Négy helikonista mártír: elfelejtett életek?
Horváth-Kovács Szilárd 2019. május 13. 20:53, utolsó frissítés: 20:58"Rendhagyó műsor" az erdélyi Helikon négy szerzőjéről, akiket az erőszakos halál kapcsol össze: holokauszt, nyilas terror, gulág. Ismerjük vajon őket?
Az esemény, A Helikon íróparlament mártírjai, néhány perc késéssel kezdődött. A közönség, amely kb. húsz középkorú és idősebb érdeklődőből állt, családiasan, otthonosan csevegett az Erdélyi Múzeum Egyesület konferenciatermében. „Nem is tudtam, hogy van itt Power Point” - kaptam el egy megjegyzést. „Én sem, de nem is érint, sosem használom”, hangzott a replika. Időközben előkerült a Kriterion könyvkiadó bannere, hiszen ők voltak az esemény házigazdái.
H. Szabó Gyula, a könyvkiadó igazgatója egy pillanatig még győzködte az előadókat, üljenek ki az előadói asztalhoz, de mivel erre nem mutatkozott túl nagy hajlandóság, feladta; inkább sok szeretettel üdvözölte a jelenlévőket.
Felvezetőjében elmondta, hogy attól „rendhagyó a műsor”, hogy nem egy ismertebb, éppen évfordulós szerzőről lesz szó, hanem ellenkezőleg: négy alig ismert, az erdélyi irodalmi kánonból is méltatlanul kimaradt emberről fogunk hallani. A négy ember sorsa – Karácsony Benő, Lakatos Imre, Járosi Andor és Ligeti Ernő – visszavezet a 75 évvel ezelőtti Kolozsvárba, az akkori „vészterhes nehéz légkörbe”. Címszavakban: zsidótörvények, kolozsvári gettó, Gestapo, szovjet kapcsolatok a II.-ik ukrán fronton, „a szomszéd kiüresedett lakását örömmel leltározzák a szomszédok”, Torda felől hallatszanak a lövések, zsidó-bújtatás, júniusi bombázás, menekülés-maradás. Karácsony Benő nem igazán hiszi mindezt el, „megbabonázva megy a halálba”. Őt és Lakatos Imrét a holokauszt gépezete gyilkolja meg. Ekkor Ligeti Ernő „már nincs itt, Budapesten van”: később ott mészárolják le családjával együtt a nyilasok. Járosi Andort majd az oroszok hurcolják el, és egy Gulág büntetőtáborban hal meg. Ha már keveset tudunk róluk, ha már nem ismert kanonikus szerzők, akkor legalább emlékezzünk meg róluk. „Ők a helikoni íróparlament mártírjai” - fejezi be a felvezetőt Szabó Gyula.
Albu-Balogh Andrea, a Partiumi Keresztény Egyetem tanára még doktoranduszként elkezdte Karácsony Benő életművét kutatni. Most egy éppen zajló kutatásáról tart beszámolót, amely olyan mint egy „detektívmunka”: ugyanis az életműben sok a feltáratlan, ismeretlen részlet, válasz nélkül maradt kérdés.
Tudjuk, hogy a gyulafehérvári Karácsony Kolozsváron érettségizik 1906-ban, pedig szülővárosában végezte az iskolát: a háttérben valami iskolai botrány, illetve latinból egy elégtelen minősítés állhat. Utána mit csinál? Úgy tudjuk, hogy Nagyváradon tanul jogot. Csakhogy ennek semmi nyoma, pedig a kutató rendelkezésére áll a jogakadémia teljes dokumentációja. Talán Kolozsváron, a Ferenc József Tudományegyetemre ment valójában? Azt viszont tudjuk, hogy valamikor 1907 környékén hazaköltözik és ügyvédbojtárként dolgozik. De mellette valamikor elkezd a Gyulafehérvári Hírlapnál is működni.
A kutató azt keresi, hogy melyik akkori név nélkül vagy álneveken megjelent cikk, publicisztika mögött állhat Karácsony Benő? Hiszen íróként egy jellegzetesen csipkelődő, szókimondó, humoros, kritikus attitűdje van, illetve egy alapvető ironikus beállítódása a társadalom működésével szemben. Ez a markáns stílus, illetve tematikus átfedések alapul szolgálhatnak az eddig ismeretlen írások beazonosításához. Például egy cikk, amely a Gyulafehérvári Hírlapban jelent meg, a Demos: Városunk tűzbiztonsága motívumokban, megfogalmazásban emlékeztet a Pjotruska című regényéből egy jelenetre; az előadó mindkettőből felolvasott részleteket, hadd idézzünk az utóbbiból:
„(…) a bőrraktár lángokban állott. Lassankint előrobogott a tűzoltóság is. Az előrobogás akként történt, hogy a park végén álló színből elővonszoltak egy pókhálós szivattyút, az egyik fodrászüzletből kivágtatott egy pofaszakállas, pepita nadrágos, kötélöves tűzoltó, fején hevenyészett szolgálati sisakkal, kezében rücskös vászonvödörrel, dúsan tallérozott tűzoltó díszzubbonyban, szájában lapos sárgarézsípot tartva. (...)
- Forverc, pumpaparancsnok úr... forverc már aztat a büdös szivattyú... csákányok előre... tömeg hátra, és oltani már aztat a tűz, mert elalszik.”
A hangulatos kutatási beszámoló után Filep Tamás Gusztáv, budapesti kisebbségkutató és művelődéstörténész tartotta meg ismertető előadását, aki az ünnepi könyvhéten már szerepelt. Ő az alig-alig ismert Lakatos Imréről tartott gyors ritmusú, részletekbe menően adatolt ismeretterjesztő beszédet.
Lakatos Imre természetéből fakadóan rejtőzködő, visszahúzódó ember volt, életműve meghatározóan adathiányos. A lexikonok róla szóló szócikkei sem mindig pontosak. Fellelhető könyvpublikációja alighanem egyetlen van, egy Spinoza című tanulmány. Filep hozott is egy példányt a könyvecskéből, amelyet körbeadott a közönségnek: olyan illata volt, mint egy 1942-ben kiadott minőségi könyvnek. Bár a transzilvanista szerzőről a szűk szakmán kívül alig tud bármit is a közönség, Lakatos Imre meghatározó személyiség volt a Helikon számára, „nélküle nem lett volna a Helikon az, ami volt” - emelte ki az előadó a jelentőségét.
Orvosnak tanult, majd Párizsban újságíró, az első világháborúban Svájcba menekül, majd hazajön Marosvásárhelyre, utána pedig Kolozsvárra költözik és az Ellenzék lap munkatársa lesz. Párizsban ismerkedik meg Kuncz Aladárral, a Fekete kolostorba is belekerül, így „ismeretlenül egy közismert könyv szereplője lesz” - jegyzi meg Filep Tamás Gusztáv.
Lakatos Imre jelentősége abban rejlik, hogy rendkívüli széles tudásával, műveltségével teljesen elsajátítva Kuncz kultúra- és szerkesztői elveit erőteljesen be tud kapcsolódni a szerkesztői munkákba, illetve általában az irodalomszervezésbe. Nagyon alapos és korszerű publicisztikákat, cikksorozatokat közölt az Európai vezető politikusokról, írókról, művészekről, tudományról; naprakész tudással rendelkezett mind a francia, mind az angol, mind a német kultúráról, amellyel meghatározóan emelte a helikonisták közösségének színvonalát.
Az előadó felolvasta, hogyan emlékszik Jancsó Elemér e szerzőre: „(…) a két világháború között Erdély egyik legnagyobb műveltségű közírója volt. Gondolkodásában, érzésvilágában semmi törés, ellentmondás nem volt. Másokat megzavart, tévutakra csábított Európa válsága, a tiszta emberi érzések elárulójává tett vagy az egyéni érdek, vagy a faji gyűlölködés. Ő mindig ember maradt az embertelenségben (…).” Időszerű lenne összeszedni és kiadni a műveit, jegyzi meg következtetés helyett az előadó.
Az irodalomtudomány, művelődéstörténet képviselői után Veres Emese Gyöngyvér méltatta Járosi Andor evangélikus lelkész, teológiai tanár, író jelentőségét az erdélyi magyar kultúrában, illetve az evangélikus egyházban.
Előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy Járosi Andor életműve azért tűnik „súlytalannak”, „picit igénytelennek látszó krónikaírónak”, mert egy „rejtve működő” szellemi ember volt, aki számára az emberi kapcsolattartások, a beszélgetések, a kiterjedt levelezés volt a meghatározó.
Az elsők között tiltakozik a fasizmus terjedése és a zsidó lakosság deportálása ellen. Amint a dolgok egyre rosszabbá válnak, ő az, aki kolozsvári esperesként zsidókat bújtat, papírokat hamisít, embereket ment meg a haláltól.
Az előadó több leveléből felolvas, amelyekből nyilvánvalóan egy mélyen humanista ember képe bontakozik ki, akinek figyelme a legapróbb részletekre is kiterjed, értően és kritikusan viszonyul az eseményekhez, közszereplőkhöz. „Édes Erdély itt vagyunk, s ha baj van, akkor itthagyunk” - utalt keserű iróniával magyar hazafias emberekre, akik elmenekültek a megpróbáltatások elől.
Veres Emese Gyöngyvér előadásából kiderült, hogy érdemes kutatni és bővíteni a Járosiról köztudatban lévő képet, hiszen egy komplex személyiség volt, aki rengeteget dolgozott és jelentős mértékben meghatározta az erdélyi közéletet.
Egy tízpercnyi szünet után Gidó Attila, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója tartott előadást Ligeti Ernőhöz kapcsolódva.
Ligeti Ernő egyik fontos tevékenysége az általa alapított Független Újság hetilap szerkesztése volt, amely a jelentős közvéleményformáló tényezővé vált. Itt történik meg a szakítás a romantikus transzilvanizmussal és kapnak helyet és szerepet baloldali, liberális szerzők, és a lap általuk válik gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális felületté. A Független Újság tevékenysége indította el a kisebbségpolitika újragondolását, illetve lépéseket tett a román-magyar kapcsolat létrehozásába.
Az előadó Ligeti Ernő kapcsán egy másik fontos elemet is kiemelt, a zsidósághoz való viszonyát. Ugyanis 1918 után több fajta viszonyt lehet beazonosítani az izraelita közösségben. Van egy első csoport, akik „;magyarok maradnak”, azaz kulturálisan asszimilálódnak. A második kategóriát azok alkotják, akik nemzeti-etnikai alapokon kezdik megszervezni a zsidóságot. Illetve beszélhetünk egy harmadik típusú viszonyról, amikor egy erős zsidó vallásos ortodoxia válik meghatározóvá. Ligeti kétségkívül az első csoporthoz tartozott, „magyar maradt” - bár kapcsolatot ápolt az erdélyi zsidósággal. Az előadó szerint lényegében a holokauszt következtében vált zsidóvá.
Ligeti Ernő zsidósággal kapcsolatos ambivalenciáját tükrözi publicisztikájának tematikája is. Például alapos és megfontolt reflexiókban elemzi a hitleri Németországot, vagy Olaszországot, amelyben elítéli a fasizmust, de elismeri a náci gazdaságpolitikát.
Az esemény egy kis fordulattal folytatódott, ugyanis Gidó Attila röviden ismertette Filep Tamás Gusztáv: Ligeti Ernő című monográfiáját, amely után a szerzővel beszélgetett. Később a türelmes közönség, és a többi előadó is csatlakozott a beszélgetéshez.
Nyitókép: H. Szabó Gyula és Gidó Attila
Képek forrása: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét