2018. december 10. hétfőGombóc, Judit
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A szüleink régi ismerősként üdvözlik ezt a rendszert. Interjú Kemény Zsófival

Vass Csaba Vass Csaba 2018. szeptember 20. 16:48, utolsó frissítés: 2018. szeptember 24. 09:12

"Introvertált vagyok, csak a körülmények miatt, mármint mert folyton színpadra toltak, fel kellett vennem némi extrovertáltságot". Az írócsalád legfiatalabb tagjával beszélgettünk.


A 6. pulzArt utolsó napján a Kemény család három tagja, Kemény István, Szirmay Ágnes és Kemény Zsófi írók, költők tartottak felolvasással egybekötött közönségtalálkozót Sepsiszentgyörgyön. A közönségtalálkozó után kérdeztük Kemény Zsófit.

Tudjuk, hogy te költő vagy, író, slammer, rapper, politikai aktivista... Szerinted melyiknek a legrosszabb lenni most Magyarországon?

- Valószínűleg politikai aktivistának, de én nem vagyok az. Írónak-költőnek-slammernek lenni pedig jó. Bőven ad témát a közélet, ha erre gondolunk. Ha pedig arra, hogy művészetből egyre kevésbé lehet megélni, akkor mindháromnak lenni rossz. Elég látványos elvonások vannak, és egyre láthatóbb az ún. feketelista is. Vagyis inkább érezhető, informálisan tudható. A szüleink régi ismerősként üdvözlik ezt a rendszert, a Kádár-korra emlékezteti őket, a mi generációnk egyelőre csak tanulja a cenzúra-öncenzúra-látszatszabadság szabályait.

Édesanyád azt mondta most a közönségtalálkozón, hogy te a villamoson szoktad a novellákat belepötyögni a telefonodba. Hány novellát írtál villamoson?


- Egészet még egyet se. Ő inkább arra gondolt, hogy amikor regényírási időszakban vagyok, és beindul bennem a flow, akkor tényleg bárhol képes vagyok írni. Leteszem a seggem, és bármi van körülöttem, semmi nem tud kizökkenteni: képes vagyok dolgozni kávézókban, parkban hason fekve, színházi előadáson, evés vagy tanóra közben. Akár fejre is állíthatsz, és úgyis megírom, amit akarok. Normális időszakokban a villamoson inkább zenét hallgatok. És persze jegyzetelek, de azt mindig, ha eszembe jut valami, amit muszáj felírnom.

És hogyan ír Kemény Zsófi slamet, hogyan ír novellát, hogyan ír regényt vagy rap szöveget?

- Jegyzetekből. Egy-egy ötlet általában eleve műfajspecifikus, vagyis már a megszületése pillanatában tudom, hogy ebből slam lesz-e, vagy vers, vagy rapszöveg. Aztán amikor szükségem van arra, hogy valamelyiket írjam, akkor előveszem a jegyzeteimet, és összerakom a szövegeket. Regényt viszont úgy írok, hogy reggel felkelek és onnantól írom. És akkor egy darabig az van. Hónapokig. Ez az állapot eddig kétszer fordult elő, most készülök lélekben a harmadikra.

Rutinosan csinálod a regényírást?

- Nagyon nagy írásgyakorlatom van. Tudod, van az az elmélet, hogy amibe tízezer órát beleraksz, abban profi leszel. Hát én már bőven túl vagyok a hétezren: körülbelül 16 éves korom óta írok, átlagosan napi három órát. Persze nyilván van rengeteg rossz szövegem, de egyelőre azt gondolom, hogy folyamatosan fejlődök. És minden lehetőséget megragadok, hogy gyakoroljak, nemcsak időben, hanem műfajban is. Imádom, hogy rengetegféle szöveget rendelnek tőlem a reklámszlogentől a drámáig, és meg kötelezően csinálhatom (ráadásul gyakran pénzért), amit amúgy is csinálni szeretnék.

Amikor kiadsz valamit a kezedből, akkor azt megmutatod a családtagjaidnak?

- Aha.

A Kemény család a pulzArton. <i>Fotó: pulzArt Facebook-oldala</i>A Kemény család a pulzArton. Fotó: pulzArt Facebook-oldala


Mindent?

- Hát most már nem, mivel egy éve már annyi mindent írok, hogy mondjuk egy popdalszöveget azt nem biztos, hogy megmutatok apámnak. Anyámnak igen, de apukámat nem fogom ezzel vegzálni.

Slamet próbáltál előttük?

- A legelső Országos Bajnokságra írt szövegemet igen. De onnantól kezdve magam előtt sem gyakorlok, tükör előtt sem. Mondjuk nem is adom elő rendesen, hanem csak odaállok és felolvasom, én nem vagyok egy előadóművész. Sajnos ezt a rappel is épp így csinálom, bár ott azért fejből tudom a szövegeket - azért a telefonomat a kezemben tartom a biztonság kedvéért. Épp ezért nem is nevezem rapelésnek.

Akkor minek?

- A műfajomat trash-es trap-nek hívom, mármint a Sophie Hard-formáció műfaját. Ez a zenekarunk neve, ketten alkotjuk Konsiczky Dáviddal. Dávid „főállásban” a Csaknekedkislány zenekar zeneszerző-gitárosa, ő is csak kirándul a trash-hiphopba, mint én. Jól mulatunk.



Láttam, hogy most lesz Závada Péterrel is egy közös fellépésetek. Akkor most leülsz bemagolni a trash-trap szövegeidet?


- Aha, igen. És meglehetősen izgulok is, hogy hogy fog sikerülni, mert Petiék miatt nyilván jó sokan fognak eljönni.

A második regényed, a Rabok tovább kapcsán kérdezném meg, hogy van Potozky Lászlónak az Égéstermék című regénye, ami témájában nagyon hasonlít a Rabok továbbhoz. Van kapcsolódás a két regény között?

- Nincs. Nyilván a lokális és a globális politikai helyzetből adódóan jutott eszünkbe mindkettőnknek ez az utópisztikus forradalmi szituáció. És szerintem nagyjából hasonló következtetésekre is jutottunk.

Te viszonylag sokat foglalkozol a politikával. Mit gondolsz, ez generációs sajátosság? Sok fiatal politizál?

- Nem elég sok. Szerintem nagyjából olyan a helyzet, hogy mindenkinek politikával kellene foglalkoznia. Kivéve talán az olyan alapból introvertált embereket, mint például én. Mert aki ilyen, annak túl nagy teher kiállni az emberek elé és véleményt mondani.

Akkor hogy kerültél mégis ebbe a szerepbe?

- 2013. márciusában volt egy kampány: Üzenj te is Orbán Viktornak címmel videóüzeneteket tettek fel a Youtube-ra. És mivel amúgy slammer voltam, és a mozgalmat az iskolatársaim közül is szervezték néhányan, addig piszkáltak, hogy üzenjek én is, míg megírtam és felmondtam egy szöveget. Engem lepett meg a legjobban, hogy megnézték vagy kétszázezren. Akkor lettem hírhedt, onnantól kommentelnek minden videómra nagyjából fele-fele arányban egyetértő és ocsmány dolgokat. És akkortól hívnak tüntetésekre, amikre egyébként jó ideje nem megyek. Mármint szónoknak nem, résztvevőnek igen. Nem akarok megmondóember lenni, nem vagyok politikai aktivista, nem érzem magam ehhez sem elég tájékozottnak, sem elég karizmatikusnak. Ehelyett megírtam a Rabok tovább című regényt, ami arról szól, hogy ha tényleg kitörne egy forradalom Pesten, akkor főleg fejetlenség és ebből adódóan őrült veszteségek lennének, aztán pedig mi állnánk apáink helyére, és valószínűleg mi sem lennénk náluk jobbak.



Azt mondtad ma este, hogy a slam a gyerekkorod. Befejezted?

- Nem, nem fejeztem be. Most nem tudtam elmenni az országos bajnokságra, tavaly meg kiestem a selejtezőn, de ez nem azt jelenti, hogy abba akarom hagyni. Nem is tudnám, mert tényleg nagyon jónak és fontosnak tartom, és nagyon szeretem. És szerencsére sok helyre hívnak is. Csak közben elkezdtem ezer másféle dolgot csinálni, és némelyiket most jobban élvezem. De a slam-közösség egy olyan család, akikről leszakadsz, de attól mégis család marad.

Nem ismerem a családodat, de ahogy látom, édesapád egy kimért, megfontolt embernek látszik, édesanyád meg olyan nagyon temperamentumos. Mit gondolsz, kire hasonlítasz?

- Apámra. Én is introvertált vagyok, mint ő. Csak a körülmények miatt, mármint mert folyton színpadra toltak, fel kellett vennem némi extrovertáltságot. Van, hogy társaságban annyira hallgatok, hogy azt is elfelejtem, hogy létezem. És a többiek is elfelejtik. Messze nem vagyok olyan temperamentumos, mint anyám. Amúgy apám sem kimért, sőt, nagyon vicces és közvetlen, csak neki is nehéz egy színpadon ülve okosságokat próbálni mondani.

Van olyan, amit még soha nem kérdeztek meg tőled egy interjúban?

- Ó, rengeteg dolgot. Például azt még sose kérdezték meg, hogy a kutyákat szeretem-e jobban vagy a macskákat.

És?

- A kutyákat.

Nyitókép: Kemény Zsófi, fotó: a pulzArt Facebook-oldala

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS