2018. október 18. csütörtökLukács
19°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Szurkolók, ultrák, politika

Ivácson András Áron Ivácson András Áron 2018. augusztus 14. 11:10, utolsó frissítés: 11:10

Azt szokták mondani, hogy a focihoz mindenki ért, azonban a szurkolói kultúra és különösen annak találkozása a társadalommal és a másik jelenséggel, amelyhez mindenki ért, a politikával, már jóval kevésbé ismert terület.


A foci, a szurkolói kultúra és a politika réges-rég kéz a kézben jár, olyannyira, hogy a felületes megfigyelő számára ezek a szférák teljesen egyértelműen és főleg egyoldalúan fedik át egymást. E téren segít nekünk eligazítani Pap Zsolt, aki a Babeș-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkarán végezett és államvizsgájában Mándy Iván A pálya szélén című regényéből kiindulva a foci irodalmi motivikus lehetőségeivel foglalkozott, valamint a regény főszereplőjén keresztül a szurkolói szubjektummal, a számára fennálló identitáslehetőségekkel, és az ő társadalmi beágyazottságával, megítélésével.

Lényeges kérdés a szurkolók identitáslehetősége, ugyanis az átlagember meglátásában „a szurkoló szurkoló, oszt jól van…” Pap szerint szurkolónak lenni önmagában nem feltétlen jelent identitáslehetőséget, hanem ami igazából differenciálja és egy nagyon konkrét identitást hoz létre, az valamilyen csapat szurkolójának lenni: „Itt az látszik, hogy azon kívül, hogy közös térben mozognak, vagy azonos sport köré szerveződnek, túl sok közös nem nagyon van a különböző szurkolói csapatok között.

Ez abból adódik, véli Pap, hogy a két csapat összecsapása egyszerre a csapatok és címereik által szimbolizált és hordozott társadalmi jelentéstartalmak ütközését is jelenti. Egy csapathoz való tartozás kívülről nehezen körülhatárolható, de az adott csoport számára nagyon pontosan érzett és megélt értékrendek kifejezését és propagálását, valamint értékesként való felmutatását jelenti.

A szurkolói csoportok közötti ellentétek nem csupán az adott csapatok, hanem az általuk szimbolizált értékrendekre is visszavezethetőek: „Ennek történeti okai vannak: helyhez kötött okokon túl (lakhely, stadion stadion közelsége stb.), nagyon gyakran különböző politikai konfliktusokra vezethetőek vissza ezek a rivalizálások. A politika itt természetesen nagyon általános értelemben vett: különböző társadalmi rétegekhez, nemzetiségekhez, kisebbségekhez való tartozás.


A ferencváros szurkolói. Fotó: hatharom.comA ferencváros szurkolói. Fotó: hatharom.com


Lényeges kérdés azonban a szurkoló és az ultra közötti különbség, illetve az, hogy a két csoport miként különíti el magától a másikat, ha egyáltalán. Pap szerint a szurkoló egy adott futballcsapat által keretezett közösséghez való tartozást jelent és ennek a közösség domináns értékeinek az elfogadását. Az ultra ezen túlmenően az adott közösség értékrendjének egyfajta nagyon radikális megmutatására törekszik: „Klasszikusan ugyanabból az értékrendből indul ki és ugyanazokat a tartalmakat szeretné reprezentálni, csak jóval radikálisabban és jóval nagyobb kockázatot vállalva.”

Pap leszögezi azt is, hogy még ez a különbség előtt szükséges látni a különbséget az egyszerű néző és a szurkoló között: „A néző a fogyasztóként van jelen és az ő sajátossága, hogy képes minőség szerint válogatni, bajnokság, sztárok stb alapján választhatja a csúcsminőséget.. A szurkoló ezzel szemben egy előre eldöntött elökteleződés mentén választ csapatot. A szurkoló elköteleződése attól függetlenül, hogy milyen a meccs színvonala, vagy milyen tétje van, nem változik.

Az ultrát manapság a kemény maggal szokás azonosítani, véli Pap, a törzsszurkolókkal, akik a leggyakrabban részt vesznek a különböző konfliktusokban: „Van ennek azonban egy sajátos történetisége is, amit szokás elfeledni. Az ultra mozgalmak az 1968-as évektől indulnak Olaszországban és inkább a baloldali szubkultúra részeként jelennek meg. Ezek a csoportok egy különleges társadalmi teret próbálnak létrehozni a stadionon belül és a társadalom domináns konfliktusait és politikai jelenségeit ötvözni a foci világával.”

A La Familia nevű izraeli ultrák. Fotó: Hírma.A La Familia nevű izraeli ultrák. Fotó: Hírma.


Más kérdés, hogy a jelenség azóta sokat változott és azt is lehet tapasztalni, hogy az ultrák ma már sokszor nem is a fociszeretet irányából jönnek, hanem politikai ideológiákat szándékosan visznek be a stadionban, amely így mindössze egyfajta reprezentációs felületté minősül vissza. Ez természetesen összefügg a szurkolók és ultrák társadalmi megítélésével is, azonban ezt nem lehet, vagy legalábbis nehéz teljesen általános fogalmi keretben tárgyalni.

Mint sok minden más esetben is, itt is tendenciák léteznek: „Az egyik alaptendencia, ami nyilván nem meglepő, hogy a szurkolók körében van egy akár csapatszimpátiától függetlenül is létező közös empátia, amely egyfajta elismeréssel viszonyul a szurkoláshoz és a csapatok iránti elkötelezettséghez. A másik nagyon fontos tendencia, amelyről beszélni kell, a szurkolást egyfajta agresszív, primitív, elavult, archaikus gyakorlatként értelmezi és nem a sportkritikára kell itt gondolni, amire nagyon is szükség van, hanem egyfajta leegyszerűsítő, kizáró tudatlanságra.”

Pap szerint ez igencsak felülemelkedő és gőgös magatartást eredményez, ami azért felelőtlenség, mert egy nagyon komplex társadalmi jelenséget és problémát rövidre zár és nem vállalja a megértés kockázatát. Ezáltal pedig kiaknázatlanul hagyja az egyik legszélesebb körben elismert és megélt társadalmi gyakorlatot.

Klasszikus értelemben van kapcsolódás a szurkolói világ és a mindennapi politika világa között is: léteznek olyan fociklubok, amelyek egy-egy politikai oldalhoz kötődnek, például léteznek klasszikusan baloldali fociklubok, amelyek ezen politikai oldal értékeit akár a vezetésben is foganatosítják (értsd: a fociklub a tagjai által való közösségi demokratikus vezetése hierarchikus betagozódás nélkül): „A napi politika jelenléte kevésbé jellemző, még akkor is, ha vannak olyan szurkolók, akik eleve a politika irányából érkeznek a csoportba, amint azt már az ultrák esetében is láttuk. Ezek gyakorlatilag egy politikai üzenet és ideológia továbbadására felhasználják a focit és a stadion közegét. Ez azonban nem annyira gyakori, amennyire általánosnak tűnhet.”

A kérdés azért is fontos, mert az ember a médiát követve szinte kizárólag azt látja, hogy minden fociklub és szurkolói csapat jobboldalról érkezik a foci világába. Pap meglátásában amit reprezentáció szintjén látunk valóban ezt a benyomást keltheti, azonban ez leegyszerűsítő: „Egyrészt nagyon sok olyan klub van, amelyek egészen más irányvonalat képviselnek, másrészt pedig van itt egy reprezentációs csapba, hogy azok a szurkolói rétegek a leghangosabbak, vagy hírértékkel bírók, amelyek valamilyen radikális jobboldali ideológiát visznek be a stadionba.”

Különböző focicsapatok logói. Fotó: sportfogadas.org.Különböző focicsapatok logói. Fotó: sportfogadas.org.


Kérdés marad az, hogy visszafele ez miként működik: számtalanszor látjuk, hogy politikusok a focira mint sportra, a szurkolókra és a szurkolói kultúrára hivatkoznak és tesznek neki kedvezményeket. A politikai beszéd azonban egyszerűen azért képes erre Pap meglátásában, mert a foci a legelterjedtebb és legnépszerűbb, valamint leginkább követett sport, így nagyon erős politikai tőke is kovácsolhat belőle és köréje: „Ezért nagyon gyakran látjuk azt, hogy felhasználják különböző politikai célokra. A VB kapcsán is nagyon sokat cikkeztek arról, hogy a VB döntőn való politikusi megjelenésnek milyen tétje és jelentősége van és a horvát képviselő kapcsán egy egész álhírhullám is elindult, ami az ő döntőn mutatott szimpatikus viselkedésén alapult. Erről aztán később bebizonyosodott, hogy nem mind állja meg a helyét.”

Lényeges még az a mód azonban, ahogy ezek a sokféle szurkolói identitások visszahatnak a professzionális foci világára, a csapatokra, a játékosokra, és ezek együttműködésére és küzdelmeire: „Amennyiben egy szurkolói közösséget fogyasztóként is látunk, márpedig ez kikerülhetetlen, annyiban mindenképp visszahat. A legnagyobb fociklubok ugyanis üzleti vállalkozások, legalább ugyanolyan súlyban, mint sportklubok. Emiatt aztán folyamatosan figyelik azokat a szurkolói igényeket, amelyekre ők választ szeretnének adni és ezáltal ezekre a szurkolói identitáskomponensekre folyamatosan rájátszanak és próbálják ezeket kiaknázni.”

Címlap fotó: tippmix.info

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS