2019. szeptember 19. csütörtökVilhelmina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A művész feladata, hogy világot teremtsen, nem az, hogy szórakoztasson. Krasznahorkai Kolozsváron

Vass Csaba Vass Csaba 2019. március 27. 13:57, utolsó frissítés: 2019. március 28. 10:31

A közönségtalálkozón a legtöbben a Sátántangóról faggatták, de volt tanácsa azok számára is, akik írónak készülnének.


A Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Doctor Honoris Causa, azaz tiszteletbeli doktori címet adományozott Krasznahorkai László magyarországi írónak kedden Kolozsváron. A cím átadásának alkalmából közönségtalálkozót is szervetek a BBTE főépületének Aula Magna termében. Az íróval Selyem Zsuzsa, író, egyetemi tanár, valamint a BBTE Bölcsészkarának két diákja Asztalos Veronka-Örsike és Szabó Attila beszélgettek.

Krasznahorkai László bevallotta, hogy amikor döntenie kellett arról, hogy lírát vagy prózát írjon, akkor nem véletlenül választotta a prózát. „Úgy gondoltam, hogy nem vagyok eléggé érdekes önmagam számára, hogy lírában fejezzem ki magam”- mondta.

A beszélgetés legfőképpen a szerző műveire koncentrált és azokra a kérdésekre és témákra, amelyeket több regényében is körüljár. Ilyen hangsúlyos téma például az apokalipszis is, amellyel számos írásában foglalkozik. Az apokalipszis kapcsán Krasznahorkai elmondta, ezalatt ő soha nem arra a pillanatra gondol, amikor az utolsó ítéletben egy pusztítás jön majd, hanem arra, ami az apokalipszis szó eredeti értelme.

„Végső ítélet. Egyszerűen amikor minden eldől, nemcsak az emberrel, hanem az univerzummal is. Az utolsó ítéltében az derül ki az ember számára, hogy hogyan működik az egész. Az egésznek a mozgatója az elszenvedés és nem a szenvedés”- mondta. Ennek kapcsán szóba került a buddhizmus és maga Buddha is, akire Krasznahorkai minden szakralitást mellőzve, csupán filozófusként tekint.


Krasznahorkai László (a szerző felvételei)Krasznahorkai László (a szerző felvételei)


Selyem Zsuzsa szerint Krasznahorkai könyveiben az apokalipszis nem más mint a fátyol fellebbentése. Szerinte ez olyan, mintha a szerző azt a távolságot próbálná megkeresni, ahonnan a dolgok valódi természete mutatkozik meg.

Krasznahorkai elmondása szerint nem akart író lenni, mert az szerinte egy társadalmi felelősség, de végül mégis az lett. „Úgy éreztem, hogy az irodalom, a szó maga, még mindig képes arra a mágikus tettre, hogy az embereket megváltoztassa. (...) A művész feladata, hogy világot teremtsen, nem az, hogy szórakoztasson. Az volt mindig a problémám, hogy el kellett olvasnom azt, amit írtam”- mondta nem kis öniróniával a szerző.

A beszélgetés során szó esett a végtelenség, a végesség és a ciklikusság témájáról is a szerző műveiben és feltevődött a kérdés, hogy amikor ezek a művek és témák kapcsolatba kerülnek a világirodalom nagy alkotásaival, akkor az hogyan tud hatni az íróra. Azt gondolja, hogy már nem lehet újat mondani, mert mindent elmondtak, vagy pedig inkább ez is ad egyfajta felhajtóerőt?

A szerző szerint megjeleníteni és ábrázolni borzasztóan nehéz, viszont nem szükséges az a kényszer, hogy az alkotó elnyerje a közönség kegyeit. Krasznahorkai elmondása szerint James Joyceban sem volt ilyen kényszer, amikor az Ulyssest írta, de talán még Rilkében sem, akinek a megélhetése azért függött attól, hogy az arisztokrata hölgyek kegyét elnyerje; és ott van Kafka, akiben föl sem merült, hogy bárki meglátja majd, hogy miket írogat éjszaka.

Az állatok szerepéről és jelenlétéről is szó esett, amelyek szintén nagy hangsúlyt kapnak a szerző műveiben. Megkérdezték az írótól, hogy honnan ered ez az érzékenysége, amelynek köszönhetően a műveiben az állati perspektívából is képes megszólalni. Krasznahorkai elmesélte, hogy volt egy macskája és az ablakból nézte végig tehetetlenül, ahogyan széttépték a kutyák - ez az a macska, amelyik később a Sátántangóban is megjelenik.

„Amikor az állat állatként jelentkezett a teremtett valóságban, az annak volt köszönhető, hogy egyszerűen nagyon nehéz volt megtalálni azt, hogy az már nem az én tekintetem. Valószínűleg így jutottam el az állati perspektívához, de ezt nem tudom megmagyarázni. (...) Van olyan könyvem, amelyben minden tekintet önálló jogot kap, hogy nézzen. Állatok biztos fognak szerepelni a további bukásra ítélt rémtetteimben”- mondta az író.

Szabó Attila, Krasznahorkai László, Asztalos-Veronka Örsike, Selyem ZsuzsaSzabó Attila, Krasznahorkai László, Asztalos-Veronka Örsike, Selyem Zsuzsa


A beszélgetés során felvetődött az is, hogy nagyon nehéz, hogy az ember ne vetítse rá a saját elvárásait az állatokra. Krasznahorkainál viszont úgy is meg tudnak jelenni az állatok, hogy nincsenek alárendelve az emberi értékrendeknek. Selyem Zsuzsa az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó című regényből idézve mutatta ezt meg. A regényben ugyanis van egy olyan rész, amikor egy nagyon megvert, megkínzott kutya az utolsó erejével felmegy a hegy oldalára meghalni.

Érdekes volt, hogy az állati perspektíva után a beszélgetés átterelődött a fák irányába is. Krasznahorkai elárulta, hogy mostanában kezd félni a fáktól, mert látja a gyökereiket és nem érti, hogy miért akarnak ennyire élni. Rémisztőnek találom, mondta.

Ennek kapcsán a szerző még kifejtette, hogy valójában az érzékelhető világ a sebességnek köszönhetően érzékelhető úgy, ahogy. „Ha megváltoztatod a sebességet, egyáltalán nincs ez a valóság. (...) Egy 350 éves tölgyfának mi vagyok én?”- tette fel a kérdést.



A moderátorok után a közönség soraiból is érkeztek kérdések az íróhoz. Nem meglepő módon legtöbben a Sátántangóval kapcsolatban voltak kíváncsiak az álláspontjára. De például arra kérdésre, hogy ki az elbeszélő a Sátántangóban, a szerző azt a választ adta, hogy ő maga sem tudja. „Nagyon fiatal voltam, mikor írtam. Megmenteni a valóságot azzal, hogy dokumentálom, ez volt a cél ” - mondta.

Majd arról is kérdezték, hogy mit gondolt a műből készült filmről. "Minden hibájával együtt szeretem. Én mindent megpróbáltam, hogy eső közben ne égjen a tűz, mert egy filmest ez nem zavar, de engem igen" - mesélte.

A közönségtől érkező kérdésekre válaszolva az író azt is elárulta, hogy remek viszonyt ápol az expresszionizmussal, mert az expresszionizmus lényege az, hogy túlharsogja a moderált kifejezést. Továbbá azt is kifejtette, hogy azért használja sokszor műveiben az ótestamentum szövegeit, mert egy író szívesen idéz nála jobb szerzőktől.

Krasznahorkai elmondta még, hogy rendkívül megtisztelő számára, hogy a BBTE díszdoktorává avatták, arra a kérdésre viszont, hogy mit tanácsol azoknak, akik írók szeretnének lenni azt felelte, hogy előbb próbáljanak ki minden más lehetőséget, és ha egyik sem jön be, akkor legyenek írók. Egyébként szerinte írónak amúgy is születni kell.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS