2019. október 17. csütörtökHedvig
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Farkasokkal futó kisebbségiek. A BBTE karácsonyi előadásán Tompa Andreát hallhattuk

Kovács Bea Kovács Bea 2018. december 11. 13:54, utolsó frissítés: 2018. december 12. 11:49

Hogyan segíthet a művészet és a történet többszólamúsága a kisebbségi lét fájdalmainak feldolgozásában?


Tompa Andrea az idegenről, a másikról való beszéd művészetben betöltött fontosságának megjelölésével kezdte Szelíd farkas. Kisebbség, irodalom, színház című előadását. Meglátásában manapság is kevés emlékhely van Kolozsváron, amelyek a magyar kisebbség mellett más csoportoknak is, elhurcolt zsidóknak, cigányoknak vagy hóstátiak is teret biztosítana a megemlékezésre. A farkas metaforája magába foglalja a veszélyt, amelyet az idegenekkel általában asszociálunk, Tompa azonban pontosan ezt a veszélyeztetettség-érzetet próbálja lebontani a következőkben. Joseph Beuys szobrász- és performanszművész I like America and America likes Me performanszának megidézésével indul a kisebbség-reprezentációk ismertetése. 1974-ben Beuys megérkezett a New York-i John F. Kennedy reptérre, ahonnan egy hordágyon a West Broadway-i René Block Galériába szállították. Ott három napot töltött egy zárt térben egy kojottal, majd ugyanúgy, hordágyon, anélkül, hogy lába érintené az amerikai földet, visszarepült Európába.

A prérifarkas az őshonos amerikaiak számára több értelemben is fontos állat, Beuys művészi akciója egyszerre hozta helyzetbe az állattal asszociált veszélyt, illetve a „hazai” és „odaérkező” élőlények együttélésére tett kísérletet.

Helyzetben az állat. Részlet Joseph Beuys performanszából. Fotó: View from a BurrowHelyzetben az állat. Részlet Joseph Beuys performanszából. Fotó: View from a Burrow


Ebben a felállásban ugyanis, jegyzi meg Tompa, a kojot van helyzetben, a művész érkezik meg hozzá, ő viszi vásárra a bőrét – mint ahogy az minden igazán fontos műalkotásban történik. Tompa a performansz kapcsán felveti a gyógyulás motívumát és rávilágít arra, hogy a gyógyulás valamennyi kisebbség esetében fontos mozzanat lehet. A három nap alatt a prérifarkas különféle állapotokat is megélt, volt, hogy összetépte Beuys takaróit, olykor agitált vagy tartózkodó volt, de közös pihenésre és barátságos viszonyulásra is sor került az együtt töltött idő alatt.

Az elkülönített terek, kerítések és rezervátumok hangsúlyos szerepet kapnak a kisebbségi lét megélésében, mutat rá további példákon keresztül Tompa Andrea. A kerítés az őslakos amerikai Pueblo közösségek esetében például azt is jelezte, hogy az újonnan érkezők „nem voltak jó vendégek”, a határon belül más törvények és szabályok érvényesek. Tompa felteszi a kérdést, hogy ilyen érzékeny témákban miért a művész szólal meg, amikor a művészi státusz is egyben esztétikai-hatalmi pozíciót feltételez? Az oktató Chimamanda Ngozi Adichie nigériai írónő „egytörténetűség” kifejezését hívja segítségül, és arra mutat rá, hogy a művészet által többféle hangokat, többféle nézőpontokat tudnak megszólaltatni és működésbe hozni.

Az egytörténetűség sztereotípiákat szül, és a sztereotípiákkal nem az a baj, hogy nem igazak, hanem hogy nem teljesek. Az egy történetet egyetlen történetté változtatják. Chimamanda Ngozi Adichie TED-előadása a YouTube-on is megtekinthető.Az egytörténetűség sztereotípiákat szül, és a sztereotípiákkal nem az a baj, hogy nem igazak, hanem hogy nem teljesek. Az egy történetet egyetlen történetté változtatják. Chimamanda Ngozi Adichie TED-előadása a YouTube-on is megtekinthető.


Az egyének bonyolult identitásrepertoárja, mondja Tompa, legyezőként tud kinyílni a megszólalás által. Beuys ebben az értelemben felhatalmazta, jelenléttel ruházta fel a kojotot, így megadva neki saját történetét. A művész ebből a szempontból a hang nélküliek, a szótlanok segítőjévé, üzenetük katalizátorává válik.

Tompa a Színház folyóirat főszerkesztőjeként hasonló kezdeményezésekben látja felelősségét és funkcióját. Elmondja, hogy a szaklap 50 éves múltjában idén először kerültek címlapra romák és nem hagyományos női testek, de olvashattunk állatokról és sérült színházról szóló tematikus blokkokat is. A nők, derül ki Tompa előadásából, még mindig kisebbségként és olyankor névtelen-arctalan kisebbségként léteznek. Tompa felidézi Drew Gilpin Faust mondását, miszerint ő nem a Harvad női elnöke, hanem a Harvad elnöke, majd megemlíti Deb Haaland nevét, aki (Sharice Davids-szel együtt) őslakos amerikai nőként először került be idén az amerikai kongresszusba. Az előadó megjegyzi, hogy Soós Annával az előadás előtt megnézték a BBTE rektorainak portréit, és az egyetem működése óta mindössze egy női rektor volt, Raluca Ripan, 1951 és 1956 között. Tompa úgy gondolja, hogy amennyiben a kisebbségi lét egy sérelmes történetet és elnyomott állapotot jelent, a nők mind a mai napig kisebbségnek mondhatók.

Az információdús és képanyagában is látványos előadást kérdések követik.

A közönség soraiból is érkeztek kérdések.A közönség soraiból is érkeztek kérdések.


Szó esik sérelmekről, más kisebbségek iránti érzékenységről, a történetek kisajátításáról, a művész(et) feladatáról és gyógyulásról is. Nem könnyű karácsonyi téma a Tompa Andreáé, de a főépületet elhagyva mégis úgy érzem, már a ki- és megbeszélés gesztusával is kicsit közelebb kerültünk a sérelmes történetek feloldásához.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS