Pásztor Márkból még tényleg lehet valami
G. L. 2017. november 15. 14:20, utolsó frissítés: 14:20Szakértőkkel néztük meg a Kotta legutóbbi adását, és nem féltek megmondani a véleményük.
Van a Marosvásárhelyi Rádió Kotta című zenei műsora, amelyben minden hónap utolsó vasárnapján fiatal erdélyi magyar zenekarok lépnek fel. Élőben koncerteznek a 3-as stúdióban, amit közvetít a rádió az éterben és a Facebookon.
Korábban is szemléztük már a műsorukat, például elmondtuk, hogy a legjobb dolog, ami az utóbbi időben az erdélyi könnyűzenében történt, illetve bemutattunk egy igazi székelyföldi blues-együttest is. Most egy kicsit még tovább megyünk. Már nem mi akarjuk megmondani a tutit, hanem a témában jártas szakértőket kérdezünk meg, mondják el a véleményüket az aktuális fellépőről.
Legutóbb Pásztor Márk, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Színész szakának első éves mesteri hallgatója lépett fel, akinek a színház mellett másik szenvedélye a zene, amikor csak teheti dalokat ír és ad elő a közönségnek. A fiatal zenész Valamik című lemezét már bemutatta, Marosvásárhelyen már több koncerten is lehetett hallani a saját szerzeményeivel fellépni. Egy szál gitár, semmi több.
Bakk-Dávid László, zeneszerző, zenekritikus
Egy kicsit gondban vagyok, mert úgy gondolom, hogy Pásztor Márk egy tehetséges fiatal (többnyire okés zenei alapokat, és remek szövegeket ír). De - és itt van a lényeg - van még csiszolni valója bőven.
A magyar alternatív zenék (pl. Kispál, Hiperkarma, 30Y, Kistehén) erős hatása jellemző a kompozícióira, bár olykor az isteni Nick Cave direkt vagy indirekt hatása is felfedezhető bennük. Mindezek önmagukban még nem jelentenének gondot, sőt! Ha nem főként olyan hangfekvésű és dinamikájú dalokat írna Márk, amelyek igazából csak úgy tudnának kiteljesedni, ha egy teljes zenekar állna mögöttük, akkor lenne igazán teljes a kép. A Ne mondd nekem... című dalról ordít, hogy egy alter-punk sláger lehetne, így viszont nagyon foghíjas.
A srác hangja, főleg amikor magasabb lágéban énekel, túl nyers az egyszálgitáros, akusztikus zenei környezethez. Ennek mondjuk egyik legszebb ellenpéldája a Be és ki című szám. Itt sikerült eltalálnia azt a kellemes hangtartományt/hangvételt, ahol nem zavaró a hangja. Ez a dal végig kellemesen hömpölyög.
A youtube-on is fellelhető első albumos dalok stúdióváltozatai sokkal kiegyensúlyozottabban szólnak, pont az effektezettebb hangzás miatt.
Ha erre a hangzásra törekedne élőben is, ha többet képezné a hangját, és ha a Cseh Tamásos kiszerelést fontosnak tartja, kigyomlálná a nem megfelelő karakterű dalokat - akkor igazán szép dolgokat is létrehozhat a jövőben.
Máté Sándor, koncertszervező
Szerencsére nem X-Faktor stílusú, sablonos, feltörekvő pop énekes. Érződik, hogy főképp magának dalolgat. A dalszöveg elég deep és karakteres, nagyon szívesen meghallgatnám élőben egy kellemesebb környezetben.
A túl erős fényerő a Kotta stúdiótermen nem a legkedvezőbb egy szál gitáros akusztikus fellépésre. Ezért érthető, hogy egy picit feszültnek tűnik Márk, de ez rutin kérdése, hogy győzze le a lámpalázat. Mindenképp tisztelni való munkássága.
André Ferenc, költő
Cseh Tamás amilyen fontos, és amilyen jó hatással volt a magyar könnyűzenére, pont olyan veszélyes is. A látszólagos könnyedség mögött legtöbbször nagyon masszív poétikai rétegek mocorognak, és pont ez teszi Cseh Tamást igazán naggyá. Természetesen Bereményi Géza szövegei is kellenek hozzá, ahogy a közhelyeket, legegyszerűbb mondatokat is képes feltölteni egy olyan finom hangulati faktorral, amit tényleg csak kevesen képesek.
Pásztor Márk zenéjében érződik a Cseh Tamás hatás, azonban nem elég erős, hogy igazán jó legyen. És a szövegeihez sem ártana egy Bereményi, aki megdolgozza őket. Viszont azért a produkció messze áll attól is, hogy rossznak lehessen mondani, csupán dolgozni és finomítani kell még az árnyalatokon. Az első dalt okosan választja ki, megmutatja, hogy kiváló gitáros, az Azt gondoltam eső esik átdolgozása Ripoff Raskolnikov-féle verzióra emlékeztet, egy erős Tool (konkrétan a Parabol és a Lateralus című dalaikra gondolok) beütéssel, amivel felkelti az érdeklődésem. Azonban inkább a technikát érzem, a dalt elénekli, de nem adja elő. Egyáltalán nem rossz a hangja, de némiképp bizonytalanul kezeli, néhol azt érzem, erőlteti, ami főleg az egyszál gitáros akusztikus performanszok esetében ritkán sül el jól.
A Ne mondd egy tök jó bulisláger lenne, csak végig ugyanaz a ritmus, mintha nem volna refrén. A dúdolós rész pre-chorusnak illene be, de valahogy az egész dal monoton. Érdemes volna (és ezt a többi dalban is éreztem számos helyen), hogy az énekdallam ne kövesse ennyire kiszámíthatóan az akkordokat, hanem pl. amikor lemegy Fisz-dúrba a gitáron, akkor az ének valahogy picit ellene menjen. De a dúdolós részeknek is az a lényege, hogy a hallgató együtt akarjon énekelni vele, viszont itt csak az akkordok basszushangjait követi, ami kevés. Egy jó énekdallam többnyire onnan felismerhető, hogy ha egy énekelni nem tudó ember hümmögni kezdi, akkor is rá lehet jönni, hogy mi az (persze ez nem általános szabály). De néhány bátrabb kimozdulással teljesen izgalmas dal válhat belőle.
A szövegeknél szintén fontos, hogy jól gördüljenek, a rímelés nem létszükséglet (számomra) egy dalban, de ha valaki bevállalja, akkor az legyen jó (vagy szándékosan rontott). A Ki és be címűben például az „egyet-kettőt” rímhelyzetbe kerül a „levegőt”-tel és az „ágyat” meg a „drága” is. Ezeket mindenképp csiszolnám, mert látszik, hogy nem érzéketlen, hiszen az „ordibálunk-összeér a lábunk” teljesen rendben van, sőt, az „egymás nélkül, egymás mellett/ cipeljük a mellkasainkra közösen kötözött terhet” abszolút bejön, és szépen gördíti a ritmika is a szöveget, ami által párbeszédbe lép a dallal. Viszont az „után-bután” rímpárt úgy kell kerülni, mint dinnyeevés után a tejet. Valamint az sem árt, ha nem nem minden sor ugyanannyi szótag, mert akkor máris kevésbé monoton az egész.
A vidéki életről szóló dal némiképp a Vad Fruttikat idézi, de a refrén is pont ugyanolyan intenzitással érkezik, mint a verze, emiatt pedig leül a dal.
A fénymásoló című számon azt érzem, hogy egyik kedvence, itt sokkal inkább előtérbe kerül az előadás, valamiért Kardos-Horváth János elnézést, bocs dala jut róla eszembe. Mindenesetre ezt érzem az egyik legsikeresebbnek. Az „egyszál gitárosra íródott” dal dallama zavaróan monoton, ráadásul a gitáron sem szólal meg basszus, a refrénig, hogy kimentse. A Rongyláb János szövege már-már burkolt rasszizmussal is vádolható volna, abszolút kényelmes sztereotípiákra épül, hogy a romák mindig jól táncolnak, a lányok rábuknak a jólábú fiatalemberre, és ennyi a szerepük, mindezt Gedeon bácsi retorikával, az nagyon nem győz meg. A szexualitást ezzel a „játékos” (?) eufemizálással bemutatni nem igazán működik, azért már Cseh Tamás is ízesebben művelte, de érdemes megfigyelni Kispál, 30y vagy az Elefánt dalszövegeit, ahol azért komolyabb poétikai eszközökkel beszélnek a testről, és a szex több, mint „kurjongatás” – mert ez így nagyon olcsó (és kellemetlen poén).
Az utolsó dal szintén izgalmas, az „anyám apámmal betörőst játszott”, aztán meg egy családi történetbe fordul át. Csak a „kicsit nőttem-betörőset” rímhelyzetben olyan, mint a nutellás sült krumpli. Inkább ne, ha csak lehet. A dalból Szabó Benedek generációs egzisztencializmusa sugároz, jó zárlat, egy kicsit csiszolni kéne az egyhangúságon (meg azon a rímpáron), és egész jó szám is lehetne.
Összességében Pásztor Márk abszolút tehetséges, helyenként igazán beletrafál, gitározni kétség kívül jól tud, szóval érdemes ezt tovább űzni, csak ne elégedjen meg a középszerűségekkel, hanem csak a legjobb részeket tartsa meg a szövegekből, a dallamokból és gitártémákból, azokat dolgozza össze és csiszolja zamatosra, és akkor ebből tényleg lehet valami.