2019. szeptember 18. szerdaDiána
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Gărâna még mindig nagyot üt

Gregus Zoltán 2018. július 19. 16:45, utolsó frissítés: 16:45

Az ország legjobb jazzfesztiválja idén is az ország legjobb jazzfesztiválja. Gărânaban lassan nem lehet csalódni.


Bár egy fokkal visszafogottabb volt a zenei felhozatal a Gărâna Jazz Fesztiválon, amit az idén 22-ik alkalommal rendeztek meg, mégsem maradtak el a meglepetések. Szerencsére az idén az idő is kedvezett a fesztiválnak. A megszokott éjszakai farkasordító hideg valahogy elmaradt, nem volt szükség a réteges öltözék mellett hálózsákos-pokrócos védőrendszerekre, miként nem látszott a zenészek lehelete sem a levegőben. Egy rövid záport leszámítva, még az eső is jócskán elkerülte a rendezvény helyszínét, így nyilván kihagyhatatlan volt a közeli tavakban való megmártózás az esti koncertek előtt.

Az első napot a hazai környezetben jól ismert Mircea Tiberian nevéhez kapcsolódó La classe operaia va in paradiso (A munkásosztály a paradicsomba megy) elnevezésű zenei projekt nyitotta, amely Elio Petri 1971-es legendás filmjétől kölcsönözte a nevét. A zenei idézeteket is tartalmazó (pl. az „Újra május 1-je” című kompozíció), de szabad improvizációkra épülő darabok a múlttal való szembenézést, a kulturális emlékezet fenntartását szolgálják szatirikus-melankolikus formában. Legalábbis ezt tűzték ki célul, de zenéjükből csak kevéssé jött át ez az egyébként izgalmas projekt.



Youn Sun Nah, a zenész családba született dél-koreai énekesnő visszafogott kedvessége (minden számot elnyújtott „mulcumeszkkel” köszönt meg), az énekében megnyilvánuló kontrasztos sokszínűsége és dinamikus temperamentuma egyértelműen elvarázsolta a szélesebb közönséget. A svéd gitáros partnerével, Ulf Wakeniusszal közösen kialakított zenei kínálatuk elég széles palettán mozgott, még egy Metallica szám (Enter Sandman) feldolgozása is belefért a repertoárba.

Ezt követte csütörtökön az energikus zenét játszó lengyel Pink Freud, akik hazai környezetben „nemzeti hősöknek” számítanak, hiszen újra megszerettették a jazzt a fiatal közönséggel. Zenei nyelvük a lengyel „Yass” hagyományát követi, ami bár a jazzben találja meg a gyökereit, de erőteljesen inspirálódik a punk- és rockzenéből. A fontembernek számító basszusgitáros, Wojtek Mazolewski saját bandájával már két éve is fellépett Gărânán.

Adam Milwiw, a Pink Freud trombitásaAdam Milwiw, a Pink Freud trombitása


Az első nap zárókoncertje a német Sebastian Studnitzky Quartet volt, akik a hajnali hangulatoknak megfelelő könnyedebb, minimalista dallamokkal operáló kompozíciókat, de elektronikusan is megspékelt szofisztikált zenét játszottak. Amolyan „elszállósat” – s ez eléggé bejött nekem. Kis ízelítő a koncertjükből itt található:



Másnap a kolozsvári jazzénekes, Elena Mîndru lépett fel elsőként klasszikusnak mondható felállásban, Adam Bałdych és mások társaságában, akinek éneke profizmusról és igen magas képzettségről árulkodik, viszont valami markánsabb szín mégiscsak hiányzik belőle. Szóval engem személyesen nem fogott meg annyira. De hát ízlések és egyebek.

Elena MîndruElena Mîndru


Az olasz Kekko Fornarelli Trio, a zongorára/szintire, basszusgitárra és dobra hangszerelt zenéje már egy szabadabb, személyesebb ihletettségű és experimentálisabb vonalat ütött meg. Ugyancsak érdekes felállást és zenei irányt képviselt a Courtois, Erdmann, Fincker: Bandes Originales trió a tenorszaxofonra, klarinétra és csellóra írt műveikkel, amelyek leginkább a francia újhullám jeles alkotóinak filmzenéiből inspirálódtak, újraértelmezve a filmekbe foglalt dallamokat és zenei történéseket.

Talán péntek estére telt meg leginkább a nagyszínpad előtti nézőtér, a meditatív zenét játszó izraeli trombitás, Avishai Cohen koncertje alatt. És ebben valószínűleg nem kis szerepe volt annak is, hogy az azonos nevű, szintén izraeli bőgősre gondolt a nagyérdemű közönség java része, de remélem, hogy nem csalódtak sokan, hisz szuper jó zenét nyomtak ebben a felállásban is. A frontember Big Vicious elnevezésű projektje azért is érdekes, mivel a trombita mellett helyet kap két elektromos gitár és két dobszerkó is, melyeknek köszönhetően erősebb hangzások is megjelennek a líraiság mellett.

Avishai CohenAvishai Cohen


Szombaton a már korábban Elena Mîndruval is fellépő, érzékeny hegedűjátékáról ismert Adam Bałdych most norvég zenészekkel lépett fel Adam Bałdych Feat. Helge Lien Trio & Tore Brunborg néven. Estére már bulisabbra fordult a dolog. A kubai Roberto Fonseca Trio fellépése után (ízelítő itt) a reggae legendás jamaikai zenészei, Sly Dunbar és Robbie Shakespeare norvég zenészekkel összehozott koncertje alatt (Sly & Robbie Meets Nils Petter Molvær) már többen is táncra perdültek a több műfajt keverő zenére. Hangzásvilágukban helyett kapott a reggae mellett a dub, a nu jazz, és nyilván az elektronikus zene.

Számomra zeneileg a legizgalmasabb és tartalmasabb napot az utolsó nap jelentette. Az olasz Stefano Battaglia Trio indított vasárnap este fél hétkor a nagyszínpadon, akik már korábban, három éve is felléptek Gărânán. Most csak még inkább elmélyült az a korábbi élmény, hogy mennyire érzékien és jól játszanak. A zongorára, bőgőre és dobokra komponált művek sajátos stílussal és erős érzelmi töltettel rendelkeznek. Ekkor éreztem először, hogy már csak ezért is érdemes volt elmenni a Déli-Kárpátokba zenét hallgatni, de erre még rátromfolt a norvég és svéd zenészekből álló, Rymden néven futó banda. A trióból ketten, Dan Berglund és Magnus Öström a legendás, az északi jazzt forradalmasító Esbjörn Svensson Trióban játszottak korábban. Érdemes belehallgatni:




Ezután egy indiai zenészekből álló csapat, az Ekalavya lépett fel, akik virtuóz játékukról tettek bizonyságot, de a zenéjük annyira nem nyűgözött le. A basszusgitárnál elég jól nyomta egy fiatal tehetséges lány, Mohini Dey, aki az azt követő Stanley Clarke-kal is imprózott egyet.

A szervezés és az előadók váltakozása a nagyszínpadon elég gördülékenyen zajlott. Viszont az utolsó koncert előtt kissé elszakadt a cérna. Mivel a jazzben nagyágyúnak számító, többszörös Grammy-díjas zenész, Stanley Clarke bandája a fellépés előtt nem tudott hangpróbát csinálni, ezért a több mint egy órát tartó beállást a közönség, enyhén szólva, már képtelen volt türelemmel fogadni. Mondjuk az is hozzátartozik, hogy ez éjszaka fél kettő körül történt, mikor már nem mindenki volt a helyzet magaslatán.

Szokás szerint nem csak a nagyszínpadon zajlottak az események. Külön értékelendő, hogy a fesztivál szervezői a faluban található La Răscruce vendéglő udvarán teret biztosítanak a hazai együtteseknek arra, hogy a nemzetközi hírnévvel rendelkező zenészek mellett megmutathassák tehetségüket. Mindent egybevéve jó hangulata volt a fesztiválnak, kicsit fájt, hogy el kellett engedni a végén a zenét, de hát ez van.

A fotókat Oproiu Nicolette készítette.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS