2019. október 22. keddElőd
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az emberiség még nem létezik

Ivácson András Áron Ivácson András Áron 2018. december 11. 17:34, utolsó frissítés: 2018. december 13. 16:45

Tamás Gáspár Miklós hetvenedik születésnapja alkalmából gyűltek össze hasonlóan gondolkodók és érdeklődők a tranzit.ro szervezte minikonferencián.


A poszt-fasizmus és a tiszta kapitalizmus között címmel rendezett minikonferenciát a tranzit.ro annak alkalmából, hogy Tamás Gáspár Miklós filozófus hetven évet töltött. Az estet Dana Domsodi moderálta és TGM-en kívül részt vett még a beszélgetésen Adorján István, Alex Cistelecan, Joe Grim Feinberg, Andrei State és Szigeti Attila. A felszólalók rendre bemutatták TGM munkásságának egy-egy szeletét, aspektusát, majd a végén a filozófus válaszolt sorra mindezekre és a közben felmerült kérdésekre.

Először State szólalt fel, aki TGM írói stílusát méltatta, kihangsúlyozva, hogy noha egy intellektuális stílus, nem irodalmi – ugyanis Romániában ez az irodalmiaskodás a konzervatív esszéisták jellemzője, TGM pedig nem tartozik közéjük. State Andrei Pleșu azon mondását is felidézte, amely szerint TGM olyan jól ír románul, hogy szinte nem is számít, hogy mit ír.

Balról-jobbra: Dana Domsodi, Szigeti Attila, Tamás Gáspár Miklós, Joe Grim Feinberg, Adorján István, Alex Cistelecan és Andrei State.Balról-jobbra: Dana Domsodi, Szigeti Attila, Tamás Gáspár Miklós, Joe Grim Feinberg, Adorján István, Alex Cistelecan és Andrei State.


Továbbá kihangsúlyozta, hogy TGM a független baloldalhoz tartozik, amely szemben áll a politika patronázs rendszerébe süllyedt, akadémiai baloldallal. Noha nem tudtam egyetérteni azzal a kijelentésével, miszerint TGM nem akadémiai szöszöléssel, hanem a történelemmel foglalkozik: pontosan azért nem, mert TGM írásai rendkívül sok fogalommagyarázással vannak tele, illetve a történelemmel foglalkozás mondhatni per definíció „akadémiai szöszölés”.

Utána Cistelecan vetette össze TGM szocializmus/kommunizmus elméletét a nálunk is domináns és egyébként fals kommunizmus-diskurzussal. Szerinte a jelenkori domináns kommunizmus értelemszegény és félreértéseken alapul, amely a totális elmélethiányból fakad, amely az anti-kommunista oldalon tapasztalható. Ez az oldal, Cistelecan szerint, nagyon sokat beszél, de annál kevesebbet magyaráz.

Meglátásában TGM kommunizmus olvasata rendkívül sűrű és gazdag az elméleti ismerete, valamint tudása: elsősorban megérti azt, hogy a kommunizmus csak másodfokon politikai elmélet, elsősorban materiális, gazdasági megfontolásai vannak. Ennek következtében TGM olvasata marxista és nem apologéta, más szóval a megvalósult magukat kommunizmusnak hazudó rendszerek baloldali kritikája, amely sokkal szigorúbb kritika, mint bármi, amit az értelem- és elméletszegény antikommunista oldal valaha is elő tudott teremteni.

Szigeti az osztály fogalmát járta körbe TGM filozófiájában és a Rousseau és Marx között fennálló különbségből indult ki: előbbi a hierarchia helyébe az egalitárius népet állítaná és ezt elégségesnek gondolja. Marx azonban azt mondja, hogy a jelenlegi társadalmakat mindenestül el kell vetni és újraalkotni, ugyanis a nép emancipációja legjobb esetben is mindössze a kasztot szünteti meg, az osztályt mint olyat nem.

fotó: Tranzit.rofotó: Tranzit.ro


Pontosan azért nem, mert a puszta emancipáció nem képes megszüntetni a kapitalista gazdasági kizsákmányolást és ennek következtében az elidegenedést sem: a reformok és a kapitalizmus megszelídítése mindössze hiú liberális ábrándok, tekintve, hogy a nem elidegenült munkán alapuló kommunista társadalom nem egyenlő egy „igazságosabb újraelosztással”, ami csak egy kezdeti lépés.

Adorján István szerint TGM egyik legfontosabb jellemzője a szakadatlan kritika, amely legutóbb abban is megnyilvánult, hogy kritizálta azokat a balközép sápítozásokat, amelyek a „Trumptól Bolsonaroig mindenki fasiszta” felszínes öntőformájából ömlöttek a médiába. Kihangsúlyozta, hogy a TGM által megalkotott posztfasizmus fogalom egy olyan jellemzősokaságot takar, amely nem ugyanaz, még ha hasonló is, mint a klasszikus fasizmus.

A posztfasizmus elsősorban nem totalitárius, legalábbis első látásra, nem erőszakos tömegmozgalmak hozzák létre, nem antikapitalista, gyökereiben nem irracionalista és ami a legfontosabb: a posztfasizmus demokratikus és parlamentáris keretek között működik – amint TGM figyelmeztet: pontosan ezért nem elégségesek a parlamentarizmus és a demokrácia eszközei ellene.

Feinberg azt vetette fel TGM írásaira alapozva, hogy a kapitalista civilizáció az igazságtalan elválasztások rendszerére alapuló társadalom: barát-ellenség, test-lélek, szellemi-fizikai munka, élet-művészet és így tovább: az idézett cikkben TGM kétoldalnyi ellentétpárt sorol fel. Feinberg szerint ez az emberiség barbár szétszabdalásához vezetett és az a civilizáció, amely arra hivatott, hogy megmentse az embert saját magától – az „emberi természet” ideológiájára alapozva – csak azért bünteti a tolvajt, mert létezik tulajdon.



Ebben a kontextusban a kommunizmus azért lesz barbárnak minősítve, mert ellenzi az ilyen igazságtalan elválasztásokra alapozott szétszabdaló civilizációt, a kapitalista „civilizációt” és a célja újraalkotni a társadalmat egy olyan elképzelés alapján, amely ellentétes a kizsákmányolással. A kommunizmus előnye, hogy filozófiai jellegéből adódóan felvállalja az univerzalizmust – és ebből kifolyólag alapvetően és inherensen individualizmus-ellenes – miközben a kapitalizmus ezzel szemben csak mindössze egyetlen nézetet univerzalizál és azt meghatározza „normális középnek”. Pedig – zárta Feinberg – az univerzalitás ennél sokkal, de sokkal többet jelent.

Mindezekre a felvetésekre TGM válaszában arra helyezte a hangsúlyt, hogy a legtöbb problémánk még mindig abból adódik, hogy úgy gondoljuk, hogy létezik, létrehoztunk egy egységes emberiséget, amelyben már nincsenek elválasztások, szakadások, törések – ez egyszerre a neoliberális nyugat ideológiája és a jelenkori baloldal naivitása. Az emberiség, mint mondta, a „human kind” nem létezik, mert léteznek az említett társadalmi különbségek és antagonizmusok, ezek az elválasztások, amelyek okán nincs egy egységes „emberi természet”, akármeddig is siránkozik vagy akadékoskodik emellett bárki.

Egységes emberiség csak akkor fog létezni ugyanis, amint ezek az elválasztások megszűnnek. Egyedül akkor lesz lehetséges, hogy feltegyük azt a Platóntól Konfuciuszig terjedő kérdést, hogy: milyen vagy te, ember? Mindaddig a jelenlegi ellentmondásos és szétszabdalt, haldokló világ pragmatizmusoskodása marad csupán.

Ugyanakkor azt is elmondta, hogy Marx, ellentétben sok baloldalival, egyáltalán nem tekintett a munkásosztály életmódjára valamiféle követendő ideálként: először is azért nem, mert sajnos mindmáig az egy szörnyű létmód, másodszor pedig pont azért nem, mert az előző okból kifolyólag a munkásosztály célja önmaga felszámolása: így nem lehet ideál sem.

Fotó: Tranzit.roFotó: Tranzit.ro


Ebből pedig egyenesen következik, hogy mi magunk is meg kell változzunk, személyes szinten is, mielőtt a társadalom megváltoztatásába vágnánk bele: tudatosan, szükségszerűen, terv- és programszerűen kell megváltoznunk, osztálytudatot szereznünk és atomizált individuumokból egységes osztállyá válnunk. Ez az a „messianisztikus”, „utópikus” „embertervezés”, amitől úgy retteg minden anti-kommunista.

Éppen ezért a kommunizmus alapvető politikai jellegzetessége az eredeti koncepció emancipatorikus jellegéből származik: a belső viták, a „szentségtörések”, amelyek épp az elmélet erejét jelzik és nem gyengeségét. Fontos azonban, mondta, hogy a kommunizmust nem mások félreértései alapján kell megérteni és megítélni mint eszmét, hanem azok a hatalmas mozgalmak, forradalmi dalok, győztes ideológiák, forradalmi eroticizmus, forradalmi költészet és kultúra alapján, amely megszületése óta kinőtt belőle.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS