Elmondani a város egy fontos történetét
Ivácson András Áron 2017. szeptember 15. 11:12, utolsó frissítés: 11:12Isztambultól Sepsiszentgyörgyig sétálni mindkét város számára fontos történetekkel: erre vállalkozott nemrégiben ez a nem mindennapi összművészeti akció.
A The Hidden Stories of Two Cities: Sfăntu Gheorghe - Istanbul nevű igencsak nehezen kategorizálható összművészeti akció az M Stúdió mozgásszínházhoz tartozó Moira és a törökországi Karakütü civil és alkotói szervezetek közös projektjeként a TANDEM Turkey támogatói programon belül jött létre. A nem mindennapi alkotóműhely - talán ez a legtalálóbb szó - mindkét említett városból három-három történetet vezetett elő, amelyek adott időben, vagy idő óta és adott értelemben reprezentatívak a városra nézve. Az isztambuli bemutató júliusban került megrendezésre, Sepsiszentgyörgy rejtett történeteit pedig szeptember 5-én tekinthette meg a nagyérdemű.
A Moira egy az M Stúdióhoz tartozó civil szervezet, amely egyedülálló ilyen formában az országban: nyolc professzionális színész/táncos alkotja, akik az M Stúdió keretén belül a fizikális-testi mozgásszínház műfajában alkotnak 2005 óta. Az egyetlen hivatalos erdélyi mozgásszínházként elmondásuk szerint a nyugaton már ismert és elismert színházi formavilág meghonosítására és megszerettetésére vállalkoztak. A török Karakütü szervezet saját elmondása szerint egy emlékegyesület, amelynek programjai segítségével különböző emberjogi visszaélésekre és ezek áldozataira akarnak emlékezni és emlékeztetni. 2014-ben alapították és azt vallják, hogy a történelem eseményeiből való tanulás az egyetlen eszköze az igazság és a béke jelenkori keresésében, aminek következtében a két leggyakoribb témájuk a kollektív emlékezet és a múlttal való szembenézés. A TANDEM és azon belül a TANDEM Turkey program a European Cultural Foundation támogatói programja, amely alkotók, kultúraktivisták és civil szervezetek közötti kommunikációt és kollaborációt próbál kiépíteni és működtetni Törökország és egész Európa területén. 2011 óta 400 független kulturális egyesületet hangolt össze különféle közös projektekbe, 320 kulturális menedzsert képzett ki 160 városban és 46 országban. Szervezésen keresztül ezeknek a projekteknek, szervezeteknek, embereknek biztosít teret valós és lényeges, valamint fenntartható kapcsolathálók kiépítésére közös művészeti érdeklődés és kreatív felfedezés gyarapítása érdekében.
A jelenlegi projekt célja, hogy mindkét városban olyan történeteket mutasson be, amelyek a közösség számára fontosak és relevánsak, azonban nem ismertek eléggé, bármilyen okból mellőzöttek vagy elfeledettek. A Karakütü által használt módszer az emlékséta (memory walk): egy vezető segítségével végigjárni egy előre megtervezett útvonalat, amelynek mindenik megállója egy-egy történethez kapcsolódik, ahol a résztvevők meghallgatják az adott történeteket. Azzal, hogy az M Stúdió belépett a szervezésbe némileg módosult az Emlékséta, ugyanis a történetmesélést egy kisebb-nagyobb performansz előzte meg vagy követte, amely során a hallgatók jobban beleélhetik magukat a hallottakba. Ennek következtében pedig passzív szemlélődők helyett aktív résztvevői lehetnek nem csak az előadásnak, hanem az előadott elfeledett történetnek magának is. Az Isztambulban már sikerrel tesztelt három történet/város formulát tapasztalhatták meg a sepsiszentgyörgyi érdeklődők is, amelyből kettő konkrét emberi sorsokat dolgoz fel, miközben a harmadik egy adott helyszínt és ahhoz kötődő kollektív történetet mesél el.
A sepsiszentgyörgyi csapat tagjai: Veres-Nagy Tímea, mint ötletgazda és szervező, Veres-Nagy Attila és Gáll Katalin az M Stúdió részéről, Sebastian Marina az Andrei Mureșeanu Színház részéről, valamint Katona Dávid szabadúszó színész és zenész. Hozzájuk csatlakoztak a török csapat részéről Elif Özsüt és Sevinç Coşkun.
A sepsiszentgyörgyi emlékséta során felidézett történet Baász Imre művész és művészetszervező életéről, a ma, de nem mindig Mihai Viteazul szobrát magába foglaló tér történetéről és Visky Árpád életéről szóltak.
Több okból is a Baász Imre történetét volt a legnehezebb megragadni - tudtuk meg Veres Nagy Tímeától. Legelőször is azért, mert a városban sehol nincs kézzel fogható emléke - kivéve a 105-ös számú tömbházon található emléktáblát, ahol a műterme is volt, illetve a Lido bár mögötti falon látható graffitti-t, így már alapból a helyszín kiválasztása problémát okozott. Végül az utóbbira esett a választás, amelyet 2009-ben készített egy brassói művész. Másrészt viszont a narratívában sincs konkrét tragikus vagy örömteli sorsfordulat: Baász egész életvitele és stílusa egy nagy sorsfordulat, ami miatt egy plusz érzékenységgel kell a történethez nyúlni. A színészek négy apró cölöpöt vertek a földbe, amelyeket körbekerítettek vékony kötéllel és az adott területet megtisztították a bozóttól, vagyis „megtisztították” Baász Imre egyetlen „emlékműve”, a graffitti előtti területet. Már ennek is számos szimbolikus üzenete lehet, azonban ebbe a megtisztított és elkerített térbe állt be a két középiskolás lány, Gyenge Tímea és Adriana Timaru, hogy magyarul és románul felolvassák Baász történetét.
A jelenlegi Mihai Viteazul téren a két narrátor és a színészek már helyszínen várták az érdeklődőket, amikor elkezdett sötétedni és a vihari is kitörni készült. Az érdeklődök megérkezésekor a padon ülő lányok egyből elkezdték olvasni a történetet, mialatt a színészek A4 méretű lapra felírták a tér összes eddigi nevét: Gábor Áron, Kovács Gábor, Avram Iancu és Mihai Viteazul. Ez után mindenik ívet felragasztották valamilyen étel vagy ital termékre: egy csomag chips, egy csomag pufuleț, egy narancslé és egy üveg víz. Ezek után megbontották őket és elkezdtek enni, inni belőlük, idővel átadták egymásnak ezeket és a közönséget is megkínálták belőlük. Mindezzel egy időben Gáll Katalin színésznő felrajzolt egy ugróiskolát és a négyzetekbe beleírt pár betűt: Á, N, S, K és A. A felolvasás után a krétát átadták a nézőknek és együtt került berajzolásra a J és O betű. Amikor pedig kijött a JÁNOSKA, mintha előre megrendezett lett volna, kisütött a nap és egy szivárvány is megjelent.
Visky Árpád történetének előadása nem véletlenül kezdődött a színház büféjében: színészek, nézek mindannyian bementek és tetszőlegesen helyet foglaltak. Katona Dávid többször is felugrott és mindannyiszor elmondott egy-egy ma már legendásnak minősülő Visky beszólást: „kikiáltom a csopaki köztársaságot” vagy „megszavazom Visky Árpádnak a napi egy liter rumot” és így tovább. Ezek után a büfé hangszórójából többször is szólt, hogy kérik Visky Árpádot a színpadra, mert kezdődik a próba. Mindez alatt a színészek bementek a színház előterébe, ahol folytatódott a történetmesélés. Az előtér közepében állt egy szék, amelyen Katona Dávid foglalt helyet. Miközben a két narrátor melléje állt és elkezdték felolvasni a szövegüket, a színészek nem sokkal mögötte színes cetlikre írtak fel üzeneteket, amelyeket Dávidra ragasztottak, aki a narráció végére csaknem tetőtől talpig ilyen cetlibe volt borítva. A végére érve a színészek és Katona is elhagyták a teret, a nézők pedig a lehullott cetliket olvasgatták.
Veres-Nagy Tímea szervező szerint az előadások után néhány néző maradt még a színház büféjében az események lejárta után is, és saját emlékeiket, élményeiket is elmesélték a hallott, látott történetekkel kapcsolatosan.
Ez egy végtelenül érdekes projekt, amelynek a lehetőségei voltaképp közel kimeríthetetlenek, ugyanis ilyen történetekkel tele vannak városaink és mindenki más városa is. A globális szemléletmód, a művészeti, akcionista megközelítés, a nyelveket, kultúrákat és országhatárokat átívelő érdeklődés pedig olyan plusz tartalmat kölcsönözhet ezeknek az összművészeti elképzeléseknek, amelyekkel nem sok helyi szervezésű megmozdulás büszkélkedhet. Ez pedig mindig kulturális gazdagodáshoz vezet, aminek okán ez a projekt csakis örömmel töltheti el szervezőit és nézőit egyaránt.