Az igaz román betartja az ország törvényeit: így büszkék a románok
G. L. 2018. május 24. 10:10, utolsó frissítés: 10:14Felmérték az ország kultúrafogyasztását, és a centenáriumról is kikérdezték az embereket.
Arról már korábban is közöltünk tájékoztatást, hogy a románok fele az elmúlt öt évben egyetlen alkalommal sem vett részt a december elseje alkalmából szervezett ünnepségeken. A Nemzeti Kutatási és Kulturális Intézet által a múlt héten ismertetett felmérésből viszont még ennél is sokkal többet tudunk meg. A nagy egyesülés centenáriuma mellett, amire 2018 nagy eseményeként egyértelmű, hogy rákérdeztek, feldolgozták például azt is, hogy 2018 a kulturális örökség európai éve.
A közvélemény kutatást tavaly ősszel készítették 1300 romániai felnőtt (18 évesnél idősebb személy) megkérdezésével. Külön figyelmet fordítottak a fővárosra, ahonnan 400 személyt kérdeztek meg. Mi ebben az összefoglalóban azért kisebb figyelmet fogunk fordítani Bukarestre. A mérések természetesen reprezentatívak, hibahatár 2,7 százalék. Jöjjenek akkor az eredmények.
Összesen hat különböző fejezetre osztották a felmérés eredményeit, így rákérdeztek a nemzeti identitásra és a nagy egyesülés centenáriumára szervezett megemlékezésekre (ebbe a témakörbe tartozik ugye a cikk elején említett internetet bejárt hír), a szellemi és a tárgyi kulturális örökséghez való viszonyulásra, a nyilvános és nem nyilvános kulturális fogyasztásra, illetve a digitális kultúrára és az internethasználattal kapcsolatos szokásokra.
Így románok a románok
A megkérdezettek identitását elsősorban az a település határozza meg, ahol élnek, legalábbis elsőnek ezt említették a legtöbben. Utána jön talán meglepő módon a megye, majd harmadsorban az ország. A készítők ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy a megyei és az országos szint közé eső régiós identitás (így erdélyi, moldvai, bánsági és hasonlók) nem meghatározó, kevesen érzik identitásmeghatározónak. Ennél kisebb mértékeben már csak európainak érezzük magunkat. Bukarest esetében jelentősen eltérnek az adatok, egyértelműen az országot tartják a legmeghatározóbbnak minden szinten.
Megkérdezték másrészt a különböző identitásképző tényezők fontosságát is. A legtöbben az ugyanahhoz a nemzethez való tartozást tartják fontosnak, utána jön a közös nyelv, majd a közös terület/régió, a közös vallásos hit és a közös etnikum.
Sokat mondó lehet az ország állapotára nézve, hogy a felmérésben a legtöbben azt tartják fontosnak egy igazi román esetében, ha az tiszteli az ország törvényeit és az ország intézményeit. Ez szinte minden megkérdezett szerint fontos vagy nagyon fontos. És csak ez utána jön - igaz alig lemaradva -, hogy tudjon románul beszélni, érezze románnak magát, legyen román állampolgár, legyen román származású és szülessen Romániában. Valamivel jobban lemaradt a fontossági sorrendben, hogy szinte egész életét élje le itt, illetve legyen keresztény-ortodox.
A felmérés szerint az emberek többségét büszkeséggel tölti el, ha egy román sportoló nemzetközi sikereket ér el. Az emberek háromnegyede értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy jobban szeret Románia állampolgára lenni, mint bármely másik országé. Tízből hat ember gondolja úgy, hogy vannak olyan dolgok, amiért szégyellni lehet Romániát (Bukarestben tízből hét az arány), és csak tízből négy ember gondolja úgy, hogy jobb hely lenne a világ, ha más országok lakói olyanok lennének, mint a románok. Szóval azért a nemzeti büszkeség nem vet fel.
A megkérdezettek ötöde követi rendszeresen a nemzeti ünnep eseményeit
tévén, rádión, újságban vagy online. Tízből négy ember pedig úgy nyilatkozott, hogy közel rendszeresen követi a december elsejei megemlékezéseket, de részvételi arány ennél sokkal rosszabb. Az elmúlt öt évben csupán a megkérdezettek 22 százaléka vett részt rendszeresen vagy közel rendszeresen az eseményeken. Bukarestben valamivel nagyobb az arány, dehát ott ugye megemlékezések is vannak, míg más településeken nem feltétlen.
Ennek ellenére a megkérdezettek valamilyen ünnepélyes jellegű eseményt preferálnak a nagy egyesülés centenáriumára, az emberek fele nyilatkozott így. A megemlékező eseményre 21 százaléknyian szavaztak, kulturális, oktatási eseményre 15 százaléknyian, helyi és identitást erősítő eseményre 7 százalékuk, míg valami egészen más típusú ünneplésre szintén 7 százalékuk szavazott. Az eredményekből úgy tűnik, mintha a bukarestieknek egy kicsit elegük lenne az ünneplésből, vidéken sokkal kiegyenlítettebbek az arányok (kivéve az identitást erősítő eseményeknél).
A nem és korosztály szerinti bontásban nincsenek nagyon váratlan ellentétek abban, hogy ki hogyan szeretné megünnepelni a centenáriumot, látszik, hogy vannak olyanok, akik unják már a csinnadrattát. A végzettség szerinti felosztásban viszont egyértelműbb a szembenállás, főleg a nagy ünnepélyes eseményekkel szemben. Míg az általános iskolai végzettségűek kétharmada preferálja ezt a fajta ünneplést, addig az egyetemmel vagy még annál is magasabb végzettséggel rendelkezők csupán harmadának van ehhez kedve. A település szerinti bontásban nem ennyire egyértelmű az ellentét, de azért látszik, hogy falun valamivel nagyobb igény van az ünnepélyesebb eseményekre, míg városon a megemlékezések menőbbek.
Nagyjából egyenlő arányban akarnak részt venni (53 százalék) vagy nem részt venni (47 százalék) az ünneplésben a közvélemény-kutatásban megkérdezettek. Nemek szerint nincsenek eltérések, viszont az életkori bontásban az 50-64 év közöttiek valamennyire kilógnak, nagyobb arányban érdeklődnek a részvével iránt, mint az átlag. Ennek ellenére tízből kilenc ember úgy gondolja, hogy a kulturális intézményeket jobban bele kellene vonni a nemzeti ünnep megünneplésébe, tízből hét szerint a nagy egyesülés centenáriumára szervezett események fontosabbak, mint más kulturális események az országban, és nagyjából ennyien gondolják, hogy az államnak többet kellene költenie a rendezvényekre. Érdekesség, hogy a katonai parádét a többség (68 százalék) a nemzeti ünnep megülésének egy menő formájának tartja.
A tárgyi kulturális örökségünk érdekel, de nem nagyon látogatjuk,
legalábbis nekünk a 17 százalék nem tűnik nagy aránynak, amikor arról van szó, hogy az elmúlt évben meglátogattál-e legalább egy történelmi műemléket (kastélyt, palotát, templomot, monostort vagy hasonlót ) vagy régészeti lelőhelyet. Ráadásul a 17 százalék a legjobb arány, a Dél-Munténiában élők nyilatkoztak így. A Székelyföldet magába foglaló középső régió 13 százalékon áll, míg a Bihar, Szatmár és Kolozs megyét is magába foglaló az észak-nyugati régióban az arány 14 százalék.
Ezzel egy kicsit talán ellentmondásban van, hogy szinte mindenki fontosnak tartja és szeretné, hogy a környezetében/településén található tárgyi kulturális örökséget megőrizzék, hogy ezeket turisztikai szempontból értékesítsék. Azzal is egyetértenek, hogy jogi következménye kell legyen annak, hogyha valaki megsemmisít egy ilyet, illetve az iskolában többet kellene erről tanuljanak a diákok. Azt is közösen vallják a megkérdezettek, hogy mindenkinek a felelőssége a tárgyi kulturális örökség megőrzése, de nem akkora már az egyetértés (79 százalék), hogy közpénzt kell-e költeni a megőrzésükre, mert azt inkább az iskolák és kórházak fejlesztésére, vagy a munkanélküliek számára szervezett képzési programokra költenék, ha a költségvetésből több pénzt kapnának.
Ez nem meglepő ugyanakkor annak tudatában, hogy a többség azt gondolja, jó (59 százalék) vagy nagyon jó (23 százalék) állapotban van a tárgyi kulturális örökség. Míg országos szinten a templomokat, monostorokat és kolostorokat tartják leginkább a tárgyi kulturális örökségnek (41 százalék), addig Bukarestben a múzeumokra (54 százalék) gondolnak inkább így. Ez semmiképp sem meglepő, ha mellé tesszük azt is, hogy a templomokat említették leggyakrabban (15 százalék), mint olyan tárgyi kulturális örökséget, amit az elmúlt évben meglátogattak. És ha már a büszkeségnél tartottunk, tízből kilenc megkérdezett büszke Románia tárgyi kulturális örökségére.
Ugyanakkor vizsgálták a lakosság viszonyát a szellemi kulturális örökséghez is. A válaszadók 90 százaléka gondolja azt, hogy a hagyományok és a szokások fontos helyet foglalnak el a román társadalomban, de ugyanakkor háromnegyedük azt is gondolja, nem értékelik ezt eléggé. Ennél is érdekesebb, hogy míg 82 százaléka az embereknek azt gondolja, hogy a hagyományok és szokások tisztelete elősegíti egy jobb jövő építését, addig ugyanezeknek a megkérdezetteknek 50 százaléka azt is mondja, hogy egyes esetekben ezek tisztelete megakadályozzák a társadalom fejlődését. Esetleges magyarázat lehet az ellentmondásra, hogy nagyjából fele gondolja azt is, hogy csak néhány hagyomány és szokás fontos.
A népdalok, a néptánc és hagyományos ünnepek a legismertebb szellemi kulturális örökségek,
s ezen valószínűleg senki nem lepődik meg. A megkérdezettek ezeket említették a leggyakrabban (80-76 százalék között), mint amit a környezetükben is ismernek. A legkisebb arányban a hagyományos mesterségeket említették (48 százalék). Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy a népdalokat vagy néptáncot sokkal könnyebb továbbörökíteni, mint a hagyományos kézművességet.
Ennek tudatában egyáltalán nem meglepő, hogy a kolindákat (87 százalék) említették a legtöbben fontos szellemi örökségként, és közel ennyien (82 százalék) mondják, hogy a következő generációk számára tovább is kell adni. Lényeges örökségnek tartják sokan a népdalokat és a néptáncot (80 százalék) is, de érdekes, hogy ezt sokkal kevesebben akarják továbbadni (61-64 százalék). A hagyományos receptek továbbadását a megkérdezettek 61 százaléka tartja fontosnak, a mesterségeket pedig 42 százalék. Talán egy kicsit váratlan, hogy a hagyományos népi játékokat, a balladákat és a meséket a megkérdezettek fele tartja fontosnak, de míg a meséket mindenki tovább is adná a következő generációk számára, addig a balladákat és játékokat csak valamivel több mint a megkérdezettek harmada adná tovább.
Hagyományos mesterségek gyakorlatára is rákérdeztek (műhelyeket említenek, de a tojás festés azért nem feltétlen olyan tevékenység). Fazekas műhelyen a megkérdezettek 90 százaléka vett részt eddigi élete során, és ezzel ez a legnépszerűbb. A tojás festést a megkérdezettek 84 százaléka próbálta ki, a hímzést (varrást) 79 százaléka, a szövést 82 százaléka, míg a faragást 88 százaléka.
Általános kultúrafogyasztási rész is van,
ami elég kiábrándító az írott sajtóra nézve, de ne szaladjunk ennyire előre. Rádióban naponta zenét a megkérdezettek 48 százaléka, hírt 47 százaléka, míg kulturális műsorokat 19 százaléka hallgat. A tévé természetesen egyeduralkodó a médiában. A tévében naponta híreket az emberek 69 százaléka néz. Filmet és sorozatot 46 százaléka, szórakoztató műsorokat 35 százaléka néz az embereknek naponta, de ebben az esetben jelentős azoknak az aránya is, aki heti rendszerességgel fogyasztanak ilyeneket. A kulturális műsorokat naponta a válaszadók 21 százaléka követi a tévében. Ezek után egy kicsit hideg zuhany, hogy papír alapú folyóiratot az emberek 2 százaléka olvas naponta, könyvet 4 százalékuk, míg újságot 6 százalékuk. És ez utóbbi esetben az is hozzájön, hogy a megkérdezettek 41-43 százaléka az elmúlt 12 hónapban egyszer sem vett kezébe könyvet, újságot vagy bármilyen magazint.
A privát szférába tartozó kultúrafogyasztásnál még leginkább a zenei ízlésre kérdeztek rá, hogy milyen műfajú zenét hallgatnak az emberek. Az eddigiek ismeretében nem meglepő, hogy főleg népzenét. 17 százalék mondta, hogy nagyon gyakran hallgatott az elmúlt 12 hónapban ilyen műfajt. A nagyon gyakran hallgatott műfajok között van még a hazai pop (7 százalék), a manele (6 százalék), a nemzetközi pop (4 százalék), az egyházi zene (4 százalék) a rock (3 százalék) és a hip-hop/rap (2 százalék). Ezen kívül nincs olyan műfaj, amit nagyon gyakran hallgatna bárki is. Inkább az az érdekes, hogy mit nem. Az emberek 69 százaléka soha nem hallgatott szimfonikus zenét, az operával és az elektronikus zenével a megkérdezettek 73 százaléka soha nem találkozott, de nem áll jobban a kortárs szimfonikus, az indie, a heavy metal, a kísérleti és barokk zene sem.
Bár nincs a legkevésbé hallgatott zenék között, azért nem nagyon érdemes jazz- és blues-koncertet szervezni, ugyanis az emberek 98 százaléka mondta, hogy az elmúlt évben egyszer sem ment ilyenre. Zenés és szórakoztató előadásokra a megkérdezettek 42 százaléka volt legalább egyszer az elmúlt 12 hónapban, moziba 20 százalékuk, sportrendezvényen 27 százalékuk, klubba vagy diszkóba 16 százalékuk. Két olyan hely van, ahová az emberek harmada legalább viszonylagos havi rendszerességgel jár, ezek a bevásárlóközpontok és az éttermek/bárok/kávézók. Ezek az arányok természetesen a településtípusoktól függően változnak. A falusiak mindenhez sokkal ritkábban jutnak hozzá, mint akik vidéki városokban élnek, hogy aztán a fővárosban élőkhöz ne is nagyon hasonlítsuk a helyzetüket ilyen szempontból.
A közösségi léptékű foglalkozások valamivel összehasonlíthatóbbak, mert szinte mindenhol szerveznek ilyet. A városnapokon vagy hasonló napokon az emberek kétharmada vesz részt évi rendszerességgel. Templomba az emberek 51 százaléka jár havonta legalább egyszer, 42 százalékuk mondta, hogy évente többször részt vesz misén/istentiszteleten, míg csupán az embereknek 7 százaléka mondta, hogy nem volt az elmúlt évben egyszer sem.
A romániaiak fele nem internetezik
az önbevalláson alapuló felmérés szerint. Akik használják, azok főleg otthon (98 százalékuk). A nyilvános helyek közül a munkahelyet és az iskolát említették a legtöbben (58 százalékuk), míg a kávézókban és bárokban az felhasználók 35 százaléka netezik. Az internetezők valószínűleg a legtöbbet valamilyen közösségi oldalon lógnak, hiszen 96 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy regisztrált a Facebookra, a Twitterre vagy az Instagramra, és 75 százalékuk ezt napi rendszerességgel használja is. Ennek megfelelően a barátokkal és rokonokkal való kommunikációban a felhasználók 72 százaléka napi rendszerességgel használja is.