2018. aug. 20. hétfőIstván
25°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Halott Pénz: 45-50 éves hölgyek is járnak a koncertjeinkre

Kulcsár Árpád, Kristály Bea 2018. július 25. 16:52, utolsó frissítés: 17:07

Marsalkó Dávidot és Boros "Venom" Gábort az Electric Castle-en kaptuk el egy interjúra. Merészségről, kísérletezésről, korosztályról és a közönség megtartásáról is beszélgettünk velük.


A hatodik Electric Castle magyar szempontból legnagyobb buliját a Halott Pénz hozta. Egy óra alatt egészen fergetegeset csapattak, energikusak voltak és a közönségüket is nagyon megugráltatták. A Halott Pénztől ez mondjuk nem meglepő. Így a fellépésük után elérkezettnek láttuk az időt, hogy leüljünk velük egy kicsit beszélgetni. A Transindex és a Kolozsvári Rádió Magyar Szerkesztőségének közös interjúja következik.

Többször felléptetek már Erdélyben, sőt már Kolozsváron is, például az idei KMDSZ diáknapokon. Az Electric Castle ezekhez képest egy nagy rendezvény, sokkal több fellépővel, sokkal több koncerttel. Mennyiben különbözik a közönségetek? Másképp hatnotok rájuk?

Marsalkó Dávid: – Az biztos, hogy egy diáknapok vagy egy saját szervezésű erdélyi turné teljesen más abból a szempontból, hogy akik arra eljönnek, azok ránk kíváncsiak. Oda egy teljesen más jellegű koncerttel tudunk készülni.

Mind a diáknapokon, ahol ugyan van egy időkorlát, mind egy klubbuliban az erdélyi turnénkon mi építjük fel a koncertjeiket, szabadabbak vagyunk. Itt már eleve az is különbség, hogy ezen a fesztiválon 60 perce van egy zenekarnak. És azt az időt kell kitölteni. 60 percet pedig nagyon nehéz volt kitölteni, mert nagyon sok dalt ki kellett húznunk. Plusz, egy nagyon jó barátunknak itt volt a lánykérése, aminek nagyon örültünk, és vártuk is a dolgot, mert tudtuk, hogy lesz. Input szinten már ezek is nagyon megkülönböztetik a mostani koncertet. Emellett érezhető volt az is, hogy nem magyar anyanyelvű a teljes közönség.


Attitűdben, hangulatban próbáltuk ugyanazt hozni, mint bármelyik más Halott Pénz-koncerten, hogy legyen energikus. Olyan dalokat hagytunk benne a setlistben, amire úgy gondoltuk, hogy nagyon fognak ugrálni. Egy pörgős, bulizós, fesztiválos műsorral készültünk.

Mennyiben különbözik az, amit előkészítettek a próbatermemben, illetve az, ami végül felkerül a színpadra?

Marsalkó Dávid: – Ez pont olyan, mint amikor elkészül egy dal a próbateremben, de még nem tudod, hogy mi lesz rá a közönség reakciója, mert nem játszottuk élőben. Igazából a dal nem csak a stúdióban születik meg, hanem akkor is, amikor találkozik a közönséggel. Elgondoljuk, hogy majd így lesz jó, de az igazi megszületése akkor van, amikor találkozik élőben a közönséggel. Ez a találkozás nagyon meghatározó. Van, hogy azt érezzük, ezt a kiállást, dumát változtatni kell, vagy lehet, hogy egyből betalál. Ez sok szempontból szerencse, de rutin kérdése is. Igyekszünk mindig olyan fejjel élőben összerakni a dalokat, hogy az működjön.

Marsalkó Dávid (fotó. felvidek.ma)Marsalkó Dávid (fotó. felvidek.ma)


Viszonylag behatároltnak tűnik az a korosztály, amely a zenéteket hallgatja. Lehet ezt a korosztályt bővíteni, illetve van erre stratégiátok, tervetek?

Boros „Venom” Gábor: – Nem gondolom, hogy be lenne határolva. Nagyon sok zenekarnál lehet látni az Instagramon vagy a Facebookon a hirdetéseknél, hogy a 18-25 év közötti vagy a 18-30 év közötti korosztály hallgatja. Nálunk az elmúlt négy évben folyamatosan jöttek visszajelzések arról, hogy akár 45, 50 éves hölgyek is járnak a koncertjeinkre, és osztják meg a dalainkat. Nem gondolom, hogy csak a 18-25 éves korosztályban lennének Halott Pénz hallgatók, ami szerintem szuper dolog.

A jelenség mögött a dalszövegeket látom, hogy ezek olyan gondolatokat fogalmaznak meg, amelyek 15 éves kortól 65-70 éves korig meg tudnak érinteni valakit, és amiket tanult kollégám, jó barátom, a mellettem ülő nagyon jóképű fiatalember szerez. Koncerteken is gyakran felbukkannak adott esetben idősebbek, mi azt szoktuk mondani ilyenkor mondani, hogy valaki elhozta a nagymamáját is kísérőnek. Csak a hölgy eljött magától, mert érdekelte a koncert. Tehát nem látom, hogy korlátozva lennénk.

Marsalkó Dávid: – Egyetértek. Egy dologgal akarom még kiegészíteni ezt. A Halott Pénz szövegeket én írom, főként én vagyok a dalszerző, meg a zenekar producere is. Nagyon érzelmesnek érzem a dalaimat, mert magam is nagyon érzelmes ember vagyok. Legyen akár komolyabb, akár bulizós lazább a dalunk őszinte érzésközpontú, és azt gondolom, hogy ezek az érzések nem korosztályos kérdések, hanem sokkal inkább azonosulási dolgok. Így a dalok tényleg sokféle embert megérinthetnek. Tökre hiszek a dalszövegekben, és a Halott Pénz is dalszövegközpontú. Nagyon szeretném azt hinni, hogy olyan dalokat tudunk írni, ami nem csak egoról szól, hanem arról, amit látunk, hallunk és érzünk magunk körül.

Ezek a hétköznapitól egészen a bonyolultabbakig emberi érzések. Az ember nap mint nap fölkel, más-más hangulata van. Egy héten belül is rengeteg érzelmet élhetünk át, mennyi hullámvölgyet és mennyi csúcspontot akár csak egy héten belül is. A dalokban is ezt próbáljuk megfogni, az állandó érzelmi hullámvasutat.

Hogyan lehet a szöveget zeneileg úgy megtámogatni, hogy itt, ahol nem feltétlenül ért mindenki magyarul, az is bepótolja?

Marsalkó Dávid: – A dalszövegek nagyon fontosak a Halott Pénz világában, azok adják a gerincét, és sok szempontból a feelingjét is. A zenének és a szövegnek a balansza nyilván nagyon fontos, de nagyon nehezen tudok belehelyezkedni abba, hogy valaki úgy nézi és hallgatja a koncertünket, hogy nem érti a szöveget. Azt remélem, hogy a feeling legalább átmegy.

Boros „Venom” Gábor: – Egy dalszöveg legyen akár hihetetlenül erős is, annyira, hogy akár akapellában is megállná a helyét, akkor is van annak a dalnak egy struktúrája, aminek meg kell lennie. Kell benne legyenek kiállások, adott esetben gitárszóló, egy külön Márknak felépített rész, ahol az ő énekhangja is ki tud teljesedni. Egy csomó olyan produceri munka van vele, aminek mind hozzá kell járulnia a végső, 100 százalékos végeredményhez. Nagyon sok olyan külföldi dalt tudok mondani, ahol a zenei alap nagyon erős, de szöveg az döcög, vagy pont fordítva. Az a legjobb, ha kettő együtt tud működni, tudják egymást támogatni.

Hogyha nagyon erős a lírika, gondolok például a Akkezdet Phiai szövegeire, sokszor minimál a hip-hop alap. Szerintem ez abszolút szándékos részükről, mert a kettőnek egymást kell támogatni, és együtt kell a 100 százalékos végeredményt kiadni.

Ugye te írod dalszöveget, zenei alapot, producer is vagy. Ez teher vagy inkább a kontrollnak az öröme, ami így boldogabbá teszi a zenélést?

Marsalkó Dávid: – A Halott Pénz története nem egy klasszikus zenekaros történet. Nem az volt, hogy hét srác találkozott, és elkezdték nulláról, hanem a Halott Pénz sokáig én voltam egyedül. A Halott Pénz fejlődéstörténetében kezdve az alaptéglák nagyjából akkor is megmaradtak, amikor 2013-ban zenekarrá avanzsálódott, a srácok beszálltak ebbe a történetbe. A fő input továbbra is én maradtam a sztoriban, sok szempontból én határozom meg a Halott Pénz világát, és ezt nem nagyképűen mondom, hanem egyszerűen így alakult.

Sok szempontból elég önfejű vagyok, így zenei téren is volt egy vízióm, amikor elkezdtem ezt az egészet építeni. Ebben a vízióban szerepeltek a srácok is, kiegészítették azt, így heten váltunk azzá a Halott Pénzé, amely iszonyat sikeres tudott lenni. Szóval ez egy párhuzamos és kiegészítő folyamatnak a keveréke.

Ha jól tudom, akkor közel vagytok egy új album kiadásához. Amikor már egy ilyen nagy közönséget elértetek, mennyire mertek kísérletezőek maradni? Vagy egy olyan radikális lépést megtenni, mint amit megtettél ezelőtt 6 évvel, amikor zenekarra váltottál?

Marsalkó Dávid: – A közeljövőben valóban várható egy új album. A Halott Pénzről azt kell tudni, hogy nagyon alulról építkező, kvázi semmiből jövő történet. Ez az underground attitűd a mai napig megmaradt. Én mindig ugyanazt csináltam: ugyanazzal a munkamódszerrel, ugyanúgy álltam a dolgokhoz. És nem gondolom, hogy az ösztöni része változott volna az évek folyamán. Évről évre egy kicsit jobban szóltak a dalok, mert jobban értettünk a keveréshez, vagy már jobban éreztem azt, hogyan tudom elhelyezni a különböző dalokat, miként épülnek fel a koncertek. Ez változott, de az ilyen alulról jövő underground attitűd megmaradt, és bízok benne, hogy az a merészség a mai napig megvan. Ha megnézed az elmúlt 2-3 éveben akár csak a klippes dalokat, akkor tapasztalhatod, elég sokféle dologhoz nyúlunk. Ott van például Ahol a május földet ér dalunk, abban például balettoznak. Hogyha nem keresnénk a kihívásokat, akkor nem csinálnánk olyan klipet, amiben balettoznak.

Boros „Venom” Gábor
: – Lehetnének benne például bikinis lányok, mint minden más klipben.

Boros Boros "Venom" Gábor (fotó: felvidek.ma)


Marsalkó Dávid: – Ezt a fajta kísérletező kedvet igyekszünk megtartani, mert talán az a Halott Pénz egyik lételeme, hogy sokféle műfajban, stílusban próbálkozunk. Egy ilyen nagy mix vagyunk, ahogyan az egész élet is egy nagy mix, semmi sem fekete-fehér, ezért mi sem vagyunk azok, és nem is akarunk azok lenni.

Boros „Venom” Gábor: – Egy kis kulisszatitkot elárulva, az új single, ami hamarosan érkezik, és amihez augusztusban forgatunk klipet, egy újfajta zenei kísérlet a zenekar életében. Nem azt mondom, hogy nem lehet analógiát találni a zenekar előző single-jei között, de számomra ez is egy tök más feeling lesz, és nagyon várjuk a közönség reakcióját a dalra.

Miben lesz pontosan új?

Boros „Venom” Gábor: – Talán műfajában jelent újat az eddigi dalainkhoz képest.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS