2018. aug. 20. hétfőIstván
16°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Ha én más dolgokat kezdenék el közölni, akkor nem hinnék el nekem”

Kérdezett: Kincses Kriszta 2018. május 24. 14:02, utolsó frissítés: 2018. május 28. 11:06

A mi kérdésünk nem az, hogy tudunk-e úgy játszani, mint a 30Y, hanem az, hogy mi vagyunk-e aznap a 30Y - állítja a zenekarról Beck Zoltán.


A 30Y május 18-án koncertet adott a Moszkva Kávézóban. A nagyváradi kávézó ténylegesen megérdemli „a magyar alterek Mekkája” elnevezést, ugyanis az elmúlt hónapokban rengeteg nevezetes fellépő megfordult a Moszkvában. (Gondoljunk itt a legutóbbi Kiscsillag koncertre.) Beck Zoli és csapata készségesen fogadtak bennünket. Kihasználva a kora nyári napsütést, és a kávézó kellemes teraszát, egy pohár bor kísértében beszélgettünk arról, hogy mi a 30Y, a setlisteken keresztül mit üzennek a közönségnek, illetve hogy ki is valójában Beck Zoltán.

Tavaly novemberben rendeztétek a „30Y egy hét a Hajón” elnevezésű projektet, amely során egy hétig az A38 hajón több művészeti ágat is érintő eseményt szerveztetek meg, a koncertek mellett. Honnan jött ennek az ötlete, és miért fontos ez a zenekar számára?

Beck Zoltán: - Valahogy úgy képzelem el azt a dolgot, amit mi 30Y-nak nevezünk, hogy egy zenekar az egy alkotói közösség. Talán innen érdemes kiindulni, sőt, még inkább onnan, hogy popzenét, vagy dalokat alkotni, az nem szimplán egy egydimenziós tevékenység, amiben csak dalokat írsz és semmi mással nem foglalkozol. Sokkal inkább arról van szó, hogy rengeteg emberrel találkoztunk, akik különböző művészeti ágakat képviselnek. Rendezőkkel, színészekkel, képzőművészekkel dolgoztunk együtt, ebből az következett, hogy a 30Y-nak ezt a világát valahogyan meg kellene mutassuk, ami mindenféleképpen más perspektívájú, mint amikor látsz egy rock and roll koncertet egy zenekartól. Ettől az ötlettől vezérelve született meg az „Egy hét a Hajón”, ami előtt csináltunk egy hasonló dolgot, az „Egy hétvége Pécsen”, úgy mondanám, hogy kreáltunk, ilyen majdnem fesztiválokat. Ezeknek a lényege pedig az volt, hogy a művészekkel, akikkel együtt dolgoztunk, alkossunk valami közöset.

Említetted már, hogy a setlistekkel kapcsolatban, minden koncerten más a mondanivalótok, illetve más üzenetet szeretnétek közölni vele. Ha már elkészült, a maival mit akartok közölni?


- Ebben a pillanatban még nem tudom, mivel pont most írják a többiek. A setlistekkel kapcsolatban valahogy úgy van, hogy megérkezünk egy helyre, mint például ma Nagyváradra, és a koncert napján a benyomások, az élmények összesűrűsödnek, és ezek alakítják ki a koncert hangulatát. Valószínűleg ez a beszélgetés is beleszól abba, hogy ma mit fogunk játszani. Szerintem egy koncert lényege az, hogy mindig egyszeri élmény legyen, hogy csak akkor és csak ott történjen meg, ezért nem csinálhatjuk azt, hogy amit ma eljátszunk, azt holnap megismételjük Békéscsabán. Azt hiszem, hogy minden koncert egyben egy alkotói élmény is. Koncert közben születik meg az aznapi mondanivalónk a 30Y-ról, ezért számomra is borzasztóan izgalmas, hogy egy turnéba eleve mennyi dalt tudunk beválogatni. Kicsivel több, mint 50 dalt viszünk magunkkal, ebből dől el melyik az a 18-20, amit egy este eljátszunk. Az közvetíti azt, ahogyan aznap érezzük magunkat, vagy, ahogy a világról gondolkodunk.

Egy setlist megírása, és koncerten való eljátszása után néha nem szokott hiányérzetetek lenni, hogy esetleg egy dalt kifelejtettetek, ami nagyon beleillett volna a lista tematikájába, vagy az egyik dalt jobb lett volna felváltani egy másikra?

- Néha beleavatkozunk koncert közben is, de képzelj el egy zenekari életet. Egy zenekar, amikor elindul, éppen annyi dala van, amennyit egy koncerten el tud játszani, aztán kijön az első lemeze, ezt követi a második, harmadik, és egyszer csak azt veszi észre, hogy rengeteg dala van, amit nem tud mind egyszerre megmutatni. A 30Y esetében van 150 dal, ezekben mind hiszünk, az összes nagyon fontos számunkra, viszont nem tudjuk egy adott koncerten az egészet előadni. Ilyen tekintetben természetesen az van, hogy keletkezhet bennünk is egyfajta hiányérzet, de ez az érzet nem a daloktól keletkezik, hanem akkor jön elő, ha a koncerten valamilyen állítás nem születik meg a világról, vagy ha nem tettük eléggé oda magunkat. Előfordul, hogy ilyenkor borzasztóan nekiállunk lelkizni, mint egy lányzenekar. Ilyen szempontból hozzá szoktunk ahhoz, hogy kimaradnak dalok, de ahhoz nem lehet hozzászokni, ha úgy érezzük, hogy nem adtunk elég jó koncertet.

Fotó: Nagy AndreaFotó: Nagy Andrea


Ha az előfordul, szoktatok haragudni magatokra?

- Igen, ez hetekig, hónapokig megviselhet bennünket.

Csak a lelki hatások miatt alakul ki ez az érzet, vagy akkor is megvan, ha esetleg valamilyen technikai probléma adódna fellépés közben?

- Az a helyzet, hogy te fölmész egyfajta élességgel a színpadra, és nem tudod miért, de valahogy elveszted ezt az erőt koncert közben. Ez fordítva is így működik, mikor felmegyünk úgy a színpadra, hogy nem tudjuk, hogy ez most meg lesz-e, mert fáradtak vagyunk, vagy nincs meg az a hangulat, ami kellene hozzá, és a fellépés alatt olyan erővel toljuk fel magunkat, hogy mi is meglepődünk a koncert erején. Menet közben megtanultunk sokkal reflektívebben viszonyulni ahhoz, amit csinálunk. Ez a reflektáltság lényeges akkor, amikor egy zenekar elkezd klasszicizálódni, ekkor nem tudsz úgy felmenni a színpadra, hogy ne ismerd a saját kontextusod. Ilyenkor nemcsak a közönség felől érkeznek elvárások, hanem magunk részéről is. A mi kérdésünk nem az, hogy tudunk-e úgy játszani, mint a 30Y, hanem az, hogy mi vagyunk-e aznap a 30Y.

Már korábban is említetted, hogy a 30Y az nem csupán egy zenekar, hanem egy alkotói közeg is. Ebben pedig jelen vannak a zenén kívül más művészeti ágak. Mikor jöttetek rá, hogy a 30Y egy zenekarnál jóval több?

B.Z: Úgy gondolom, hogy az utóbbi néhány év volt az, ami ebbe az irányba mozdított bennünket, de megint azt mondom, ez egy olyan dolog, aminek a létrejöttéhez el kell teljen egy bizonyos idő. Az idő az, ami kialakítja bennünk ezt a tudatosságot. Mikor elkezded ezt az egészet, akkor nem gondolsz arra, hogy te éppen kicsoda vagy, hiszen egyértelmű, te a srác vagy aki épp zenél.

A poétikusság a 30Y dalok egyik meghatározó eleme. Hiszen a te életedben is fontos a zene és az irodalom kapcsolata. Szerinted azok a dalszerzők, akik nem föltétlen állnak közel a költészethez, azok dalírás terén kevesebbet nyújtanak?

- Nem hiszem, hogy kevesebbek lennének, ez egészen biztos. Ami viszont különbség, az, hogy másféle nyelvet használnak. Közönség terén sem hiszem, hogy eltér. Akkor jó zenekart csinálni, ha nincsen célja, se közönsége, se mása, csak a közlés, a jelentés, ami az övék. Akkor inkább így fogalmaznék: más a közönség, és ezért másfajta elvárások is jelennek meg. Ha alkotói oldalról nézem, akkor egy naiv, egyszerű szöveg, egyáltalán nem kevesebb, mint egy másik, ami poétikusabbnak tűnik. Mert mindegyik szöveg legfontosabb eleme a hitelesség. De most nézzük meg például a Supernem és a 30Y példáját. Mi történne akkor, ha Papp Szabi énekelné azt, amit én? Akkor nem hinnéd el neki. Ha én énekelném azt, amit ő, akkor nem hinnétek el nekem. De amit Papp Szabi énekel, azt elhiszik Papp Szabinak, amit én éneklek, az elhiszik nekem. Ha én elkezdenék más dolgokat közölni, akkor nem hinnék el nekem, mivel az nem az én hangom volna, nem az én állításom. Ez ugyanígy igaz Szabira is, hisz neki van egy kiállása, egy vagány dumája, aki a rock and rollt ezzel éli meg. A rock and rollnak egyetlen kérdése van, ha le akarom egyszerűsíteni, és ez nem más, mint a hiteles nyelv, beszéd. Ez akkor működőképes, ha egy adott ponttól elrugaszkodva, még mindig hiteles az állításod. Ha a professzionalizmus lenne a rock and roll fő kérdése, akkor soha nem hallgattunk volna Rolling Stonest, mert egy zenekar a maga indulásakor minden, csak nem professzionális. Azt hiszem, pont ebben a megformálatlanságban van az, ami minket megragad egy együttesben.

Fotó: Nagy AndreaFotó: Nagy Andrea


Nemrég jelent meg az „Egy”című koncertalbumotok, mi alapján válogattátok ki azokat a dalokat, amelyek felkerültek rá?

- A lemeznek a legfőbb válogató szempontjai azok voltak, hogy egyrészt reprezentálja az idén majdnem 18 éves zenekart, ölelje fel a zenekar egész spektrumát, legyen valamennyire retrospektív. A másik szempont az volt, hogy ne kerüljenek fel, olyan dalok, amik rajta voltak a „BEST OF” lemezen, ez azért is egy egyszerű elgondolás, mert ha valaki nem velünk nőtt föl, és lemaradt volna a 2000-es években megjelent lemezeinkről, az, ha a kezébe fogja ezt a két lemezt, akkor több mint 30 különböző dalt fog megismerni, a zenekar más-más szféráiból. Harmadik, a művészi szempont, hogy egy fotóalbumként is funkcionál az „Egy”, visszatekintést nyújt azon emberek számára, akik voltak már 30Y koncerten, illetve akik még nem voltak, azok is átérzik, hogy miféle hangulata van egy koncertünknek.

Több zenés projektnek is a részese vagy, gondolok itt a Rájátszásra, vagy a Bezzeg a Kurva Beckekre, mikor a testvéreddel zenélsz együtt, vagy akár a Háy come Beckre. Mindegyikben ugyanaz a Beck Zoli van jelen?

B.Z: Ezt nem tudom megmondani, remélem, hogy viszonylag egy koherens személyiség vagyok, de a nyilvános megjelenések terén, mégiscsak létrehozunk egy bizonyos fenomént, amit Beck Zolinak nevezünk. És ehhez a fenoménhoz, nekem valahogy viszonyulnom kell. Azt hiszem, én sem az a Beck Zoli nem vagyok, aki a 30Y élén áll, sem az, aki a Háy János oldalán van, és az sem, aki a Rájátszásban, vagy akár a Bezzeg a Kurva Beckekben szerepel. Azt képzelem, hogy összes én vagyok, csak mindegyik egy olyan alkotói teret nyújt, aminek a segítségével el tudom mesélni azt, amit a világról gondolok.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS