Mi az a solarpunk és miért érint minket is?
Ivácson András Áron 2019. február 01. 14:45, utolsó frissítés: 14:51Képzeljünk el egy embert cyberpunk öltözetben, aki egy napelemek által működtetett jurta előtt strázsál. Bemutatunk egy új mozgalmat és műfajt.
A solarpunk egy érdekes mozgalom és műfaj, amelyre a mai felgyorsult és technológiai fejlődés szempontjából vágtató világban igencsak sok embernek szüksége lehet. Ennek a gyorsulásnak ugyanis az egyik legvisszatetszőbb jelensége, mindannak ellenére, hogy csak az előnyeiről szokás beszélni transzhumanista-STEM körökben, az a minden korábbinál erősebb elidegenedés, amit kitermel.
Az erre adott első reakciók mindig valamiféle luddita technológiaellenes eszképizmust szoktak alternatívaként állítani, amely egy másik szélsőség. A solarpunk csak az egyik a több olyanféle mozgalom közül, amely azt a kijelentést tűzte zászlajára, amely szerint „egy megfelelően fejlett technológia voltaképp megkülönböztethetetlen a természettől.” Ennek egyik legelső lépése volt a mesterséges levél, amely a valódinál fokozottabb széndioxid-oxigén cserét tud végezni.
A solarpunk mint mozgalom voltaképp a szci-fi irodalomból indult és az alapvető képi világát úgy lehetne leírni, mint egy keverék a Mad Max és a Szárnyas fejvadász (Blade Runner) legjobb elemei között: képzeljünk el egy embert cyberpunk öltözetben, aki egy napelemek által működtetett jurta előtt strázsál, amelyben mindenféle magas technológiai eszköz található. A solarpunk e tekintetben az ultramodern felgyorsult technologizmus és a luddita anarcho-primitivizmus egy átfedésének látszik: egy olyan szci-fi világnak, amely egy fenntartható jövőt próbál elgondolni. Ebben pedig a könnyen önmaga paródiájába forduló utópianizmustól is elfordul, illetve a minduntalan csak rosszat sejtő disztópianizmustól is.
Az első könyv, amely explicit felvállalta a solarpunk jelzőt egy 2012-ben megjelent brazil könyv volt, a Solarpunk: Histórias ecológicas e fantásticas em um mundo sustentável (Solarpunk: ökológiai és fantasztikus történetek egy fenntartható világban). Két évvel később Adam Flynn megírta a Solarpunk: notes toward a manifesto (Solarpunk: jegyzetek egy manifesztóhoz) című kiadványát. A manifesztó erősen fogalmaz: nehéz manapság harminc alatt futuristának lenni, ha az ember nem solarpunk, hiszen a többi más lehetőség mindössze a jelen tagadása és a reményvesztettség. A solarpunk meglátásom szerint legnagyobb előnye, más hátrányai ellenére, hogy explicit szembefordul a transzhumanizmus és szingularitás-szószólók romboló individualizmusával és egy erősen közösségi jövőt próbál felállítani.
Flynn szerint a -punk utótag nem véletlen, ugyanis van egy erős ellenkező tendencia a mozgalomban, amelynek mottója: az infrastruktúra az ellenállás egy formája. Ez a megközelítés abból származik, hogy amint Chokwe Lumumba fogalmazott, az infrastruktúra fejlesztése egy módja annak, hogy megakadályozzuk, hogy megfosszanak az önrendelkezésünktől. Egy regionális, vagy még kisebb hálózat megléte esetén sokkal könnyebb alkudozni azokkal, akik megpróbálnának kizárni egy nagyobb hálózatba való belépéstől, mintha mindenki egyedként kellene megküzdjön a hálózatban való részvételért.
Flynn szerint az esztétika, amit a mozgalom követ olyan elemekből áll össze, mint a 19. századi fronthatár élet, de több biciklivel, a posztapokaliptikus és fura-jelen kliséinek kreatív újrahasznosítása, a Jugaad esztétika, ami egy hindi-punjabi szó és ebben a kontextusban hasonlót jelent a barkácsolást jelző bricolage esztétikához, valamint fejlett technológia egyszerű arculattal, ami megkönnyíti a vele való együttműködést azáltal, hogy csökkenti a niche szakértelem szükségességét.
Flynn meglátásában a legfontosabb üzenet, hogy a solarpunk elfordult az agyontechnicizált és agyontervezett iPod kinézetű jövőképektől és emberi arcot próbál adni a technológia által biztosított jövőnek. Ahogy ő fogalmaz: a solarpunk emberarcú jövő, amelynek kosz van a fülei mögött.
2017 volt az év, amikor igazán betört az irányzat a mainstream kultúrkörökbe különböző kiadók és stúdiók támogatásával, ami nyilván fokozta az olvasók, nézők számát is. A Google statisztikái szerint a mozgalom keresettsége a felületen 2017-ben négyszerese volt annak, amit 2014-ben képes volt produkálni. Érdekes módon a gyűjteményes kötetek, monográfiák mellett a Tumblr volt az az online felület, ahol nagy és messzi köröket futott be ez a gondolkodási forma. Ebben az évben két nagyon fontos publikációval bővült a repertoár: Sunvault: stories of solarpunk and eco-speculation (Napüreg: solarpunk és ökospekulatív történetek), valamint az Ecopunk! Speculative Tales of Radical Futures (Ökopunk! Spekulatív történetek radikális jövőkről).
Sarena Ulibarri véleménye szerint a mozgalom erőssége éppen abban rejlik, hogy a végletekig kicsavart disztópiákkal szemben, amelyek most orrba-szájba érkeznek minden irányból, a solarpunk egy pozitív jövőképpel dolgozik anélkül, hogy nosztalgiakönnyes múltidézés volna. Nem akar „visszatérni a törzsi társadalmakhoz”, nem akar „visszatérni a természethez”, hanem a technológiát a természet és az élet védelmére akarja minél inkább kiaknázni.
Noha nem él a mozgalom által felvállalt jelzők egyikével sem, az egyik legmegbecsültebb kortárs kemény szci-fi szerző (hard science fiction, olyan szci-fi irodalmat nevezünk keménynek, amelyben több a tudomány, mint a fantasztikum, vagyis egy elképzelhető jövőképet vázol a mai technológiai fejlettségünk alapján) Kim Stanley Robinson legutóbbi könyve tökéletesen illik ebbe az elképzelésbe. A New York 2140 története szerint az éghajlat változás miatt New York túlnyomó része víz alá került, azonban az emberek továbbra is itt élnek a megújuló technológiák segítségével egy semmilyen formában nem disztópiának nevezhető világban.
Azonban legalább annyira fontos az, hogy ezek a történetek az évek során számos alkalommal és helyen buzdították aktivizmusra azokat, akik olvassák őket. Flynn meglátásában ez nem új dolog: számos olyan dolog, amelyet megvalósított az emberiség a huszadik század során – például a holdraszállás – a korábbi évtizedek, esetleg -századok (sőt, ezredek: a Holdra utazásról már az ókori görögök is írtak) tudományos-fantasztikus és más történeteiből ihletődtek. Számos társadalmi megmozduláson, különösen az ökológiához és környezetvédelemhez kapcsolódók esetében, nagyon sok olyan szlogen jelent meg, amelyek először különböző solarpunk művekben merültek fel.
Ez így mind szép és jó, de miben érint minket?
Kétszeresen is, és ugyanabban az ügyben. Egyrészt egy olyan jövőben, amelyet a solarpunk képzel el, egész egyszerűen elképzelhetetlen lenne, hogy egy állam vagy bármilyen kormányzó tényező engedélyt adjon egy olyan terv megvalósítására, mint amilyen a verespataki kitermelés volt. Másrészt viszont a kitermelés megakadályozása vagy legalább kitermelés ökológiai szempontból való megközelítése tipikusan olyan témák, amelyek számos solarpunk történetnek és megmozdulásnak az alapvető elveit képviselik, jelenítik meg és adják tovább.
Azonban újabb kapcsolat lehet, hogy noha a verespataki kitermelés elleni tüntetéseken sok társadalmi réteg képviseltette magát, a kiindulópont a különböző anarchista mozgalmak területéről indult. A solarpunknak szintén van egy erősen centralizálás-ellenes, anarchista irányelve, amely a kis sejtekbe való szerveződést részesíti előnyben a nagy területeket lefedő, így pedig szükségszerűen centralizmusra hagyatkozó rendszerekkel szemben.
Ennek következtében a jelen és a disztópikus jövőképek reménytelensége ellen való lázadás a kultúra, fikció és konkrét cselekedetek terén is. Azáltal pedig, hogy egyik legfontosabb eleme az ökospekuláció, konkrét gondolatkísérleteket állít fel annak érdekében, hogy mi módon lehet fenntarthatóvá tenni egy technológiai jövőt ahelyett, hogy a múltba futamodnánk meg előle. Noha megvan annak a veszélye, hogy a solarpunk az utópianizmus bárgyú csapdájába essék, ezt megpróbálja elkerülni pontosan azáltal, hogy előnyben részesíti a gyakorlati eredmények és megoldások felkutatását. Ahogy a mozgalom képviselői mondják: gyakorlati utópianizmus.