Te vagy a helikopter: orosz rulett kínaiul
Ivácson András Áron 2018. október 26. 15:59, utolsó frissítés: 16:03Ezen a héten az derül ki, hogy miként számolnak kézen a kínaiak és miért olyan ez, mint az orosz rulett.
Az eddigi helikopterekben erősebb volt az a tendencia, amely valami mélyebb különbség alapján próbált reflektálni egy-egy adott kulturális eltérésre Kína és általában a Távol-Kelet, valamint a Nyugat között. Azonban van egy érdekes jelenség, amely teljesen hétköznapi, viszont mégis rávilágít arra, hogy milyen kis dolgokban is kitűnnek azok a sokszor radikálisan eltérő gondolkodásformák, amelyek jellemzik a két említett világrészt.
Ez a jelenség pedig az, hogy miként számolnak kézen a kínai karaktereket használók és azok, akik a Nyugaton tanultak számolni. Első látásra semmiféle különbség nincs, alig bármi az első öt karakterig, azonban onnan kezdve a kínai kézi számolás radikálisan más.
Nem véletlenül választotta példának a nyolcas számot kis vörös könyvében Liu Yang, ugyanis a nyolc az, amely már radikálisan eltér attól, ahogy mi mutatjuk kézen a nyolcat, azonban még kifejezetten egyszerű. Íme a kép:
Mint látható, a kínai ember a nyolcast úgy mutatja, ahogy mi a kettest szoktuk, azonban ennek megvan az oka. Az első öt számot a kínai kézi számolás is úgy jelöli, ahogy mi magunk. Az érdekes dolgok azonban a kínai kézszámolásban csak itt kezdődnek.
A nyugati kézszámolás abban az értelemben teljesen absztrakt, hogy nem követi a számok alakját, hanem egyszerűen úgy működik, hogy annyi ujjat mutat fel, ahány számot ki akar fejezni. Ezzel szemben, mivel a kínai a karakterírás miatt alapvetően egy sokkal vizuálisabb nyelv, a hattól kezdődő kézszámolás megpróbálja reprodukálni az ujjak elhelyezésével a kínai karaktert, amelyet ki akar fejezni.
Lássuk előbb a megfelelő írás- és kiejtésmódokat, majd alább demonstrálni is fogjuk ezt egy nagyon kedves barátom segítségével. A felírás sorrendje a következő: előbb az arab szám, majd a kínai szám, zárójelben a kínai karakter pinyin latinizálása, végül pedig a hozzávetőleges (!) magyar kiejtés. Hozzávetőleges, mert az első, amit meg kellett tanulnom, amikor elkezdtem kínaiul tanulni, hogy annak, aki nem első anyanyelvként tanulja, iszonyat nehéz a kiejtés. Különösen annak tekintetében, hogy mennyire tonális nyelv, amelyben ugyanazon hangokból álló szavak más tonális kiejtése teljes mértékben módosítja a szó jelentését.
1 - 一 - (yī) - „i”
2 - 二 - (èr) - „ár”
3 - 三 - (sān) - „szán”
4 - 四 - (sì) - „szî”
5 - 五 - (wǔ) - „vúo”
6 - 六 - (liù) - „lió”
7 - 七 - (qī) - „cí”
8 - 八 - (bā) - „bá”
9 - 九 - (jiǔ) - „ció”
10 - 十 - (shí) - „sî”
Azonban ez az egyszerű dolog, ahogy különbözőképpen számolnak kézen egész kultúrák és kulturális körök, nagyban láttathat adott esetben gondolkodásbéli különbségeket is. Amikor úgy fogalmaztam, hogy a nyugati kézszámolás absztrakt, mert mindössze annyit mutat kézen, amennyi értéket ki akar fejezni, ezt úgy értettem, hogy nincs mögötte semmi többlet értelem: mindössze önmagát a számot fejezi ki.
Ezzel szemben a kínai karakterek nem számok vagy betűk önmagukban. Ez az első legfontosabb dolog: nem léteznek kínai betűk. A karakterek egész szavak. Maradjunk a példánknál: 八. Ez a karakter kontextustól és a mondatban elfoglalt helyétől függően jelentheti a következő dolgokat: 8, sok vagy számottevő, gyöngy, egy megszokott típusból a legkisebb méretű darab, illetve lehet a 八卦 (bāguà) összetett szó rövidítése, amely pletykát, pletykás embert jelent, vagy egyszerűen annak aktusát, amikor beleütjük az orrunk mások dolgába.
Hogy adott esetben a karakter melyik értelmét kell értenünk és használnunk, azt csak az írás, illetve egy fokkal nehezebben a beszéd kontextusából kell helyben, másodpercek alatt ki-oroszrulettezni. Az azonban biztos, hogy ebből származik az, hogy másképp számolnak kézen: ez a képiesség az, hogy nem csupán a jel értékét mutatják, hanem magát a karaktert próbálják meg kifejezni.
Annál is inkább, hogy a kínai írás valamikor valóban képírás volt, a hieroglifákhoz hasonlóan, noha már nem teljesen az. Példának okáért az „ember” karakter a 人 („rén”, ejtsd: „răn” és figyelem: nem tévesztendő a 八 karakterrel!) egy gyalogló embert jelképez. A „nagy” méretet jelképező karakter pedig 大 („dà”, ejtsd: dá/tá, a kínaiban alig létezik „d” hang, a leggyakoribb egy az itteni ember számára nagyon nehezen kiejthető d és t közötti átmenet) egy a nagy méretet kitárt karokkal jelképező embert ábrázol.
A végén pedig levezetésnek hadd osszak meg ezzel kapcsolatban egy mulatságos, de majdnem keserű történetet. Nem olyan rég az alábbi videóban is látható nagyon kedves barátom és nyelvtanárom, 刘田恬 (Liu Tiantian, ejtsd: „Liú Tientien”) és csapata a Konfúciusz Intézetnél szervezett egy kínai karakteríró versenyt. Amikor lejárt, posztolt fényképeket a WeChat kínai alkalmazásra, amelyet magam is használok, amióta tanulom a nyelvet.
Természetesen szerettem volna gratulálni neki, így gondoltam, hogy megírom neki ott kommentben, hogy gratulálok. A kifejezés, ami mind eszembe jutott, az volt, hogy 痛惜你 (tòngxī nǐ). Tudtam, hogy valami nincs rendben ezzel, nagyon hasonlít, amire emlékszem, de mégsem teljesen az. Szerencsére a komment elküldése előtt megnéztem, ugyanis valóban más kifejezést kellett használnom, mégpedig azt, hogy 恭喜你 (gōngxǐ nǐ).
Ugyanis a 恭喜你 (gōngxǐ nǐ) azt jelenti, hogy „gratulálok”, azonban, ami nekem elsőre eszembe jutott, a 痛惜你 (tòngxī nǐ) azt jelenti, hogy „gyűlöllek”, „megvetlek”, és amint látható a két kifejezés között mindössze egy betű és az o és a xi-beli i betűk tonalitása tér el. Ez egy elég nagy melléfogás lett volna, ha nem ellenőrzöm.
Akárcsak ahogy a nyolc, az ember és a nagy fentebb látható képi karakterei nagyon közel állnak egymáshoz, itt a kiejtés az, ami alig módosul, hiszen írásban láthatóan csak az utolsó karakter ismétlődik. Azonban részben pontosan ebből kifolyólag a valahol húsz- és harmincezer karakter között mozgó kínai nyelv roppant összetett és komplikált tud lenni, apró, roppant kifinomult nüansznyi különbségekre egész külön szavakat teremtve meg.
Különösen akkor nehéz ez, amikor két nagyon hasonló karakter van, amelyek teljesen mást jelentenek. Legyen ez a két karakter 末 (mò, ejtsd: „muo”, jelentése: vég, befejezés, lezárás, utolsó időbeliség, mint pl. hétvége: 周末 stb.) és 未 (wèi, ejtsd: „vuej”, jelentése: még nem, el nem érkezett, el nem jött, mint pl. jövő: 未来 stb.). A két karakter között pedig mi a különbség? Mindössze a két vízszintes vonal hosszának a megfordítása: 末 és 未.
Csodálatos ez a nyelv.
Végül pedig akkor álljon itt egy kis demonstráció, hogy milyen formában is tér el a kézen számolás két módszere Kínában és Nyugaton: