2019. június 25. keddVilmos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Lassan is pontosan oda érünk el, ahová gyorsan, épp csak kevesebb kockázattal?

Ivácson András Áron Ivácson András Áron 2019. január 11. 15:23, utolsó frissítés: 15:23

Egyáltalán nem mindegy, hogy az utópia vagy a disztópia irányába haladunk. A lassúság mozgalom (slow movement) épp ezért int óvatosságra.


Az utóbbi évek egyik kirívó akadémiai megvalósítása az volt, hogy a politikai spektrum mindkét oldaláról koherens filozófiává szerkesztette a „világ felgyorsult, nem lehet már lelassulni” típusú életérzést. Az angol nyelvű szakirodalomban az irányzat az „accelerationsim” nevet kapta, azonban magyarul inkább „gyorsulás-filozófia” néven ismert vagy kellene ismert legyen. Láttam ugyan „akceleracionizmus”-t is, azonban ez egy igencsak nehéz nyelvtörő.

A mozgalom hívei szerint a világnak ezt a felgyorsultságát minden korábbinál tovább kell fokozni, mégpedig mindaddig, amíg a kapitalizmus önnön végletekig felgyorsult tőkefelhalmozásába roppan bele egy katasztrofális forradalomban (baloldali gyorsulás-filozófia), illetve amíg a gyorsulás elhoz egy olyan szintű technológiai szingularitáson alapuló technofasiszta utópiát, amelyben mindenkinek és mindennek meglesz a maga helye és szerepe (jobboldali gyorsulás-filozófia).

Ugyanakkor ezekre a fejleményekre természetesen mindenféle válaszok is érkeznek. Ezek közül az egyik legelső akkor indult be Carlo Petrini olasz újságíró tevékenysége következtében, amikor 1986-ban megnyitották Rómában az első McDonalds éttermet. Petrini kifogásolta az olcsó amerikai étel betörését az évezredes városba és a helyi termelőkre gyakorolt negatív hatásait, a biodiverzitást és az autentikus olasz ízvilág elvesztését hozta fel érvekként ellene – ez lett a slow food, lassú kaja mozgalom. Később a mozgalom Slow City-vé, lassú várossá és teljes slow movementté, lassúság mozgalommá terebélyesedett.



A slow movement mozgalom képviselői szerint az egyetlen biztos dolog az életben az épp a változás, és maga a világ minden sarkából is azt propagálják, hogy ha része akarsz maradni a világnak, tartanod kell a ritmust. A mozgalom tagjai viszont úgy tartják, hogy az ember legalapvetőbb igényei nem változnak. Noha szerény meglátásom szerint ez ennél némileg összetettebb, különösen annak tekintetében, hogy az ember alapvető igényei közé sorolnak olyasmiket is, mint a szeretetigény, a közelség, a társaságigény. Ezeket elmondásuk szerint csakis egy lassú kontextusban, lelassult létállapotban lehet adni és kiváltani.

Azonban a világ alakulásának jellegéből, hogy egyre inkább csak gyorsul, kevés figyelmet kapott a mozgalom az évek során. A szintén olasz Vincenzo di Nicola épp arra tesz kísérletet, nem kevés sikerrel, hogy ismét mozgalommá szervezze a lassúság híveit. Ennek érdekében jelentette meg tavaly a Lassú gondolat: egy manifesztó című szövegét. A szöveg a mozgalom fent olvasható rövid összefoglalójával kezdődik, majd belekezd az újjászervezett mozgalom hét alapvető jellemzőjének bemutatásába és kivesézésébe.



Az első jellemzője az új mozgalomnak di Nicola szerint, hogy a világhoz való alapvető hozzáállásában háromosztatú: lassú sétára hasonlít, közvetlen és mindig emberközti. Az elsőre a valamikori peripatetikus filozófiai iskolát hozta példának, akik lassú séta közben beszélgettek. A másodikra Levinas gondolkodását, aki a holokausztot túlélve filozófiája alapjává tette, hogy embernek lenni azt jelenti, mint szemtől-szembe lenni valakivel. A harmadik jellemző pedig Bakhtin filozófiájából származik, aki a kommunikatív gondolkodást hangsúlyozta és azt, hogy még amikor magunkban gondolkodunk is, van valaki, akivel beszélünk, aki hallgatja és válaszol a gondolatainkra – még ha csak a saját fejünkben is, de elképzelünk egy személyt, akihez beszélünk.

Lassú városkép terve, Cityvision, NYLassú városkép terve, Cityvision, NY


A második fontos jellemző, hogy a lassú gondolkodás, véli di Nicola, létrehozza a saját terét és idejét. Ez alatt azt érti, hogy az a fajta gondolkodás, amelyet ők hangsúlyoznak, kívül áll a kortárs geopolitikai és időbéli korlátokon, vagy még inkább: fölöttük áll. Jóval nagyobb léptékű, mint a harminc másodperces soundbyte médiaklisé vagy akár a huszonnégy órás hírkörforgás. Logikája ezen túlmenően pedig nem szekvenciális, hanem spirális: olyan, mint egy kavicsot dobni az állóvízbe. Nem egy vonalat követ, hanem a keletkező körök bármelyikének bármelyik pontján találhat hasznos információt: a jelenkor problémáira akár egy ógörög szövegből is származhat megoldás. Ahogy di Nicola fogalmaz: roppant lényeges, hogy az életet ne egy szédítő sebességgel meghaladott mérföldkövek gyűjteményeként lássuk.

Ebből következően di Nicola szerint a lassú gondolkodás öncélú, mert olyan életet imitál, amely egyre inkább elveszik a bizonytalan jövő fele való rohanásban. Meglátásában nagyon fontos megérteni, hogy a gondolkodás, akár csak az élet maga, sosem lehet teljes: mindig csak egy lehetőség marad, amelyet sosem lehet abszolút száz százalékban beteljesíteni vagy kimeríteni. Éppen ezért szükség van a fejlődéstani életfelfogás kritikájára, amely kritika következtében létrejöhetne egy olyan életfelfogás, amely mellőzi a tökéletlen múlt felett való siránkozás és a valószínűtlen jövő miatt való aggodalom stresszét és traumáját. Di Nicola szerint ez az egyik legfontosabb aspektusa a mozgalomnak.

Azonban nekem itt van egy kritikai megjegyzésem, ugyanis úgy látom, hogy nagyon könnyen csúszhat át az egész mozgalom egyfajta jelenbe zárt szolipszizmusba, amely nagyon könnyen stagnálásra ítélheti azokat, akik követik a mozgalmat. Tudom, hogy nagyon divatosak még mindig a már tinikoromban untig hallott „megteremteni a pillanatot” meg „megélni a pillanatot” típusú klisék, de ezeknek nincs túl sok értelmük. Mélységecskék: két lehetséges értelmezésük közül egyikben igazak, de triviálisak, másikban pedig egetrengetők, de hamisak. Így vagy úgy, de lényegtelenek.

Az öncélúságából következik, hogy a lassú gondolkodás di Nicola fogalmazásában „porózus”, ami alatt azt érti elsősorban, hogy a lassú gondolkodás nem kategorikus gondolkodás a szó semelyik értelmében. Nem képvisel kategorikusan álláspontot, vagyis megváltoztatható észérvekkel bármilyen álláspontja, másrészt pedig egy mindig mozgásban lévő gondolkodás. Di Nicola hangsúlyozza a gondolkodásban véletlenszerűség, az adott helyzethez való spontán alkalmazkodás és az inspiráció képességeit a technológiai világ kategória-orientáltságú merevségével szemben.

Ugyanehhez kapcsolódik, hogy ez a fajta gondolkodás játékos, vagyis: a „komoly” gondolkodás szabályai áthághatóak, mivel nincs rá hatással sem idő, sem helyzet, sem hagyomány. Mindennek ellenére di Nicola szerint nem elveti, hanem újraértelmezi a komolyságot: a mozgalomban való részvétel és a metódusai nem kötelezők, szándékszerintiek. Nincs végső kitűzött célja, nem teleologikus mozgalom. Bármikor felfüggeszthető és újraindítható. Di Nicola megfogalmazásában a mottó: reflexió az elköteleződés előtt, tisztánálátás a cselekvés előtt.

A lassúság mozgalom egyszerre ápol és rombol bizonyos hagyományokat, ez az ellentmondás pedig alapvető jellemzője.A lassúság mozgalom egyszerre ápol és rombol bizonyos hagyományokat, ez az ellentmondás pedig alapvető jellemzője.


Az egyik legfontosabb jellemzője a mozgalomnak a módszertanában van, ugyanis mint írja di Nicola, a lassú gondolkodás módszere voltaképp egy ellen-módszer. Ezen ellen-módszer alapvető célja, hogy fellazítsa, megnyugtassa és felszabadítsa a gondolkodást mindenféle hagyomány szorító traumájából. Legelőször is a technokonzumerizmus hagyományát kezd ki, amelyet az olyan szlogenek jeleznek, mint a Just do it (Csak tedd meg), Move fast (Mozogj gyorsan) vagy épp a YOLO (you only live once, vagyis Csak egyszer élsz). A lényeges pont, hogy ellenzi azt az attitűdöt, amely előbb cselekszik, aztán gondolkodik. Ezt szokták a köznapokban összetéveszteni az inspirációval, írja, és a spontaneitással.

Ezt a gondolatot azonban ki lehet terjeszteni akár a geopolitika terére is. Slavoj Žižek a paradox Don’t act, just think paradox című videoesszéjében éppen arról beszélt, hogy a huszadik századi társadalomkísérleti katasztrófák egyik kiváltó oka éppen az volt, hogy nem voltak eléggé meg- és átgondolva: túl hamar kerültek alkalmazásra, túl kevés kisléptékű kísérlet és tervezés nélkül. Ez az egyik formája annak, ahogy túl lehet lépni azon a kereten, amit di Nicola megszab a lassú gondolkodás mozgalmának, noha ez még egyelőre nem lehet több, mint érdekes gondolatkísérlet.

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a filozófia mint olyan per definíció mindig is szembement ezzel a folyamatosan egyre nyaktörőbb tempóra álló gyorsulással: a filozófiai gondolkodás per definíció lassú gondolkodás, még ha nem is minden esetben ezekkel a jellemzőkkel rendelkezik, amiket di Nicola felsorolt (például technikai jellege miatt a filozófia kevés kivételtől eltekintve szinte kizárólag kategorikus gondolkodás).

Azok az ellenmódszerek, amiket elősorol di Nicola alapvetően tekinthetők megszokott filozófiai gondolkodási módszereknek is: aláásnak megkövült gondolkodási és cselekvési rendszereket, hagyományokat. Feltárnak alternatív fejlődési és változási irányelveket, irányvonalakat. Végül pedig megszüntetnek egy sor álproblémát: olyan problémákat, amelyek csak addig tűnnek problémának, ameddig legalább egyszer alaposan végig nem gondoljuk őket: lakhatási helyzet, mint probléma szemben mondjuk a nemzetthy szimbólumokkal, mint álproblémákkal.

Végül utolsó jellemzőként ebből következően a lassú gondolkodás megfontolt és – szó szerint – körüljárt gondolkodás. Di Nicola példája erre – láttatva a lassú gondolkodás fentebb részletezett jellemzőjét – az ókori görög világból jön: Szókratész. A szofisták, akiket csak a miheztartás végett mondva, egyébként épp Szókratésznek hála kétezer éven keresztül félreértett a nyugati civilizáció, arra tanították a híveiket, hogy a retorika segítségével gyorsan és könnyedén, magabiztosan érveljenek akár téves nézetek mellett is – ez azonban mindössze Szókratész nézete és a szofisták ennél jóval komplikáltabb képet mutatnak, ha saját fennmaradt szövegeiket is megnézzük.

Ezzel szemben Szókratész a platóni dialógusokban a leggyakoribb esetekben megfontolt, habozó, néhol egészen bizonytalan, aki folyton azt hangsúlyozza, hogy mennyire nem tud semmit és így rövidtávon nem tud védekezni. Azonban, ha egy igazán erős tanulsága van Platón dialógusainak, az éppen az, hogy Szókratész a megfontolt, átgondolt, körüljárt gondolkodásával hosszútávon mindig felülkerekedett és tisztává vált, hogy neki van igaza.

Ezt még di Nicola is elismeri, noha hangsúlyozza, hogy a lassú gondolkodás egyik explicit célja a versenyjelleg megszüntetése a gondolkodás terén. Ennek pedig roppant messzemenő következményei vannak, ugyanis explicit magába foglalja a verseny mint olyan megszüntetését a társadalom minden szintjén és formájában.

A függőleges városok az egyik legelőremutatóbb mozgalom, amelyről az elkövetkezendőkben lesz szó.A függőleges városok az egyik legelőremutatóbb mozgalom, amelyről az elkövetkezendőkben lesz szó.


Viszont, ami számomra még egy fokkal szimpatikusabbá teszi a mozgalmat, az a lassú város elképzelése, ugyanis ezt pontosan azt jelzi, hogy ez a mozgalom nem eszképizmusra alapszik. Más szóval: nem arra buzdítja követőit, hogy feladják, hogy lemondjanak a társadalommal való kapcsolatról, „kivonuljanak a természetbe” (már az elképzelés is röhejes: a természet mindenhol ott van, nem tudsz „kivonulni” „belőle”) termeszteni, tenyészteni, magot cserélni vagy bármi ilyesmi. A társadalom problémáit nem azzal oldjuk meg, hogy lemondunk a társadalomról mint olyanról. Egészen az olyan röhejes ostobaságokig, hogy menjünk vissza a törzsi társadalmakhoz, mert az volt aztán ám a Shangri-La.

Ez a cikk bizonyos értelemben egy beharangozó szándékszik lenni, amelynek különböző aspektusaira még vissza fogok térni több más cikkben, különösen a társadalom és az ökológiai pusztulás, valamint ennek késleltetésének, megállításának kapcsolatában. Ez a gyorsulás és például az, hogy lehet-e úgy gyorsulni, hogy közben ne tegyük magunkat és a környezetet teljesen tönkre, az egyik legérdekfeszítőbb kérdés számomra. Különösen pedig az, hogy az ökológiai gondolkodás nem feltétlen egy luddita, technológia-ellenes gondolkodás kellene legyen, sőt, ma már egyáltalán nem is az. Az utópia és a disztópia lehetőségei közül egyáltalán nem mindegy, hogy merre indulunk el.

Címlap fotó: lassú városkép terve, Cityvision, NY

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS