2019. május 21. keddKonstantin
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hangulatra megyek. László Hajnalka vizuális művésszel beszélgettünk

Kovács Bea Kovács Bea 2019. március 19. 13:11, utolsó frissítés: 2019. március 20. 17:26

Feldarabolt női testek, szokatlan pózok és helyzetek, letisztult formák: legtöbbször valami hátborzongatóan szürreális köszön vissza László Hajnalka képeiről.


László Hajnalka csíkszeredai alkotóval digitális művészetről, fizikai térről és új kihívásokról beszélgettünk.

Hogy kezdesz el dolgozni egy képen?

- Elindul egy folyamat – meglátok egy formát, vagy beugrik valami. Nézek egy filmet, látok egy érdekes megoldást, és elképzelem, hogy ebből mit lehetne kihozni, valami furát vagy szürreálisat. Van egy ötletraktáram, ahova ezeket begyűjtöm, és van egy időszak, amikor mindent félreteszek, és csak ezekkel a típusú munkákkal foglalkozom. Hangulatra megyek. Nincs konkrétan meg, hogy mit szeretnék kihozni, hagyom, hogy alakuljon magától, amerre visz. És egyszer csak megszületik a konkrét irány, és onnantól már irányított az egész.

Jó terápia nekem, amikor ezeken a munkákon dolgozom. Nagyon személyesek. Vacilláltam is, hogy gáz-e, hogy rákerülök én is a képekre. Ez igazából modellhiány miatt alakult így. De arra jutottam, hogy nem, mert ezek a képek igaziból rólam szólnak, szóval hogy is nézne ki, ha valaki más arca volna rajtuk?


FESTIVE SNAPSHOT, 2017.FESTIVE SNAPSHOT, 2017.


Idegen testrészeket szoktam használni, másnak a kezét vagy lábát, ilyesmiket, de arcot nem. Volt olyan, hogy szándékosan azért kezdtem el dolgozni, hogy kiadjak valamit magamból, hogy feldolgozzak egy szituációt. Akkor nem sikerült. Nagyon giccses vagy erőltetett lett.

Az alap a nyersfotó. Régen én készítettem a fotókat, most az utóbbi hat-nyolc munkánál stúdióban fotóztunk. Tehát nem én fotóztam, hanem engem fotóztak. Fényekkel, ahogy kell. A fotóstól csak annyit kérek, hogy nyomja meg a gombot. Ő nem dolgozza át egyáltalán, én foglalkozom az utómunkálatokkal, ha szükséges. Amit a textúrához használok, az vagy saját fotókból vagy ingyen letölthető, internetes forrásokból származik. Olyan is van, hogy én csinálom a mintát. Ez is témától függ. Egy csomó mindent ki kell próbálnom, hogy az a hangulat alakuljon ki, amit akarok. Ezért egy picit hosszabb a munkafolyamat, a formakeresés – igazából az irány is ilyenkor derül ki. És a végén jönnek az apró kis dolgok, a pluszok. Mindig sokat időzök ezen, hogy ne legyen se túl kevés, se túl sok. A végén egyenlítődik ki a mérleg.



Mi az a hatás, amit ki akarsz váltani, és mi az, ami számodra fontos, amikor más műalkotásokat nézel?

- Egy pillanatra sem kell hatásvadászatra gondolni. Inkább a hangulat fontos, egy olyan hangulat, ami a hatása alá kerít. De ez is teljesen szubjektív. Foglalkoztam a diplomamunkám kapcsán a deja-vu témájával, kutatásokat végeztem. Volt, aki úgy gondolta, hogyha ezt képileg megfogalmazom, akkor neki is deja-vu-je lesz. És nem! Hogy is lehetne? Szerintem mindenkiből valami mást vált ki. A címek eléggé segítik a munkát, hogy kb. „mire gondolt az alkotó”, de próbálom úgy kialakítani a képeimet, hogyha valaki nem akar a háttérkoncepcióval foglalkozni, akkor dekorativitásában elég legyen a látvány is.

MARTYR, 2016.
<br />
MARTYR, 2016.


A kérdés másik felére válaszolva: nem ilyen szándékkal járok kiállításokra vagy galériákba, a kíváncsiság hajt és nagyon befogadó vagyok. Érdekes, hogy most én fogom megemlíteni Magritte-ot, de Brüsszelben a Magritte Múzeumban kapott el egyik kép láttán egy olyan érzés – még most is kiráz a hideg –, aminek annyira a hatása alá kerültem, hogy meglepődtem saját magamon. De nem hajszolom ezt, nem keresem azóta sem, az a jó, ha ez meg tud történni magától. Szoktam galériákba járni rendszeresen Csíkszeredában is. Nagyon szeretem azt a hangulatot, ami kiállításokon van. Így kezdődött el igazából: volt egy pályázat, amire jelentkeztem a legelső munkával, és onnantól kezdve elkapott a dolog. Tetszett ez az egész, a hangulat, egy csomó kreatív ember – nagyon jók ezek a találkozások.

Erős a digitális vizuális kultúra hatása a képeidben. Olykor az az érzésem, hogy egy képernyőn keresztül nézem őket. Van bennük letisztultság és megcsináltság.

- A printeken a konkrétan elkülönült formák vagy síkok a reklámgrafika hatása. Számítógépen csinálom őket: nehéz lenne egy olyan dolgot kihozni, aminek felületi textúrája van.

Én erre törekszem amúgy, hogy minden a helyén legyen. Valószínűleg ezt érzed, hogy mindennek meg van találva a helye, oka van annak, hogy ott van. Ez szándékos. Sőt annyira, hogy ez a legfontosabb. Nincs véletlen. Ez teljesen kontrollált, görcsösen is akár. Attól, hogy számítógépen történik az alkotás, olyan lehetőségek vannak, mint például a Ctrl-Z. Teljesen vissza tudunk lépni vagy új lapot tudunk kezdeni. Ez ad egy olyan érzést, hogy ezt teljesen te kontrollálod. Nem az történik, hogy elfut a ceruzával a kezed.

THE TROPHY, 2018.
<br />
THE TROPHY, 2018.


Én líceumban festészetet végeztem, és egyetem után pár ismerősöm meghívott egy alkotótáborba. Ott többnyire hagyományos technikával dolgoztak, és én is muszáj volt visszatérjek az alapokhoz, az ecsethez és a festékhez. Teljesen le voltam sokkolva, hogy nem tudok egy egyenes vonalat húzni már – és zavart, mert a számítógép hozzászoktatott a tökéletes formákhoz. Előszedtem a lábasokat és azzal húztam köröket. Sablonokat találtam a konyhából, megrajzoltam a struktúrát. Inkább kifestős hatása lett. A számítógép annyira a perfekcionizmusba hajszolt, hogy zavart, hogy manuálisan nem tudom ezt kihozni.

Két-három évig visszajártam, mert nagyon jó hangulatuk volt ezeknek a táboroknak, de amikor legközelebb meghívtak Gyergyószárhegyre, jeleztem, hogy gépen dolgozom. Mondták, hogy teljesen rendben van, viszont ez már magányos dolog volt; mindenki közösen az alkotóteremben, a műhelyben dolgozott, én meg egyedül ültem az irodában és nyomtam. Magányos volt az egész sztori, és ez valahogy meg is érződött az eredményen, a munkákon.

Milyen viszonyod van a számítógéppel? Úgy tekintesz rá, mint egy munkaeszközre? Vagy inkább a meghosszabbításod, a barátod? Szoktál haragudni rá?

- Régen volt, hogy nem mentettem és elveszett minden, de már van egy jól bevált, kialakult rutin. Már nem érnek meglepetések. Elég otthonosan mozgok a programokban, és szeretem. Egy eszköz. Van, akinek a ceruza vagy az ecset, nekem a számítógép.

Szerinted hogyan befolyásolja manapság a közösségi médiák vizuális kommunikációja a művészetet és a te művészetedet?

- Úgy gondolom, hogy engem nem befolyásol ez. 2009-es az első munkám, sokkal hamarabb elindult egy irány, minthogy berobbant volna ez a szelfizős őrület. Arra, hogy globálisan mennyire befolyásolja ez az attitűd a művészetet, nem tudok válaszolni. Ilyen jellegében nem foglalkoztat. Egészséges szinten Instázok, a Facebookot is az oldalaim miatt tartom.

THROUGH HER EYES, 2017.THROUGH HER EYES, 2017.


A Korunk Galériában tartott kiállításodról írt beszámolómban a képeid kapcsán feltettem a kérdést, hogy vajon van-e arra igény, hogy megvásároljuk azokat?

- Egyáltalán semmilyen szándék nem volt és nincs bennem, hogy ezeket a munkákat eladásra készítsem. Ezek nagyon személyesek, és a terápiajelleg is benne van. Elég sok az önarckép, és nem hiszem, hogy bárki is ki akar engem akasztani a nappalijába. Úgy érzem, hogy az behatolna az illető életterébe. A méretük miatt is, bár ez változhat; de szerintem ebben a méretben működnek igazán a képek. Ha nagyon tetszik is, úgy gondolom, egy pár nap után kezdene sok lenni, és kiakasztana. Én se teszem fel a falamra. Gyerekkori, líceumi festményecskék vannak kirakva.

Az utóbbi időben készítesz színházplakátokat is, amelyek, elmondásod szerint, a reklámgrafika és a printek között helyezhetők el. Mesélnél egy picit erről?

- Az aktuális évad elejétől csinálom komolyabban. Már elég régóta vágyom arra, hogy kipróbáljam magam ebben, úgy gondoltam, ideális átmenet a kettő között. Kreatív emberekkel dolgozol együtt. Mindig érdekelt, hogy egymás munkáját segítve mit lehet kihozni. Nekem is egy keresés ez az egész még, nem ment le olyan sok plakát, hogy részemről kialakuljon egy stabil hozzáállás. És persze rendezőnként, előadásonként változik, hogy honnan fogok meg egy-egy témát. Át szokták küldeni a szöveget, elolvasom, beszélek a rendezővel, egyeztetjük a koncepciót, beülök próbára, ha szükséges, és akkor jövök a verziómmal. Ez a forgatókönyv.

A hónap végéig két előadás plakátját is meg kell csinálnom. Most bent voltam egy próbán, és olyan nagyszerű dolgok hangzottak el; beindítanak valamit, ami arra motivál, hogy most akkor ebből a lehető legjobbat kell kihozni.

KARÁDY. A plakát Veress Albert nyersfotójának felhasználásával készült.KARÁDY. A plakát Veress Albert nyersfotójának felhasználásával készült.


Az energia, amit az alkotók belevisznek, átjön, átragad, és most alig várom, hogy nekifogjak. Nem mindig vagyok megelégedve a végeredménnyel, mert ugye ez több ember szűrőjén megy át, és azt érzem, hogy még nem igazán éreztem rá, hogy milyen kell legyen egy színházplakát. Vagy hogy van-e egyáltalán ilyen. Elég sok pozitív visszajelzést kapok, de én azért még nem mondanám jól végzett munkának. Kritikus és szigorú vagyok magammal, talán ezért.

A printek kapcsán milyen visszajelzéseket kapsz? Ott hol állsz az alkotói folyamatban?

- Érdekes, hogy több generációból kapok visszajelzést. Tehát nem az van, hogy ez csak a fiatalok körében működhet. Olyan középkorú emberek, akikről azt gondoltam, hogy egy mell látványa megrökönyödést vált ki belőlük, azt mondták, hogy vagányak a munkák. Ez egy fura, de jóleső érzés. Én nem szándékszom megcélozni egy bizonyos korosztályt a munkáimmal, csak kiadom magamból, ami bennem van. Először mindig az oldalamra rakom ki és onnan jönnek visszajelzések, de nem az az igazi környezetük, hanem amikor kiállítom őket. Fizikai térbe szánom ezeket a munkákat, nem online. Az online inkább a tesztverziója az egésznek. Akkor van a premierje egy munkának, amikor egy térben vagy galériában kiállítódik.

Amikor kikívánkozik valami, akkor időt szakítok erre és félreteszem a többi munkát. Igazából nincs egy rendszeressége ennek, hogy egy év alatt hány munkát csinálok. Változó. Ma például jött egy nagyon jó ötletem, amit meg fogok csinálni. Lehet kiderül majd, hogy nem működik, de leírtam magamnak. Amint lesz időm, kipróbálom.

A nyitókép Onodi Szabolcs munkája.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS