Ady100: Balázs Imre Józsefnek a véletlen mutat verset
#ady100 2019. január 21. 09:29, utolsó frissítés: 09:29Ady talán egy huszadik század eleji Kivándorló blues-sal próbálná ma leginkább sokkolni a hallgatóságát, ez most épp eléggé húsbavágó, reális probléma.
Kortárs költőket kértünk meg, hogy ajánljanak az olvasónak olyan Ady-verseket, amelyek 2019-ben, a költő halálának százéves évfordulóján is ütnek. Sorozatunkban most Balázs Imre József választását olvashatják.
Gondolkodtam, melyik Ady-vers legyen, és mivel nem sikerült választanom, a régi szürrealista technikához folyamodtam: találomra, behunyt szemmel nyitottam ki az Ady-összest. Így már egyértelmű számomra, hogy Ady egy huszadik század eleji Kivándorló blues-sal próbálná ma leginkább sokkolni a hallgatóságát, ez most épp eléggé húsbavágó, reális probléma.
PÁRIS, AZ ÉN BAKONYOM
Megállok lihegve: Páris, Páris,
Ember-sűrűs, gigászi vadon.
Pandur-hada a szájas Dunának
Vághat utánam:
Vár a Szajna s elrejt a Bakony.
Nagy az én bűnöm: a lelkem.
Bűnöm, hogy messzelátok és merek.
Hitszegő vagyok Álmos fajából
S máglyára vinne
Egy Irán-szagú, szittya sereg.
Jöhetnek: Páris szivén fekszem,
Rejtve, kábultan és szabadon.
Hunnia új szegénylegényét
Őrzi nevetve
S beszórja virággal a Bakony.
Itt halok meg, nem a Dunánál.
Szemem nem zárják le csúf kezek.
Hív majd a Szajna s egy csöndes éjen
Valami nagy-nagy,
Bús semmiségbe beleveszek.
Vihar sikonghat, haraszt zörrenhet,
Tisza kiönthet a magyar síkon:
Engem borít erdők erdője
S halottan is rejt
Hű Bakony-erdőm, nagy Párisom.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!