2018. aug. 18. szombatIlona
15°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Romsics Ignác: „A hiú remény a propaganda következménye volt”

Ivácson András Áron Ivácson András Áron 2018. május 25. 22:05, utolsó frissítés: 22:05

A klasszikus autonómiatörekvések mutatják, hogy ez a kérdéskör jóval összetettebb, mint azt politikusaink gyakran láttatni szeretnék az instant megoldások és könyökből tolt álpragmatizmus korában. A történész kolozsvári előadásán jártunk.


Az autonómia még csak távolról sem olyan egyszerű kérdés, tudtuk meg Romsics Ignác történészprofesszor szerdai előadásából, amelyet az Erdélyi Múzeum-Egyesületnél tartott. Az előadás címe Az autonómia igézete és a párizsi békeszerződés volt és ennek megfelelően folyamatosan a két tematikus pont között mozgott.

Mint már előadása elején kifejtette, a határrevízió négy lépésben történt meg, a bécsi döntések után, 1938 és 1941 között: 1938 novemberében Felvidék különböző részei kerültek Magyarországhoz, 1939 márciusában Magyarország Kárpátalját csatolta el; 1940 szeptemberében Észak-Erdély is visszakerült, 1941 áprilisában pedig elfoglalták a német hadsereg segítségével Délvidék egy nagyobb részét.

Az előadás egyik legérdekesebb része a különböző Európa-tervek ismertetése volt arról, ahogy a különböző nagyhatalmak hogyan szándékoztak újraszervezni Európát a második világháború végezetével. Ezen belül pedig Erdély helyzete mindig is vitatott volt, különösen Magyarország és Románia között, hiszen túlnyomó részében magyarlakta területekről van szó. A fő kérdés természetesen az volt, hogy meg lehet-e tartani a különböző innen oda csatolt területeket: a mindent vissza narratívától az etnikai elvű határmódosításig sok elképzelés felmerült.

Példának okáért Bibó István szerint Magyarország az, ahol magyarok élnek, így az általa kidolgozott terv a határ menti területek magyar közösségeire helyezte a hangsúlyt. Szegedy-Maszák Aladár ezzel szemben a határ menti területekhez hozzáveszi még a Bánságot is. Az erre adott brit válasz azonban elkeserítő volt: ha a magyarok arra számítanak, hogy ez valaha megvalósulhat, akkor sokat kell még tanulniuk a reálpolitika területén. Bajcsi-Zsilinszky Endre Erdély kantonizálása és Magyarországhoz való csatolása mellett szállt síkra. Ion Antonescu szerint a második bécsi döntés nem elfogadható és egész Erdélyt Romániához kell csatolni. Sabin Maniulă pedig azt vetette fel, hogy egy keskeny Nyugat-Erdély sáv visszaadható Magyarországnak és az erdélyi magyarokat ide, valamint a Bánságba kell áttelepíteni. Walter Roman kommunista vezető álláspontja szerint pedig az egyetlen megoldás a független Erdély volna, amennyiben valamennyi nagyhatalom támogatná.


Anglia és Amerika Európa valamiféle föderalizációjában látta a megoldást, így Romsics szerint elmondható, hogy az Európai Unió elképzelése semmiképpen sem új dolog. Erre pedig azért volna szükség, vélték, mert az új globalizációs helyzetben a kis európai államok képtelenek lesznek majd felvenni a gazdasági és egyéb versenyt olyan szuperhatalmakkal, mint Amerika, a Szovjetunió vagy épp Kína, különösen akkor, ha súlyos demokráciadeficittől szenvednek, ahogy akkor volt. Ennek következtében több terv is kialakult különböző észak-kelet, észak-kelet-Duna sáv és még számos variáció arra, hogy a térséget miként is kellene felosztani.

Fotó: Kustán Magyari Attila.Fotó: Kustán Magyari Attila.


Annál is inkább, hogy ugyebár ez az a korszak volt, amikor Samuel Huntington felosztása a keresztény Nyugatról és az ortodox, valamint iszlám keletről elterjedt, még ha nem is ennyire fehér-fekete az ábra. Amerikában ennek megfelelően a Békeelőkészítő Bizottság tagjai, amely bizottság már jóval a háború vége előtt is létezett, különböző terveket dolgoztak ki etnikai, gazdasági, földrajzi irányelvek mentén, amelyek sokszor aszerint próbálták felosztani a térséget, hogy a különböző természeti nyersanyagok mely hatalom befolyása alá kerülnek. Nyilvánvalóan senki nem számított arra, hogy itt valóban etikus alapokon történik majd a terület felosztása.

A különböző nagyhatalmak határelképzelései a következőképpen néztek ki 1945 szeptemberében. A Szovjetunió a trianoni határokat akarta újraalakítani, majd később Erdélyt egészében Romániának adni. Nagy-Britannia tartózkodott és arra hivatkozott, hogy szakértői vizsgálat szükséges, mert nagyon fontos olyan román-magyar határ megállapítása, ami önmagában véve igazságos. Amerika arra hívta fel a figyelmet, hogy arra kell törekedni, hogy bizonyos területek Magyarországhoz kerüljenek, amelyek mellett kiváló érveket lehet felhozni – mondták. Franciaország pedig úgy vélekedett, hogy a Visktől a bihari hegyek nyugati gerincén (Királyhágó) át a Marosig húzódó vonaltól nyugatra fekvő területeket Magyarországnak kellene adni.

A Bizottság szerint az Egyesült Államok nem ismerte el Észak-Erdély megszerzését Magyarország részéről és úgy tartotta, hogy az erdélyi kérdést nem speciális helyzetként, hanem az általános béketárgyalások keretében kellene kezelni. Bármilyen formájú kivételezés ugyanis a sovinizmus még igencsak erős szeleit erősítené, érveltek. Szintén elvetették az etnikai alapú újraszervezést, ugyanis ekkorra már jelentős román lakosság volt jelen Erdélyben. Meglátásuk szerint az autonóm Erdély gondolata sem az erdélyi magyarok, sem az erdélyi románok körében nem talált különösebb támogatottságra. Az amerikai álláspont szerint a lakosság annyira kevert Erdélyben, hogy lakosságcsere nélkül semmilyen módon nem oldható meg a probléma, így semmilyen határmódosítás sem nyújt semmiféle kielégítő megoldást a helyzetre.

Mindazonáltal Romsics jelezte, hogy a lakosságcsere akkoriban nem volt sem annyira vitatott, mint most, sem annyira ritka, sőt, az etnikai konfliktusok kezelésének egyik bejáratott módja volt. Még azon nagyhatalmak is gyakorolták, akik ideológia szintjén ellenezték vagy ellenkező állásfoglalást tettek. Az egyetlen igazi kérdés a témában akkoriban az volt, hogy nemzetközi felügyelet alatt zajlik-e, avagy, hogy rendezett tulajdonviszonyi keretek között ment-e végbe.

Fotó: Kustán Magyari Attila.Fotó: Kustán Magyari Attila.


Egy kolozsvári kommunista vezető (Simó Gyula vagy Jordáky Lajos) szerint az erdélyi kérdés a sztálini elgondolással egybeesően csak Erdély területi autonómiája révén volna igazságosan megoldható. Gyöngyösi János 1946-ban azt mondta egy beszédében, hogy az új Magyarország szakítani kíván a korábbi revizionista politikával és békében kíván élni szomszédaival. Ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy szükséges hogy Románia vállalja a kétoldali tárgyalások lehetőségét, majd végül egy olyan javaslatot tett, amely az egyik legelső kisebbségvédelmi javaslatnak nevezhető: ha a csehszlovák kormány meg akar szabadulni a magyar kisebbségtől, mondta, akkor a magyar kormánynak minden erejével ragaszkodnia kell ahhoz az elvhez, hogy egy népnek joga van ahhoz a földhöz, amelyen él.

A Szovjetunió céljai között szerepelt Szibéria gyarmatosítása, a Csendes-óceánig való eljutás és az ellenőrzésük alá vonni a Fekete-tenger vidékét. Ebből kifolyólag kijelentették, hogy nincs semmi föderáció, ilyen megoldás soha nem is lehetséges, és szovjet nyomásra ezt a tervezetet így a Nyugat is idővel elvetette. 1944-ben a Sztálin és Churchill tárgyalásainak következtében az európai befolyási övezetek a következőképpen módosulnak: Magyarország esetében nyolcvan százalék szovjet, húsz százalék brit, Románia pedig kilencven százalék szovjet és tíz százalék brit. Ennek következtében Makszim Litvinov hozzáállása az volt, hogy nem lehet módosítani a trianoni határokat.

A második világháború után a négy győztes nagyhatalom külügyminiszterei döntenek a régió sorsáról. A magyar remények jól tükröződnek a korabeli közvélemény-kutatásokból: a régió megfelezését negyven százalék támogatta, azonban azt, hogy kerüljön vissza Magyarországhoz, mindössze tíz százalék. Romsics szerint ezért egyrészt a lakosság általános korlátozott politikai hozzáértése, valamit a korabeli magyar propaganda tehető felelőssé, amely teljesen mást állított, mint ami valóban a nagyhatalmak akkori vitáinak tárgya volt.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS