2018. június 21. csütörtökAlajos
25°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

6 film a TIFF-en, amit ajánlunk hosszú hétvégére

G. L., k. á. 2018. június 01. 12:21, utolsó frissítés: 12:52

Hőség helyett hűvös mozitermek. Ezt ajánljuk a hétvégére.


Idén pont úgy alakult, hogy egy kicsit hosszabb lesz a TIFF záró hétvégéje, ami azt jelenti, hogy több időnk is jut mozizni. Gyors ajánlónk következik:

Az ember, aki megölte Don Quijotét

Még egyszer levetítik a TIFF-en azt a filmet, amelyről mindenki azt hitte, hogy soha nem készül el. Több, mint 20 évig dolgozott Terry Gilliam azért, hogy elkészülhessen. Amikor már mindenki azt hitte, hogy végre Cannes-ban bemutatják, a producere megpróbálta megakadályozni. Végül a bíróság engedélyével a fesztivál zárófilmjeként vetítették el nem egészen két héttel ezelőtt. Kedden már megvolt a romániai premierje is. Teszteltük, megérte 20 évet várni rá, most pedig csak arra tudunk biztatni, hogy nézzétek meg.



Vetítik: június 2., szombat, 15 óra, Florin Piersic mozi

Férfikor

A legmagyarabb TIFF évében ez a film volt az egyik legkellemesebb élményünk. Három különböző generációhoz tartozó férfi életét követhetjük végig, három nagyon kedves és eredeti történetet: így az iskolai évet élő Samu viszontagságait, a nagybőgősként dolgozó családapa, Frank életszagú és humoros sztoriját, és az életére visszatekintő Dezső legszerelmesebb történetét. A filmalaptól függetlenül forgató Politzer Péter szkeccsfilmszerű munkáját mindenképp megérdemli, hogy lássátok.



Vetítik: június 3., vasárnap, 13 óra, Uránia mozi

Akasztottak erdeje

A román filmtörténet egyik legismertebb alkotása, amelyet Cannes-ben legjobb rendezés díjával is kitüntették. Olyan híres romániai színészek szerepelnek benne, mint Victor Rebengiuc, Ion Caramitru, Csiky András, és akiért főleg levetítik Széles Anna, aki idén ugye életműdíjat kap a TIFF-en. Ezzel a filmmel lett igazán a romániai filmgyártás egyik magyar sztárja.

Részlet a filmből:



Vetítik: június 1., péntek, 18 óra, Florin Piersic mozi

Emberek ideje

Kim Ki Duk (magyarul Kim Gidoknak szokták írni) éppen szexuális zaklatási botrányok közepette vergődik Dél-Korában, ami persze nem veszi el tőle, hogy az egyik legfelkavaróbb, balhésabb rendező, akit sokszor szoktak öncélúsággal vádolni, de a kritikusok mindig valahogy megmagyarázzák, miért kell például egy csomó állat brutális megkínzását néznünk A szigetben (nem kevésbé provokatív a Moebius és a Piéta sem). Szóval felkavaró, nem polkorrekt, de mindig izgalmas kérdéseket feszeget.



Legutóbbi filmje, az Ember, tér, idő, ember sem ígérkezik könnyű darabnak: nemi erőszak, erőszak, áldozattá váló nők jelennek meg a vásznon. A Berlinálén már bemutatták, és sokan fogták a fejüket, hogy a #MeToo után ezt hogyan lehet megcsinálni. Meg kell nézni, és eldönteni magunknak.

Vetítik: június 3., vasárnap, 20:00 órától a Florin Piersci moziban.

A rabbi meg a lánya

Sebastián Lelio idén megkapta a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában az Oscar-díjat az Egy fantasztikus nő című filméért, ez már önmagában elég is lenne hozzá, hogy az ember fia/lánya kíváncsi legyen A rabbi meg a lányára is. Szerelmi történet, amelyben egy nő visszatér fiatalkora színhelyére, hogy megkeresse a lányt, akit szeretett, ez önmagában nem olyan érdekes, az már annál is inkább, hogy a tavaly befejezett filmben olyan sztárok jelennek meg, mint Rachel Weisz, vagy Rachel McAdams, Lelia tehát Chile után kitört a nemzetközi filmpiacra.



A rendezőnek egyébként karriere kezdete óta minden filmjét bemutatják TIFF-en, tulajdonképpen a kolozsvári közönség nyomon követhette, hogyan lesz sztár belőle.

Vetítik: június 1-én a Cinema City 4-es termében, 20 órától.

Katonák. Történetek a Ferentariból

Adi Schiop néhány éve írt egy regényt, amely alapjaiban forgatta fel a román prózát. A regényben a mélyszegénység, manele, a roma popkultúrához való intellektuális hozzáállás, a drogfogyasztás és még ki tudja mennyi minden tematizálódik egy autentikus bukaresti szlengben megírva. A szöveg mélysége és humora azt hozta aztán, hogy Ivana Mladenovic megrendezte tavaly a filmet belőle, és a regény írója is közreműködött a forgatókönyvben.



Sok mindent tudhatsz a romákról, lehetsz érzékeny a problémáikra, de az biztos, hogy sosem láttad még ennyire vicces és tragikus módon a helyzetüket egyszerre.

Vetítik: június 2., szombat, 12:00 óra, Sapientia.

TIFF-es filmekről még itt olvashattok, van még bőven olyan, amelyet vetítenek és érdemes megnézni. A díjnyertes versenyfilmeket vasárnap még adják, szóval érdemes lesz követni a szombati közvetítésünket is.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS