2018. május 27. vasárnapHella
26°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ki az áldozat?

Fám Erika 2018. április 27. 10:26, utolsó frissítés: 2018. május 02. 10:26

Avagy miért visszük anyánkat föl a színpadra? Még egy előadás, amit nagyon érdemes lesz megnézni a Reflex Fesztiválon.


A sepsiszentgyörgyi REFLEX4 Nemzetközi Színházi Fesztivál keretei között mutatkozik be a berlini She She Pop Performance-Kollektiv május 11-én 20 órai kezdettel a Tamási Áron Színház nagytermében. A társulat a 90-es évek elején alakult és többnyire nő-színészek alkotják, tagjai egyszerre rendezők, dramaturgok, színészek. Módszerük leghangsúlyosabb része, hogy saját élettapasztalataikból építkeznek, önéletrajzi indíttatású kortárs színházi koncepciójuk a kísérletezésre alapoz, azonban nem tekintik öncélú magamutogatásnak személyes élményeikre alapuló módszerüket, túllépve azon társadalmi jelenségek, problémák, kérdések határterületeit kutatják, elemzik, jelenítik meg, próbálják ki, illetve tagadják meg, vetik el előadásaikban. Legtöbb alkotásuk visszanyúl a drámairodalom, a színházi klasszikusok valamelyikéhez, újraértelmezve, egy egészen új kontextusba áthelyezve.

A fesztivál közönsége a Tavaszi áldozat című színpadi performanszot láthatja Sepsiszentgyörgyön (május 11-én, 20 órakor a nagyteremben), amelyben az anya-gyermek kapcsolat milyenségét, minőségét, kikerülhetetlen konfliktusait jeleníti meg a berlini társulat. Igor Sztavinszkij azonos című műve elsősorban tematikai pretextus az előadáshoz, amely a nőre, mint a család illetve a társadalom áldozatára tekint. A klasszikus balett környezete alkalmat nyújt az alkotóinak, hogy a rituális emberáldozat elfogadott, ritkán megkérdőjelezett modelljének nyomán, újra megfogalmazza azt az erkölcsi kérdésfelvetést, amely a nő-férfi, anya-lány kapcsolat tiltófáinak létjogosultságát járja körül, világítja meg. Annak a ma is természetesnek és normaként elfogadható jelenségnek erednek nyomába, miszerint a nők azok, akik áldozatot kell hozzanak, sőt önmagukat kell feláldozzák különböző szerepeik révén. A nők személyes szabadsága, az önfelszabadítás a kapcsolatok homályában elvész, a nőszerepek meghatározásában gyakran alig jut esély, lehetőség az önmegmutatásra, az önmegvalósításra. Az alkotók egy olyan témát próbálnak kibontani, amelyet ma is nagy hallgatás övez, és a kérdést a generációk közti szakadékok miatt sokan aligha merik feltenni, hogy miért lehet ma is a nőre úgy tekinteni, mint legitim áldozatra, a társadalom számos összefüggésében.



Az előadás olyan videókat, képanyagot használ, amelyek a szereplők valós, vér szerinti anyjukról készültek, a virtuális közeg is lehetőséget nyújt a szembenézésre, a találkozásra, az együttgondolkodásra, az együtt keresésre. A családállítás egy egészen sajátságos formáját hozták létre a berlini performerek, a saját családjuk szisztematikus pszichológiai elemzésére vállalkoztak a színházi kollektíva tagjai.

Amíg a Testamentum című produkciójukban – amely a produkció előzményének tekinthető, és amelyet 8 évvel ezelőtt vittek színpadra, amelyet világsikerként tartanak számon a társulat életében –, a színészek vér szerinti apjukkal közösen vettek részt a színpadi történésekben, addig a Tavaszi áldozatban az anyák csak a vetített képek révén jelennek meg. A mozgóképen, monumentálisan kivetített anyákkal lépnek kapcsolatba, próbálnak kapcsolatba lépni a színészek.

A videó-anyák, a kép-anyák az anyakép megannyi lehetséges formáját idézik, sok megerősített szimbolikus tartalmat idézve, míg a játékidő alatt a performansz megvalósítói aligha tudnak és aligha akarnak elszakadni a sokféle színben megjelenő, megjelenített anya-gyermek kapcsolattól, együtt tűnnek el és bukkannak fel, megsokszorozódnak és osztódnak, egybeolvadnak vagy távolságot építenek, kényelmi vagy kényszerhelyzeteknek megfelelve. Mindezt a sajátos vetítéstechnikának köszönhetően tehetik meg, amely egy sajátos színpadi képnyelv kialakítását eredményezte. A pszeudo-dialógusok valamint az egyéni vallomásos megnyilatkozások a nevelési hibák, a bűn, a vétek körvonalazására tesznek kísérletet, miközben arra az alaphipotézisre építenek, hogy sokan aligha kritizálták saját anyjukat.



Az anyák a család, a házasság, a gyereknevelés és karrier közötti megosztottságban őrlődnek, áldozatai a kényszeres szerepvállalásoknak, miközben gyermekeiket is feláldozzák az önmegvalósítás, az énkeresés ingoványos, nem mindig sikeres közelharcaiban. Az előadás kettős tagolású, míg az első részben a verbalitás dominálja a színészi interakciót, addig a második rész intenzíven visszautal Sztravinszkij balettjére, elsősorban a tánc, a test, a hús, a mozgás teremti meg a kommunikációs felületet. Aligha lehet ezt a bonyolult kapcsolatrendszert, amit az anya-gyermek, az anya-lány, a férfi-nő elválaszthatatlan egysége generál szavakkal kifejezni, ezért válik az előadás elengedhetetlen elemévé a non-verbalitás.

Az anyák a berliniek interpretációjában a Le sacre du temps-ban szereplő öregek és ősök helyét töltik be: úgy vannak jelen, hogy hiányoznak, egyszerre vannak közel és távol. A feminizmus sajátos olvasatát kínálja a berliniek Tavaszi áldozata, a generációk találkozásából, konfliktushelyzeteiből az áldozat fogalmának egy lehetséges közös értelmezését, jelentésrétegét próbálják megkeresni. A She She Pop alkotói koncepciójának alappillére a kollektív döntés, ennek értelmében sok esetben az individuális, egyéni értékrend háttérbe szorul, akárcsak a színész-én és a közös alkotás dinamikája határozza meg a produkció erővonalait.

Az előadásra vannak még fennmaradt helyek, amelyeket Központi Jegyirodában, valamint a www.biletmaster.ro weboldalon lehet lefoglalni.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS