Te vagy a helikopter: a magyarzöld, a jobbágykék és a valóság
Ivácson András Áron 2018. november 16. 14:58, utolsó frissítés: 14:58Avagy mit árul el rólunk az, ahogy olyan ártatlan dolgokról beszélünk, mint a színek.
Nem újdonság az, hogy különböző nyelvi közösségek a saját nyelvüknek megfelelően és a többitől eltérő módon értékelik és értik a körülöttük levő világot. Jobb helyeken még az is ismert dolog, hogy a szavainknak mindössze leíró jellegük van és a leírt valósághoz nem direkt kapcsolatot létesítenek, de ehhez már ki kell lépni a pozitivizmusnak nevezett ideológiából.
Egy végtelenül egyszerű példával élve: csak azért ülök a széken és írok az asztalon épp, mert a magyar nyelvben ez a konvenció alakult ki ezen tárgyakat illetően. Ha azonban fordítva alakult volna ki, az asztalon ülnék és a széken írnék. Ugyanez ez a helyzet a „scaun” és „masă”, a „chair” és „table”, vagy épp a 椅子(szék) és 桌子 (asztal) szavakkal.
Szerintem kevés annál abszurdabb dolog létezik a Földön, amikor nyelvi puritanisták próbálják megérvelni a nyelv és a valóság között szerintük létező valamiféle direkt kapcsolatot. Ám jelenlegi témánk nem ennyire elvont, illetve a rovatnak sem célja különböző nyelvfilozófiai viták tisztázása.
A magyarzöld a zöld színtartomány egy élénkebb árnyalata, színadatai szerint: #399C6C, RGB: 57 156 108, H: 151. Ismertebb nevei a malachit és a schweinfurti zöld, illetve színnévtípusa összetett/földrajzi. Ritka szín, amely malachit néven inkább angol nyelvterületen ismert, azonban ott is ritka. A schweinfurti zöld nevet német nyelvterületen használják, azonban ma már nem gyártják, mivel rendkívül mérgező.
Francia nyelvterületen párizsi zöld néven rovarirtóként használják. Ezek a nevek onnan származnak, hogy a mérgező festékeket általában különböző fedőnevek alatt gyártják. A schweinfurti festéknek közel ötven fedőneve van: párizsi zöld, franciazöld, frízzöld, császárzöld, Mitis-zöld, papagájzöld, újzöld, földzöld, perzsazöld, rezedazöld, magyarzöld, bécsi zöld, angol fedőzöld, Veronese-zöld stb.
Magyar nyelvterületen alig használt színjelző, elsősorban a nemzeti zászló zöldjét értik alatta. Rákeresve a színre a román oldalakon, a legszórakoztatóbb meghatározás, amit kaptam ez volt: "a párizsi zöld egy halálos méreg, míg a magyarzöld egy kifejezés". Arra vonatkozólag nem találtam információt, hogy milyen kifejezés, vagy az illető szerint mit jelent, de nem is ez a lényeg.
Sokkal érdekesebb az, hogy ha valóban alkalmaznánk azt a nézetet, hogy a nyelv közvetlen módon kapcsolatban van a valósággal, arra kellene gondolnunk, hogy a magyaroknak volna valami köze egyébként a méreghez, hiszen egy mérgező zöld festék nevéhez van közük. Egyébként meg vagyok győződve, hogy valahol a román nyelvű weboldalak olyan nacionalista mélységeiben, ahová nem volt alkalmam még ellátogatni, valahol létezik egy ilyen „eszmefuttatás” is.
Holott mindössze annyiról van szó, hogy a zöldeket kulturálisan általában a mérgező anyagokkal asszociáljuk, abból kifolyólag, hogy ennek az asszociációnak van kémiai alapja is, amely a legkonkrétabban a 18. századig vezethető vissza.
Carl Wilhelm Scheele svéd tudós kísérletezett ki egy zöld árnyalatot, amelyet Scheele zöldnek nevezett el. Ennek összetevői nátrium-arzenit és rész-szulfát voltak, aminek következtében erősen mérgező hatásúra sikeredett. Ez azonban nem gátolta meg abban, hogy az ipari forradalom okozta szürkeségben az egyik legnépszerűbb színné váljék.
Annyira mérgező volt, hogy a korabeli Párizsban patkányirtóként is használták. A mai napig erre a színre vezetik vissza Monet vakságát és Cézanne cukorbetegségét – mindkét festő előszeretettel használta – de még Napóleon halálát is. Azonban ez a példa is jól mutatja, hogy a nyelv mindössze leíró jellegű. A zöld szín nem azért asszociálódik a méreggel, mert maga a zöld, mint olyan, bármiféle közvetlen kapcsolatban lenne a mérgezéssel. Annál is inkább, hogy önmagában az arzén szürke, ezüstös színű, a réz pedig sárga, esetleg vöröses.
Ez hasonló ahhoz, ahogy a „románkék” és a „parasztkék” azonos színéből arra kellene következtetünk, hogy az összes román paraszt, akár a szó jó, akár pejoratív értelmében (földművelő vs. tudatlan). Egyébként meg vagyok győződve, mivel láttam, hogy a magyar nyelvű weboldalak nacionalista mélységeiben valóban létezik ilyen „eszmefuttatás”.
Ez a kobalt kéknek egy élénkebb árnyalata, amely utóbbit a román zászlón is láthatunk. A parasztkék nagyon elterjedt volt és nevét onnan kapta, hogy nagyon gyakran alkalmazták jobbágy házak festésére, így jobbágykék néven is ismert. 2017-ben Kovács László Attila egy egész fotókiállítást ajánlott ennek a színnek.
Itt sem arról van szó, hogy önmagában a kék ezen árnyalata szegényes volna, vagy nem volna eléggé „szofisztikált”, hanem mindössze arról, hogy egy indirekt társítás következtében, kulturálisan egy adott társadalmi jelenséggel asszociáljuk. Egyébként is érdekes színeket olyan fogalmakkal jelölni, mint szofisztikált, de ez ismét olyan nyelvfilozófiai téma, ami itt most elmarad, tekintve, hogy el lehetne vinni egészen a logikai pozitivizmusig és annak kritikájáig.
A pozitivizmus állításaival szemben az emberek nem valamiféle objektív valóságban élnek, amely mindenkinek ugyanúgy jelenik meg, hanem ki vannak szolgáltatva egy adott nyelvben való részvételnek, amely alapvetően módosítja a valóságról alkotott képünket: már eleve, amikor „beleszületünk” egyik nyelvbe és nem a másikba.
Aki legalább két nyelvet beszél - és minél különbözőbbet egymástól -, annak van némi fogalma erről. Nézze meg egy-egy fogalom, kifejezés, szólás-mondás közötti különbségeket, nüanszokat az általa ismert nyelvekben. Az egy vagy több nyelvben való részvétel lett az emberi társadalmak kifejezési közege: az emberi társadalmaké és nem valamiféle tőlük független, idealizált és ideologizált valóságé.
Ez alól pedig talán a matematika, mint nyelv lehetne az egyetlen kivétel, de ez viszont valóban nagyon-nagyon messze vinne és jövő hét ilyenkor sem tudnám abbahagyni az írást.