2018. október 18. csütörtökLukács
21°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Pettik Ádám: Csókoltatom az emberiséget!

Márton Evelin, Kulcsár Árpád 2018. augusztus 13. 18:59, utolsó frissítés: 19:02

A Méra Világzenei Fesztiválon beszélgettünk a Besh o droM zenéről, művészetről, zeneiparról, fesztiválokról, undergroundról, és saját maga által varrott nadrágokról


Tudom, hogy csal pár perce érkeztetek, de mi az első benyomás, mi változott azóta, mióta itt jártatok két évvel ezelőtt?

Sokkal kevesebb eső, sokkal több ember és a kirakodó vásár része is felnőtt a fesztiválhoz, szóval így rendes kis bensőséges családi fesztiválnak néz ki. A dolgok már rendben vannak, viszont még nem prostitualizálódott el.

Ennél nagyobb fesztiválokra jártok. Ehhez képest látsz-e itt valami különbséget, érzelmi vagy bármilyen más téren?

A fesztivál megnövekedése egy természetes dolog. Ha egy fesztivál nem hal meg, akkor fejlődik, ha fejlődik, akkor egyre nagyobb lesz, egyre több emberrel. Egy idő után eljutunk arra a szintre, hogy nem olyan lesz a Sziget, mint volt, amikor még Diákszigetnek hívták, vagy a Kapolcs ugye, vagy épp az Ördögkatlan fesztivál, ahol van egy olyan érzés, hogy még nagyon jó, de már minden nagyon stimmel.


Ez egy állomás, amiben most a mérai van, ezek áldott évek. Én ezeket a fesztiválokat otthonosabbnak, családiasabbnak látom, ha sikerül jó bulit nyomni, és a közönség is élvezi, akkor ennek a hőfoka azért magasabb tud lenni, mint egy Szigetes koncert, ami azért az év legfontosabb koncertje számunkra. Majdnem minden évben játszottunk a Világzenei színpadon, idén is fogunk és nagyon várom, de hát ez egy teljesen más tészta.

Mi a te a világzenéről való meghatározásod, van egy magyarázatod arra, hogy mi az?

Természetesen nem tudom, hogy mit mondtak mások róla, de ezt sokféleképpen meg lehet fogni, és kiderülhet, hogy közben meg ugyanarról van szó. Az, hogy mi a definíciója, meg hogy mit gondolok vagy mit érzek róla, ez két különböző dolog. Meghatározás szerint bármilyen olyan zene, ami nem tisztán ethno, nem tisztán folk, hanem bele van keverve még valami, azt mind világzenének lehet nevezni.

Ez így volt kitalálva, hogy így lesz majd a jazz és a world music egy polcon a CD boltokban. Azóta mondjuk megszűntek a CD boltok, de a kategória még él és virul. Nekem a világzene önmegvalósítás meg a szabadság és közben a tradíció, valamint a kreativitás: ilyen nagyon ellentmondásos, nagyon izgalmas terep, ahol nagyszerű dolgokat lehet csinálni.

Rengeteg ember megfordult a Besh-o-Dromban1999-től kezdve. Ha jól tudom ketten már nem éltek Magyarországon. Hogy lehet ezt összehangolni a munkamódszeretekkel?

Működtetni a zenekart, és új számokat írni: ez két különböző dolog. Működtetni szerintem elég jól lehet, nyilván vannak persze nehézségek, de mindent összevetve az, hogy működik a zenekar úgy, hogy közben mondjuk nekem nem muszáj Magyarországon felnevelnem a gyerekeimet, ez nagyon nagy fegyvertény és nagyon-nagyon jó dolog. Nyilván, hogyha nem tudunk új dolgokat csinálni, akkor előbb-utóbb meghalna a dolog, de hát erről nincs szó, ma is fogunk új számot játszani.

Új munkamódszert kellett ehhez választani, és az internet korában ez nem annyira bonyolult dolog. Igen, ez úgy van: valaki kitalál valamit, elküldi a másiknak, az tovább küldi a harmadiknak és mire visszaér hozzám, addigra lehet, hogy már rá sem ismerek, de eddig még nem éreztem soha úgy, hogy én nagyon nem erre gondoltam. Lettek így új számok, szóval úgy gondolom, hogy ez egy működő valóság.

Azt is mondtátok, hogy az, hogy most megjelenik egy CD vagy nem, nem annyira lényeges, mert nincs ennek már akkora piaca, de azt mondtátok, hogy mégis fontos az, hogy időnként egy új albummal jelentkezzetek. Ez így marad továbbra is?

Én mostanában azt szoktam mondani a koncerteken, amikor játsszuk az új számokat, hogy milyen kár, hogy ezt már egyszer idén nem fogjátok tudni meghallgatni, vigasztaljon viszont az, hogy ha jöttök koncertre, akkor ismét el fogjuk ezeket játszani. Egyszerűen nincs ennyi kidobni való pénzünk, hogy csináljunk egy CD-t csak úgy szívszeretetből, miközben egyébként meg – és persze ennek nincs egyébként köze a közönséghez – de jó, ha mindenki tudja, hogy a 2007-es válságban megfelezték nagyjából mindenféle zenei tevékenységnek a gázsiját, és ez a pénz azóta nem ment följebb, noha már régen nincs válság. Itt most két oldalról vagyunk mi szívatva, és akkor a jogdíjakról még nem is beszéltem. Egy világszerte ismert zenekar nyilvánosságra hozta múltkor az összes neten befolyó jogdíját, és tényleg nagyító kell hozzá, hogy látsszon. Ez pedig elég szomorú.

Pettik Ádám. Fotó: allaboutjazz.comPettik Ádám. Fotó: allaboutjazz.com


A tartalom előállítói valami mást fognak csinálni, hogy megéljenek, mert a tartalomszolgáltatóknál fog maradni minden pénz, ami pedig eléggé egészségtelen dolog, főleg avval párhuzamba állítva, hogy egy sima másodvonalas angol meccshez szeretnél linket találni, hogy valós időben megnézzed, akkor egyáltalán nem biztos, hogy találsz. Szóval meg lehet azt oldani, hogy ne lehessen mindenhez hozzájutni, de hát ez nem vonatkozik mindenkire ugye: lobbi van. és olyan is, hogy a zenész meg akarja mutatni magát és akkor a hülye úgyis csinálja. Az egész festészet története ilyen, hogy csinálták a képeket éhbérért, éhen haltak és akkor aztán olyan csávók, akiknek semmi közük nem volt hozzá, milliókat kaszáltak belőle és, ez a mai napig így van. Még most sincs az, hogy forgassunk valamit vissza a jövő festőjének, erről sosem volt még szó. Csókoltatom az emberiséget!

A CD kiadás, mint stílusbéli összegzés nem szükségszerű, hogy valahova egy azonos íven mozgó számokat egy helyre tegyetek?

Ez éppen most alakul át. Szerintem hamarosan annyi lesz, hogy csinálnak valakik egy számot, és ha szerencséje van, akkor jön valami igazán lelkes ember, aki csinál hozzá egy videót, vagy neki van olyan ötletük, hogy csinálnak egy videót, vagy állóképeket raknak fel, és fel fogják tölteni az új számokat egyesével: nem fogják megvárni, amíg lesz nyolc szám. Ilyen formán sokkal inkább követhetőek egy zenekar különböző húzásai, sőt, azt gondolom, hogy így egy-egy számra több figyelem is juthat, mert az sokszor előfordul, hogy egy CD-n van két jó nóta, azokat leszedik, és a többit nem is hallgatják meg, pedig ha hallgatnák, az ízlésük oda változhatna, hogy vagy megértené, hogy miért csinálták azt a számot, és egyszer csak elkezdene tetszeni. Így viszont, hogy egyesével jönnek a dalok, szerintem ez éppenséggel lehet jó is. Én is szeretem a CD-t, meg hogy annak borítója van, meg füzete, amit lehet akkor olvasni, de nem vagyunk sokan. Annyian főleg nem, hogy arra fürdőhelyet lehessen bazírozni.

El tudnád mondani, hogy milyen hangszereket használtok, főleg azokat, amelyek az átlagember számára furcsának tűnhetnek?

Abban a zenében, amit mi próbálunk csinálni, meg kitaláltunk a cimbalom eléggé kirívó. Eleve, hogy két szaxofonnal játszani ezeket a balkáni témákat, ez egyáltalán nem szokványos. Ha rezesbandákról beszélünk, akkor trombitákról van szó, de az, hogy két szaxofon küldi a melódiát, ez eleve nem annyira szokványos.

Én nagyon szeretem, ahogy a sógorom a nejfuvolán játszik, ami egy eléggé furcsa perzsa-arab fúvós hangszer. A frissek közül nekem van egy kanukám: ez végül is egy rendes kanna, csak az alja igazából egy derbuka. Nekem ez a két kedvenc hangszerem: a kanna és a derbuka. Nekem nem kell két test, nekem egy test kell és két olyan felület, amelyen játszani lehet. Volt benne kísérlet, sokat szereltünk, és ma is evvel fogok játszani. Tökéletes derbuka az egyik fele, a másik fele pedig tökéletes kanna.



Mi a viszonyod a nadrágodon látható Sickratman, Boba Fett és Dr. Máriással? Ők valahogy undergroundabb szcénához tartoznak, mint ti, nem?

Nem csak nekem van ilyen hímzett, varrott, speciális fellépő nadrágom, hanem a zenekar majdnem minden tagjának most már. Ezeket én csinálom, és én is hímzem, és olyan dolgokat hímzek rájuk, amelyek valamilyen módon kötődnek a viselőjükhöz, a zenekarhoz, vagy régi történetek kulcsmondatait, olyan dolgokat, amelyek annak az embernek, aki ezeket hordja, fontos. Egyrészt azt gondolom, hogy nem vagyunk mainstream meg populáris zenekar szerencsére, és azt értem, hogy miért mondod, azonban ha így hasonlítjuk össze, akkor a Bobafett meg a Sickratman tábora mondjuk éppenséggel nem hiszem, hogy kisebb lenne, mint a Besh-o-Dromé.

Nemzetközileg ti jobban benne vagytok a mozgásban: ti adtatok Montrealban harmincötezer embernek koncertet.

De ez csak egy vetülete a dolognak és mondjuk, ha Magyarországot nézem és azt a részét, hogy eszmeileg, mondanivalóilag, szövegileg ők mit közvetítenek – bár mi is lázadozunk, még a népi szövegekkel is nyilván –, de amit Bobafett vagy a Sickratman művel, vagy épp Dr. Máriás a képeivel, ahhoz képest nyilván egy másik kategória vagyunk. Egyébként Bobafettnek volt szerencsém felvenni egy számát, mert Bristolban egy városban éltünk egy darabig. A Jancsika II számot én vehettem fel, de már előtte is gyakorlatilag mondhatom, hogy a rajongója voltam a költészetének, mert szerintem eléggé oda van téve.

Milyen gyakran tudtok próbálni?

Magát a dalt úgy, hogy megszólaljon és azt meg lehessen hallgatni, tök egyszerűen meg lehet csinálni interneten. Fájlküldéssel az égvilágon semmi probléma nincs. Élőben eljátszani, az már sokkal problematikusabb, ha nem tanulja meg mindenki a saját részét. Ha megtanulja, akkor sem az van, hogy akkor háromig számolunk és megy is. Turnékon, koncertek előtt, ilyenkor azért bele szoktunk nézni az új nótákba. Akkor össze szoktuk nézni a nótákat, ilyenkor szokott is sikerülni eljátszani, és három-négy koncert után már jól szól, de van dal, aminek ennyi sem kell. Illetve tök más valamit élőben eljátszani, és tök más följátszani, ami pedig a felvételen tökéletesen működik, lehet, hogy élőben át kell kicsit fazonírozni, de alapvetően ez a tapasztalat. Hat-hét nótát biztos csináltunk már így.



Amikor egy új zenei közegből hoztok be elemeket, az kutatás alapján történik, vagy véletlen találkozások eredménye?

Elég régóta hallgatunk népzenéket, gyakorlatilag mindannyiunk úgy nőtt fel, hogy ezt a kultúrát is kapta, ez nem valami kései hobbi. Ez nem áll meg: nyilván, ha holnap találok egy tök jó bolgárt, azonnal küldöm is át a sógoromnak, és a legextrémebb úton-módon is bekerülhet bármilyen elem, nem csak népzene. A viccfaktor is számít: az, ha jó a kettő együtt, van benne, mozgat minket nyilván így első körben, azzal elkezdünk foglalkozni és meglepően gyorsan jönnek a hasonló nagyon hülye ötletek hozzá. Gyorsan össze szokott jönni ez a folyamat.

Az interjút a Transindex és a Bukaresti Rádió közösen készítette.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS