2019. február 21. csütörtökEleonóra
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A csillagszemű Marx: megnéztük a kínai anime-sorozat első részét

Ivácson András Áron Ivácson András Áron 2019. február 08. 14:46, utolsó frissítés: 16:10

Már régóta pedzegeti a kínai vezetés, hogy sorozatot fog készíteni, ráadásul anime-sorozatot a gondolkodó életéből, és úgy tűnik, eljött a megfelelő pillanat.


A vezér címmel készül anime-sorozat Kínában Karl Marx életéről, amelyet az ottani Bilibili videolejátszó oldalon lehet követni, illetve néhány kínai "elvtárs" szorgos munkájának köszönhetően most már a YouTube-on is angol felirattal. A sorozat Marx életére, gondolkodására, a feleségével, Jenny von Westphalennel és barátjával Friedrich Engelsszel való kapcsolatára helyezi a hangsúlyt.

A hét részből álló sorozatot a kínai kormány 2004-ben alapított Marxizmus Bizottsága rendelte meg és a Dongmantang és Wawayu animációs stúdiók készítették el. A projekt közreműködői között vannak továbbá maga a Kínai Kommunista Párt bizonyos alosztályai vagy a Kínai Társadalomtudományi Akadémia is.

"A gondolkodás és a lét azonossága."


A készítők szerint a sorozat létrejöttének egyik fő oka az volt, hogy Hszi Csin-ping kilátásba helyezte azt, hogy a kínai fiataloknak ismerniük kell Marx életét, gondolkodását és Kína szocialista múltját, egyetemben a megelőző korok történelmével. Ugyanakkor a projekt másik oka Karl Marx születésének tavaly ünnepelt kétszázadik évfordulója, amely szintén előmozdította a sorozat létrejöttét.

A Bilibili tavaly december 18-án közölte a saját Weibo oldalán, hogy „hamarosan sugározni fogja a sorozatot.” Az Animation Magazine szerint a bejelentés futótűzként járta be a világsajtót: a trailer-t egy nap alatt 210 ezer ember nézte meg a Bilibili oldalán és 41.000 a Twitteren. Szkeptikus vélemények szerint azonban a trailer túl jól nézett ki ahhoz, hogy igaz legyen, olyasmire hívták fel pl. a figyelmet, hogy az animációban Marx kézírása sokkal olvashatóbb, mint valójában. Komolyan, nem tévedés vagy vicc ez?

"Hegel az új filozófiai példaképem."


A megnézhető első három rész alapján elmondhatjuk, hogy noha az animáció kifinomult, még annak ellenére is, hogy a legelső részben voltak ilyen jellegű problémák, azért érződik, hogy az anime terén Kínának nincs túl sok tapasztalata. Az anime igazából Japán terepe és az ottani alkotásokhoz színtiszta grafikai és esztétikai szempontból közel sem kerülhet ez a sorozat. Mindennek ellenére azonban vannak más előnyei.



Az első ilyen előnye a részletesség. Abban a jelenetben, amelyben a fiatal Marx Shakespeare az Athéni Timón drámájából olvas fel Jenny-nek, képesek voltak meganimálni az oldalakat és a két oldalt betöltő szöveget angolul. Ez a részletekre való odafigyelés azonban nemcsak erre a jelenetre terjed ki. A korból és térségből adódóan minden plakát, könyvcím, írás németül (és néhol angolul) olvasható és így is rajzolták meg őket, a kínai fordítás pedig mindig csak melléjük van írva a képernyőre. Ugyanúgy, ahogy rengeteg magyarázat van általában kínaiul kiírva, helyszínek, személyek, intézmények és kapcsolatuk Marx életével és munkásságával.

A részletesen megrajzolt Platón részlet (maga a videóban jobb a képminőség).A részletesen megrajzolt Platón részlet (maga a videóban jobb a képminőség).


A másik előny az, és ez talán kissé személyes, hogy már az első rész bepillantást enged Marx filozófiájának olyan korai hatásaiba, mint Immanuel Kant, David Hume és leginkább G. W. F. Hegel, azonban nem akárhogy. Mindegyik rész húsz perc körüli és az első rész rettenetesen dióhéjban, maximum egy-két mondatban tömörítve mutatta be az említett filozófusok munkásságának Marx szempontjából legfontosabb szeletét. Akár Kant, akár Hume, de különösen Hegel filozófiájának ismeretében ez nem kis dolog. Ráadásul a további részek tovább mélyítik a sorozat ezen dimenzióit.

Az anime ugyancsak kísérletet tesz kitérni Marx magánéletére, családjával, felesége családjával fennálló viszonyának bemutatásával, hátrányos társadalmi státusából származó konfliktusainak részletezésével. Például arra, hogy Jenny feleségének bátyja mennyire nem akarta a kapcsolatukat, még annak ellenére is, hogy az apja kifejezetten kedvelte Marxot. A sorozat céljai közé tartozik a filozófus emberi oldalának is a megmutatása, hiszen mint a készítők is fogalmaztak, ez az oldala kevésbé ismert, szemben az elméleti munkásságával.

"Ám a filozófia az a fegyver, amellyel megvalósítható az igaz boldogság."


Mindannak ellenére, hogy a kezdettől fogva nagyon sok oldalról támadták a projektet, egészen szórakoztató és jó kedvvel nézhető, még akkor is, ha Marxot a maga mélységeiben valószínűleg nem innen fogja senki megismerni. De ez nyilvánvaló és a készítők szándéka is mindössze az érdeklődés felkeltése volt a nézők körében. Az pedig, hogy a minden részt záró betétdal az Internacionálé zongora átiratával kezdődik, külön plusz pont.

Eddig a hét részből az első három nézhető meg és az első kettőnek van meg egyelőre az angol felirata, de érdemes majd követni a többit is, már csak kíváncsiságból is, hogy merre, meddig tudják elvinni ezt a történetet. Számomra továbbá az is érdekes, hogy belemennek-e és ha igen, milyen formában Marx forradalmat taglaló nézeteibe, tekintve, hogy a jelenlegi Kína igencsak forradalom-ellenes nézőpontot képvisel.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS