Húsz éve a nyitottság és a szabad gondolkodás közösségi tere a Tranzit Ház
Ambrus István 2017. október 23. 16:50, utolsó frissítés: 2021. november 30. 14:45Milyen szerepet tölt be jelenleg a Tranzit Ház Kolozsvár életében, és miért volt fontos 20 évvel ezelőtt létrehozni egy cenzúrától mentes közösségi teret?
Fennállásának húszéves születésnapját ünnepeli a kolozsvári Tranzit Ház. A másságnak is otthont adó közösségi tér 1997-ben alakult azzal a céllal, hogy a kísérleti művészetek terén alkotó és a szabadon gondolkodó emberek közt kapcsolatot teremtsen. Ideológiai értelemben pedig egy cenzúra mentes légkört szeretett volna teremteni, amelyben a különféle identitású közösségek is otthon érezhetik magukat. Könczei Csilla, a Tranzit Ház alapítója és igazgatója a Transindexnek elmondta, a mostani születésnapi rendezvénysorozat egyfajta önelemzés is volt, amelyben terítékre kerülnek azok a kérdések és témakörök, amelyek az elmúlt húsz évben is foglalkoztatták ezt a közösséget.
Mi volt az alapvető cél, amikor 1997-ben elkezdtétek kialakítani ezt a kulturális központot, közösségi teret?
A Tranzit Házat egy olyan időszakban indítottuk, ami lényegében átmeneti időszak volt a régi rendszer és a nagy strukturális változások között. Ennek létrehozásakor több minden összejátszott. Az én személyes történetemnek is köze van mindehhez. Miután hosszabb időt Magyarországon töltöttem, vissza költöztem Kolozsvárra. Ekkor éreztem, hogy valamit hozzá kellene adni ehhez a városhoz, hogy egy kicsit élhetőbb legyen. Ez a Funar-korszakban volt, feszült légkörben, amelyben a nacionalizmus a hétköznapok részét jelentette. Úgy gondoltam, hogy valamit tenni kell ez ellen, és ennek eredményeként jött létre a Tranzit Ház. Az is igaz, hogy a kilencvenes évek után kinyílt a világ számunkra, külföldre utazhattunk, és akkor azt is megtapasztalhattuk, hogy hogyan működnek máshol a független kulturális központok.
A közvetlen célunk ideológiai értelemben az volt, hogy egy szabad, cenzúramentes helyet hozzunk létre, ahol különféle identitású közösségek együtt használhatják a teret. Funar korszakában amolyan "kirekesztősdi" folyt. Kolozsvár Főtrén a városvezetés abban az időben megpróbálta kiszorítani nem csak a magyar identitású embereket, hanem például a görög katolikusokat is. Ez is jól mutatja, milyen történelmi kontextusban akartunk létrehozni egy olyan szabad teret, amely feltétel nélkül mindenkit befogad.
Ez a tér művészeti szempontból is fontos volt. Már a kezdetekben a kortárs és a kísérleti művészetet, illetve az ebben alkotó művészek tevékenységét szerettük volna elősegíteni, performanszokat, videóinstallációkat, kortárs táncművészeti produkciókat szerveztünk. Mindezt úgy, hogy ebben a tekintetben se létezzen kizárólagosság. Ezek mellett jól megfér a hagyományos tánc is. Ugyanakkor első perctől fontos volt az interdiszciplinaritás. Azt láttuk, hogy Kolozsvár lakossága nem csak etnikai szempontból él elszigetelt közösségekben, hanem diszciplináris megközelítésből is, ami azt jelentette, hogy a különböző szakágak művelői nem igazán találkoztak egymással, nem igen folyt párbeszéd közöttük.
Hogy látod a társadalom akkori és jelenlegi helyzetét ilyen szempontból? 1997 óta eltelt húsz év.
Ennek a rendezvénysorozatnak az is a célja, hogy felmelegítsük azokat a kérdéseket, aminek mentén annak idején elkezdtünk együtt gondolkodni. Az egyik ilyen fő téma akkoriban a kirekesztettség és a szabadság kérdése volt. Ha ezekből a beszélgetésekből valamiféle következtetést kellene levonni, akkor azt mondhatjuk, manapság sokan úgy vélik, hogy sajnos nem sokat mozdult el pozitív irányba a társadalom. Én személyesen úgy gondolom, hogy a kétezres évek elején elindult egy nagyon ígéretes folyamat, de annak ellenére, hogy jelenleg Kolozsváron a kulturális élet nagyon pezsgő, és hogy sok kulturális rendezvény van, bizonyos szempontból visszarendeződés érzékelhető. Mintha az a nyitás, ami akkoriban megindult, napjainkban megtorpant volna. Bár nagyon sok választási lehetőségük van az embereknek, mégis úgy tűnik, hogy a legtöbben párhuzamos utakat járnak be, amelyek nem szelik át egymást.
Miben változott meg leginkább a Tranzit Ház arculata a létrehozásától kezdve napjainkig?
A Tranzit Ház kapcsán felépített projektekben nagyon fontos szerepet játszik maga az épület, a volt zsinagóga. Ez hetvennégyig működött eredeti rendeltetésének megfelelően. A kényszerű körülmények, a Holokauszt, majd a maradék zsidóságnak a Ceaușescu korszakban történt tömeges elvándorlása miatt kiürült, 1974 után hosszú évekig elhagyatottan állt, illetve raktárhelyiségnek használták.
A Tranzit Ház kezdeményezői, jómagam és élettársam, Eckstein-Kovács Péter voltunk: először fizikai személyként béreltük ki az épületet a Kolozsvári Zsidó Hitközségtől, majd 98-ban létrehoztam a Tranzit Alapítványt. Az épület rossz állapotban volt, ezért nagy erőfeszítésünkbe került, hogy használhatóvá tegyük, a fűtést például 2000-ben vezettük be, addig jó sokat dideregtünk a művészekkel együtt. Kétezer után egy másik korszak következett a Tranzit Ház életében, ugyanis az első Romániában megjelenő Európai Tanács által támogatott úgynevezett EuroArt program finanszírozásával sikerült megvalósítani egy nagyobb projektet, ami két éven át tartott, és ami által az épület és a hozzá tartozó udvart nagy mértékben fel tudtuk újítani. Ez azért is volt különleges, mert a benne résztvevő fiatalok, egyetemisták és munkások, mindannyian egyaránt részt vettek a művészeti tevékenységekben is és az épület felújításával járó fizikai munkában is.
A pályázati támogatásoknak köszönhetően a kétezres évek elejétől talán 2010-ig tudtunk teljes gőzerővel működni. A jelenlegi kortárs művészként tevékenykedő kolozsvári alkotók közül ebben a korszakban szinte mindenki a Tranzit Házban kezdte pályafutását.
1997 óta nagyon sok közösségi tér jött létre amely kiállításoknak, színházi előadásoknak is helyet biztosítanak. Ez miben változtatta meg a Tranzit Ház szerepét?
Számszerűleg és minőségileg is rengeteget fejlődött a kulturális élet Kolozsváron, de azt látom, hogy a legtöbb ilyen csoportosulás elsősorban szakmailag akarja megvalósítani önmagát, ami bizonyos értelemben teljesen normális, de ami azt is jelenti, hogy az a funkció, amit a Tranzit Ház el tud látni, a mai napig érvényes, és rendkívül fontos. Arról a szerepről beszélek itt, ami arról szól, hogy össze tud hozni olyan embereket, művészeket, gondolkodókat, akik máshol nem igazán találkoznának, és ezáltal betölt egy űrt. Ugyanakkor egy másik trend is elkezdett érvényesülni Kolozsváron és az egész régióban. Az utóbbi időben egyre több a tömegrendezvény, és lassanként azt látjuk, hogy a kulturális szférába is bekerül egy gazdasági szempontokat előtérbe helyező logika, ami a mennyiségi mutatókra helyezi a hangsúlyt, és az események reklámpotenciáljára. Ennek eredményeként nagyon sokan a sikeres kulturális rendezvényeket a tömegrendezvényekkel azonosítják. Mi azt gondoljuk, legalább annyira közhasznúak lehetnek a kisebb léptékű művészeti akciók is, és a kisközösségekben történő emberi együttgondolkodás.
A Tranzit Ház elnevezése a Ház folyamat jellegéből fakad, ami nem csak a benne átfolyó tranzitáló tartalmakból fakad, hanem az itt dolgozó emberek és a látogatók fluktuálásából is. Ezek közül nagyon sokan egyetemista korukban kapcsolódnak be a Tranzit Ház életébe, majd elkerülnek a városból. A mostani rendezvényünk meghívott előadóinak többsége olyan személy, aki az idők során valami fontosat tett hozzá a Tranzit Ház történetéhez. Olyan embereket szólítottunk meg, akik részesei ennek a történetnek, és bevallásuk szerint mindig nagyon szívesen visszatérnek ide. A szombati záró rendezvényre, amit viccesen érettségi találkozónak hívunk, egyébként igyekeztünk mindenkit meghívni, aki valaha itt dolgozott. Ez az esemény egy valós közösségi együttműködés eredménye, a résztvevők önkéntes hozzájárulása nélkül nem is jöhetett volna létre, és ez megerősít bennünket.
A Tranzit Ház huszadik születésnapjára szervezett rendezvény próbál valamennyire reflektálni az eddig eltelt időszakra?
Egyfajta önelemzést is végzünk ennek során, olyan tekintetben is, hogy lássuk, mi magunk mit gondolunk ugyan azokról a kérdésekről, amelyek az elmúlt húsz évben is foglalkoztattak bennünket és vizsgáljuk meg, hogy mit észlelünk a környezetünkben most. A rendezvény meghívott előadóinak többsége olyan személy, aki valami fontosat hozzá tett a Tranzit Ház történetéhez. Megszólítottunk olyan embereket, akik részesei ennek a történetnek, és bevallásuk szerint mindig nagyon szívesen visszatérnek ide, így egy valós közösségi együttműködés hozza létre ezt az eseményt.
Az elmúlt évek történéseit és változásait figyelembe véve, hogy látod a Tranzit Ház jövőjét és szerepét?
A megnyitón azt találtam mondani, hogy a városnak szüksége van erre a helyre, ami egy olyan volt zsinagóga, ami kortárs művészetet fogad be, és ami egy nyitott, szabad hely, de a helynek is szüksége van a városra. A város és lakói, mindazok, akiknek lehetőségükben áll, hogy támogassák, el kellene gondolkodjanak azon, hogy nekik szükségük van-e erre az egyedi helyre. Kellenek-e nekünk független non-profit intézmények, olyan független helyek, amelyek elősegítik a szabad gondolkodást, a szabad társulást? Mindazoknak az értékeknek a megvalósulását, amiket 89 után fontosnak tartottunk. Ragaszkodunk-e még egyáltalán azokhoz az elvekhez?