2018. szeptember 24. hétfőGellért, Mercédesz
17°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Vajon kit hívnak meg a következő Kolozsvári Magyar Napokra?

Beretvás Gábor 2018. február 15. 17:41, utolsó frissítés: 17:41

Péntekre összeáll egy koncert erejéig az az együttes, akinek a dalai egykor minden magnóból szóltak.


A szervezők igyekezete ugye arra irányul, hogy minél szélesebb réteget érjenek el a közönség soraiból. Ezen eltöprengve úgy vélem, az egy koncert erejéig újra összeálló Fonográf, illetve Piramis lehetnek azok a mamut zenekarok, akiknek a számai még derengenek a szocializmusban érlelődött generációk számára. A Fonográf február 16-án a Budapest Arénába invitál, míg ha hinni lehet a plakátoknak, a Piramis majd március 3-án tartaná szeánszát ugyanitt. De múltidéző módon poroljuk le ezeket a bakeliteket némi képi rásegítéssel. Lássuk, hogyan emlékezett vissza ezekre a zenekarokra már annak idején Erdős Péter, a popcézár.

Vagy inkább kezdjük ez elején. Amikor először Nagy-Britanniában, majd az egész nyugati világban megkezdte útját a beatlemania, idővel a szocialista országokba is elkezdtek behullámzani a Beatles, Rolling Stones és egyéb zenekarok muzsikái. Leginkább a Szabad Európa rádió sistergő hullámain keresztül. Mivel ez a fajta kulturális befolyás megállíthatatlannak mutatkozott, az állampártok megkezdték saját ellenőrzött beat-kultúrájuk kialakítását. Lassan vezették fel ezeket az eseményeket – leginkább a táncdalfesztiválok olaszos melódiáival vagy a francia sanzon hagyományával hígítva némileg a közönség érdeklődését, védekezésképp az erőteljesebb hangzású beat-zenekarok ellen.



Számos dokumentumfilm is készült a beat-időszakról. Példának okáért Jeles András Meghallgatása vagy Gazdag Gyula Válogatása.


De a magyar játékfilm sem volt rest a Beatles-szel készült Richard Lester-filmek mintájára egy szerényebb körsvenkben bemutatni a magyar beat fenegyerekeit és a körülöttük rajzó mozgalmat. Erre példa Banovits Tamás gyenge szövésű korrajza, az Ezek a fiatalok, illetve az erdélyi származású Kovács András szociografikus feltárása, az Extázis 7-től 10-ig. Ebben a tinédzser Földes László Hobó mutatja meg, mi is az az önkifejezés.

A magyar beat talán legikonikusabb zenekara az Illés volt, mely a népzenei hagyományokat ötvözte a beattel – és egyszerre volt a párt ifjúsági tagozatának favoritja, ugyanakkor a lázadó ifjúság kedvence is. Az Illés sikereivel vagy a szokásos dilemmával, miszerint az Illés, az Omega vagy esetleg a Sztevanovity Zorán által irányított Metro a jobb, most nem foglalkozom. A felvillantott linkek alapján eldöntheti ezt a XXI. századi olvasó.

Amiről még szó lesz, az a Tolcsvayék együttese, melynek több más zenekar között Mészáros Márta állított emléket a keleti blokk hippi-utánérzésének vizsgálatakor.



Az Illés együttes feloszlása után a zenekar egyes tagjai és a Tolcsvay-trió szövetségre léptek, és 1973-ban megalakul Magyarország mondhatni második szupergroupja, a Fonográf. (Az első hasonló fúzió az LGT volt, ugye 1971-ben.)
A Fonográf így elkezdi népszerű pályafutását. Hangzásviláguk eltávolodik a beattől és a rocktól. Az én fülemnek leginkább a Crosby, Stills, Nash and Young-szerű hangzás fele tartanak. Mi több, a stílus, akár tetszik, akár nem, a country zene felé kezd el tapogatózni. Nem vagyok zenei szakértő, emiatt magam is kíváncsi vagyok arra, hogy ez miért és hogyan alakult ki azokban az időkben Magyarországon. (Hogy egy példát hozzak elő, a 100 Folk Celsius is mint a country zene magyar letéteményese akart megtapadni a keleti piacon. Ám mégis gyereklemezek készítésével váltak igazán népszerűvé hazájukban.) Ha a filmes szcénát vesszük, volt ugyan western-mítosz a keleti blokkban – de az leginkább a Gojko Mitić-féle jugoszláv és az olasz spagetti-westernek kedvelését jelentette akkoriban. Innen nehezen csordogálhatott be ez a zenei irányzat. Minden esetre a Fonográf volt az egyik olyan nagy zenekar, mely szinte minden magnóból és minden rádióból felhangzott akkoriban. Ezt bizonyítja Zsombolyai János Kenguruja is:



A zenekar a saját albumain kívül állandóan közreműködött Koncz Zsuzsa és Halász Judit lemezein. Sőt, az 1983 óta viharos és azóta egyben nosztalgikus sikernek örvendő István, a királyt is (a rockos betéteket) az együttes játszotta fel a stúdiófelvételeken.

Lássuk tehát, hogy hogyan működnek ezek a nagy öregek a XXI. század hajnalán és hogy eljutnak-e még esetleg Erdélybe is? Van-e még bennük annyi? Van-e még bennünk annyi? Mindenesetre az biztató, hogy hallottam már jóval a rendszerváltás után születetteket István, a királyt üvölteni. Jó, mondjuk az nem tiszta Fonográf, pláne nem Piramis.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS