaz olyan szövegvariánsokat a valamikor elmondott tanításokhoz képest, amelyek már mindössze módosulásai azoknak.

Először is: azok közül, akik azt mondják, hogy olvasták a Koránt, legjobb esetben is többségük legfeljebb a Korán valamilyen fordítását olvasták. Azonban, mivel akárcsak az ókori görög szövegek esetében, a Korán arabját sem lehet tökéletesen átültetni más nyelvekbe, a Koránt valóban olvasni csakis arabul lehet. Ezt a már alapból nehéz helyzetet tovább súlyosbítja az arab nyelv alapvető jellege. Mássalhangzós nyelv, amelyben írásban nem jelennek meg a magánhangzók: a legkorábbi Korán kéziratokban nincsenek még diakritikus jelek sem, amiből következően adott hangok - például k és h - írott formája között nincs különbség. Ebből adódik, hogy az arab szavaknak nem pusztán jelentésük, hanem tág jelentésmezejük van: három mássalhangzó különböző módosulása viseli a jelentést, aminek következtében a szavaknak nincs fix jelentésük - sok szóból még több leképezhető, vagyis: nincs fix meghatározott értelmük.

Fotó: Henning János.


A negyedik pont a “jönnek ezek és bevezetik itt a saríát” típusú félelmek volt. Mint korábban már tisztázta: a saría vallási jog, tehát semmi lényegeset nem mond szekuláris jogi ügyekben. Annál is inkább, hogy a saríának melyik formáját fogják így egységesen bevezetni, ha ennek nem csak felekezetenként, hanem régiónként is más formái vannak: a szomáliait vagy a kambodzsait pl.?

A iszlámban, akárcsak bármelyik másik vallásban, a jog és a jogbiztonság istentől származik, így pedig képtelenség eseti szekuláris jogba ültetni. Az eseti jog iszlám megnevezése a fiqh. Ezt azonban nem lehet túl gyakran hallani, különösen nem a befogadó országok jogrendszerére való alternatívaként. Ez természetesen abból adódik, hogy az eseti jogban nem akarnak ezek a közösségek módosítást eszközölni.

Végül pedig ötödik pontként a dzsihád fogalma került terítékre, amely legalább annyira divatos félreértés, mint a burka viselete. Az első és legfontosabb megjegyzendő dolog, hogy a dzsihád nem csak és kizárólag szent háborút jelent. Az arab nyelv fentebb taglalt jellemzőjéből kifolyólag a szónak legalább tizenegy értelmet magába foglaló jelentésmezeje van. Ezek között van militarista értelem is, mint a szent háború, de találhatunk olyanokat is, mint bátran segíteni a közösséget, segíteni a nem muzulmán közösséget (!), igazságos társadalom bevezetése, felszabadulás a zsarnokság alól és még lehetne sorolni.

Gyöngyösi fontosnak tartotta kihangsúlyozni, hogy amikor az iszlám a más közösségekkel való kapcsolatáról beszél elsősorban nem a dzsihád értelmében teszi ezt. A Koránban nincs tételesen kényszer a vallással kapcsolatban, sőt, az ellenkezője szerepel: senkit sem szabad fegyverrel kényszeríteni a vallás felvételére, ugyanis az igazság erőszak nélkül is hatásos kell, hogy legyen.

Fotó: Henning János.


Mindezeken túlmenően azonban még számos félreértés él a köztudatban az iszlámmal kapcsolatban, hívta fel a figyelmet. Olyan félreértések is, amelyeket a legjobb szándékú liberális kommentátorok és aktivisták is elkövetnek, mint például a burka viselése, mint az identitást kifejező ruhadarab, amely esetben nem feltétlenül a patriarchális elnyomás jeleit kell látnunk benne. Gyöngyösi a nyugati típusú feminizmust hozta fel példaként, amely a militáns szekularizmusa következtében sosem tudta megérteni azokat a kifinomult kulturális viszonylatokat, amelyek az iszlámon belül keresztül-kasul szövik egymást.

Talán erre zárásként Alain Badiou szavai lehetnek a legtalálóbbak: “Mindezeken túl azonban végérvényben inkább lennék egy vallásos szóhasználatba burkolózott forradalmár ateista, mintsem muzulmán férfiak és nők üldözéséért felelős szekuláris feministának álcázott nyugati típusú 'demokrata'.” Ez pedig az európai kultúrát féltő, magát “klasszikus liberálisnak” mindössze csak tévesen nevező jobboldali konzervatívtól a magát baloldalinak csak szintén tévesen gondoló centrista liberálisig sok mindenkire félelmetesen találó.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS