2018. november 20. keddJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Minden elidegenedéssé hullik szét: Erhardt Miklós kiállítása Kolozsváron

Ivácson András Áron Ivácson András Áron 2018. november 08. 16:03, utolsó frissítés: 2018. november 10. 23:06

A Tranzit.ro kiállításán egyszerre kerülhetünk kapcsolatba az esztétikummal, a politikával és mindazzal az elidegenedéssel, amit a társadalom ültet belénk.


Nem mindennapi kiállítás nyílt szerdán a Tranzitban. #b#Erhardt Miklós intermédia művész kiállítása december elejéig látogatható és érdemes betérni azoknak, akik nem csak a művészet, hanem a még inkább a társadalomkritika iránt is érdeklődnek. A kiállításon három munka látható, mindegyik videóvetítés és mindegyiknek köze van az Erhardt és Guy Debord filozófus munkássága közt fennálló kapcsolathoz. Tudni kell ehhez, hogy 2006-ban Erhardt magyarra fordította Debord fő művét, amely a A spektákulum társadalma címet viseli.

Debord a huszadik századi poszt-marxista filozófia egyik nemcsak legfontosabb alakja, de annak egyik legelső képviselője is. A kommunista internacionálé mintájára megalkotja előbb a lettrista, majd később a szituacionista internacionálékat, amelyek voltaképp radikális alkotói és politikai közösségek voltak. Filozófiájának kulcsfogalma a spektákulum, amely voltaképp azt jelenti, hogy a modern kapitalizmusban, ráépülve a klasszikus kapitalizmus marxi leírására, az emberek közötti viszonyokat már nem is tárgyak és javak hozzák létre és mediálják, hanem ezen tárgyak között fennálló gazdasági, politikai, társadalmi viszonyok. Ahogy ő maga fogalmaz: „Minden, amit az ember valaha közvetlenül megélt, reprezentációvá foszlott.”

Debord filozófiai munkássága mellett komoly esztétikai és művészeti tevékenységet folytatott, noha 1964-re eltávolította a Szituacionista Internacionálé minden művészettel foglalkozó másik tagját. A leglényegesebb alkotásai azonban mind filmes alkotások, amelyek ennek a kiállításnak is a fókuszpontját képezik.

A Vörös Enzim című film voltaképp egy dokumentumfilm, amely az olasz Autonomia operaia radikális munkásszervezet még élő tagjaival készült 2000-ben, a szervezet korai gyökereiről. A szervezet arról ismert, hogy a Lazio tartományban található Civita Castellanában több kis kerámiagyárat hoztak létre és működtettek az ötvenes években. Ezeknek az akcióknak a hátterét a régió igencsak erős kommunista mozgalma adta, mindannak ellenére, hogy a kommunista módra birtokba vett, de voltaképp kapitalista módon működtetett gyárak a mozgalmon belül is erős ellentétekbe ütköztek.




Debord a fő műve megírása után azonos címmel egy filmet is készített, amely ahhoz hasonlóan hűen képviseli azt a radikális baloldali elhelyezkedést, amelyet a Szituacionista Internacionálé a ’68-as lázadásokban tanúsított a művészeti kiállításmegnyitók akcionista megzavarásától kezdve az utcai összecsapásokban való részvételekig. Mélabús hangulatot kölcsönöz a filmnek, hogy elkészülte már a lázadások és a szitucionista mozgalom lecsengése utánra tevődik: így inkább egy bukott forradalom keserű illusztrációja lett, mintsem a lázítás azon eszköze, amelynek Debord szánta.

Erhardt Egyértelműsítés című videoalkotása ezen filmnek a détournement-je. A détournement franciául eltérítést jelent és ez egy alapvető szituacionista alkotói gesztus volt, amely során már létező tartalmakat hozzáadott szöveg vagy kép segítségével egy új kontextusban, új értelemmel tálalták, vagyis: eltérítették az adott tartalom eredeti értelmét. Erhardt pontosan így jár el, amikor Debord filmjét újranarrálja a friss fordítás segítségével, miközben kitakar minden képi anyagot, így mindvégig csak fekete alapon fehér szöveget látunk. Debord egyik legképibb fogalmazás a Spektákulum Társadalmában annak leírása, ahogy a kapitalizmus minden eszmei, szellemi tartalmat könyörtelenül bekebelez (gondoljunk arra, hogy a kapitalista termelésben miként lesz a végletekig anti-kapitalista Che Guevara a szabadság szimbóluma, pólóktól kezdve könyveken keresztül a lehúzósokig).



A harmadik film a …hogy már nem leszek az, aki lenni szerettem volna címet viselő Dárday István A rongyos hercegnő című filmje egyik jelenetének újrajátszása. Dárday filmje a szocialista Magyarország munkásművelődés és politikai visszásságait vizsgáló dokumentumfilm. Dárday egy szociográfiai filmeket készítő kollektíva tagja volt, amely a kollektivista baloldali identitásból kiindulva egyfajta túlazonosításként kitolták ezeket a filmeket egészen addig, amíg az abszurdba hajlottak át. A felvételeken, amelyeket Erhardt újrajátszik, ráerősítve a debordi spektákulum fogalom értelmére, egy munkásifjú hosszasan és nyíltan beszél az életéről, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a szocialista államok egyik legnagyobb kudarca éppen az lett, hogy a munkások elidegenedését nem tudták megszüntetni.

Mindhárom felvétel végső tanulsága éppen az, hogy olyan embereket látunk rajtuk, akik ilyen vagy olyan módon vereséget és kudarcot vallottak a különböző, ellenük szegülő hatalmi szervezetekkel szemben. Energiáiktól és illúzióiktól megfosztottan állnak a néző előtt, ám lévén felvételek, még csak szimpatizálni is nehéz velük ennyi sok év távlatából.



A legtöbb, mi tehető: el- és újragondolni a hatalmi rendszereinket úgy, hogy azok inkluzívabbak és kevésbé elidegenítőek legyenek.

Nyitókép: Kustán Magyari Attila

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS