2018. december 13. csütörtökLuca, Ottilia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Márpedig ez csak egy játék” – interjú a Szabó Benedek és a Galaxisokkal

Nagy Andrea 2018. június 15. 10:39, utolsó frissítés: 10:42

Titokban tartják az új albumot, és az is kiderül a beszélgetésből, hogy mi az, amiről az ő turnébuszukban több szó esik, mint másokéban.


Kolozsvárra hozta a szövegcentrikus indie, alternatív zenekart a Generáció Party június 9-én, szombaton, azelőtt pedig Székelyudvarhelyen is játszottak. Eddig megjelent három albumukból az első kettő, a Kapuzárási Piknik és a Legszebb éveink generációs problémákról szólnak, a harmadik, Focipályákon sétálsz át éjszaka már eltávolodott ettől, és a most készülő még jobban el fog. Többek között erről is beszéltünk koncert előtt a zenekar tagjaival: Szabó Benedekkel, Günsberger Ákossal, Sallai Lászlóval és Bradák Somával.

Most készül az új albumotok, de egyelőre elég keveset tudni róla.

Szabó Benedek: Szándékos. Rejtélyeskedünk. Nem szeretnénk, ha kiderülne, hogy milyen lesz. Játszottunk már róla néhány számot, sőt több koncerten is játszottuk őket, de úgy döntöttünk, hogy megkíméljük ettől egyelőre a közönséget, most még csak slágereket játszunk, aztán a zongorás balladákat csak ősztől szabadítjuk rájuk. Októberben fog megjelenni. Az lesz a címe, hogy Lehet, hogy rólad álmodtam, és elsősorban a szerelemről, az atomháborúról és az álmokról fog szólni.

Ti már látjátok a végső formáját?


Sz. B.: Abszolút. Kész van gyakorlatilag. Az utolsó három-négy számot most fogjuk felvenni július környékén.

Milyennek ígérkezik, elégedettek vagytok vele?

Sallai László: Még annyira nem halljuk egyben, szerintem, hogy erre érdemben lehessen válaszolni. Nyilván a számokról már van véleményünk, de szerintem a Galaxisok legendásan rossz a saját dolgainak a megítélésében. Nem nagy titok, hogy Benedek a második lemez előtt azt gondolta, hogy nem fog akkorát robbanni, és aztán mégis. A harmadik lemez előtt szintén volt egy ilyen hullám, amikor azon gondolkodtunk, hogy lehet, hogy most mindenki el fog tőlünk fordulni. S aztán az is tök sikeres lett.

Bradák Soma: Ez lesz a legszebb Galaxisok-lemez a négyből.

Günsberger Ákos: Eddig nem volt ilyen, maximum csak pár számnál, hogy tulajdonképpen két koncerten vagy hármon játszottunk el dalokat a lemezről, és úgy nagyon nehéz megítélni az egészet, hogy nem játszod élőben. Nekem a stúdió kicsit inkább következmény, és most pedig megfordult a dolog. Most előbb vesszük fel, és utána játsszuk koncerten. Biztos, hogy nagyon más lesz majd utána.

Sz. B.: Tulajdonképpen mi sem ismerjük a saját lemezünket, és ugyanolyan meglepetés lesz hallani, mint azoknak, akik nem tagjai a zenekarnak.



Már a legutolsó lemezetek, a Focipályákon sétálsz át éjszaka is eltávolodott az azelőttiektől. Ez a Focipályákhoz képest is más lesz?

Sz. B.: Mindenben. Sokkal. Örülök, hogy ezt mondod, mert én is azt éreztem, hogy a Focipályák eltávolodott az előző két lemez hangulatától, ez volt a cél. A negyedik lemez még távolabb áll az első két lemez hangulatától. És a Focipályáktól is nagyon messze került zeneiségében meg hangulatában. Szerintem ez egy olyan dolog, amelyhez hasonlót sem csináltunk még soha.

B. S.: Bár azért úgy az első lemezhez valamilyen szinten hasonlít.

Sz. B.: Csak úgy felnőtt fejjel, vagy nem tudom... Igaza van Somának, ha valamihez hasonlít, akkor az az első lemez. Ha sorba kéne rakni a saját lemezeinket, akkor én az elsőt raknám az első helyre, tehát az a kedvencem a sajátjaim közül. Egészen eddig a pontig, mert most természetesen a negyedik lesz. De igen, talán a Kapuzárási piknik hangulatára hasonlít abból a szempontból, hogy sokkal több finomság és törékenynek mondható zenei megoldás van benne a második vagy a harmadik lemezhez képest.

A Focipályákat nagyon jól fogadták. Ez helyez rátok valamiféle nyomást?

G. Á.: Ezt az ember magára rakhatja. Külső nyomás sosincs, annak hatására születhet meg, ha csinálsz valamit, ami előrelépésnek számít, mondjuk jobb idősávokban játszol, több ember megy a koncertjeidre, akkor magadra rakhatsz egy nyomást, hogy hű, ezek szerint ez bejött, akkor ilyet kell csinálni. Ez egy nagyon nagy önbecsapás.

Sz. B.: Meg azért sincs nyomás, mert nem az egzisztenciánk forog kockán. Nekünk egy kevésbé jól fogadott lemez nem azt jelenti, hogy az utcára kerülünk, mindenkinek van munkája. Illetve az egy rendkívül szomorú és lehangoló dolog lenne, ha az ember elkezdene úgy számokat írni, hogy közben arra gondolna, hogy a közönségnek táncolnia kell, vagy hogy a közönség ezt várja tőle. Ha nem olyan zenét csinálsz, amilyenhez éppen akkor kedved van, és ami éppen akkor természetesen kijön belőled. Azt egyébként megérzi a közönség is, úgyhogy mi inkább ezt az utat választjuk.

S. L.: Ha még mondhatok két mondatot a nyomás természetéről, akkor szerintem az mindig a dalszerzőn nyugszik. Jelen esetben, ha valakin nyomás van, akkor az Benedek. Ha ő nem érzi, akkor nincsen. Azt tudom, hogy a zenekar a lemez előtti hangszerelést semmiképp, sosem a közönség fejével gondolkodva, hanem a saját szépérzékünk az irányításával csinálja.

Sz. B.: Én egyedül a második lemez előtt éreztem feszültséget, amelyet én helyeztem önmagamra. Valószínű, nem is létezett. Nem véletlen, hogy a második lemezt szeretem a legkevésbé. De ez már egy másik történet.

A turnéfilmetekben azt mondtad, hogy Magyarországon magyar szövegű dalokat játszó zenekarral csak azt lehet csinálni, amit ti csináltok a Galaxisokkal. Ez is levesz rólatok valamilyen terhet?

Sz. B.: Abszolút. Én egyáltalán nem veszem ezt komolyan. Ez nem azt jelenti, hogy elkomolytalankodnám, de azt gondolom, hogy Magyarországon sikeresnek lenni egy zenekarral az egyáltalán nem sztárság, egyáltalán nem jelent túl sokat. Ahogy Laci mondta egyszer, hogy mondjuk egy Budapest Parkos koncert után másnap ugyanúgy fellöknek a boltban, hogyha úgy van. Szóval ez nagyon sok terhet levesz, hogyha azt mondod, hogy ez csak egy játék. Márpedig ez csak egy játék.

Azt is mondtad, hogy ezután már csak az jön, hogy londoni magyaroknak mentek el játszani.

Sz. B.: Azért is mondtam ezt annak idején, mert London az a város, ahol a világ legjobb koncertjei közül nagyon sokat megrendeznek minden héten, és aki elmegy inkább magyarként egy Szabó Benedek és a Galaxisokra és nem megy el semmi másra, az magára vessen. Én ezt nem akarom. Úgy érzem, hogy ez egy bezárkózás, egy megalkuvás, egy nosztalgia-aktus, és ez engem végtelenül taszít.



G. Á.: Egy kicsit azért más olyan szempontból. Amikor az adott zenekar kitalálja magának, hogy akarnak csinálni egy nyugat-európai turnét, arra akarnak nyerni NKA-s pénzeket, és kimegy egy zenekar Londonba, akkor azt – nagyon csúnyán fogalmazva – nem saját jogon teszi.

Sz. B.: Londonban csak magyar zenekarok koncertjeire járni, az olyan, mintha te mindenhol krumplis tésztát ennél a világon, akkor is, ha te a világ legvarázslatosabb konyhaművészetével rendelkező országban lennél.

S. L.: Hát az pont nem Anglia.

Sz. B.: Nem... De hogy márpedig én azt szoktam meg. Ez nekem nagyon idegen gondolkodásmód.

S. L.: Félreértés ne essék, nem arról szól, hogy gyűlöljük a londoni magyarokat.

G. Á.: Sem arról, hogy azokat a zenekarokat, akik kimennek játszani. Viszont, ha meghívtok minket, akkor lehet, hogy elmennénk. Pont van egy szabad hétvégénk.

Ha itt van a csúcs, akkor mi motivál a folyatásra?

Sz. B.: Az alkotás, a szabadság, illetve az alkotás szabadsága egy nagyon fontos cél, amit egy ember elérhet. Ez a legtöbb, mivel Magyarországon elég korlátozott az elérhető dolgoknak a halmaza. Ez inkább a szabadság, hogy ne kelljen ebben a lehangoló rendszerben dolgoznod. Ha folyton azon izgulsz, hogy mondjuk Szegeden eljönnek-e kétszázan, és akkor most bulizós számokat írunk, mert akkor el fognak jönni, hanem szembenézel azzal, hogy ez nem annyira komoly. Viszont így megcsinálhatom azt, amit akarok, és nem kell azon gondolkodnom, hogy mit várnak tőlem. És ez a legtöbb, amit az ember elérhet, és ez egy csodálatos érzés. Ezért megéri csinálni.

Viszont ti szeretitek megosztani, hogy mit olvastok, milyen zenét hallgattok, milyen filmeket néztek. Ott van még a filmklub is…

Sz. B.: Volt. Szomorú emlékű Galaxisok-filmklub.

B. S.: Emlékű? Lesz még, nem?

Sz. B.: Remélem, hogy lesz még. Az utolsó igazi Galaxisok filmklubot elmosta az eső, és nulla ember jött el.

S. L.: De előtte volt egy sikeres is.

Sz. B.: Igen, előtte volt egy sikeres is.

Látjátok-e ebben úgyszólván zenekar funkcióinak a kiterjesztését?

G. Á.: Elindítjuk a fűkasza vállalkozásunkat, hamarosan Galaxisok 2000 Bt.

Sz. B.: Mondhatom, hogy ez egy kultúrmisszió, de rendkívül nagyképűen hangzik. De eleve az is rendkívül nagyképű dolog, hogy megosztjuk az emberekkel, hogy mit olvasunk, nézzétek, mi szoktunk olvasni jelleggel. De ez tényleg azért van, mert mi nagyon szeretünk olvasni, filmeket nézni, zenét hallgatni, és ezt nagyon szeretjük megosztani másokkal. Az nagyon intim élmény, amikor az ember hall egy jó lemezt, és ezt szeretné minél több embernek megmutatni. Ez tényleg olyan, mint amikor a barátnődnek elmondod, hogy ezt és ezt a lemezt hallottam, csak az egész világnak szeretném megmutatni. Másrészt van egy küldetéstudatom: szeretném elérni, hogy azok, akik a Galaxisokat hallgatják, azok ne csak a Galaxisokat vagy csak magyar alternatív zenét hallgassanak, hanem nagyon sok minden mást is. Annyi csodálatos zene van a világon. De Laciról például fontos tudni, hogy ő magyar-történelem szakos tanár.

S. L.: Én is folyamatosan bombázom a diákjaimat, hogy mit érdemes olvasni, meg hallgatni.

Ez egy tudatos lépés volt részetekről, vagy természetesen, magától értetődően jött?

Sz. B.: Így jött, de egy kicsit tudatos lett. Legalábbis nagyon örülök, amikor visszahallom valakitől, aki csak Galaxisokat, Vad Fruttikat, Kiscsillagot meg 30y-t hallgatott, hogy mondjuk meghallgatott egy Black Moth Super Rainbow lemezt. Az egy nagyon jó érzés, mert mi igazából nem magyar alternatív zenét hallgatunk, és szeretnénk, hogyha azok sem csak azt hallgatnák, akik minket hallgatnak. Önmagunk ellen vagyunk, hogy ne csak minket hallgassanak.

G. Á.: Szerintem ez tök jó, hogy a kétezer-tízes évek végén minden van, és mindent el tudsz érni. És saját magamon is ezt tapasztalom, hogy a minden elérésnek az egyik rettenetes hátulütője az, hogy akkor nem tudod, mit válassz. És ha már egy ember azt mondja, hogy van egy zenekar, akit szeret, akkor az általuk eddig ajánlott 30 könyvből egyet elolvas, az már egy jó dolog. Ilyen hozadéka is van. Plusz az - bármilyen hülyén hangzik -, hogy felvállaljuk magunkat.



S. L.: Meg egyébként a saját olvasásunk és zenehallgatásunk is ugyanúgy másokon is múlik. Nekünk is ajánlanak rengetegen jó zenét, azokat mi is felfedezzük. Egymásnak is szoktunk ajánlgatni dolgokat. Ez nyilván több irányba is működik.

Sz. B.: A mi turnébuszunkban azt hiszem, hogy valamivel többet beszélnek irodalomról vagy a rendszerváltás környéki magyar helyzetről, mint a legtöbb kortárs magyar zenekar buszában. Elképzelhető, hogy áltatom magam, és valójában nem így van, de én ezt ki merem jelenteni.

G. Á.: Vagy akár az aktuálpolitikai helyzetről.

Sz. B.: Arról szerintem elég sokan beszélnek most már, de például a Magyar Október Párt szerepéről viszonylag kevesen. Nálunk volt róla szó.

Viszont ti a Galaxisok mellett elég sok más zenekarban is benne vagytok.

Sz. B.: Dalszerzőként, frontemberként ugyanannyira Laci van benne kettőben is, a Somersault Boyban és a Felső tízezerben. Nekem még a Zombie Girlfriend van, amelyben ugyanúgy együtt játszunk Lacival. Ez egy jóval régebbi zenekarom, mint a Galaxisok, és nagyon fontos nekem, de különböző okokból nagyon keveset tudunk játszani, úgyhogy arra nem kell annyi időt fordítani. De Lacit kell arról megkérdezni, hogy a Felső Tízezer mennyire más ügy.

S. L.: Hát, más ügy. Azért is, mert teljesen más szakaszban van a zenekar. Azért is, mert később indult, kevesebb lemez van stb., de igazából azért más a szerepem a Galaxisokban, mivel ez a dalszerző nyomás nincsen rajtam, a Felső Tízezerben meg igen. De arra sem, a Somersault Boyra meg abszolút nem jellemző, hogy túlságosan sikerorientált zenekar lenne, hanem elsősorban az alkotás izgatja, a lemezcsinálás meg a koncertezés. Azt gondolom, hogy azért is lehet az, hogy a Galaxisokban ennyire jól érzem magam, hogy ez a zenekar sem akar mást, mint a többi zenekarom.

Sz. B.: Visszakanyarodva egyik korábbi kérdésre, az is segít, nem komolyan venni ezt az egészet, mikor azt látod, hogy a zenekarod másik két tagja Dél-Koreába megy koncertezni a másik zenekarukkal. Akkor segít perspektívába helyezni a mi helyzetünket, és ez jó. Persze, attól még irigyeljük őket.

Van-e olyan motívum, ami megjelenik mindegyik projektetekben?

S. L.: A személyesség jut eszembe, hogy az minden zenekarra jellemző. Ez nem annyira egyértelmű válasz, szerintem. Nagyon sok más olyan zenekarról tudok, amelyek azt mondják, hogy nekik is ilyen szövegeik vannak, de azért közben ez elég blőd, mert a mi zenekaraink többségében az időnkénti brutális őszinteség benne van. És ez tényleg nem egy üres lózung.

Sz. B.: Zeneileg pedig én úgy érzem, és lehet, hogy ezzel Laci nem ért egyet, és én ezt nagyon rosszul látom, de Lacinak az életműve zeneileg sokkal következetesebb, mint az enyém. Vannak olyan visszatérő motívumok, amiről fel lehet ismerni, hogy ez egy Sallai Laci-szám. Én meg mindig nagyon csapongó voltam, és beleuntam abba, amit csinálok, és impulzív módon döntöttem jól vagy rosszul. Sokszor rosszul, sokszor jól, nem tudom. Én azt hiszem, hogy elég következetlen vagyok, ha a különböző projektjeimről van szó. De nagyon sokáig azt gondoltam, hogy én egy rossz zenész vagyok, és ez korlátozta a dalszerzést is. És az utóbbi időben jöttem rá, hogy nem vagyok rossz zenész. Ez olyan volt, mintha egy napsugár besütött volna egy sötét kriptába, és hirtelen kivilágosodott minden, és most sokkal izgalmasabb. Ha majd meghallgatjátok az új Galaxisok lemezt, azon olyan dolgok vannak, amik még soha nem voltak Galaxisok számokban és más projektjeimben sem.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS