2018. december 13. csütörtökLuca, Ottilia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A város egy múzeum? A város színeváltozása című konferencián jártunk

Molnár Bea 2018. december 05. 13:25, utolsó frissítés: 16:04

Milyen viszonyban vagyunk a várossal, ahol élünk és ismerjük-e egyáltalán az épületeket, amelyek mellett nap mint nap elrohanunk? Marosvásárhelyen jártunk építészeti forráskutatással foglalkozó konferencián


Folyamatosan halljuk, hogy minden muzealizálódik körülöttünk, a szakemberek pedig azon pörögnek, hogy újabb épületeket terjesszenek elő a műemlékvédelmi listára. Körül vagyunk véve „védett épületekkel”, amelyek egyfajta lenyomatai a múltnak, csak felfedezni és értelmezni kell őket. Magunkon is tapasztaljuk, hogy egy-egy épület hatással van ránk, kedvenc utcarészeink érzelmeket, hangulatokat váltanak ki belőlünk. Alapvetően

épületrengetegekben élünk, a személyes viszony kialakítása többszintes folyamat.

A 2013 óta működő Marosvásárhely Műemléki Topográfia projekt fiatal művészettörténészei nemcsak a hivatalosan műemlékké nyilvánított épületek, hanem az összes építészeti, városképi szempontból jelentős elem felleltározását célozzák meg, az épületeken túl a köztéri szobrokig és a tűzcsapokig. A legizgalmasabb rész pedig a felismerésükben rejlik: néha el kell rugaszkodni az értelmiségiek bársonyszék-illúziójától, a levéltárak, adatlapok magányos légkörétől, és be kell mutatni a tudományos igényű kutatások eredményeit a városban (vagy a konkrét vizsgált épületekben) lakó és élő embereknek. Tehát a szakmailag (is) szimpatikus projekt folyamatosan kiegészül népszerűsítő konferenciákkal, ahol a legaktuálisabb kutatások eredményeivel és részleteivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Mert őszintén,

hányan tudjuk, hogy mikor készült el a Vásárhely főterén található közvécé,


hogy miért és melyik gyümölcsös helyén épültek lakóházak, hogy hány év alatt (egy!!!) épült fel az alreáliskola (mai MOGYE), vagy hogy az Iskola utcát (ma Aurel Filimon) régebb Tyúkszar utcának is hívták?

Részlet a konferencia plakátjábólRészlet a konferencia plakátjából


A terepmunkát és a kutatásokat zömmel a Maros Megyei Múzeum munkatársai és más, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem művészettörténeti tanszékén formálódott szakemberek végzik. Ez volt a negyedik hasonló címmel és céllal szervezett konferenciájuk, de emellett számos – általában a műemléki világnaphoz köthető – népszerűsítő sétát, nyílt napot, kerekasztal-beszélgetést tartanak az év folyamán.

Jelen konferencia alaptémája a forráskutatás volt,

mert ahhoz, hogy ilyen vicces, de komoly adatok is kiderüljenek, még a legszakavatottabb művészettörténészeknek sem elég csupán rápillantani a műemlékre, hanem át kell rágniuk magukat a kiadatlan kéziratok, levéltári anyagok, térképek tömegén, be kell költözniük az ilyen típusú közgyűjteményekbe – hangsúlyozta Entz Géza részletes történeti áttekintést nyújtó nyitóelőadása. S ha mindez megvan, fel kell térképezniük az adott korszak társadalmi-gazdasági berendezkedését, az akkor éppen aktuális kulturális hatásokat, hiszen csupán így értelmezhető egy-egy épületterv vagy -kivitelezés.

Mint kiderült, régebb is hoztak létre sikeres vállalkozásokat az összehaverkodott építészek, mérnökök (például a kolozsvári Maetz Ervin és a marosvásárhelyi Lobenschusz József, amint Orbán János projektvezető előadásából kiderült). Illetve egyes polgármesterek hatására olyan modernizációs folyamatok indultak be, hogy még ma is megköszönik a helyiek és nem csak (pl. Gubody Ferenc ceglédi polgármester „könyörtelenül irtotta ki a konzervatív szellemet városából” – derült ki Brunner Attila előadásából).

Brunner AttilaBrunner Attila


Pilkhoffer Mónika (adjunktus, Pécsi Tudományegyetem, Modernkori Történeti Tanszék) a pécsi lakóházak típusairól, a bérházak, polgárházak, villák építéséről, stílusáról, illetve ezek társadalmi kontextusáról beszélt, és rádöbbentett arra, hogy mennyire életszagú ez a tudomány, hiszen mindnyájan egy-egy ilyen szellemi-kulturális reflexióban élünk, csak

néha fel kell pillantani a mellettünk elsuhanó homlokzatokra.

Szoleczky Emese (főmuzeológus, Budapesti Hadtörténeti Múzeum) a marosvásárhelyi katonaiskoláról, az alreáliskoláról tartott előadást a múzeumukban található hagyatékból kiindulva. Két testvér, Tersztyánszky Imre és Lajos szüleikkel folytatott személyes levelezéseiből számos részletet megismerhetünk az egykori katonaiskola belső működéséről. Egy „kiskatonának” 26 fajta órája volt, üres polcokkal teli játszószobában szórakozhatott, a korabeli viszonyokhoz képest mindennel felszerelt edzőteremben tárnázhatott, és magas szintű rajzoktatásban is részesült. A sokszor vicces, de életszerű leírások részletei akár egy Ottlik-regénybe is beillenének, csakhogy ezek éppen a marosvásárhelyi 1910-es viszonyokat tükrözik.

A kíváncsi közönségA kíváncsi közönség


Ami a marosvásárhelyi topográfiát illeti,

a legfrissebb eredményekről Földi Imelga, Gál Zsófia, Orbán János és Újvári Dorottya számoltak be. Megéri felkeresni és böngészni a honlapjukat, már több utcányi házat felmértek és adatoltak, így néz ki egy adatlap. Bele se merünk gondolni, hogy mivel jár egy ilyen feltárás, hiszen a „kilincselés” során nem mindig kedves, mosolygó nénikkel meg bácsikkal találkoznak, viszont van olyan szerencsés eset is, amikor a kutatott házban lakó néni eljön a konferenciára és végighallgatja lakása, otthona időszámítása előtti történetét a tervezéstől a kivitelezésig.

Újvári Dorottya kutatásának és előadásának alapja az 1936-ban szervezett Luna Târgu Mureșului (Marosvásárhely hónapja) rendezvény kapcsán megrendelt fotódokumentáció volt: olyan riport jellegű képek ezek, amelyek hozzájárulnak a város „lekövetéséhez”, itt fedezhetjük fel például a főtéri közvécé előkészületeit. Az egyébként Emil A. Dandea polgármester által megrendelt „fotóesszé” kontextusában a város önmagában is műemlékként/múzeumként definiálható.

Földi Imelga az ún. Bíró-féle telek változását, lakott területté alakulását járta körül – az egykori fák helyén ma már lakóházak állnak, erre szoktunk a kedvenc kocsmánk felé sétálni, de már nem Kör utcának szólítjuk, hanem Cuza Vodă-nak, s

fogalmunk sincs róla, hogy kedvenc vásárhelyi kocsmánkat a magyaros szecesszió helyi remekművei övezik.

Gál Zsófia a valamikori Iskola utca házainak történetével foglalkozik (milyen szellemes lenne, ha újra használatba kerülne a Tyúkszer, vagy a Tyúkszar névváltozata!), amelyek mind helyi, marosvásárhelyi mesterek keze munkáját dicsérik.

Gál ZsófiaGál Zsófia


Orbán János pedig elszántan kutatja a már említett két építészmérnök együttműködéséből születő lakóházak terveit, stílustörténeti jelentőségét, a tervezés és kivitelezés folyamatát. De a 20. század közepét megérő Maetz és Lobenschusz pályájának kutatásában

nagy segítséget jelentene olyan kortársak visszaemlékezése, akik még ismerhették őket,

fordult a közönség felé kérésével az előadó.

Dr. Molnár Gábor nyugalmazott főszolgabíró házának terve, 1910 (Maetz Ervin)Dr. Molnár Gábor nyugalmazott főszolgabíró házának terve, 1910 (Maetz Ervin)


Jó dolog olyan kezdeményezésekkel találkozni, amelyek megpróbálnak hidat képezni a tudomány és a mindennapi élet között. Nyilván ehhez fogékonyságra is szükség van. Nem múltba révedezés ez, elég, ha kíváncsiak vagyunk. Van az az érzés, amikor észrevétlenül szeretünk bepillantani mások lakásába, hogy meglessük, hogyan élnek, milyen a berendezés, éppen mit csinálnak. Ilyen ez a topográfiázás is, csak

egy múltbéli szeletet merevít ki, ahol szintén voltak lakások, berendezések, és ami a legfontosabb: alkotó emberek.

Most épp mi lakjuk be azt a várost, amit megépítettek, mi kellene jól érezzük magunkat benne. A hasonló kutatások, konferenciák általában tanulmányokat, köteteket szülnek, de az sem elhanyagolandó, hogy növelik a komfortérzetünket saját vagy sajátnak vélt városunkban. A kutatást, publikálást nyugodtan bízzuk a szakemberekre, de

az otthonosságérzet megteremtése a mi feladatunk is,

s ha összejátszunk velük, még valami jó is kisülhet belőle!

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS