2019. november 21. csütörtökOlivér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

TIFF versenyfilmek 1.: pokoli nehéz az élet, ha egy idősődő nő vagy

G.L, GY.A. 2019. június 04. 18:25, utolsó frissítés: 2019. június 06. 09:57

Borzalmas vagy kevésbé borzalmas férjek, és képzeletbeli vagy egészen valóságos fiatal szeretők között küszködő főhősnők.


Dronningen/ Queen of Hearts/ Szívek királynője

Azt mondják, hogy a nők (és persze a férfiak is), amikor érzik az életük delének végét, amikor talán már nem olyan feszes a bőrük, mint a húszas éveik közepén, de még éreznek magukban vonzerőt ahhoz, hogy elcsábítsanak egy fiatalabb férfit, még egyszer szeretnék megkóstolni a szerelmet. Anne (Trine Dyrholm) sikeres ügyvéd, elesett vagy bántalmazott tiniken segítő irodában dolgozik, férjével, Peterrel (Magnus Krepper) közösen nevelik ikerlányaikat. Minden olyan kiegyensúlyozottnak és szépnek tűnik, de már érzi, hogy az idő nemsokára el fog járni felette. Amikor Peter első házasságából származó, problémás tinédzser fia, Gustav (Gustav Lindh) hozzájuk kerül, már sejthető, hogy mi fog következni. Viszonyt kezdeményez a családi fészekbe bekerülő "idegen" fiúval, a mostohafiával. Megpróbálja feltölteni izgalommal üresen tökéletes életét, a karrierjét is kockáztatva ezzel. Mert abban azért az elejétől fogva biztosak lehetünk, hogy a családhoz egyre jobban kötődő, az élete által már próbára tett, éppen ezért szeretetre vágyó, törékeny lelkületű tinédzser fiúval könnyen napvilágra kerülhet a kapcsolata.



A Szívek királynőjének az lehet az egyetlen problémája, hogy May el-Toukhy nem elégszik meg annyival, hogy egy tisztességes családi drámát készít, amelyben az életét üresnek érző, öregedő nő elcsábít egy fiatalabb férfit, mert talán az egy kicsit elcsépelt lenne már. Egy erőteljes pornófilmes utalással beemeli a mostohaanya és fiú párost, amit tovább is visz ugyanazzal a lendülettel, lévén, hogy csak nem szimpatizálhatunk egy szexuális zaklatás elkövetőjével. De Anne még mindezek ellenére sem tűnik kifejezetten ellenszenves karakternek. Dyrholm ekkor mutathatja meg leginkább képességeit, színészi játéka ezzel lesz teljesen meggyőző. És kell is a színészek tökéletes játéka ahhoz, hogy ne érezzük túlságosan sok kérdést felvető, mindent egy filmbe sűríteni igyekvő próbálkozásnak.


Vetítik még: szerda, június 5., Győzelem mozi, 12:30

L'homme fidèle/ A hűséges férfi

A jelenlegi francia mozi talán egyik legnagyobb férfi sztárja és ügyeletes szépfiúja, Louis Garrel filmet rendezett. Már a másodikat életében, tehát még pont befér a versenyszekcióba, és tele van aktuális sztárokkal, például feltűnik benne Johnny Depp lánya, Lily-Rose Depp és Garrel felesége, Laetitia Casta is. Az, hogy sztárokkal van dolgunk, azon is látszik, hogy alig jutunk be a moziterembe. Nem mintha máskor egyszerű lenne bejutni egy versenyfilmre, de most még a korábbiaknál is jobban meg kell küzdeni a helyekért.



Marianne (Laetitia Casta) évek óta együtt él Abellel (Louis Garrel), de egy nap bejelenti, hogy elhagyja Abel egyik legjobb barátjáért, Paulért, akitől gyereket is vár. Abel megbotlik az utcán és megbotlik az életben is. Vágás. Szűk egy évtizeddel később vagyunk, Paul meghalt hirtelen, és a még mindig szép és fiatal Marianne özvegy lesz. Abel lehetőséget kap arra, hogy ismét meghódítsa korábbi szerelmét, de közben feltűnik Paul testvére, Eve, aki gyerekkora óta megszállottan rajong Abelért, illetve megjelenik a problémás fia is, Joseph, aki azt szeretné elhitetni, hogy anyja megmérgezte az apját, és lefeküdt az orvossal, hogy az eltusolja az ügyet.

Iszonyatosan komoly szerelmi dráma is lehetne ez, de nem akarnak ennyire komolykodni az alkotók, és ehelyett fordulatos, könnyed és játékos romantikus filmet készítenek arról, hogy én azt gondoltam, hogy te azt gondolod, közben meg nem is. Nem véletlenül díjazták a Jean-Claude Carrière-vel közösen készített forgatókönyvét Garrelnek a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztiválon. Fájó hiányossága a filmnek, hogy a karrakterek egyoldalúan üresek, Eve sem lesz több csacska rajongónál, Marianne pedig végig egy számító nőnek tűnik, aki mindig tökéletesen tudja, hogy mit kell tennie.

Ehhez jön hozzá helyszínnek Párizs, ami nemcsak a valóságban, hanem a film képein is nagyon szép, egyből kedvünk támad egy kirándulásra. A színészek jól játszanak, különösen Lily-Rose Depp emlékezetes, de mégis marad egyetlen kérdésünk a végére. Nem rossz film ez, kellemes szórakozást jelenthet, de valahogy nem értjük, hogy pontosan mit keres a versenyszekcióban?

Vetítik még: péntek, június 7., Győzelem mozi, 17:30


Pafsi/Szünet

Elpida valahol az 50 körül kínlódik egy borzalmas házasságban, amelyben férjével már szinte nem is beszélnek egymással. Az egyetlen kapcsolt közöttük az étkezések (és az időnkénti nemi erőszak) alkalmával történik, de a férj ilyenkor is csak üvöltve utasítja rendre a feleségét valamiért, vagy tagadja meg a legújabb kérését. A helyzet nagyon nyomasztó, a mindennapok nyomottsága nagyon jól átjön a robotszerűen végzett házi munka és bevásárlások monoton bemutatásával, a feleség egyetlen örömét a műkedvelő festészetben leli. De sejteni lehet, hogy zsarnok férje miatt már ez sem sokáig adatik meg neki. Teljes anyagi, egzisztenciális kiszolgáltatottságában még azt is megtagadják tőle, hogy a lányával és unokájával az interneten keresztül beszéljen.



A ciprusi film története egyszerű, ami nem lenne baj, de sajnos ugyanannyira sablonos is. A rendező a vetítés elején elmondta, hogy szerette volna, ha empátiát tud ébreszteni a főhősnő iránt. Csakhogy "az ellenfél", a férj teljesen kétdimenziós figura lett, és a történet maga is időnként átcsúszik paródiába. A szexuális vágyait kiélni nem tudó, ezért a fiatal szomszédról vagy a falfestő munkásról fantáziáló nő groteszké válik, a neki segíteni próbáló, de a férjek "korai haláláról" hozsannázó, plasztikai sebészetfüggő szomszédnője csak tovább súlyosbítja az anyósvicc-szintű közhelyeket. Nem megyünk mélyebbre, nem kapunk válaszokat, sem arra, hogy Elpida mióta és miért vállalja ezt a számára mindenben megalázó helyzetet (bár az elhangzik, hogy szülei adták hozzá az idősebb férfihoz), csak telnek egymás után a nyomorúságos napok, de nem tartunk semerre, csak egyre jobban keveredik a valóság és az egyre agresszívebb fantázia...

Vetítik még: csütörtök, június 6., Győzelem mozi, 12:30


Scarborough

Két pár egy tengerparti hotelben: idősebb nő, kiskorú fiúval és idősebb férfi, kiskorú lánnyal. A film a kicsit döcögős indítás, és a kezdeti, meglepően "erőltetett" párhuzamok után valóban beindít egy csomó kérdést bennünk. Az egyik párral szemben előítéletesebbek vagyunk-e, mint a másikkal? Mennyire fogadjuk el ezeket, vagy melyiket könnyebben? Érdekes az a játék is, hogy hogyan alakulnak az erőviszonyok a kapcsolatokon belül: éppen kinek van nagyobb hatalma a másik felett, ki hogyan tudja érzelmileg fogva tartani a másikat és hogyan tud ez megváltozni egyik pillanatról a másikra. És persze a film végéig legkínzóbb kérdés: hogyan kapcsolódik ez a két pár egymáshoz? (Bár lehet, hogy vannak, akiknél ez sokkal hamarabb leesik.)

Érdekes látleletek ezek, szimmetrikusnak egyáltalán nem nevezhető kapcsolatokról, amelyben az egyik fél egy középkorú ember, egy stabil életben, hosszútávú kapcsolatban, a másik egy 16 éves, még nem egészen kiforrott személyiség, aki játékosan és könnyedén veszi a legaggasztóbb helyzeteket is: mit akarhatnak, és mit adhatnak a szexen kívül egymásnak? Nem mondom, hogy minden kérdésünkre választ kapunk a film végére, de a helyzetek életszerűek, a színészek otthonosan mozognak benne (az egyre népszerűbb Jessica Barden pedig most is nagyon jó), és bár van némi didaktikus felhangja, és a váltások miatt időnként túlságosan töredezett a történetmesélés, de összességben érdekes másfél órát kapunk.



Vetítik még: szerda, június 5., Győzelem mozi, 15:00

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS