2019. október 18. péntekLukács
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A marosvásárhelyi könyvvásár programkínálatából mazsoláztunk

Kovács Bea Kovács Bea 2018. november 14. 16:59, utolsó frissítés: 16:59

A megfelelő és szükséges könyvek gondos kiválasztása mellett érdemes a kísérőeseményekre is időt fordítani.


Ha valaki november közepén Marosvásárhelyen jár és beszippantja őt a színház előcsarnokában szervezett könyvóceán, meglehet, hogy családja napokig nem hall róla. Ebben próbálunk segíteni, ajánlunk pár tájékozódási pontot.

A megelevenedő Zudor-líra

Csütörtökön, a Könyvvásár nyitónapján (november 15.) 15 órás kezdettel lesz megtekinthető az Élő Várad Mozgalom Főpróba című performansza. A produkció a nagyváradi születésű Zudor János 1990-ben megjelent Romániából jöttem című poémájából építkezik. A szöveget Biró Árpád Levente, Kemenes Henriette és Ozsváth Zsuzsa írta át és adja elő, a rendező szerepét pedig Tasnádi-Sáhy Péter látta el.

A 64 éves Zudor János idén október végén hunyt el Margittán. Költészete még mindig rétegköltészetnek számít, ezért is bízunk abban, hogy az Élő Várad Mozgalom performansza közelebb tudja hozni a nézőkhöz ezt a nyelvileg és zeneileg sajátos, vízióiban is gyakran zaklató, de mindenképp felkavaró szerzői világot. A performansz a főpáholy előtti galérián, az Irodalmi Kávéházban lesz tekinthető.


A mesefordítás izgalmas kihívásai

Pénteken 13 órától a színház Klubtermében mutatják be Victoria Pătrașcu Mesepörgettyű – öt tótágast állt mese című kötetét, amely a Gutenberg Kiadó gondozásában látott napvilágot. A beszélgetésen László Noémi költő, a mű fordítója és Kürti Andrea, a könyv illusztrátora is jelen lesz.

Kíváncsiak várjuk, hogy milyen műhelytitkokat tudnak meg azok, akik kiváltképp a mesék fordításában szeretnének elmélyülni. A könyv gördülékeny öt mesét tartalmaz a merészségről, az elfogadásról és az előítéletek újragondolásáról. És vannak benne tollas sünök!

Vajdasági körpirszing

Tolnai Ottó új regénye, a Szeméremékszerek sokak szerint irodalmi szenzáció, olyan kötet, amiben az olvasó kényére-kedvére eltévedhet, kanyarodhat apalicsi utcákon-tereken, feltéve, ha át tudja magát a szöveg sodrásának, a játéknak, az abszurd bárhonnan előtörő formáinak. A magyarkanizsai születésű Kossuth-díjas költővel november 16-án, pénteken 17 órakor találkozhatnak az érdeklődők az Irodalmi Kávéházban. A szerzővel Markó Béla beszélget és dedikálásra is sor kerül majd.

Centenáriumi mítoszrombolás

Szombaton 16 órától érdemes lesz benézni a színházi protokolltermébe, ahol Lucian Boia történész új könyvét mutatják be. Az 1918-as nagy egyesülés. Nemzetek. Határok. Kisebbségek. címmel megjelent könyv (Koinónia kiadó) a román nemzeti egység köré kialakult elméleteket dekonstruálja. A magyar fordítás kapcsán Rostás Péter István fordító és Lázok Klára történész beszélgetnek. A 2017-ben megjelent könyv, a történész eddigi köteteihez hasonlóan, nagy népszerűségnek örvend, a centenáriumi évben pedig külön üdvözlendő, hogy az új munka már magyarul is olvasható.

A szépség szükségessége

A mai magyar irodalom szépsége című irodalmi est szombat délután 17 órakor kezdődik a Kisteremben. A (reményeink szerint felolvasással egybekötött) beszélgetést Csuhai István, az Élet és Irodalom szerkesztője moderálja, a meghívottak pedig Erdős Virág, Kemény István, Oravecz Imre és Tolnai Ottó lesznek. Lélegzetvisszafojtva várjuk, hogy az írók-költők miben látják a kortárs irodalom szépségét, mit jelent számukra a szépség és hogy az ő szövegeikben hol érhető ez tetten. Az esemény ingyenes, de helyjegy foglalása szükséges.

(+1) Puhakönyves mesék

A sokszínű Gyereksarok izgalmas programjait böngészve bukkantunk rá a kedvencünkre: interaktív mesemondás és –hallgatás 1-3 éves gyerekeknek (péntek, 17 óra, Klubterem), puhakönyves mesékből. A puhakönyves kiadások igazán praktikusak, lehet velük fürdőzni, játszani, jó kézbe venni őket. Arra gondoltunk, hogy felnőttek számára is hasznosak lehetnének, megkönnyítenék a kádban olvasást. Talán jövőre valamelyik kiadó piacra dob valami hasonlót!

A Könyvvásár részletes programja ezen a linken található meg.

Nyitókép: A Könyvvásár Facebook oldala.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS