2017. december 16. szombatEtelka, Aletta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ma este lázadunk! Ilyen egy politikai töltetű számítógépes játék

Ivácson András Áron 2017. október 03. 13:55, utolsó frissítés: 14:43

Amolyan szakszervezetis Mariot képzeljünk el, csak két karakter helyett egész tömegeket kell irányítani. De a gyártók a valóságban is a "boltdemokrácia" elvét követik, amelyben nincs egyetlen főnök.


A Pixel Pushers Union 512 nevű játékfejlesztő stúdió egy érdekes koncepciójú játékkal és egy még érdekesebb önszervezői modellel készül belépni a játékpiacra. A Tonight We Riot részben kaland, részben mikromenedzselés, részben pedig egy tömeges összecsapásokat szimuláló projekt.

A készítők feltett szándéka volt, hogy végre egy kifejezetten politikai töltetű játékot készítsenek - nyilatkozta Michael Taylor, a játék mesterséges intelligenciájának programozója. A játék cselekményének alapját baloldali politikai és filozófiai elméletek képezik, amelyek nyílt felvállalására több okból is szükség volt a készítők szerint. „Végre vége a McCarthyizmusnak és a szocializmus többé már nem szitokszó” - mondták. Véleményük szerint felnőtt egy új, fiatalabb generáció Amerikában, akik már értik, hogy a baloldal nem az a mumus, aminek minden irányból beállítják.



A készítők véleménye szerint erre a fordulatra azért volt szükség, mert az utóbbi két-három év meredek politikai történései szükségessé tették, hogy míg korábban a játékok megpróbáltak apolitikusak maradni, vagy maximum utalásszerűen közelíteni meg politikai és társadalmi témákat, amelyeket helyesen közelítenek, szinte azonosítanak egymással, mára ez a középutas helyzet tarthatatlan lett és ebben a közegben is egyre inkább politikaibb témákat kell felvetni.

A Tonight We Riot (Ma este lázadunk) lényege, hogy fellázadt gyári munkások segítségével magunkhoz kell ragadni a termelőeszközöket és folytonos lázadás és agitáció során mozgósítani kell a többi gyár munkását is, hogy kapcsolódjanak be egy esetleges forradalomba, amelynek sikere épp ezen múlhat. A munkásmozgósítás annál is fontosabb, hiszen ők válnak a játékos életsávjává (health bar): valahányszor meghal a fő karakter, akit a játékos direkt módon irányít, mindannyiszor demotiválódik a tömeg egyszerű tagjává. Ugyanakkor a tömeg egyfajta, elsődlegesebb, a társasjátékokból ismert fegyver-módosító (weapon modifier) is, hiszen valahányszor támadó parancsot kap a fő karakter, mindannyiszor támadásba lendül a tömeg is.

Ted Anderson, a Pixel Pushers Union 512 alapítótagja és művészi kivitelezője szerint amolyan marxista Mario Brothers-t képzeltek el, két karakter helyett egész tömegekkel: ugrálni rendőrautóról rendőrautóra, rohamrendőrről rohamrendőrre. Ugyanakkor fontosnak tartotta leszögezni, hogy semmiképp nem akartak valamiféle felvizezett apologéta programot kiadni a kezükből. Egy olyan játékot akartak készíteni, amely explicit politikai kiállást üzen, azonban nem feledkezik el a szórakoztatásról sem. Mint mondta, ezt a kettőt nem könnyű ötvözni, különösen nem a mai langyos középutasság világában.

Még ennél is érdekesebb maga a Pixel Pushers Union 512 szervezési és működési formája, amelyre már nevében is utal: pixeltologatók 512-es szakszervezete. Céljuk megváltoztatni a munkaszervezés jelenlegi kapitalista módszerét egy általuk jónak tartott irányba. Ebben a kapitalista modellben bármilyen vállalkozás a következőképpen épül fel és ezt használja a mai ipari szintű játékfejlesztés is: CEO, vezető beosztású személyek, menedzserek, dolgozók.

Ezzel szemben már a PPU512 alapításakor arra törekedett Anderson, aki már az ipar több ágában is megfordult, hogy mindenkinek egyenlő beleszólási joga legyen minden kérdésbe, avagy a sok ember, sok hang elvén működő valódi termelői demokráciát akart kiépíteni. Példája erre a hangmérnökük, akinek egy nap ötlete támadt a játék egyik főellenségének designját illetően. Egy hagyományos cégnél aligha vették volna figyelembe, mivel nem játéktervező, hanem hangmérnök. A PPU512 tagjai azonban megvitatták, szavazásra bocsátották és végül elfogadták a hangmérnök ötletét.

Ted AndersonTed Anderson


Anderson számára az inspirációt az Industrial Workers of the World, becenevükön Wobblies, az egyik legnagyobb és legismertebb munkásszakszervezet jelentette. Ők szorgalmazzák munkahelyi szervezés szintjén az úgynevezett shop democracy (boltdemokrácia) elvét, amelynek célja, hogy demokratikus eljárások során igazságosabb munkakörülményeket teremtsen. Ezt olyan eljárásokkal igyekeznek elérni, mint a mindent kérdést belső egyenlő szavazással való eldöntés, a teljes bérkiegyenlítés és a horizontális, vagy úgynevezett „lapos hierarchia”.

Az ok pedig, amiért ezt a szervezést alkalmazzák az, nyilatkozta Anderson, hogy a játékipar, akárcsak a kapitalista ipar sok más formája, egy a munkásait kizsákmányoló iparág. Ezt semmi sem bizonyítja olyan jól, véli, mint a játékipart is érintő boom and bust ciklusok, amelyek itt úgy működnek, hogy sok embert alkalmaznak, de csak rövidtávon egy-egy projektre, amelyek után voltaképp igencsak kevés fizetéssel, de felmondanak nekik.

Reményeik szerint működni fognak ezek az elvek. Az egyenlő bér természetesen egyenlő teherviseléssel is jár, ami nem csak a dolgozók szempontjából előnyös, hanem a vállalkozásvezetésnek is egy egyszerűbb formája. Ugyanis, mint elmondták, ha nincs ügyvezetői réteg, ez nem fogja a bevétel nagyobbik arányát elszívni azok elől, akik valóban dolgoztak azon a terméken, ami a bevételt termeli. Így pedig ez egyenlően oszlik meg a csapat összes tagja között.



Ugyanakkor az említett lapos hierarchia biztosítja, hogy a döntéshozás bármely felvetődő problémájába demokratikus eszközökkel beleszóljon a csapat bármelyik tagja, mint például bármelyikük számára lehetőség a terjesztés és megjelenés dátumának is akár a megvétózása és megvitatásra való beterjesztése. Anderson azonban azt nevezte az egyik legfontosabb dolognak, hogy biztosítsák, hogy a csapat soha ne terjeszkedjen és nőjön nagyobbra, mint amennyi épp szükséges a működéséhez: semmit nem akarnak annyira elkerülni, mint a koroporativizálódást. Így pedig a fejlesztéseik és ezek költsége sem lépi túl azt a határt, amely egy elvégezhető mértéken belül tartható.

Mindezek mellett mindannyian azokat értékelték az egyik legpozitívabb hozadékoknak, amelyek a dolgozók személyes körülményeit és egymáshoz fűződő viszonylataikat érintették. Elsősorban az, hogy nincs sehol egy basáskodó főnök, ami elmondásuk szerint körökkel jobb közérzetet okoz a munkahelyen, mint bármi, amit korábbi alkalmazásaik során tapasztaltak. A döntések így nem amiatt születnek, hogy valaki kiadja az ukázt, hanem azért, mert a csapat közös és demokratikus döntés alapján azt ítélte a legjobb megoldásnak. Ugyanígy közösen és demokratikusan döntik el szerződéses vállalt munka esetén, hogy egy fejlesztést elvállalnak, avagy sem. Továbbá azonban ez elősegíti a csapaton belüli személyes kapcsolatokat is és háttérbe szorítja az utilitarista versenyszellemet. Ennek pedig az az áldásos hatása van, hogy fokozott mértékben csökken a kiégés, a burnout tapasztalata.

Stephen Meyer a PPU512 programozója szerint maga a struktúra ilyen formájú megszervezése hozza magával ezeket az előnyöket. Egy mindenkit ledomináló főnök nélkül sokkal inkább növelhető a csapat összetartozás-érzése. Mayer az ipar sok szintjén megfordult már az építkezéstől a biztosítási cégig, de először dolgozik shop democracy elven működő vállalkozásnál. Elmondása szerint van valami önmagában megnyugtató abban a tudatban, hogy nincs egyetlen valaki döntéshelyzetbe hozva mindenki mással szemben, ami magától értetődően alakítja ki a konszenzus különböző fajtáit - vitáik ellenére, azonban a vita épp a demokratikus eljárások kiépítését szorgalmazza, ugyanis épp egy főnök az, akivel szemben nem lehet vitázni.

Ez egy közösségi szintre hoz mindenkit, annál is inkább, hogy noha szavazással hoznak döntéseket, munkaprofiljától, korától, hátterétől függetlenül mindenki szavazata egyenlő értékű. Ezeket az eljárásokat Mayer sokkal pozitívabban ítélte meg, mint bármelyik korábbi munkahelyén tapasztaltakat. Főleg, ha figyelembe vesszük még azt is, hogy az anyagi viszonylatokon túlmenően hozzájárul a munkahelyi biztonságérzethez is, mivel a főnökségi részleg hiánya azt is jelenti, hogy senkinek nem lehet felmondani előzetes figyelmeztetés nélkül, hiszen egy ilyen döntés végképp csak és kizárólag közös demokratikus szavazás alapján jöhet létre.



Mayer szerint amit ők tesznek munkaszervezés terén kéz a kézben jár az úgynevezett indie játékfejlesztéssel. Az indie játékfejlesztő egy független, nem-korporatív fejlesztőt jelent, aki általában kisebb, de nagyon gyakori esetben a AAA projektekhez képest százszor kreatívabb és ötletesebb fejlesztéssel hozakodik elő. Az utóbbi években teljesedett ki igazán ez a mozgalom, sok esetben két-három emberből, sőt akár egy emberből álló „hálószobafejlesztők” játékai is értek el világsikert. Amit ez a munkaszervezés jelent, amit a PPU512 nyíltan felvállal és szorgalmaz, az indie fejlesztők többsége is csak most kezd intuitíve kapizsgálni.

A Pixel Pushers Union 512 jól láttatja, hogy az a kapitalista szentencia, amely szerint a kapitalizmus az egyedüli társadalmi rendszer, amely a kreativitást támogatja, felettébb felszínes és elnagyolt. Támogatja, hogyne, amennyiben profitálható és pénzzé tehető. De amennyiben - témánknál maradva - egy fejlesztő olyan játékötlettel lép elő, amely nem illeszthető az épp mindenkoron divatos trendek közé, tehát lehet, hogy nem is egyáltalán, de csak kevésbé profitálható, azonnal falba ütközik. Azonnal megszűnik a kapitalizmus nagy kreativitás-támogatása. Jómagam is követem az indie és AAA játékfejlesztéseket és a profitálhatóságra egy jó ötlet érdekében fittyet hányó fejlesztések között ezerszer érdekesebb dolgokat lehet találni - kivétel nélkül - mint a nagy mainstream fejlesztések között. Az ellenkező eset példája mint a fehér holló, oly ritka.



Természetesen ezekkel a mítoszokkal - csak a kapitalizmus támogatja a kreativitást és társai - felvenni a harcot, az egész rendszert, és legelőször is az oktatási rendszert kellene újraszervezni. Ahogy a szituacionisták írták annak idején az oktatási rendszert érintő kritikájukban: „A piacorientált oktatás gyerekbántalmazás.” Pontosan azért, mert egy szűk, csakis tőkelogikájú, önérdekből működő világnézetet ültet el az emberben.

Szerencsére a Pixel Pushers Union 512 és a hozzá hasonló kis fejlesztők igyekeznek legalább kis lépéseket tenni ebbe az irányba. Érdemes figyelni rájuk a jövőben is.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS