2018. december 18. keddAuguszta
-1°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Te vagy a helikopter. Közlekedés Keleten és Nyugaton, két keréken vagy négy keréken?

Ivácson András Áron Ivácson András Áron 2018. október 12. 10:55, utolsó frissítés: 12:46

Fejlődés és visszafejlődés, avagy mit árul el a közlekedés arról, hogy mit gondolunk a másikról.


Ha már az egész rovat címe a közlekedésre utal, induljunk ki innen és próbáljunk meg valamivel távolabb érkezni, mint a kiindulópontunk. Továbbra is maradunk Liu Yang kis vörös könyvecskéjénél, amelyet egyre többet lapozva, egyre inkább tetszik.

Közlekedésre, különösen Yang könyve kapcsán, amely mindig Kínát hasonlítja a nyugati országokkal, ahol élt (Németország és Amerika). Noha a kép némileg másra utal, érdemes néhány szót szólni arról a sztereotípiáról, hogy Kínában mennyire szörnyűséges a közlekedés. Mint minden sztereotípia, ez is csak félig igaz és nem mindenhol. A helyzet igazából kétoldalú: egyrészt a tömeges autóközlekedés Kína nagyon sok részén még mindig újnak számít, különösen a vidékhez közeli helyeken.

Innen következik a probléma másik oldala.

Még akkor is, ha valóban vannak gondok, amennyire jómagam is tapasztaltam ott járva, a nagyvárosokban sokkal gördülékenyebben megy, mint azt a sztereotípia alapján gondolná az ember. Hangzhou 16.500 négyzetkilométer területű város és lakossága közel tízmillió: Kína ötödik legnagyobb városa. Nyilvánvaló, hogy két hét alatt alig valamicskét tudtam bejárni ebből, különösen autó és tömegközlekedés használata nélkül, azonban a központi körzetekben (napi 12-15 km-t gyalogolva) lehet bőven találkozni forgalommal.


Hangzhou város központja. Fotó: Ivácson András Áron.Hangzhou város központja. Fotó: Ivácson András Áron.


A személyes tapasztalatom – és ebbe ennél többet nem kell belelátni – az volt, hogy a közlekedés magas fokon racionalizált: külön sáv van az autóforgalomnak, a buszforgalomnak, illetve a robogó és kerékpárforgalomnak. A két utóbbi közlekedési eszköz roppant népszerű a nagyvárosokban, különösen azóta, hogy az állam nem véletlenül hatalmas erőfeszítésekkel próbálja visszafordítani azokat a következményeket, amelyeket a gyors iparosítás okozott a korábbi évtizedekben. Ennek következtében jelenleg egyik más állam sem költ annyit zöld programokra, mint Kína. Ezek nagyon gyakori esetben igencsak innovatív formát öltenek.

Visszatérve a közlekedésre, a leggyakoribb esetekben a problémákat sokkal inkább a gyalogosok okozzák, mintsem a járműforgalom. Az utóbbi a legforgalmasabb helyeken a végletekig racionalizált: útjelzőtáblákkal, fényjelzésekkel. A probléma ott adódik, hogy a gyalogosok és kerékpárosok egy igen nagy része ezeket semmibe veszi, még a nagy útkereszteződésekben is, nem csak a kisebb átkelőknél. Mindannak ellenére, hogy a forgalom különböző típusait (magánforgalom, közforgalom, autó, kerékpár, gyalogos) különböző időpontokban engedik áthaladni a kereszteződésen. A rendszer távolról sem működik tökéletesen, azonban még távolabbról sem annyira kaotikus, amennyire a Kínán kívüli sztereotípiák szeretik beállítani.

Teljesen más kérdés azonban a vidék, ahol sok esetben még útfestés sem mindenhol van, nem hogy útjelzőtábla vagy olyan luxus, mint a fényjelzés. Ezeken a helyeken meggyűlhet a mindennapi vezető gondja, különösen, ha külföldi, ugyanis a vidékeken idegen nyelven sem igazán beszél az emberek túlnyomó többsége.

Azonban lássuk a képet, amelyhez szükséges volt ez a felvezető:

Transportation és 交通工具 (jiaotong gongju), avagy közlekedés. Today és 今天 (jintian), avagy ma/manapság.Transportation és 交通工具 (jiaotong gongju), avagy közlekedés. Today és 今天 (jintian), avagy ma/manapság.


Amint a kép is mutatja, a közlekedés „a Nyugaton” és a Kínában bizonyos értelemben fordított tendenciát mutat, holott szerintem ez nem ennyire egyszerű. A kép tanúsága szerint Nyugaton 1970-ben a közlekedésre legjellemzőbb jármű az autó volt, míg manapság a bicikli az. Kínában azonban épp fordítva: 1970-ben a fő közlekedési jármű a bicikli volt, míg manapság az autó az.

Ez legalább annyira magyarázható gazdasági fejlődéssel, mint bizonyos társadalmi szintű gondolkodásformák elterjedésével. Alapvetően nagyon sokáig sztereotípia volt az, hogy a kerékpár, mint közlekedési eszköz, a fejletlen, gazdaságilag lemaradt országok jellemzője, amelyek nem tudják megengedni az autógyártás maguknak. Ez a fenti kép felső párhuzama lehetne. Kína 1970-ben a Kulturális Forradalom kellős közepén volt, amely olyan szinten vetette vissza az országot fejlődésben úgy gazdasági, mint társadalmi szinten, hogy az, hogy a Deng Xiaoping reformjai következtében odáig jutott, ahol most van, már-már csodának minősül.

A kép alsó felén természetesen már nem gazdasági szempontokat vesz figyelembe az általános sztereotíp megközelítés, hanem ökológiaiakat. Ezek értelmében a Nyugat „felnőtt” az ökológiai gondolkodáshoz, Kína viszont még nem. Ez a megközelítés azonban több szempontból is sántít. Egyrészt ellentmondásban van a fenti képpel, ahol viszont elvileg a nyugati fejlettséget az autóforgalom és a kínai fejletlenséget a biciklizés jelölte, másrészt pedig ezek sokkal inkább egymásra következő társadalmi és gazdasági fejlettségi szintek, mintsem ellentétek.

Ha a Nyugatot nézzük, ugye az a felvetés, hogy azáltal fejlődött, hogy az autóforgalomról áttért a bicikliforgalomra, és az, hogy amikor a Nyugat autóval közlekedett, akkor Kína nagyrészt biciklivel, az utóbbi fejletlenségét mutatja. Ugyanakkor most, hogy a Nyugat már áttért a biciklire – vagyis környezetbarát lett, hiszen a bicikli mindössze szimbóluma ennek – és Kína jelenleg tért át a bicikliről az autóforgalomra, ismét csak a fejletlenségét jelöli: ugyan most nem gazdaságilag, hanem ökológiai gondolkodásban, de az mindegy is. A lényeg, hogy mi fejlettek vagyunk, legalábbis így látjuk magunkat, ők pedig fejletlenek lehetnek már megint.

Ez azok után különösen röhejes, hogy nincs olyan állam jelenleg, mint írtam fentebb is, amelyik annyit költene környezetbarát programokra és környezetkímélő eljárásokba, mint Kína. Hatalmas összegeket fektetnek különböző környezetkímélő technológiák kifejlesztésébe és olyan kísérletekbe, amelyek megpróbálják a roppant gyors iparosítás káros következményeit visszafordítani, vagy legalább enyhíteni, amennyire csak lehet. Annál is inkább, hogy ezt nem valami technológiaellenes ludditizmussal próbálják megoldani, hanem egyfajta technogaianuzmusban próbálnak gondolkodni – hogy ez mi, arról itt bővebben.

Viszont ez is egy olyan példa, ami jól mutatja, hogy bármit is tesznek, még ha jól is, a megítélésükben semmit sem változtat. Az, hogy e tekintetben innen hova fognak továbblépni, mennyire lesznek még továbbra is környezetkímélők, az kevéssé szokott számítani ezekben a sztereotípiákban.

Címlap fotó: E-jay

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS